Somewhere I belong

BROTHERS AND SISTERS

Túl korán jött el a reggel. Nyugodtan aludtam a bátyám karjaiban, de a vihar miatt éberen is, ezért a zajok felkeltettek. Igyekeztem halkan felkelni és magára hagyni őt a szobájában, hogy pihenhessen. A saját kis kuckóm felé vettem az irányt, ahol gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem. Lementem a konyhába, hogy segítsek anyának a reggeli elkészítésében.

-Szia, mami!- köszöntem belépve.

-Nikki! Kicsi angyalom!- nyomott egy puszit az arcomra. - Jól vagy?- kérdezte aggódó hangnemben.

-Basi hazajött- közöltem vele. A sóhaja mindent elárult: megnyugodott miattam és örült, mert a testvérem is itt van.

-Mitől kék a könyököd?- kérdezte és megérintette a karom az említett helyen.

-Kék?- kérdeztem vissza, de felszisszentem már a puha, óvatos érintésre is. - Átestem a táskáján.

-Hányszor kell még elmondanom neki...- morgott anya magában, mialatt odalépett a csilingelő mikróhoz. - Úgy csinál, mint aki nem tudja, hogy fokozottan kellene figyelnie.

-Hagyd csak, mami!- vettem a kezembe a tányérokat, hogy kivigyem az ebédlőasztalhoz. - Ő is tudja, hiszen együtt élünk és éltünk egész életünkben.

-Mégis felelőtlen kölyökként viselkedik- folytatta tovább a gondolatmenetét. - Istenem, mikor tanul már meg felnőttként viselkedni?

-Már régen felnőtt, Heike- hallottam meg apa csitítását. - Szia, kicsim!- nyomott egy puszit a homlokomra.

-Szia!- köszöntem vissza és tovább pakoltam a tányérokat.

Elragadtak a gondolataim és már csak akkor figyeltem újra a környezetemre, mikor a nővéreim körülöttem csacsogtak. Szerettem őket hallgatni, mindig volt valami érdekes témájuk. Főleg a férfiak terén, általában ilyenkor nevettünk a legtöbbet. Persze, a hangzavarra, amit három huszonéves lány tud csinálni, felébredt a család két alvó hímnemű egyede is. Hallottuk, ahogy egymást kergetve rohannak le az emeletről.

-Sebastian! Fabian! Elég legyen!- kiabált ki anya a konyhából. - Gyertek segíteni!

-De anyaaa...- nyafogott a bátyám, aztán csoszogva indult a reggelinkért.

-Nekünk nincs is dolgunk már- nyomott le Melanie az egyik székre, majd leült mellém.

-Szeretem, amikor a fiúk be vannak fogva munkára- kuncogott Stefanie is szemből.

-Tiétek lehet a rendrakás és mosogatás- vágott vissza negédesen Seb, míg koppant az asztalon az általa letett tányér. - Tudtál aludni?- ült mellém és nyomott egy puszit az arcomra.

-Igen- mosolyodtam el és a fejem a vállára hajtottam.

-Mit kérsz?- faggatott lágy hangon.

-Kakaót- motyogtam. - Meg sajtot és paradicsomot. És szalámit is- adtam le a „rendelést”, ő pedig szorgosan pakolta a tányéromra az ételeket.

-Jó étvágyat, húgi!- emelte fel a fejemet.

A családi reggeli a bátyám fényezésével és letolásával telt. Először kiörömködtük magunkat azon, hogy nyert Bahrain-ben, valamint anya megnyugodott, hogy itthon lesz egészen szerdáig, amikor utaznia kell Spanyolországba. Utána jöttek a különféle szidások, amiért nem jött, nem telefonált, nem írt levelet és semmilyen hasonló kommunikációt nem folytatott le velünk. Én ültem csendben, éjjel már megmondtam, amit gondolok a dologról.

-Most, hogy mindenki jóllakott- kezdte apa, mikor megunta a dolgot – Stef és Mel mehet mosogatni, hogy segítsen anyátokon egy kicsit. Az ikrek és Fabian pedig elmehetnek bevásárolni.

-Oké- vágta rá a két fiú, amire csak elmosolyodtam. Az öcsénk sokszor olyan volt, mint egy harmadik iker, szinte mindenben benne volt.

A vásárlás alatt nem győztem mondani nekik, hogy nem kell mindent felvásárolnunk. És természetesen a sütemény sem maradhatott ki, így 3 hatalmas szatyorral és egy hatalmas tálca sütemény társaságában indultunk el hazafelé. Akkor lepődtem meg, mikor hirtelen megálltunk. Kinyílt az ajtó, majd a vendégünk máris a nyakamban landolt.

-Hanna!- nevettem fel barátnőmön.

-Olyan régen láttalak!- engedett el. - El sem tudod hinni, mennyire hiányoztál!

-Te is nekem- mosolyodtam el. Imádtam a lelkesedését.

-Neked is szia, édesem!- szólalt meg a bátyám.

-Szia!- kuncogott Han, majd hallottam a cuppanást, ami az üdvözlő csókot jelentette. - Szia, Fabian!

-Szia!- köszönt az öcsém is.

-Annyi mindent el kell mesélnem- figyelt rám Hanna ismételten. - El sem tudod képzelni. És neked is mesélned kell!

-Tudod, hogy velem nem történik semmi- engedtem meg magamnak egy szomorú mosolyt.

-Majd most fog- vágták rá egyszerre a bátyámmal.

-Mit terveztek?- kérdeztem gyanakodva.

-Majd elmeséljük- felelte barátnőm. - De induljunk, mert Heike kitér a hitéből, ha nem érünk haza ebédre- csicsergett barátnőm. Volt egy olyan érzésem, hogy ezek ketten csúnyán bele fognak kavarni az életembe.