65 rész, 216 nap, 135 komment (az utolsó előtti részig). Eljött ez is, úgy éreztem, hogy nincs nagyon értelme tovább húzni a végét. Aki úgy érzi, hogy örömmel olvasta, azt kérem, hogy írjon néhány szót! A történetnek lesz folytatása, a címe: A múlt kísértése. Még nem tudom, mikor kezdem el, jelenleg elment tőle a kedvem kicsit...
------------------------------------------------------------------
Rob és Mark között álltam a kordonnál, mikor Kimi kiszállt az autóból, majd az orrán ünnepelni kezdett a saját, kissé visszafogott stílusában. Majd felénk közelített, közben kihámozta magát a bukójából. Boldog mosollyal az arcán ért oda hozzánk és ölelt át minket.
- Ne sírj, kicsim!- törölgette meg az arcom.
- Boldogság könnycseppjei- mosolyogtam rá és magamhoz húztam, hogy megcsókolhassam.
- Rendben- cirógatta meg az arcom. – Rob, titkos esküvőre kérj meghívót a drágámtól- biccentett még a mérnöknek, majd ment a dobogóra.
- Titkos esküvő?- ölelt meg Rob somolyogva. – Ki akartad belőle hagyni a pasit, akivel hónapokig együtt voltál az egész paddock szerint?
- Eszembe sem jutott- adtam neki egy puszit. – Még nincs meg nagyon semmi, majd értesítelek.
- Csak nehogy megkapjam, hogy ebben a mezőnyben kevés voltam- dünnyögte az orra alatt.
Végighallgattuk a finn, majd az olasz himnuszt, utána pedig jöhetett a pezsgőzés. Láttam Kimi arcán azt a felszabadult boldogságot, amire vágytam. Mikor vége lett a pezsgőzésnek, mentem a sajtóterembe és elhelyezkedtem egy eldugott ponton, ahonnan azért mindent láttam. Megsirattam az első világbajnoki nyilatkozatát.
Mikor kifelé jöttek, elkaptam Felipe karját, magamhoz öleltem és elrebegtem neki egy köszönömöt. Csak mosolyogva rázta a fejét, hogy erre semmi szükség, de én így éreztem tisztességesnek a dolgot. És megígértettem vele, hogy ő is ott lesz este a rögtönzött ünneplésen Raffaelával együtt.
Kimi kiérve felkapott és megforgatott a levegőben, majd az ajkaim után kapott és forrón megcsókolt. Utána pedig letörölhetetlen vigyorral az arcán indultunk el nyilatkozni. Végig mellette álltam és szorongattam a kezét. A leginkább azt szerettem, mikor a finn tévések kérdezés helyett hazai szavakkal gratuláltak neki, ő pedig hatalmas vigyorral üzent az otthoniaknak.
- A vőlegényem egy világbajnok- suttogtam este a tükör előtt a hotelszobánkban.
- Még mindig nem hiszem el- jegyezte meg az ajtóból Kimi.
- Én kezdem elhinni. A férfi, aki az életet jelenti nekem, elérte a csúcsot ott, ahol az életét éli. Tökéletes egy alkalom. Mától október 21. piros betűs ünnep a naptárban- fordultam felé mosolyogva. – Jó leszek így?
- Nem is tudom- lépett közelebb. – Azt hallottam, hogy veszélyes Rob Smedley-k mászkálnak odalenn, akik csak az én menyasszonyomra fenik a fogukat- vigyorgott rám.
- Akkor ideje félnem- nevettem fel. – És hagy javítsalak ki. Rob Smedley csak egy van a világon.
- Tudod, néha elgondolkozom azon, hogy nincs-e közöttetek valami- pillantott rám Kimster.
- Nem fogom tagadni, hogy van közöttünk valami vibrálás, de nem érzek iránta mást őszinte, baráti szereteten kívül- feleltem neki komolyan.
- Hiszek neked- ölelte át a derekam és kaptam egy csókot.
Közösen mentünk le a szálloda konferenciatermébe, ahová a PR-os lányok pillanatok alatt szerveztek egy bulit nekünk. Mindenki (kivéve engem) a kezébe fogott egy pezsgős poharat és koccintott Kimi egészségére. Én is megtettem mindezt, csak én üdítővel, az állapotom miatt.
Alig 1 órára volt szükség ahhoz, hogy a körülöttünk lévő tömeg nagy része alkoholmámorosan táncoljon vagy mást csináljon. Az egyetlen józan ember rajtam kívül Todt volt, aki a pezsgőn kívül nem ivott semmit. Engem nem zavartak a többiek, valószínűleg én is hasonló állapotba kerültem volna, ha nem vagyok állapotos.
Rengeteget táncoltam, főleg a bajnokommal, de mellette megtáncoltatott még Rob, Felipe és a szerelők egy része. Örültem annak, hogy ennyire felszabadultak voltak és én is élveztem a bulit. Végül hajnali 1-kor a szálloda igazgatója rekesztette be a banzájt, mondván, ideje a vendégeknek pihennie. Mark segítségével támogattam fel a bajnokunkat a szobába, ahol csak annyi erőm maradt, hogy levegyem a cipőjét, a saját cipőmet, majd ruhástól az ágyba borultam.
Reggel 10 óra után ébredtem fel arra, hogy teljesen belegabalyodtam az ágyneműbe. Álmosan nagy nehezen kikászálódtam belőle, majd rendeltem 2 személyre egy könnyű, gyomrot nem terhelő reggelit számítva Kimi másnaposságára. Miután megjött az étel, elmentem zuhanyozni, ami kicsit felébresztett.
Egy lenge nyári ruhát vettem magamra, majd a nappaliban helyezkedtem el kényelmesen és egy könyvet olvasgatva vártam kedvesem ébredését. Közben csipegettem az előttem heverő ételekből, tekintettel arra, hogy a baba miatt gyakran voltam éhes. A brazil gyümölcsök pedig igazán az én ízlésvilágomba illettek.
Fél 1 körül támolygott ki Kimi gyűrött arccal. Együtt megebédeltünk, majd ő elment lezuhanyozni. A napunk pihenéssel telt, közben milliószor bizonygattam neki, hogy az egész nem álom, bajnok lett. Este összepakoltam az összes holminkat, majd másnap hazarepültünk Svájcba.
*****
December 7.-én boldogan vettem részt Kimivel az FIA- gálán Monacoban, ahol megkapta azt a gyönyörű kupát. Néha még mindig el kellett hitetni magammal, hogy nem álmodom, az életem valóban tökéletes és a vőlegényem valóban világbajnok lett. Örültem neki, hogy mellette lehettem élete legszebb pillanataiban.
A gála után Finnországba repültünk, mivel az esküvőig minden pillanatunkat itt terveztük tölteni. A meghívókat elküldtük már annak a néhány kiváltságos embernek, akik jelen lehetnek majd január 12-én, mikor összekötjük az életünket örökre. A szűk családon kívül mindösszesen Rob, Mark, Toni és Atte kaptak meghívót.
Nekem még volt karácsony előtt egy elintézetlen ügyem: a régi munkám. Nem sokan tudtak arról, hogy egy Japánban letelepedett európai tulajdonosokkal rendelkező világcég egyik alkalmazottja vagyok. Megbeszéltem a főnökömmel, hogy az újévben elrepülök, és akkor közösen megegyezünk arról, hogy miként tudok eljönni és kiválasztjuk az utódom.
Az ünnepek gyorsan és különösebb esemény nélkül elszálltak mellettünk. A szüleim eljöttek Kimi szüleihez, hogy együtt ünnepelhessünk, utána pedig mi repültünk Németországba, ahol a szilvesztert is töltöttük Seb és Evangeline társaságában. Otthoni buli volt, de mi élveztük, hogy együtt lehetünk.
- Eva, bízol bennem?- kérdeztem a lányt halkan, mivel Kimi az emeleten tartózkodott.
- Persze, hogy bízom benned! De mi ez a titkolózás?- halkította le a hangját.
- Csak azt akarom, hogy legyen valaki, aki bízik bennem, történjen bármi- simítottam végig a hasamon.
- Ugye, nem akarsz semmi olyat tenni, ami árt a babátoknak?- döbbent meg és hátrébb lépdelt.
- Eszemben sincs bántani a babánkat- ráztam a fejem ijedten. – Ő a legfontosabb most az életünkben.
Barátnőm még egy pillanatig engem figyelt, majd beleegyezően bólintott. A két fiú is visszatért köreinkbe és a drágám ajándékot is hozott nekem. Azt mondta, hogy még az óévben át kell adnia nekem a csapat ajándékát. Ami nem volt más, mint egy piros rugdalózó az elején egy Ferrari-jellel és egy felirattal: „Az én apukám 2007 legjobbja!”. Amint megláttam, egyből beleszerettem a kis ruhadarabba.
Az esküvőnk előtti héten utaztam el Japánba némi rossz érzéssel. Nem tudtam, miért érzek bajt, de nem örültem neki. Kimi próbált nyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, de valahogy nem sikerült teljesen lenyugodnom. Neki ezt nem mondtam el, mert így is aggódott miattunk, pedig nagyon jól tudta, hogy rendben van a terhességem és a kisfiunk.
A repülőutat végigaludtam, a terminálban pedig a főnököm maga várt rám. Együtt mentünk a központba, ahol egyezkedni kezdtünk. Ha év elején Seb nem kér arra, hogy utazzak vele, akkor én lennék az adminisztrációs osztály főnöke, ami a 3. legelőkelőbb pozíció volt. Így azonban aláírtam a felmondásomat, meghallgattam az új jelentkezőket a posztra és tanácsot adtam ahhoz, hogy ki legyen az, akit felvesznek.
Másnap már indultam is haza Finnországba, ahol Kimi várt rám. Tokióban délután 2 óra volt, ami azt jelentette, hogy Helsinkiben reggel 7. Indulás előtt még előkerestem a táskám aljából a telefonomat, majd kikerestem kedvesem nevét és felhívtam. Amíg nem kellett a gépre felszállnom vele beszélgettem. Jó volt hallani a hangját és boldogsággal töltött el minden pillanat, amikor rólunk beszélt.
A gépre felülve ismét elhatároztam, hogy aludni fogok, de ez csak addig állt fenn, amíg ki nem derült, hogy 2 órával a felszállás után kapunk enni. Ezért inkább néztem én is egy filmet, majd csak a délutáni uzsonna után csuktam be a szemeimet és szunnyadtam el. Arra ébredtem, hogy a gép rázkódni kezd…
*****
Mindenki néma volt és figyelte a hideg, havas tájban a koszorúkat, amelyeknek a szalagjait a szél fújta a finn télben. Ott volt mindenki, de nem erre az alkalomra akartak jönni. Evangeline körülnézett. A szemével Sebastiant kereste. A srác még mindig Kimi mellett állt és őt támogatta. Nem is várt mást tőle ebben a helyzetben. A lány felemelte a fejét.
- Még mindig bízom benned- suttogta maga elé.
Fabian állt mellette, ő szorongatta a kezét. A kisfiú nem szólt egy szót sem, csak a lányra nézett és bólintott, biztosítva őt arról, jól cselekszik. Mélyet sóhajtott és ránézett a gyermeki arcra. Az ő szemei is vörösek voltak a sírástól. Szeretett volna mondani neki valamit, de nem tudott. Inkább elindult a párja felé.
- Nem akarok többé autóba ülni- suttogta maga elé Kimi.
- Ezt nagyon gyorsan felejtsd el!- szólt rá a lány és a kezeit a férfi vállára fektette. – Zoé imádta, hogy versenyző vagy és remekül teljesíted a feladatod. Versenyezz értük!
- Már a feleségem lenne- forgatta meg a kezében tartott gyűrűket a Jégember. – Már a feleségem lenne, ha nem engedem neki, hogy elmenjen Japánba. Miért nem mentem vele? Miért nem lehettem vele, mikor az utolsó perceit élte?
Senki nem felelt neki. Az égre emelte a tekintetét. Nem akart mást, mint ő is odakerülni, ahol Zoé volt. Nem tudta, hogy van-e halál utáni lét, de remélte, hogy Zoé lelke valahol tovább él, még akkor is, ha a testét nem tudták eltemetni, mert annyira megégett. Remegő kezekkel húzta fel a karikagyűrűt az ujjára, és elhatározta, úgy fog élni, mint aki nős. Egyedül, a menyasszonya emlékével és a múlt kísértő képeivel…
