2012. május 9., szerda

Love from the past

Sziasztok! Itt a mai, extra hosszú rész. :D Egy januári interjút vettem elő, az van kiemelve mindenhol. a rész után ott vannak azok is, amik Jennivel kapcsolatosak. :D És egy kicsit én is írogattam bele. :) Jó szórakozást!

10. rész

Kettőt sem tudtam pislogni, máris január vége lett. Benn ültem az irodámban és a nyakláncomon lévő medált babráltam, miközben olvastam a teljes, begépelt interjút. Szórakoztató volt olyanokrót faggatni, amire én is tudom a választ. Közben a kérdéseket és a hivatalos válaszait egy másik dokumentumba másoltam. Nem éppen szándékoztam megosztani a lököttségeit mindenkivel.

„-Izgulsz, hogy visszatérsz a Forma-1-be?
Egyáltalán nem. Nem térnék vissza, ha nem szeretnék visszatérni. Biztos vagyok benne, hogy vicces egy szezon lesz.
-Mit gondolsz, mire van reális esélye a Lotusnak idén?
Nehéz megmondani, ezt még senki sem tudja. Az első teszt után talán majd többet mondhatunk.
-Éhezel egy újabb bajnoki címre?
Igen. Mindig ez az ember célja. Én mindent megteszek, aztán meglátjuk, hogy ez elég lesz-e, vagy sem.
-Azt mondtad, a Lotusnál nagyon otthonos a légkör, összehasonlítva a korábbi csapataiddal. Miben látod a különbséget?
Minden csapat különbözik. A Lotusnak azonban másfajta menedzsmentje van. Fiatalabbak és versenyszelleműek, nem olyan idegbeteg emberek.

-Még valami? Ezek unalmas kérdések- pislogott rám Kims.
-Te is nagyon jól tudod, hogy meg kell kérdeznem, amire a nép kíváncsi- igazítottam meg a hajam. - De ne aggódj, belemászok én a személyes dolgaidba is. Úgyhogy folytassuk!

-Sebastian Vettel a legjobb haverod az F1-ben?
Igen, Őt ismerem leginkább, több időt töltök vele, mint a többi versenyzővel.
-Vannak ellenségeid, vagy valaki, aki ki nem állhat?
Nincs, de nehéz megmondani, mit gondolnak mások.
-Hogyan vélekedsz Romain Grosjeanról?
Kedves, normális srác.
-Hogyan látod magad 10 év múlva?
Nehéz megmondani, remélem minden rendben lesz akkor is.

-10 éve kellett volna ezt kérdezned- kezdett el játszani a tollammal, amit kivett a kezemből.
-Akkor már ott volt neked Jenni- sóhajtottam fel. - Inkább nem akartam tudni, hogy mit akarsz tőle.

-Mik a terveid az életben az F1 után?
Nincsenek terveim. Sosem voltak rettentő hosszú távú terveim.
-Mennyire vagy jó fizikai állapotban? 
Úgy hiszem olyan formában vagyok, mint korábban. Tudom, mennyire kell jó formában lennem. 
-Nem rég megműtötték a csuklód. Jól meggyógyult már? 
Igen, teljesen rendben van.

Már nyitottam a számat, hogy feltegyem a legújabb kérdést, amikor nyílt az ajtó és belépett Kaisa. Szét sem nézett, csak ledobta a cuccait az előszobában, majd bemasírozott hozzánk, végigterült a kanapén és így félig Kimin feküdt.
-Nem zavarlak?- kérdezte az apját, de a szemei már csukódtak lefelé.
-Maradj csak!- simogatta meg a haját a férfi.
-És ha el fogok aludni?- motyogta, mialatt helyezkedett, hogy kényelmes legyen neki.
-Akkor felviszlek majd- nyomott egy puszit a homlokára. - Jó, hogy itt vagy velünk. Folytathatjuk- nézett rám, így újra a papíromra pillantottam.

-Gyakran beszélnek a pénzedről. Több, mint 100 millió eurós vagyonod van. Mit jelent számodra a pénz?
Szerintem ugyanazt jelenti nekem is, mint bárki másnak. Kapok egy bizonyos összeget azért, amiért elvégzem a feladatomat. Van aki szerint ez jó, van, aki szerint rossz. Sosem szégyelltem azt, amit csináltam. A pénz sok mindent megkönnyít, de abszolút nem old meg mindent az életben. 
-A nagy vagyon elszakított téged a valóságtól? Vagy miként vélekedsz a pénzügyekről? 
*nevet* Határozottan nem! Ugyanaz vagyok, aki korábban voltam. Bizonyos dolgokat persze megkönnyít a pénz, de ugyanakkor sok negatívummal is jár. 
-Magad fizeted a számláidat, vagy használsz például internet-bankot? 
Nem én. Az édesanyám gondoskodik sok dolgomról.

-Panaszkodott is nekem- jegyeztem meg nevetve. -Mostantól te fizeted a számláimat- kacsintott rám. - Természetesen az én pénzemből. -Ha már ideköltöztél- igazítottam meg a hajam megint. - Ez a minimum. -Biztos?- húzta fel a szemöldökét. Nevetve folytattam a faggatását.

-Mennyi pénzt kapsz a következő szezonért a Lotustól? 
Kapok valamennyit. 
-Hogyan fekteted be a pénzed? 
Van néhány házam, meg ilyenek... Valahol élni kell. 
-Néhányan azt pedzegetik, hogy a Lotus résztulajdonosa is vagy. Ez igaz? 
Nem, nem igaz. 
-Szeretnél majd egyszer saját F1-es csapatot? 
Nincs ilyen tervem. Elég kegyetlen üzlet. 
-Előfordult már, hogy nagy összeget adományoztál jótékony célra? 
Igen, hébe-hóba. Jelenleg az SOS Gyermekfalut támogatom (Finnországban).

-Meg kellene látogatni őket- révedtem el. Egy időben gyakran elmentünk megnézni a gyerekeket.
-Talán már Kaisa is elég nagy, hogy elvigyük- pillantott a lányra, aki édesen aludt. - Azt hiszem, hogy Hanna-Maria ma kimerítette.
-Ebben biztos vagyok- pislogtam feléjük. Mindig melegség járt át, amikor láttam őket együtt.
-Mivel folytatjuk?- bökött meg a lábával.

-Mi a legtöbb, amit nyertél pókeren? 
Pókeren? Nem szoktam nagy összegben játszani. Haverokkal szoktam néha pókerezni, kaszinóban soha. 
-Mi a legnagyobb összeg, amit elvesztettél pókeren?
Nem jut eszembe most, de általában veszíteni szoktam, mintsem nyerni. 
-Milyen más szerencsejátékokat szoktál játszani? 
Azt hiszem játszottam párszor pajazzo-t, stb., ha ezeket szerencsejátéknak hívjuk.

-Nem emlékszel?- kezdtem el rágcsálni a tollam végét, hogy fel ne nevessek.
-Kellene?- csodálkozott.
-Tudod, szilveszterkor az a 4000 euró elég gyorsan kiugrott a zsebedből Jesse-vel szemben- kuncogtam tovább.
-A szilveszternek nem minden pontja van meg- morogta. Tudtam, hogy nem tetszik neki, hogy ezzel húzom az agyát. - Sok van még?
-El sem tudod képzelni, hogy mennyi.

- Azt mondják, Te egy laza fickó vagy és nem úgy nézel ki, mint aki bármi versenyhelyzetben ideges tudna lenni. Milyen szituációk tudnak téged felidegesíteni? 
Nehéz megmondani. Néha a normális dolgok is fel tudnak idegesíteni. A helyzettől függ, de a versenyek miatt is szoktam ideges lenni. 
-Mi az, amitől félsz? 
Nincsenek olyan dolgok, amiktől félek. Nem félek a magasságtól, vagy ilyenek. 
-Több házad is van, de hány otthonos van? 
Ez itt, Porkkalanniemiben az egyik otthonom, és van egy másik Svájcban. Nincs sokkal több otthonom, mint bárki másnak. 
-Sokat utazol. Évente hányszor alszol itt, Porkkalanniemiben? 
Nem tudom megmondani. Legtöbbet nyáron vagyok itt, mikor jó az idő. 
-A kaskisaari hely inkább bulizásra van, mint otthonnak? 
Nem. Azt akkor használom, mikor Helsinkiben van dolgom.

-Meg fogod tartani a svájci házat is?
-Nem adom el, de mindent elhoztam- felelte némi gondolkodás után.
- Szerintem jól jöhet még az a ház. De itt vagyok otthon, veletek.

-Hogyan rendezed be a lakásodat? Kétlem, hogy egyedül mész el IKEÁba. 
Nem megyek IKEÁba. Ezt a házat lakberendezők rendezték be. 
- Melyik a kedvenc szobád? 
A legtöbb időt a kanapén töltöm a tv előtt. 
- Mivel kínálod meg a barátaidat, amikor meglátogatnak? 
Attól függ melyik nap! *nevet* Nem kérdezek sokat, megtalálják a hűtőt maguk is. 
-Magad jársz a szupermarketbe? 
Elég gyakran járok oda. Szeretek oda járni, de attól függ, mikor. Néha nagyon sok ember van ott, stb., de szeretek ott keringeni.

-Mehetsz gyakrabban vásárolni- lapoztam a füzetben, amiben a kérdések hevertek.
-Tudod, hogy csak mondanod kell- forgatta a szemét.
-Tudom...- bólintottam. - És te is tudod, hogy fel fogom használni azokat, amiket mondasz nekem, ugye?
-Gonosz!- mordult fel és játékosan megsértődött.

-Te takarítod a házat? 
Igen, takarítok néha. A szokásos dolgokat magam csinálom, például magam mosom a ruháimat is. 
-Van házvezetőnőd? 
Nincs. Takarítónő jön havonta kétszer, hogy a nehezét megcsinálja. 
-Készítesz ételt magadnak?
 Készítek kaját, ha egyedül vagyok otthon. 
-Mi a specialitásod? 
Azt hiszem csirke tésztával. Ezt a legkönnyebb megcsinálni. Nincs szakácsszenvedélyem. 
-Mi a kedvenc ételed? 
Nagyon szeretem a lazacot és a húsgombócot is szeretem. 
-Kedvenc italod? 
Sok tejet iszok.

-Te ittad meg reggelre?- szegeztem neki a tollat, mint valami kardot.
-Miért, elfogyott?- kérdezett vissza, de a nyakát behúzta.
-Reggel nem jutott a kávémba- morogtam.
-De az enyémbe sem- védekezett volna, de rájött, hogy nem nyerhet. Egy beleegyező sóhaj után újra rám nézett.

-Hogy csinálod meg jól a White Russian koktélt? 
Nem tudom, már évek óta nem ittam White Russian-t. Nem tudnám jól megcsinálni. 
-És az áfonyás vodkát? 
Gondolom összekevered a vodkát egy kis áfonyával. 
-Vannak háziállataid? 
Van három kutyánk. Édesanyámnál van a két Jack Russel terrier és Svájcban a Német juhász. 
-Mi a nevük?
Reiska, Peppi és Ajax.

-Apropó, Ajax. Merre hagytad a drágát?- kérdeztem azonnal. Imádtam a kutyáit.
-Ő is anyánál van, de ha szeretnétek, akkor elhozhatjuk- mocorgott egy picit, valószínűleg Kaisa elnyomta.
-Mindenképpen- bólogattam vidáman.
-Akkor ez megbeszélve- helyeselt. - Következő?

-Milyen műsorokat nézel a tévében? 
Ezt-azt. Főleg sportot. Tegnap kezdtem nézni valamit, amit anyám is szokott nézni. 
-Kedvenc filmed? 
Finn filmek. 
-Melyik finn jéghoki csapatnak szurkolsz? 
Úgy külön egyiknek se. Persze remélem, hogy Espoo és Helsinki jól játszik. Nem összeszorított fogakkal nézem a meccseket. 
-Milyen gyakran bulizol? 
Sok mindentől függ. Jelenleg nincs időm bulizni, mert sok a dolgom. Persze ha ráérek és menni akarok, akkor megyek. Nincs olyan szabály ami megakadályozná ezt. Ezek a dolgok hozzátartoznak a normális élethez, mint bárki másnak. 
-Milyen egy jó buli, amin jól érzed magad? 
Kell egy jó társaság. Azt indítja be a bulit. 
-Kell, hogy legyen karaoke is? 
Az már kevésbé szükséges, de mindig jó móka. Jobban szeretek egy kisebb és csendesebb helyre menni, mint mondjuk egy nagy diszkóba. 
-Mennyit, és mit iszol egy bárban este? 
Hmmm... Nehéz megmondani mit iszok. Nincs úgy állandó italom. Általában áfonyavodkát rendelek, mert a haverok általában azt isznak. Gyakran iszok vodkát.

-Ugye, nem akarsz énekelni a szezon előtti búcsúbulidon?- suttogtam.
-Most azt akarod mondani, hogy nem jó a hangom?- dőlt egy picit előrébb.
-Soha- cincogtam. Nem szerette, ha ezzel piszkáljuk, pedig nagyon jól tudta, hogy fahangja van, főleg, ha iszik.
-Akkor téma lezárva.

-Olyan ember vagy, aki szereti a kényelmet? 
Nem jobban mint bárki más. Általában elégedett vagyok a dolgokkal. 
-Mennyi gőzt bírsz a szaunában? 
Szeretem a szaunát, de normális gőzmennyiséggel. 
-Itt a tenger melletted. Sokat úszol? 
Nyáron úszok. Legutóbb akkor úsztam a tengerben, mielőtt jött a fagy.

-És soha többé ne engedd, hogy Kaisa olyankor berángasson. Majdnem megfagytam- jegyezte meg.
-Mikorra gondolsz?- ráncoltam össze a szemöldököm. Nem mindig tudtam követni, mikor merre mennek a lánnyal.
-Október végén. Mikor itt voltam a születésnapom után- adta meg a választ.
-Tudom- bólintottam, amikor rájöttem, miről beszélünk. - És most legyen még személyesebb- vigyorogtam rá.

-Hideg, vagy meleg zuhany? 
Egy kicsit attól függ. De szeretem a nagyon hideg zuhanyt is. Jól felfrissít. 
-Mennyi időt töltesz a zuhany alatt? 
Annyit amennyi idő alatt tiszta leszek. Nem állítok be stoppert. 
-Énekelsz a zuhany alatt? 
Nem. 
-Fürdőköpenyt hordasz, vagy törölközővel a derekadon flangálsz? 
Törölközővel.

-Ezt például szeretem benned- vigyorodtam el, felidézve magamban, amikor semmi nem takarja a testét, csak egy törölköző. Nagyot kellett nyelnem.
-Én is örülnék, ha előnyben rézesítenéd ezt a fürdés utáni mászkálást- jegyezte meg. - Ha te csak úgy stírölhetsz engem, akkor nekem is jár, hogy élvezzem a dolgokat.
-Ezt meg honnan vetted?- pillantottam rá. - Maradok annál, hogy még a fürdőben magamra veszem a pizsamámat.
-Rád fogok törni- jelentette ki nyugodtan. -Csak bátran- adtam meg magam neki azonnal.

-Kedvenc parfüm/illat? 
Csak alapvető dezodort használok. Könnyen be lehet szerezni a benzinkúton. 
-Használsz hajszárítót? 
Nem. 
-Mi a kedvenc zenéd? 
Többnyire finn zenét hallgatok a rádióból. 
-Például a Suomi Pop Rádióból? 
Azt kevésbé, mióta lecserélték ott az embereket. Nem olyan jó már reggelente, mint kellene.

-Ezért inkább hajnalban bömbölteted a Lordit, te eszement!- igyekeztem leszidni, de a hanglejtésem nem volt elég komoly.
-Én mondtam, hogy finn zenét hallgatok- tette fel a kezeit.
-De ne reggel 7-kor őket, jó?- kérleltem, mire beleegyezően hümmögött.

-Hány autód van? 
Öt, azt hiszem. Audi, Fiat, Mercedes, és Volkwagen. De úgy tippelem, hamarosan kapok egy Lotust is, bár abba nem sok csomag fog beleférni. 
-Hány tetoválásod van, és mi a jelentésük? 
Kettő. Nem gondolom, hogy különleges jelentésük lenne. 
-Korábban azt mondtad, két gyereket szeretnél. Mit gondolsz mikor lenne ideális családot alapítani?
Természetesen az ember szeretne saját családot. Ez nem függ attól, hogy egy, vagy két gyereket akarunk-e. Remélem lesz majd saját családom, és minden gyerek egészséges lesz. Szerintem ez a lényeg. 
-Azt hallottam, nagyon szereted a gyerekeket. Ez igaz? 
Igen, szeretem a gyerekeket. Nekem még nincs, de szeretek gyerekekkel lenni. 
-Milyen egy jó kapcsolat szerinted? 
Minden kapcsolat más és nem lehet meghatározni, hogy mi a jó mindenkinek. Addig jó, amíg mindkét fél jól érzi magát a másikkal. 
-Boldog vagy? Igen. Nincs okom panaszra.

-Két gyerek- suttogtam. - Egy már van, nem igaz?
-Tényleg jó lenne egy kis törpe- felelte elmerengve. - Már megfordult a fejemben, hogy talán bevállalhatnánk ketten egy babát.
-Mi ketten?- tátogtam.
-Igen- bólintott. - Miért ne? Nincs senkink, tökéletesen tudunk együtt élni és azt hizem, hogy a gyereknevelésben sem vallottunk kudarcot.
-Olyan dolgokat tudsz mondani, amik teljesen meglepnek- bámultam rá. Teljesen komolyan gondolta a dolgokat, ebben biztos voltam.
-Térjünk vissza rá akkor, ha te is átgondoltad, jó?- nyalábolta fel Kaisát, hogy felvigye a szobájába. Egészen addig követtem a tekintetemmel, amíg el nem tűnt az ajtó mögött.”

Azóta is ezen gondolkoztam. Nem tudtam, hogy képes lennék-e anélkül belefogni ebbe, hogy ne áruljam el magam. Túlságosan szerettem ahhoz, hogy vele legyek és ne mondjam meg neki, még mindig szeretem.


-------------------------------------------------------------------

És akkor az interjúból kihagyott kérdések:

-Van valami olyan a lakásban, amit Jenni szeret és Te nagyon nehezen bólintottál rá, hogy megvegye? 
KR: Nincs olyan tárgy, amit én nagyon akartam volna. Nem különösebben érdekelnek ezek a részletek. A berendezést illetően elég hasonló az ízlésünk, de a lakberendezés inkább a nőknek való. Biztos vagyok benne, hogy egy többet jelent nekik, mint mondjuk nekem. Hagyjuk ezeket a dolgokat a nőkre! 
-Igaz, hogy allergiás vagy Jenni lovaira? 
KR: Több dologra is allergiás vagyok; macskákra, lovakra. Folyik az orrom, ha sok időt töltök velük. Még több allergiám volt a hadseregben. 
-Jenni jó szakács? 
KR: Kicsit jobb, mint én, de ha versenyeznénk, szoros küzdelem lenne. 
-Gyakran főz neked? 
KR: Hébe-hóba. Nincs szabályzatunk ezekre a dolgokra, hogy valakinek mindig főznie kell. Gyakran elmegyünk vacsorázni, néha csak úgy harapunk valamit. 
-Mi a titka a Jennivel való hosszú házasságodnak? 
KR: Nem gondolom, hogy bármi titka lenne. Persze vannak viták, és civódások olykor, mint minden más kapcsolatban, de ez normális. 
-Milyen gyakran látod Jennit? 
KR: Minden nap együtt vagyunk otthon, hacsak nem kell valamelyikünknek utazni. Ez van azóta, mióta megismerkedtünk. 
-Milyen közös hobbitok van? 
KR: Azt hiszem az itthonlét. Mindkettőnknek saját hobbink van. Én a magam dolgát teszem, Jenni pedig lovagol minden nap. 
-Melyikőtök a féltékenyebb? 
KR: Nehéz megmondani. 
-Féltékenyek vagytok egymásra? 
KR: Mindenki az. Még ha valaki azt is mondja, hogy nem féltékeny, szerintem mindenki az. 
-Úgy érzed Jenni is boldog veled? 
KR: Igen. Nem lennénk együtt, ha nem lennénk boldogok. Ahogy mondtam, néha vannak viták, de azt hiszem ez mindenkivel megesik.

6 megjegyzés:

  1. Nagyszerű, főleg hogy az alap riportot még nem olvastam és tök jól elképzeltem magam előtt ahogy ezek ketten beszélnek és a kiscsaj meg alszik Kimi ölében, és a kis törpe, puff. Mila tuti pislogott mint béka a homokban. A jól begyakorolt gépies válaszok, rámutatnak hogy az egész csak szirupos álca, és a massza mögött egész más van. Hopp már megint sok voltam.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszett ez az interjús rész! :)
    Tök jó kérdések voltak és a megjegyzések a kérdések után nagyon érdekessé tették.
    Az, hogy Kimi szeretne még egy gyereket Milától... szerintem nem csak Mila szereti még Kimit, csak még ezt egymásnak nem mondták el... :)
    Kíváncsian várom a folytatást! :)
    Puszi, Andika

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Ez egyszerűen szuper:)
    Folytad minél hamarabb..
    Mila jó nagyot nézhetett,ugy érzem hamarosan Kimi észre veszi hogy szereti.Ha eddig még nem vette volna észre.

    VálaszTörlés
  4. Jaj, hát én erre az interjúra emlékszem! Itt állapítottam meg, hogy kedvenc Kimink nem lett éppen bőbeszédűbb. :D Olyan jól elvegyítetted benne a beleírt dolgaidat, hogy nem tudnám megmondani, hogy mi volt benne alapból is és mi nem. :))
    És én még mindig nem értem ezt a helyzetet! Móni te olyan profin csavarod ezt a szálat, hogy engem már megesz a kíváncsiság! Nem értem ezt a jómadarat. Kimi olyan lazán beszél akár még egy közös gyerek vállalásáról is, mintha együtt lennének és ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog. Mila közben meg itt aggódik, hogy ő nem mondhatja meg Kiminek, hogy még mindig szereti. Akkor most mi is a helyzet? Szerintem egy férfinak, aki gyereket akar tőle éppenséggel meg lehetne mondani, hogy szereted. Nem tudom követni őket. :( Kérlek ne hagyj kétségek között. :D
    Egyre izgatottabban és izgatottabban várom, hogy kiderüljön mi is van itt a háttérben, mert én már nem bírom ezt a feszültséget. :D Szörnyű vagyok, tudom. :D
    Lényeg a lényeg, kíváncsi vagyok, de nagyon és várom a folytatást!:))

    Puszi, Dorka

    VálaszTörlés
  5. Szia Jó történet várom a frist remélem Kimiék újra együtt lesznek :D Pusszy Emma :)

    VálaszTörlés
  6. Szia wow Kimi és Mila remélem újra egymásra talál :D Hmmm Mila tuti fel használja majd Kimi válaszait már ha nem másért csak azét is hogy huzza az agyát :D Hmm Kimi még mindig szereti Milát és Mila is őt hmm remélem hamar lesz gyerek áldás és talán házasság is . Várom a folytatást Krisztina ;)

    VálaszTörlés