A múlt kísértése - 10. rész

- Elnézést kérek, Mr. Ecclestone, de senki nem volt olyan visszataszító és szemtelen, mint Alonso- mondtam mérgesen az öreg úrnak. – Mivel meghívott és támogatta a könyvemet, eljöttem és részt veszek a rendezvényeken, de azt nem tűröm, hogy a magánéletemről faggassanak ilyen hangnemben.

- Nem gondolja, hogy azért kissé elragadtatta magát azzal a pezsgővel?- érdeklődött Bernie.

- Nem gondolom- húztam ki magam. – Senkinek semmi köze ahhoz, hogy a sebek a hátamon miért vannak. És ha bárki hasonló hangnemben megkérdezi, újra a nyakába borítok valamit.

- Zaira, higgadj le!- lépett mögém Rob és a kezeit a vállamra tette. – Gondolj a kicsikre.

- A babáim- mosolyodtam el egy pillanatra, majd újra elkomorult az arcom. – Azt sem akarom, hogy megpróbálják erőszakosan kihúzni belőlem a kicsik apjának a nevét.

- Talán elmesélhetné a történetét- vetette fel a nagyfőnök.

- Azt lesheti- fordítottam neki hátat, majd odasétáltam az asztalhoz, ahol Lotti ült. – Miért kell ezt a borzalmas sötétített lencsét hordanom? Olyan, mintha félhomály lenne a teremben.

- Azért kell hordanod, hogy a szemed végre rendben legyen. Így sem fogod megúszni a rendes szemüveget- mosolygott barátnőm. – De előtte ott van még a műtét a szünetben.

- Ne is emlegessük, nincs kedvem ezen gondolkozni. Így is megrémít. Eleget feküdtem már kések alatt- kortyoltam az asztalon lévő borból.

- Látom, nagyon nem tetszik neked ez az estély- ült le mellém Felipe.

- A kezem már fáj, annyiszor írtam le, hogy kinek és miért dedikálom a könyvem- sóhajtottam fel. – Ha titeket nem zavar, én felmennék az ikrekhez- pillantottam rájuk.

- Menj csak, majd kimentünk- biccentett a férfi, én pedig el is indultam.

Alig léptem ki a teremből, beszélgetés foszlányait hallottam meg. Ellopakodtam a fal mellé, ami még takart és akkor meghallhattam, hogy két férfi taglalja az estét. A fő téma én voltam, sajnos. Szívesen kihagytam volna ennek a kis eszmecserének a hallását.

- Harcias kis nőcske, nem tagadom- hallottam meg a spanyol hangját. – Még mindig ragadok a pezsgőtől.

- De izgató, hogy ennyire titokzatos- felelte egy másik hang… Webbert ismertem fel benne.

- Ha engem kérdezel, Smedley megdöntötte már párszor- mondta nemtörődöm stílusban Alonso. – Ki kellene cselezni az angolt és máris az enyém lenne.

- Nekem is rá fáj a fogam. Csinos kis bige, kipróbálnám- lett vágyakozó az ausztrál hangja. – Biztos egy vadmacska a kicsike.

Eddig hallgattam az érdekesnek nem mondható eszmecserét, majd sarkon fordultam és elhagytam a hotelt. Sosem hittem, hogy lesznek olyanok, akik használati tárgyként fognak kezelni. Azt pedig végképp nem hittem, hogy vannak emberek, akik ennyire undorító módon képesek a nőkkel bánni.

Idegesen koptattam a métereket a magas sarkú cipőmben. Fel sem pillantottam, csak mentem, amerre a lábam vitt. Nem akartam senkivel találkozni, nem akartam, hogy bárki tudomást szerezzen arról, ami történt. Mire felpillantottam, a kikötőben sétálgattam. Hatalmas sóhajjal pillantottam a csendben ringatózó hajókra.

Elindultam, hogy kiszellőztessem a fejem, de nem sokáig jutottam, mivel az orromig sem láttam. A fények nagyon halványak lehettek, mert a kontaktlencse koromfekete képet nyújtott nekem. Ügyetlenül kiszedtem a táskámból a tartót, majd nagy nehezen sikerült a lencséket a helyükre tennem. Ekkorra kicsit jobb volt a helyzetem.

- Nem biztonságos egyedül lófrálni ilyen sötétben- szólalt meg mögöttem egy férfi.

- Nem szándékozom itt maradni- vágtam vissza, mivel kissé még rosszul láttam messzire és ő pont takarásban volt.

- Elkísérjelek?- jött közelebb és kibontakozott előttem Kimi Räikkönen alakja.

- Köszönöm, nem szükséges- ráztam meg a fejem. Nem akartam kettesben maradni vele.

- Talán mégis jó lenne, ha nem lennél egyedül. Láttam a hotel környékén kószálni Webbert meg Alonsót- biccentett arra, amerre a szállásom volt.

- Másra sem vágyom, mint rájuk- morogtam magam elé.

- Ha van kedved, maradhatsz még egy kicsit- biccentett a jachtok felé.

- Miért?- kérdeztem vissza meglepve.

- Mert melletted úgy érzem, hogy ő is a közelemben van- hajtotta le a fejét. – Tudom, hogy önzőség, és alig ismerlek, de ezt az érzést nem tudom nem észrevenni.

- Menjünk- adtam be a derekam elég gyorsan.

A múlt kísértése - 9. rész

Réka, nagyon-nagyon-nagyon boldog születésnapot! :)

----------------------------------------------------------------

(Rob szemszöge)

Félelmekkel és kételyekkel bámultam a kis dohányzóasztal fájának erezetét. Nem tudtam, hogy mit is kellene tennem Zaira összeomlása ellen. Nagyon jól palástolta, hogy elviseli a körülötte történő dolgokat, de én mellette voltam, segítettem neki kimászni élete legnagyobb gödréből. Fogalmam sem volt, hogy képes lesz-e újra talpra állni.

- Rob!- simított végig az óvó női kar a vállamon.

- Mennyit tud Felipe?- pillantottam fel rá.

- Meglepte, hogy itt vagyok, főleg az, hogy veled- ült le mellém a kanapéra. – Mondtam neki, hogy akkor kerültünk közel egymáshoz, amikor a balesete volt tavaly. Nem akartam neki hazudni.

- Nem hazudtál- néztem a szemébe. – Csak nem mondtál el mindent. Majd beszélek vele, de még nincs itt az ideje, hogy mindent elmondjunk.

- Hogy bírod?

- Nehezen- nyúltam a keze után, majd a tenyereim közé rejtettem kezét. – Nem az a nehéz, hogy vannak dolgok, amiket rajtam kívül szinte senki nem tud. A munkámban is elég sok titkot őrzök, ezeket a titkokat pedig sosem osztom meg senkivel, ha Zaira nem kér meg rá.

- Akkor mi bánt?- cirógatta meg az arcom.

- Félek attól, hogy ő nem fogja bírni, hogy össze fog omlani. Egyszer tudtam neki segíteni, de félek, hogy másodjára nem sikerülne a dolog. És az ikreket is nagyon féltem, mert hatalmas törés lenne, hogyha valami baja lenne az anyukájuknak.

- Én itt vagyok- szorította meg a kezem. – És mindig itt leszek. Segítek bármiben, akár a kicsikkel van baj, akár Zairával, esetleg, ha úgy érzed, el akarsz menekülni a világ elől, akkor abban is melletted állok.

- Pont erre van szükségem- mosolyodtam el. – Lotti, mondd, hogy kerülsz ide?

- Van egy titkos segítőm. Kerítőnőt játszik- nevetett fel vidáman. – Sajnos többet nem mondhatok.

- Azt hiszem, hogy nem is kell. Majd megköszönöm neki- húztam magamhoz, hogy addig csókolhassam, ameddig elég szusz van benne és bennem.

*****

(Zaira szemszöge)

Nevetve ültem le egy pillanatra a hatalmas fürdőkád mellett. Kb. fél óra múlva meg kell majd jelennem egy kisebb bálon. Megkértem Robot, hogy jelezze Ecclestone-nak, hogy csak azután vagyok hajlandó lemenni, hogy a gyerekek elaludtak. Most is ők voltak, akik a kádban pancsoltak.

- Anya, gyereeeee!- mászott a széléhez Rina.

- Ma nem fürdök veletek- térdeltem oda mellé és adtam egy puszit az orrára.

- Miért?- mászott oda Kalle is.

- Anyának ma le kell jönnie velem, hogy megmutassa a bácsiknak, hogy mennyire szép- szólalt meg Rob az ajtóból.

- Keresztapu!- csillant fel Rina szeme. – Gyere pancsizni!

- Nem jön- rázta a fejét a bátyja. – Szép ruhában van.

- Mentek?- fordultam a férfi felé én is.

- Igen, Lotti már vár odalenn. Biztos, hogy így jó lesz?- húzta fel a szemöldökét.

- Persze- bólintottam. – És most menekülj, nehogy elázzon az öltönyöd.

- Azért még mindig jól áll a vizes póló- kacsintott, majd sietve távozott és csukta be maga után az ajtót, mivel felé akartam fröcskölni.

Csak abba nem gondoltam bele, hogy ezzel a saját gyerekeimet buzdítom. Nagy hévvel kezdték ők is a víz fröcskölését. Először egymást vették célba, majd engem is és a végére már teljesen felesleges lett a pólóm és a melltartóm is, mindkettőből csöpögött a víz. Végül csak sikerült kikönyörögnöm őket a kádból.

- Nem alszol ma velünk?- kérdezte már az ágyban fekve a kisfiam.

- De, veletek alszom- simogattam meg a fejét. – Csak kicsit még el kell mennem, de eszembe sem jutott, hogy máshol aludjak.

- Mesélsz?- pislogott fel álmosan Rina.

- Persze, édesem!- ültem le az ágy végébe egy mesekönyvvel, és a kedvenc meséjüket olvastam fel.

Mikor már mindketten az álmok békés országában jártak, kimentem a szobából. Már várt rám Amanda, aki az egyik pultos volt a Ferrari-nál. Ő vállalta el végül, hogy itt marad a kicsikkel. Elmentem zuhanyozni, megszárítottam a hajam, gyorsan kivasaltam, majd magamra vettem a ruháimat. Még gyorsan sminkeltem, majd nagy levegőt vettem és lementem a hotel földszintjére. A terem előtt Rob várt rám.

- Benn lenne a helyed a barátnőd mellett- pillantottam rá komolyan.

- Lotti jó kezekben van- lépett közelebb. – Viszont benn mindenki rólad beszél és a délutánról.

- Mit mondanak?- kérdeztem félve.

- Találgatják, hogy honnan szerezted a sebeket. Készülj fel arra, hogy ott fognak megsebezni, ahol a legjobban fáj, habár ezt nem tudják- ölelt meg.

- És ez csak a kezdet- suttogtam, majd minden erőmet összeszedve léptem be az ajtón a bálterembe…

A múlt kísértése - 8. rész

 Habár sokan nem érdemlik meg, hogy ennyire hamar legyen folytatás... de megírtam.

------------------------------------------------------------------

A hátam mögé pillantottam, ahol barátnőm meglepve pislogott rám. Végül szó nélkül léptem ki a folyosóra, mielőtt belépett volna mellettem a szobába. Az anyai védelmezés bennem volt, meg akartam kímélni az ikreket ezektől a hangos szóváltásoktól. A lány kissé meglepve pislogott rám, de gyorsan rájött, hogy miért.

- Legalább anyaként nem vagy pocsék- vettette oda Eva.

- Köszönöm a bókot!- feleltem gúnyos hangvétellel. – De nem értem, hogy miből veszed, hogy csak ebben vagyok jó. Tudtommal nem ismersz.

- Nem is akarlak megismerni!- emelte meg a hangját.

- Mit vétettem ellened?- lépődtem meg.

- Hogy volt merszed hozzá? Honnan tudtál meg ennyi mindent?- lépett közelebb.

- Elmagyaráznád, hogy miről beszélsz?- fontam össze a karjaimat a mellkasomon.

- Ne tettesd nekem, hogy nem tudod a dolgot- csattant fel elég vehemensen. – Megírtad az életüket.

- Kiről beszélsz?- húztam fel a szemöldököm.

- Zoéról- kiabált a lány. – Róla és Kimiről. És rólunk. Egy egész évünket írtad meg.

- Mégis honnan tudnám, hogy milyen volt egy évetek? Soha életemben nem találkoztam veletek- feleltem neki idegesen.

- Nem hiszek neked. Minden pillanatunk ott van azokon a papírokon- folytatta kiabálva. – Hazudsz!

- Evangeline, fejezd be!- hallottam meg Rob hangját a folyosó végéről.

- Te csak ne oktass ki engem!- fordult felé a lány. – Te is elárultál minket.

- Nem, soha nem árultalak el- rázta meg a fejét a mérnök. – És Zaira nem tudott rólatok semmit.

- Persze, majd el is hiszem- tette csípőre a kezét a lány.

Farkasszemet néztem vele. Azt sem vettem észre, hogy Lotti kilépett a szobából a folyosóra. Rob megdöbbenve bámult a lányra, majd rám, és ismét rá. Közben a kiabálásra befutott még néhány pilóta, csapattag és fejes. Vettem egy mély levegőt, majd elhatároztam magam. Egy mozdulattal lekaptam magamról a hosszú ujjú felsőm.

- Mi a…?- pislogott döbbentem Evangeline.

- Nem tudhattam rólatok. Kómában feküdtem, és ezeket a sebeket próbálták eltüntetni a testemről, mint láthatod, nem sikerült- rebegtem halkan.

- Elég volt!- szólt Rob, miközben a pulóverét ráterítette a hátamra, ezzel eltakarva a sérüléseimet. – Angel, tudom, hogy mekkora veszteség Zoé, nekem is rettentően hiányzik. És igen, vannak, amik az életben is megtörténtek és Zaira megírta, de nem tudhatta. Hagyj neki nyugtot, kérlek!

- Én…- kezdte halkan a lány, de én már nem láthattam, mivel Rob vállába fúrtam az arcom, hogy ne lássák a könnyeim.

- Kicsim, menjünk- hallottam Seb hangját.

A következő, amit éreztem, hogy Smedley a karjaiba emel és bevisz a szobába. Sokáig csak duruzsolást hallottam, nem is figyeltem arra, hogy mi is a téma. Éreztem, hogy ez a vita sok volt nekem és fájt. Sok sebet felszakított bennem, amik még nem gyógyultak meg. Talán Rob is tudta ezt, azért nem engedett el.

- Szólok Bernie-nek, hogy este nem jössz, jó?- suttogta a fülembe, miközben a hátam simogattam.

- Ne szólj neki!- emeltem meg a fejem. – Nem akarom, hogy miattam bármi kellemetlenség legyen.

- Zaira, tudom, hogy ez mennyire megvisel téged- törölte le a könnyeimet. – Nem akarlak újra látni teljesen összeomolva.

- Nem fogsz- ráztam meg a fejem. – Most van 2 aprócska ember, aki tartja bennem a lelket- néztem arra az ajtóra, ami mögött a kicsik aludtak.

- Azért én féltelek- suttogta Rob, de nem válaszolt érdemben.

A múlt kísértése - 7. rész

Csak azért, mert olyan szépen kérted, Goof! :)

------------------------------------------------------------------

Miután megkezdődött a második szabadedzés, összeszedtem az ikreket, hagytam egy rövid levelet Robnak, hogy kicsit fájt a fejem, ezért visszamentünk a hotelbe. Valóban azonban a repülőtérre mentünk, hogy összeszedjük az orvosomat és barátnőmet, Lottit. Ő volt a mi drága Smedley- nk szerelme.

Boldogan öleltük meg egymást, majd mentünk vissza a szállodába, ahol először a mi szobánkba mentünk és összeszedtem a dolgainkat. Lotti persze tiltakozott az utolsó pillanat után is, hogy ő nem akar minket kitúrni, de megmondtam neki, hogy azért hívtam, mert szeretném, ha végre lenne valami közte és Rob között.

- És a könyv?- kérdezte a lány.

- Eva kibukott rajta- feleltem komolyan. – De még nem beszéltünk komolyan egymással.

- Akkor mi lesz veletek?- pislogott rá.

- Fogalmam sincs. Gondolom, le akarja szedni a fejem a történtek miatt- dörzsöltem meg a szemem.

- Mondtam már, hogy figyelj jobban a látásodra- váltott át dorgálóra a hangja. – Még ott a műtét, amit el kell végeznünk, nem szeretnék tovább is azon aggódni, hogy mi lesz veled.

- Figyelek a látásomra- vágtam rá a kelleténél gyorsabban.

- Nem hiszek neked- indult ki a szobából. – Jövök mindjárt, hozom a dolgaim. Te meg szedd elő a cseppeket!

Nagy sóhajjal, de felkeltem és bementem a szobába, ahol a kicsik aludtak. Óvatosan leültem az ágy szélére melléjük, majd az éjjeliszekrényről levettem a kis henger alakú szemcseppet. Utána megsimogattam a két baba buksit és adtam mindkettőre puszit. Gyorsan elhagytam a szobát, majd a nappaliban váltam a lányra.

Amint visszajött, megvizsgálta a szememet és megállapította, hogy javult bár, de nem eleget. Újabb dorgáló mondatokat kaptam és tudtam, hogy igaza van. Amint kész voltunk mindennel, felém nyújtotta a szemüveget, hogy óvja a szemeimet. Majd a kezembe nyomott egy pár kontaktlencsét, amelyeknek sötétített volt az üvege. Ezt kell viselnem este.

- Azt hittem, hogy te fogod kísérni Robot- pislogtam meglepetten.

- És ki vigyázna a gyerekekre?- kérdezett vissza azonnal.

- Már megbeszéltük Felipe sajtósával. És én sem akarok tovább maradni- ráztam a fejem. – És örülnék neki, ha lenne valaki, akivel tudok beszélni.

- Én nem szándékozom ilyen…- kezdte, de kopogás zavarta meg.

Kinyitottam az ajtót és egy londiner állt ott, kezében két ruhával, amiket takart a védőzsák. Megköszöntem neki, hogy elhozta őket, majd a kezébe nyomtam némi pénzt, ő pedig ment is. Felakasztottam a két vállfán a szekrények fogóira, majd lehúztam róluk a védőket. Egy csodaszép fekete flitteres és egy tűzvörös csoda volt előttünk.

- Ruhát is szereztem neked- mutattam a pirosra. Földig érő volt, alakot követő, a hátán mély kivágással, szolid dekoltázzsal.

- Gyönyörű, de miért nem te viseled a piros ruhát? – fordult felém.

- A háta…- böktem rá és kissé idegesen fontam magam köré a karomat.

- Sajnálom, elfelejtettem- lépett mellém és megölelt. – De az a fekete is szép nagyon. Viszont a karod…

- Lesz egy boleróm- vágtam rá.

Végigpillantottam az én ruhámon is. Mindkét oldalon három vékony pánt tartotta, nem volt túl kihívó és a hátamat teljesen takarta. Szűk volt, az alakomat tökéletesen fogja követni és a térdem fölé fog érni. A boleró pedig takarni fogja a karomat és azt a részt, ami a hátamból látszana.

- Nem kellene szégyellned a dolgot- szólalt meg halkan a lány.

- Nem szégyellem- ráztam meg a fejem. – De nem akarom, hogy olyan emberek is lássák ezeket a hegeket, akiknek semmi köze hozzám. Nem akarom, hogy emiatt bántsa bárki Robot vagy a gyerekeket.

- Értelek- bólogatott Lotti. – És elmegyek veled, mert látom, hogy szükséged lesz a támogatásra.

- Köszönöm!- öleltem meg mosolyogva. A pillanatot kopogás zavarta meg. Kinyitottam az ajtót és egy villámló szemű Evangeline állt előttem.

A múlt kísértése - 6. rész

Sziasztok! Mivel elkezdődött a 2. félév az egyetemen és más dolgaim is vannak, kevesebb időm jut írni. Gondoltam, egy kis egyezkedéssel mindenki jól jár. :) Ha meglesz szombat estig a 4 komment, akkor nem kell jövő csütörtökig várni a folytatásra. Jól hangzik, nem?

------------------------------------------------------------------

Csütörtök volt, vagyis a szabadedzések napja. Mikorra reggel felébredtem, Rob már a fürdőben volt. Rendeltem neki reggelit, mert ismertem annyira, hogy a nagy rohanásban és munkában el is felejtené. Hálásan pislogott rám, mikor felé nyújtottam az egyik bögrét. Kortyolt egyet, majd magához vette az asztalon heverő péksütemény kupac legtetején heverő darabot.

- Sok sikert és jó munkát!- adtam az arcára egy puszit.

- És ti?- fordult vissza az ajtóból.

- Ott leszünk, csendben, hogy titeket ne zavarjunk. Megmutatom az ikreknek a környezetet- simogattam meg a karját.

- Imádom, hogy mindig tudod, mivel tudsz segíteni- nyomott egy puszit a homlokomra, majd magamra hagyott.

Mire 10-kor felbőgtek a motorok, már a két kicsivel kinn ültünk a motorhome-ban és a gyerekek mindketten egy-egy szelet sütit majszoltak, amit a pultos lányoktól kaptak, miután elvarázsolták őket. Én csak arra figyeltem, hogy a piros pólójuk ne legyen tiszta folt, mire végeznek.

Amíg ott ücsörögtünk, többen megkörnyékeztek egy-egy aláírásért a könyvükbe vagy valami másra. Nem hittem, hogy néhány nappal a könyv megjelenése után ekkora lesz a kereslet iránta és irántam is. Az volt a szerencsém, hogy mindenki meghagyta nekem a magánszférát és a gyerekeimet nem kellett belevonnom a dologba.

- Mehetünk Kimihez- tette le a villáját Rina.

- Ki mondta, hogy megyünk hozzá?- lepődtem meg a kijelentés után.

- Ő mondta, hogy mehetünk- kotyogott bele Kalle a húga mellől.

- Most nem megyünk, mert túl sok autó kocsikázik odakinn. És amúgy is komoly feladatot kell megoldanunk, ha meg akarjuk lepni keresztaput- hajoltam hozzájuk közelebb.

Mindkét szem huncut fénnyel kezdett csillogni és ettől tudtam, hogy a Räikkönen témát felejthetjük. Mindig izgatottá tette őket minden, amikor segíthettek nekünk. Szerettek a középpontban lenni, akárcsak minden kis herceg és hercegnő. Most is minden alkalmazott, aki éppen ráért, őket ajnározta és szeretgette.

A másfél óra végén Alonso volt a tabella élén, ami nem keltett bennem semmiféle érzelmet. Boldog mosoly került az arcomra, mikor a szemem lejjebb csúszott egy sort. Sebastain volt a második, ali lemaradva, ami biztató volt. Rob és Felipe duója az 5. helyet kaparintotta meg és az arcukon láttam, hogy ennek annyira nem örülnek.

A két kicsit összeszedtem, majd a két oldalamon velük távoztam a vörösök területéről. Sétálni indultunk a forgatagban. A két pöttöm izgatottan forgatta a fejét és csodálkozott rá mindenre és mindenkire. Vidáman nevettem a reakciókon, amiket némely dolog kiváltott náluk. Nekem már nem tudtak újat mutatni ezek a dolgok.

- Sebastian- kiáltott fel egyszerre a két törpe, mikor odaértünk a Red Bull elé. Körbeforogtam, de sehol nem láttam az említett németet.

- Nincsen sehol- guggoltam le eléjük.

- Nem baj, majd kijön- nevettek ki és skandálni kezdték a nevét. – Sebastian! Sebastian!

- Nem tán két ifjú Vettel- szurkoló- állt meg mellettünk Britta, a sajtósa.

- De, azok mindketten és remélik, hogy kijön, ha hívják- mosolyogtam a nőre.

- Megyek és próbálok tenni valamit az ügy érdekében- mosolygott rám, majd bement a csapat szállására.

A körülöttünk lévő emberek vidáman szemlélték a két elvetemedett szurkolót, akik az én kincseim voltak. Egymást próbálták túlharsogni, néha egy-egy ember is beszállt a kiabálásba. Még a fotósok is letették a gépeiket néhány kép után és együtt szórakoztak velünk, felnőttekkel. De szerencsére Britta segített és megjelent Seb az ajtóban, a nyomában pedig Evangeline.

- Úgy hallottam, valakik nekem szurkolnak- lépdelt felénk mosolyogva.

- De jó!- ugrándozott felé Rina egyből.

- Zaira!- ejtette ki a nevem a nő és a szemei szikrákat szórtak. – Hogy merted…

- Ha lehet, ezt ne most!- szóltam közbe. – Ne a sajtó előtt. És kérlek, ne a gyerekek előtt- kértem őt, és végül rábólintott a dologra. De már tudtam, hogy nem úszom meg a fejmosást.

A múlt kísértése - 5. rész

Köszönjétek Zsaninak! :)

----------------------------------------------------

(Evangeline szemszöge)

Alig vártam, hogy az a könyv a kezembe kerüljön és elolvashassam. Imádtam a love story-kat, de ez még izgalmasabb volt, hiszen abban a környezetben játszódott, ahol én is élek már évek óta. Azt hittem, hogy majd tele lesz apró hibákkal, amin jót nevetek, de ettől függetlenül élvezni fogom. Tévedtem.

Amint megjelent, meg is kaptam a saját példányomat. Bevonultam a nappaliba, leültem egy kényelmes fotelbe, a lábaimra terítettem a kedvenc plédem és olvasni kezdtem. Az első néhány oldallal még nem volt semmi bajom. Egyszerű bemutatás és néhány gondolat a főszereplőnőtől, ami igazán megfogja az embert.

Majd jött az 5. oldal, amitől a történet kezdett ismerőssé válni. És még végig sem olvastam az első fejezetet, mikor tudtam, hogy a történetet ismerem. Zita, Kevin, Emily, Simon és Richard mind olyan emberek voltak, akik meghatározták az életem. Csak nem ezeken a neveken, de ezekben a szituációkban.

Nem tettem le egy percre sem, kíváncsi voltam, hogy mi is lesz a vége, hogy meddig merészkedett el az a nőszemély, hogy mennyi mindent írt meg. És benne volt minden apró pillanat, minden intim percük és percünk. Nem akartam elhinni, hogy van valaki, aki képes arra, hogy ennyire undorítóan beleássa magát valamibe.

- Ez a nő gusztustalan- vágtam földhöz a könyvet, mikor éjszaka befejeztem.

Hiába volt éjjel fél 2, megengedtem magamnak egy sikoltást, hogy a feszültség távozzon belőlem. Egy álmosan pislogó Seb azonnal meg is jelent a galérián és onnan pislogott, hogy mi történt velem. Mikor látta, hogy egyben vagyok, lassan elindult felém, majd megpróbált átölelni, de nem hagytam neki.

- Angel?- ráncolta össze a szemöldökét.

- Megkeresem ezt a Zairát és kitekerem a nyakát- morogtam. – Esküszöm! És Rob Smedley sem ússza meg, hogy el merte neki mondani a dolgokat.

- Miről beszélsz, édes?- lépett elém Seb és elkapta a derekam.

- Bernie imádott könyvéről és arról a becstelen írónőről- panaszoltam. – Az egész történek Zoé és Kimi szerelmét írja le. Még a baleset is benne van.

- Semmi baj, Eva! Itt vagyok veled!- húzott magához és a hátamat kezdte simogatni.

Addig észre sem vettem, hogy a szemeimből potyogni kezdtek a könnyek. A fejem a vállára hajtottam és halkan sírtam. Akkor éreztem csak, hogy teljesen felkavart, amit olvastam. Újra éltem életem legszebb és egyben legpokolibb évét is. Azt az évet, amelyben megtaláltam a szerelmes, és amely elvette tőlem a legjobb barátnőmet.

Másnap reggel már a reptéren voltunk, hogy Monaco felé vegyük az utunk. Kimi megígértette velünk, hogy néhány napot vele töltünk az Iceman fedélzetén, így már szombaton odautaztunk a mini államba. Sokáig rágtam magam azon, hogy mondjak-e neki valamit, de a végén úgy döntöttem, hogy nem kavarom fel őt.

- Milyen az új könyv?- pillantott ránk a napszemüvegének takarásából.

- Milyen könyv?- kérdezett vissza Seb.

- Az, amit Bernie folyton emleget. Valami lóerős cucc- rántotta meg a vállát. – Csajszi, te biztos, hogy olvastad, mert szereted az ilyen könyveket.

- Olyan átlagos- feleltem faarccal. – Van benne szerelem meg F-1. Az adatok pontosak, de nincs más, ami titeket érdekelne.

- Ha nagyon érdekelne, elkérném a világ legjobb nőjétől- ment el mellettem és adott nekem egy puszit. Mióta Zoé meghalt, nem nézett soha úgy egy nőre sem, mint potenciális szerető vagy szerelem.

- Biztos, hogy jó, hogy megkíméljük attól, ami abban a könyvben van?- ráncolta a homlokát Sebi.

- Senki nem mondja meg, hogy a mi életünk. Odafigyelt arra, hogy felcseréljen eredményeket, hogy a neveink kicsit se hasonlítsanak. Csak az mondhatná meg, aki ismeri a történeteinket. Nem akarom felszakítani a sebeit- pillantottam a hátam mögé.

- Rendben, akkor maradjunk ebben- bólintott rá, majd kaptam egy rövidke csókot.

- Azért, ha nem bánod, én felkeresem és elbeszélgetek vele. Meg kell tudnom, hogy meddig hajlandó elmenni, ha ezeket le merte írni- szorult ökölbe a kezem, de csak addig, amíg Kimi vissza nem ért közénk.

A múlt kísértése - 4. rész

Kissé tartottam attól, hogy mi fog kisülni ebből a látogatásból. Meglepett, hogy a távolságtartónak és hűvösnek mondott Kimi Räikkönen szó nélkül felengedett minket a hajóra és minden kérdésre válaszolt, amit az ikrek feltettek neki. A korlátnak támaszkodva figyeltem a kis hármast, mikor Toni mellém lépett.

- Nem mindennapi, igaz?- kérdezte a barátját figyelve.

- Mindenki úgy tudja, hogy szinte lehetetlen feltörni azt a páncélt, amit maga köré húzott. Erre felhoz minket ide és a gyerekeimmel van- fordultam oda a jó baráthoz.

- A kisfia pont olyan idős lenne, mint ők- felelte csendesen Toni. – Nem tudom, hogy ismered-e a történetet.

- Igen, ismerem- bólintottam. Kimi arcán mosoly ült. Egy szomorú, fájdalmas mosoly. – Volt azóta bárki, aki boldoggá tette?

- Mióta Zoé és a kicsi meghaltak, nem engedett magához senkit. Sokáig csak Sebastian Vettel és az ő barátnője beszéltek vele, senki más. Kevés ember maradt meg mellette és tartott ki. Nehéz volt nekünk is, de nem hagytuk magára.

- Nem maradt semmi a lánytól?- néztem újra Tonira.

- Csak egy fényképalbum és azok a gyűrűk, amiket az esküvőre vett- mutatott a barátjára.

Ha nem hívja fel a figyelmemet a dologra, észre sem veszem, hogy a férfi nyakában egy láncon ott van egy gyűrű, valamint, hogy a középső ujján szintén ott virít ugyanaz az ékszer. Bár nem nősült meg, mégis úgy élt. Felpillantott rám, majd megengedett egy fáradt mosolyt felém.

- Rina, Kalle, ideje lenne mennünk- léptem oda a gyerekekhez.

- Anya, mi még szeretnénk maradni- pislogott rám a kisfiú.

- Tudjátok, hogy holnap reggel korán kell felkelnünk, ha ki akarunk menni a pályára- simogattam meg az arcukat.

- Biztonságos 2 ekkora gyerekkel a Forma-1?- kérdezte Kimi.

- Egy bokszban eléggé- mosolyogtam rá. – Smedley és Massa felségterületén pedig tökéletesen.

- Smedley?- kérdezte a 2 fiú egyszerre.

- A kicsik keresztapja- bólintottam. – És tényleg mennünk kellene, mert még intéznem kell egy új szobát is Lottinak.

- Lotti?- ráncolta össze a szemöldökét Toni. – Te tudsz erről, Kims?

- Nem tudhat- nevettem, mielőtt a Jégember felelhetett volna. – Még nekem sem vallotta be nyíltan, hogy szereti. De talán megtörik a jég előbb vagy utóbb.

- Akkor sok sikert nektek!- engedett utunkra minket Kimi.

Segített a két törpének lejönni a hajóról, majd megígérte nekik, hogy ha erre járunk a hétvégén, akkor újra felmehetünk hozzájuk. A két apróság végig csacsogott és játszadozott a szállodába vezető úton. Alig bírtam velük, előbújt a csintalan énjük, amihez egyedül kissé kevés voltam.

A recepciónál sikeresen tudtam foglalni még egy szobát… az 5. emeleten. Már előre féltem a dologtól, hiszen a kicsikkel mi költözünk oda, amint Rob tudomást szerez az orvosomról. Ha neki nem is fog tetszeni, akkor is ez lesz a legjobb megoldás a számunkra. Túl sokat áldozott fel az életéből ahhoz, hogy tovább legyek mellette hála nélkül.

A szobában lepakoltunk, rendeltem némi vacsorát így 6 óra táján, majd kicsit rendet tettem, mert a kicsik szétpakoltak. Együtt megvacsoráztunk, még játszhattak, majd fürdés és végül 8 órakor esti mese és alvás. Gyorsan elpilledtek mindketten, mivel lefárasztotta őket a délutáni séta és a sok élmény.

Alig csuktam be mögöttük az ajtót, mikor belépett a szobába Rob fáradtan. Odaléptem elé és megöleltem. Erőt akartam adni neki és erőt akartam meríteni a jelenlétéből. Fontos volt a jelenléte, hogy tudjam, ő itt van nekem. Óvatosan eltolt magától, majd a kanapéhoz vezetett, leültetett és elmondatott mindent, ami velünk történt.

- Engem pedig letámadott Angel- mondta végül. – Kérdőre vont a könyved miatt.

- Mert neked is megköszöntem?- húztam fel a szemöldököm.

- Elég sok mindenre rájött, hogy milyen információkat adtam neked- masszírozta a halántékát, amiből tudtam, hogy a feje fáj. – De még mindig találkozni akar veled.

- Előbb vagy utóbb úgy is eljött volna ez a pillanat- ráztam meg a fejem. – Akkor talán ideje lesz, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba.