2013. június 28., péntek

Love from the past



Sziasztok! Meghoztam a folytatást! Tudom, mindenki a Kaisa-Seb párosra kíváncsi (most van is egy hosszabb rész), de szeretném jelezni nektek, hogy a történet főszereplői Kimi és Mila, ezt ne felejtsétek el! Jó olvasást!

40. rész

(Sebastian szemszög)
Felsóhajtottam és még egyszer megigazítottam az ingem nyakát a tükör előtt. Én löktem el magamtól Kaisát, mégis tetszeni akartam neki, arra vágytam, hogy ha meglát, a lélegzete is álljon el egy pillanatra. Akartam, hogy ne jusson eszébe senki más – hallottam olyat Milától, hogy van valami vele egyidős fiú, aki tetszik neki.
Az ajándékomat magamhoz véve indultam hozzájuk. Kocsival nem akartam menni, hiszen kizárt volt, hogy ne igyak semmit. Kb. 10 percnyi séta volt elérnem a már jól ismert házat. Beütöttem a kapu kódját, majd besétáltam. A bejárati ajtónál álltam meg és csengettem. Mila nyitott ajtót. Csodaszép smaragdszínű ruhát viselt, a haja néhol fel volt tűzve és ragyogott.
-Szia, Seb!- ölelt meg azonnal.
-Szia!- mosolyogtam rá és adtam neki egy puszit. – Nem jöttem későn?
-Nem, még van néhány hiányzónk- terelt befelé.
-Seba!- jelent meg Kimi is.
-Helló!- kezeltünk le, majd a kezébe nyomtam egy kisebb csomagot. – Boldogot!
-Kösz!- biccentett, majd bontogatni kezdett. Nem vittem túlzásba, felesége tanácsára néhány cd-t vettem neki, amit szeretett, csak még nem volt a polcon. – Jó választások- bólogatott.
-Volt segítőm- néztem a mellettünk álló nőre.
-Seb, megnézed Kaisát?- nézett rám mindentudó tekintettel Mila.
-Megyek én- szólt Kimi.
-Nem, majd Seb megnézi- fordult felé a nő. – Ugye?
-Persze- biccentettem gombóccal a torkomban és elindultam.
-Miért ő?- hallottam meg Kims hangját.
-Mert valamin összekaptak és így bocsánatot tud kérni- jött a magyarázat egyre halkulva, ahogyan felfelé mentem.
Pontosan ismertem a járást, mégis igyekeztem nyújtani a pillanatot. Hiszen odaérni hozzá, vele lenni, szemtől szemben állni úgy, hogy senki nincs velünk… Mindezt hetek távlatából, azzal a ténnyel, hogy nemet mondtam neki. De meg kellett tennem, ezt tudtam nagyon jól. Halkan kopogtattam az ajtaján.
-Gyere!- jött a csilingelő felelet.
Azt hiszem, hogy nem rám számított. Ez egyértelmű volt abban a másodpercben, amikor beléptem hozzá. A tükör előtt igazgatta a haját, de nem ez volt, amiből levontam a következtetésem. Egy fekete ruha volt rajta, de még csak a derekán, a felsőtestét mindösszesen egy csipkés melltartó fedte. Nagyot kellett nyelnem a látványra.
-Szia!- köszörültem meg a torkom.
-Sebastian!- kiáltott fel hirtelen és ijedten fonta maga köré a karjait. – Hogy kerülsz ide?
-Te engedtél be- mosolyogtam rá. Az ajándékát letettem a fiókos szekrény tetejére és közelebb araszoltam hozzá.
-Megtennéd, hogy kimész?- kért, miközben fülig vörösödött.
-Olyan csodaszép vagy- léptem szorosan elé és megsimogattam az arcát. – Tökéletes.
-Hagyd abba!- suttogta.
-Te sem akarod, hogy abbahagyjam- fejtettem le óvatosan a kezeit a testéről.
Tudtam, hogy minden ésszerű gondolatomat, minden érvemet megszegem, de már nem tudott érdekelni. A szívem és a vágyaim felülírtak mindent ebben a pillanatban. Őt akartam, ezt a lányt, akit szerettem. Az egyik kezem a derekára csúsztattam, a másikat a tarkójára és lassan húzni kezdtem magam felé. Becsukta a szemeit és várt.
Lassan kóstolgattam az ajkait, végig hagytam neki teret, hogy elhúzódhasson. De nem tette meg, csak még közelebb préselte a testét hozzám, ölelt és simogatott. Egyre inkább belemelegedtünk az óvatos csókunkba és nem hagytuk, hogy a másik elhúzódhasson. Simogattam a testét, minden porcikáját érezni akartam.
Meglepett, amikor az ujjai matatni kezdtek az ingemnél, de nem tudtam nemet mondani, hagytam neki, hogy lassan kigombolja és végül lesöpörhesse rólam. Egy pillanatra sikerült elszakadnom tőle. Kipirosodott arccal nézett rám, a szemei könyörögtek, hogy ne hagyjam abba. Újra magamhoz húztam és közben én is ügyeskedtem, hogy a félig rajta lévő ruha is lekerüljön.
Amint már csak fehérneműben volt előttem, a kezeim a derekáról lejjebb csúsztak a csípőjére, a fenekére, a combjaira. Visszafelé kissé megmarkoltam a fenekét és mintha már régóta össze lennénk csiszolódva, elrugaszkodott és a derekam köré kulcsolta a lábait. Elbotladoztam vele az ágyáig, ahol végigfektettem, de nem szakadtam el tőle.
Újabb meglepetést okozott, amikor addig mocorgott, amíg nem ő került felülre. A vállaimra támaszkodva emelkedett meg és nézett rám. Férfi voltam, tudtam, hogy ő is pontosan érzi, mit váltott ki belőlem. A nadrágom őrülten szoros volt, mégis tudtam, hogy tovább nem juthatunk. Már éppen visszahajolt volna hozzám, amikor kopogtak az ajtón.
-Kaisa? Minden rendben?- hallottuk meg Mila hangját.
-Persze, anya!- emelte meg a hangját. – Pár perc és megyünk, jó? Csak még van valami, amit megbeszélünk.
-Várunk!- jött a felelet az ajtó mögül.
-Most kell abbahagynunk- néztem komolyan a lányra.
-Ugye nem csak azért tetted, hogy a születésnapom szép legyen?- nézett rám kérlelő szemekkel.
-Azért tettem, hogy ma legyen egy csodálatos napod, igen- biccentettem és már láttam is a szomorú arcát. – De ez csak egy kis dolog. Egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem megy nélküled- simítottam végig a nyakán. – Kellesz, akarlak, akarom, hogy hozzám tartozz!- csókoltam meg. – De csak titokban, kettőnk között.
-Basi- rebegte a nevem és az ölelésembe bújt.
-Fel kell öltöznöd- mormoltam a fülébe. – De ne azt a feketét vedd fel, nem olyan, mint te.
-És…- pattant fel az ölemből, ami egy kis felszabadulást jelentett. – Ez tetszene?- mutatott egy másik, mintás és csillogós ruhát.
-Sokkal jobb- emelkedtem fel én is az ágyról, majd az ingem után nyúltam.
Kaisa belebújt a ruhájába, majd nekiállt befejezni a sminkét. Csak álltam és néztem őt. Szidtam magam, de már nem tudtam visszakozni és talán nem is akartam. Élveztem az érzést, hogy a lány, akire vágytam, hozzám tartozik. Figyeltem, ahogy elkészül és csak még csodálatosabbnak tartottam őt.
-Pont úgy van a hajad, ahogy szeretem- léptem mögé és magamhoz öleltem. A tükörben néztük a kettősünket. – Csodálatosan nézel ki, Drága!
-Köszönöm!- fordult felém és kaptam egy csókot. – Mennünk kellene.
-Egy pillanat!- engedtem el mosolyogva. – Az ajándékod- adtam neki oda a dobozt.
-Nem mondod!- csillant meg a szeme.
-Nagy nehezen beleegyezett apád is- mosolyogtam rá.
A doboz egy párnán szunyókáló kölyökcicát rejtett, aki hófehér volt, a feje tetején volt egy kis vörös szőr. Már régóta vágyott egy négylábúra, aki nyávog, ezért is jutott eszembe, hogy meglepem vele. Óvatosan emelte ki a kis szőrgombócot, aki akkor kezdett ébredezni. Ahogy simogatták, azonnal dorombolni kezdett.
-Milyen nemű?- nézett fel rám.
-Kisfiú- válaszoltam.
-Akkor Basi lesz a neve, így mindig velem lehetsz- nézett fel rám újdonsült kiskedvencét dajkálva.
-Csak nehogy összekeverj minket- nevettem. – Menjünk!
-De Sebi!- szólt utánam. Újra felé fordultam és még egyszer megcsókolt. – Mehetünk!
-Boldog születésnapot, hercegnőm!
***
(Mila szemszög)
Kaisa és Sebastian valóban nem sokkal később tűntek fel, a lányunk kezében pedig ott tartózkodott az új családtagunk. Ragyogott az arca és ilyet már régóta nem láttam. Örültem a boldogságának, nem akartam látni, hogy csalódik és szomorú. Ez az ő napja volt, kellett, hogy ragyogjon. És ő az egész teret bevilágította.
-Túl gyorsan felnőtt- sóhajtott fel mögöttem Kimi, mialatt egy pezsgőspoharat nyomott a kezembe az aranyló itallal.
-Ezt tudtuk, hogy így lesz- mosolyogtam rá, majd a poharam néztem. – Viszont…
-Kaisa miatt van kölyökpezsgő- fordított maga felé. – Senkinek nem tűnik fel, hogy te is azt iszod.
-Köszi- csókoltam meg.
-Nézd, milyen csodaszép!- lépett mellém csillogó szemekkel a lányunk.
-Nagyon édes- simogattam meg a kis szőrmók fejét. – De remélem, tudod, hogy a te felelősséged.
-Igen- bólintott.
-Egy kis figyelmet!- hallottuk meg Toni hangját. Felé fordultunk, egy széken állt pezsgővel a kezében. – Kimi haverom vén 33 éves ember lett hetekkel ezelőtt- kezdte és mindenki hangosan nevetett. – Haver, szerencséd, hogy szőke vagy, így nem látszik, hogy őszülsz- folytatta. Sejtettem, hogy így is folytatódik majd minden. – Meg rohadtul nagy mázlid van, hogy egy olyan bombázóval hozott össze a sors, mint Mila. Az örökifjú szépség téged is megfiatalít kicsit, habár a ráncaidat mi így is látjuk. Szóval, egészségedre!- biccentette felénk a poharat. Mind így tettünk és ittunk a férjem egészségére.
-Akkor folytatom!- pattant fel egy másik székre Rami. – Konkrétan ma is van szülinaposunk. Olyan 6 éves formaként egy délután odajött hozzám és feltett egy kérdést: „Keresztapu, kaphatom szülinapomra, hogy anyu és apu mindig együtt legyenek velem?” Kicsi lány, ez az ajándékod kicsit megkésett- nézett egyenesen Kaisára, aki mosolyogva pillantott felé, de a szemei már könnytől csillogtak. – Ma már 15 éves, felelősségteljes és sikeres lány vagy, mindannyiunk büszkesége. Boldog születésnapot!
Újabb poháremelés és koccintás, mialatt mi nem győztük ölelgetni a lányunkat. Persze, elmaradhatatlan volt, hogy rengeteg kép készüljön, majd jöhetett a hatalmas torta. Vagyis csak én hittem hatalmasnak, mert mire mindenkinek jutott belőle, addigra alig néhány szelet hevert a tálcán. A közönséggel nem foglalkozva az egyik legnagyobb szeletet ettem meg.
-El fogsz hízni- szúrt oda nekem Toni.
-Látsz rajtam bármit is?- fordultam körbe előtte.
-Majd fogok- rántotta meg a vállát.
-Szeretnéd- nyújtottam nyelvet. – És mi van, ha felszedek néhány kilót? Kimi nem hajít ki, ebben biztos vagyok.
-Téged?- érkezett meg az emlegetett. – Soha- húzott magához és a keze a fenekemen siklott végig.
Habár Kaisa egyedüli kiskorúként jelen volt, a többi nagyokos nem félt attól, hogy rossz példát mutatnak. Egyre csak fogytak az alkoholos italok, nem győztem figyelni, hogy ki mennyit iszik. Aztán olyan 8 óra magasságában kezdetét vette egy komoly házibuli. Már éppen azon voltam, hogy leállítom az egészet, amikor megjelent mellettem a lányom.
-Alszok Sebastiannál, jó?- kérdezte az említettel a nyomában.
-Nem maradsz?- pillantottam a németre.
-Ismered, vannak nagyon jó indokai, hogy elérje, amit akar- mosolygott rám.
-Holnap elmegyek érted- simítottam végig a lányom arcán. – És beszélünk- néztem komolyan a pilótára. – Addig pedig eszetekbe se jusson semmilyen őrültség.
-Anya…- rebegte a lányom.
-Nyugodj meg, csak én tudom. Vagyis, csak sejtettem, de nem tévedek- mosolyogtam rájuk. Mindkét arc hófehér volt. – Holnap beszélünk. Élvezzétek ki a szabad perceket a határaitokon belül, jó?
Kikísértem őket, majd nevetve léptem vissza a lakásba. Már énekeltek néhányan, akikben elég alkohol volt, de férjuramat nem láttam sehol. Én voltam az egyetlen józan ember, de valahogy nem tudott zavarni, hogy kirúgtak a hámból. Egy kicsit mindenki kiszakadt a hétköznapokból és leengedett, amit nem sajnáltam tőlük.
-Mimi- simult a hátamhoz Kimi. Érezhetően spicces volt és nagyon is kívánt engem.
-Bajnok- kezdtem a zene ütemére csavargatni a csípőm.
-Mila!- nyöszörögte a fülembe. – Nem bírom ki…
-Gyere!- ragadtam meg a karját és a hálónkig húztam, aminek az ajtaját bezártam.
-Érezni akarlak- kezdte el felrángatni a ruhámat.
-Tudod, hogy a tiéd vagyok- adtam meg magam az akaratának és kicsit sem tudott érdekelni, hogy mások is vannak a házban rajtunk kívül. A hangokat teljesen elnyomta a lenti zene és őrjöngés. Csak ő volt és én és a vágyaink.

9 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszett a rész :)
    Ez a szülinapi buli szerintem nagyon jól sikerült mindenkinek: Kimi és Mila tökéletes páros, imádom őket együtt :)
    Kaisha pedig megkapta Sebet, aki végre lépett.. Tudom, hogy Kimiék a főszereplők, de nekem mégis a Sebes rész volt most a kedvencem :) Olyan régóta húzódik már ez a kínlódás... Örültem, hogy így történt...
    Kíváncsian várom, hogy Mila mit is fog mondani nekik... (ilyen egy igazi anyuka...észreveszi az egyértelmű jeleket :P) De még ennél is jobban érdekel Kimi reakciója...
    Szóval ha lehet kérni, akkor siess a folytatással :$ :)
    Puszi, Andika

    VálaszTörlés
  2. Szia nagyon tetszett a réssz
    Végre Seb lépett ooooo és hogy mit fog erre reagálni Kimi?? ...Mila pedig hogy mit fog mondani nagyon várom!!
    Nem lehetne hogy még a hétvégén fent legyen az új rész???*--*
    Siess a folytatással de nagyon!!!
    :B:

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Érdekes rész volt. Kaisa és Seb szépen egymásnak estek. Mi lett volna, ha Mila nem kopog be?
    Kis cica :) De édi.
    Toni beszéde nagyon tetszett, ahogy Ramié is.

    Mila tudja :) :) :) Kíváncsi vagyok a beszélgetésükre, és természetesen Kimi reakciójára.
    Nagyon várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Még gyorsan az elején szeretném tiztsázni, hogy én azért voltam mindig picit kíváncsibb a Kaisa- Seb párosra, mert ott gondok voltak, amiket tisztázniuk kellett. Kimiéknél pedig minden rendben volt, sőt, a maximálisan tökéletes felett egy picivel, szóval velük úgy voltak, hogy egy ideig megvannak a 'felügyeletem nélkül'. Vagy nem tudom, hogy hogy fogalmazzam.... Szóval tisztában voltam vele, hogy ők a főszereplők, és imádtam róluk olvasni, és nagyon szerettem a békés részeket, meg minden, csak Kaisáéknál volt szurkolni való, és nekik volt esélyük eltolni a dolgokat.

    És nagyon örülök, hogy nem tették, sőt. Nagyon jóra sikerült Kaisa szülinapja! Kicsit meglepődtem, hogy ennyire belelendültek egyből, de végül is volt bennük egy jó adag felgyülemlett feszültség, szóval... :D

    Kimit és Milát pedig még mindig imádom együtt! Toni is nagyon jó volt, és teljesen látom magam előtt, ahogy az enyhén becsiccsentett Kimi megjelenik, hogy most akkor elég hangos a zene, vonuljunk el drága feleségem!

    Szóval nagyon nagyon tetszett a rész! Gondolom mind a négyüknek nagyon élvezetes éjszakájuk lesz!
    Nagyon várom a folytatást! :)
    Puszi
    Dorcsa

    VálaszTörlés
  5. Szia :)

    Ó ..hát, mit mondhatnék? Én is nagyon örülök annak, hogy végre együtt lesz Seb és Kaisa..Legalábbis nagyon remélem :)
    Arra meg még kíváncsibb vagyok, hogy mi lesz majd, hogy Kaisa Sebnél fog aludni, hisz tényleg nagyon elragadta őket a hév ::DD
    Lényeg, hogy Kaisa szülinapja remekül sikerült és asszem megkapta azt is amire legjobban vágyott..és nem a kis cicára gondolok :DD
    Kimi és Mila továbbra is szenvedélyesek és ez így tökéletes!!

    Nagyon-nagyon várom a folytatást!! :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Nekem most, nagyon az az érzésem, hogy ha a fiatalok Kimi elé állnak és elmondanak őszintén mindent, akkor a finn egyáltalán nem lesz mérges. Csak elbeszélget velük, hogy ésszel csináljanak bármit is és még ne tegyék nagypapává.

    Amúgy Még mindig imádom ezt a szexi finnt. Milával nagyon passzolnak. Remélem semmi gond nem lesz a terhesség ideje alatt.
    Várom a folytatást :)

    Bömbi

    VálaszTörlés
  7. Jó a sztori csak kár hogy Sebastian liliomtipró,enyhén szólva is az.kiábrándító...

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    értem is, meg nem is az esetleges Kimi felháborodást. Ugyanis, ennyi évesen egy ilyen nagylány anyukájának, és apukájának lenni azt jelenti,hogy ugyancsak korán kellett kezdeni.
    Na ez az akasztják a hóhért történet!
    Nehéz lesz leállítani a kislányt, ha az ő vérüket örökölte.

    Amit most írok, az nem ,vagy nemcsak ehhez a Sebastian beállításhoz illik, hanem úgy általában .
    26 éves. Kimi, és Alonsó is nős volt ennyi idősen.Egyiket sem láttam érettebbnek nála, sőt....mégsem tudja levetkőzni magáról ezt a kölyök imázst.Miért?
    szofi

    VálaszTörlés
  9. Kedves Névtelen!

    Ezt írtad ugye:
    "Jó a sztori csak kár hogy Sebastian liliomtipró,enyhén szólva is az.kiábrándító..."

    Kaisa és Seb között kb 11 év van a történet szerint. Kaisa egy olyan karakternek van megalkotva, aki jóval érettebb a koránál. Seb pedig egy mókázó felnőttnek, aki pont a fontos dolgok terén érett, de viselkedésügyileg sokszor tini. Miért ne hidalódhatna át így az a 11 év? Az emberek hajlamosak csak évszámokban gondolkodni, nem embertípusokban. Az ilyenfajta szerelem szerintem nem kiábrándító. Elárulom, hogy a szüleim között pl húsz év van. :)
    Igazából én reméltem, hogy még húzod kicsit ezt vonalat, izgalmas helyzetek keletkezhettek volna még, de így sem panaszkodhatok. Bár ki tudja, lehet, hogy még lesz huzavona :)
    Őszintén szólva nekem Kimi néha már túl lágy, de ez csak az én aberrált ízlésem. :D
    Még mindig szeretem, ahogy írsz. Tökéletesen átjön minden érzelem.

    Várom a folytatást, és gyógyulj!

    Lucy

    VálaszTörlés