2012. április 22., vasárnap

Love from the past


Azt hiszem, hogy gyönyörű versenyünk volt, nem? :D :D A kommenthatárt emelem, 11 kell a következő részhez... :$

7. rész

A hálóban voltam és próbáltam egy kicsit összepakolni, hiszen vendégem lesz ebben a néhány napban. Közben végig azon gondolkoztam, hogy miért nem mondta el nekem, ami odalent kiderült. Annyiszor lett volna rá alkalma és nagyon jól tudta, hogy mennyire szeretem a kis emlékeket, amik összekötnek minket. Fontos volt nekem, történhetett közöttünk bármi. Azt sem tagadtam soha, hogy egyszer kellene azt mondania, hogy újra velem akar lenni és gondolkodás nélkül belemennék a kapcsolatba újra.
-A második csókunk sokkal szebb pillanat- hallottam meg a halk hangját. Felé fordultam a kezemben néhány ruhával. - Az, hogy karácsonykor, hóesésben csókoltalak meg ajándékként, nekem is szebb pillanat. És nem akartam elrontani azt a boldogságot, amit neked jelentett az a pillanat.
-Veled minden pillanatom boldog volt- válaszoltam és bementem a fürdőbe, hogy a ruháimat belepakolhassam a mosógépbe.
-Most nagyon haragszol?- somfordált utánam.
Ugyanolyan volt, mint gyerekként. A fejét bűntudatosan lehajtotta, a vállai előre estek, a tartása is arról tanúskodott, hogy bánja, amit tett. Néha felpislogott rám azokkal a szép szemeivel, de továbbra is inkább a cipőjét bámulta. Odaléptem elé és felemeltem a fejét, hogy rám nézzen.
-Tudod, hogy mennyire hirtelen haragú vagyok- simogattam meg az arcát, amin pár napos borosta volt, de szinte nem látszott a természetes szőkesége miatt. - Először nagyon rosszul esett, de mire feljöttem, már tudtam, hogy ezzel nem engem akartál bántani. Kicsit sem haragszom rád- csimpaszkodtam a nyakába és hozzábújtam.
-Néha annyira hiányzott, hogy mellettem legyél és átölelj- motyogta a fülembe és a derekamat simogatta. - Veled olyan egyszerű volt az életem.
-Megint olyan egyszerű lesz minden- húzódtam hátrébb, hogy egy szívből jövő mosollyal ajándékozzam meg. - Ott leszünk veled, mindig.
-Anya! Apa!- rohant be Kaisa.
-Lassabban, kisasszony!- szólt rá Kimi és a karjaiba kapta.
-Ne! Apu! Tegyél le!- kapálózott a lányunk, de nem hatotta meg a bajnokot.
A vállára fektette őt és elindult a földszint felé. Mentem utánuk, mert kíváncsi voltam, hogy mi is fog kisülni ebből. A nappaliban felkaptam a fényképezőgépet, amit még korábban készítettem oda, hogy ne kelljen majd keresgetnünk. Egészen a belső medencénkig mentünk, ahová a Jégember nemes egyszerűséggel bedobta szerelmünk gyümölcsét. Csak arra nem számított, hogy ő elég közel lesz ahhoz, hogy berántsa maga mellé. Így a két Räikkönen a medencében végezte.
-Mi lenne, ha...- hallottam Kimi hangját. A fényképezőt és a zsebemben heverő telefonom gyorsan a közeli kisasztalra tettem, majd magamtól ugrottam be, mielőtt ők ketten berántottak volna.
-Cseles- jelent meg mellettem Kaisa, mikor újra a víz felett voltam.
-Tudom- nevettem fel és odaúsztam a medence széléhez. - Amúgy miért is rohantál be hozzánk?
-Keresztapu hívott, ők már délután jönnek, mert a fiúkkal nem lehet bírni, mióta tudják, hogy nálunk lesznek- vigyorgott ránk.
-Akkor már ma mehetek hozzád aludni- jegyezte meg Kimi, én pedig bólintottam.
Nagy nehezen mindannyian kimásztunk a medencéből. Kimppa első mozdulata az volt, hogy levette magáról a vizes pólóját. Végigpillantottam rajta és láthattam, hogy Mark milyen jó munkát végzett. A rali alatt felszedett kilóknak nyoma sem volt, sőt, mintha még többet is fogyott volna. Sosem tagadtam, hogy szeretem látni, hogy mennyire edzett, de most mintha valami új kisugárzása lett volna. A lábaim megremegtek egy pillanatra, amikor megláttam a meztelen felsőtestét.
-Azért ne hagyjatok túl sok tócsát, jó?- vettem le a fogasról egy törölközőt.
Mindannyian elvonultunk a saját szobánkba újra összeszedni magunkat. Éppen magamra húztam a tiszta fehérneműt, amikor kopogást hallottam, majd matatást. Kipillantottam és láttam, hogy Kimi jött meg és elkezdte pakolni a dolgait. Gyorsan felvettem a ruháimat, majd inkább elpakoltam helyette, mert amilyen rendetlen volt, képes lett volna mindent begyűrni valamelyik üres helyre. Már tinédzserként is pakoltam utána, amikor náluk voltam, ezért most nem esett nehezemre ezt tenni.
Utána elküldtem őket vásárolni, habár minden fontos dolog volt itthon, de nem ártott előre felkészülni. Sosem lehetett tudni, hogy ki mennyit akar enni és mikor kell megint főznöm valami új dolgot. Amíg nem voltak itthon, addig felporszívóztam az összes szobát, rendet raktam Kaisánál és felhúztam az új ágyneműket mindenkinek. Kifelé tartottam, hogy kirakjam a szemetet, mikor megjöttek ők ketten is. A bejárati ajtóban találkoztam össze Kimivel.
-Csókoljátok meg egymást!- hallottuk a lányunk kuncogó hangját.
-Miért is?- húzta fel a szemöldökét a bajnok. A kis bajkeverőnk a fejünk fölé mutatott, ahová feltett egy magyalágat.
-Ez nem a mi szokásunk- mondtam most én, de egyikőnk sem mozdult.
-Mostantól a mi szokásunk is- jelentette ki nagy komolyan Kaisa. - Van még egy pár, de ha akarod, a szobádat is telepakolom- mosolygott rám szendén.
-Kis akaratos- morgott Kims velem szemben, majd felém hajolt és egy puszit nyomott az ajkaimra. - Megfelel?
-Egy ideig- húzta el a száját a leányzó.
Pontosan tudtam, hogy mire készül. Rá akar venni minket, hogy úgy igazán váltsunk egy csókot. És ahogy ismertem, nem is nyugszik addig, amíg ez meg nem történik. Így a napunk hátralévő része azzal telt, hogy kilestük, merre is találunk még magyalágakat a házban. Találtunk néhányat, de volt egy olyan érzésem, hogy állandó mozgásban lesznek. És ezt a sejtét erősítette vacsoránál Rami hatalmas vigyora, aki szívesen szövetkezett az öccse ellen. Már meg sem lepett, hogy kitaláltak együtt valamit.
Másnap reggel kávéillatra ébredtem. Álmosan pislogtam a félhomályban, majd megfordultam arra, amerről Kimi aludt. Ott ült az ágyon és egy bögréből kortyolta a napi koffeinadagját. Feltornáztam magam, a vállára hajtottam a fejem és szépen pislogtam fel rá.
-Igen?- kérdezte, mikor észrevette, hogy őt bámulom.
-Én is kérek- böktem a bögréjére.
-Van még odalenn- felelte és megint ivott volna, azonban arra nem számított, hogy megbököm. Majdnem kiborította a fekete löttyöt.
-Kérlek!- néztem rá szépen, mire csak felsóhajtott és felém nyújtotta a bögréjét.
-Lehet, hogy a lányunk olyan makacs, mint én, de hogy hízelegni úgy tud, ahogy te, az is biztos- jegyezte meg, miközben ittam két kortyot.
-Köszönöm!- nyomtam egy puszit az arcára. Felkeltem, magamra kaptam a köntöst és átmentem az ő szobájába, ahol Justuu és Titus aludt. Mikor beléptem, felém kapták a fejüket. A tévében ment a mese. - Palacsinta vagy tejbegríz legyen reggelire?- pillantottam keresztfiaimra.
-Palacsinta- lelkesedett Justuu.
-Nem!- kiabálta túl Titus. - Legyen tejbegríz.
-Rossz volt a kérdés- mosolyodtam el és visszamentem a szobámba. - Pattanj, bajnok, jönnöd kell reggelit csinálni.
-Nekem?- mutatott magára meglepetten.
-Azért palacsintát még tudsz sütni, nem?- szedtem össze néhány ruhát, hogy a fürdőben felöltözzem.
Meg sem lepett, hogy a konyhában megtaláltuk Paulát. Azonnal segíteni akart a reggeli készítésében, én azonban megkértem, hogy kezdjen neki a húsok bepácolásának és a leveszöldségek pucolásának, mert tudtam, hogy sosem leszünk készen, ha nem kezdünk neki. Figyeltem Kimit, aki próbálkozott a palacsinták sütésével. Az eleje nem annyira sikerült, azokat félreraktuk, végül az lett a mi reggelink.
Miután mindenki jóllakott, neki lehetett kezdeni a karácsonyi dolgokhoz. Elküldtem a fiúkat fáért, majd beálltam én is a konyhába, hogy főzzünk. Közben azért figyeltem a srácokra is, akik jól elvoltak. Kaisa néha beszökött hozzánk, de nem nagyon foglalkozott velünk. Rami volt, aki körülöttünk mászkált, mikor már megvolt a fa. Éppen a zöldségeket daraboltam, amikor mögém somfordált, kaptam egy puszit, majd ellopott egy répát és magamra hagyott. Kérdőn néztem rá, amikor felmutatott a plafonra. Meg sem lepett, hogy magyalágat láttam magam felett.

11 megjegyzés:

  1. Úristen, imádom ezt a történetedet, egyszerűen fantasztikuuss. *.*
    Kaisa kis cseles, remélem sikerül a terve, ugyanis nagyon drukkolok Milának és Kiminek. Valahogy érződik rajtuk, hogy szeretik még egymást. :)
    Remélem hamar összegyűlik a 11 komi, nagyon várom a következő részt. :)

    Solya..*

    VálaszTörlés
  2. Imádom én is ezt a történetet. Remélem, hogy Mila és Kimi összejönnek végül, olyan édesek lennének. Kaisa pedig tényleg cseles, csak jöjjön össze az, amit kitervelt.
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon tetszett a rész! :)
    Remélem hamar sikerült Kaisa terve és Mila és Kimi hamar egymásra találnak! Nem is tudom, hogy miért nincsenek együtt, amikor olyan jól megértik egymást...
    Remélem hamar összejön a 11 komment és olvashatjuk a folytatást! :)
    Nah és a verseny... imádtam :D Az, hogy Seb újra nyerni tudott, Kimi pedig jól megszorongatta csak vigyorgásra ad okot! :)
    Puszi, Andika

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Elmaradtam egy kicsit a történettel, de most pótoltam...és nagyon tetszik továbbra is :)

    Kaisa, a kis cseles! Amúgy azt én sem értem, h miért nincsenek együtt, ha ilyen jól kijönnek....remélem, kiderül valami jó magyarázat, ok... :D

    Ez után a jó kis futam után remélem, hamar meglesz a 11 komment! :)

    VálaszTörlés
  5. nagyszerű nagyszerű nagyszerűűű, &imádtam megvettem, hihi. Kimi nagy kis beáldozós, és a magyal allatti csókok, meg hogy az ágacskák állandó jelleggel különböző helyeken bukkannak fel. Szerintem Ramit is imádni fogjuk, ha cinkosa lesz Kaisának. na és akkor a kiscsaj, megkeveri az állóvizet a kis trükkjeivel. és még a margóra, nagy örömmel tölt el hogy visszatértek a Kimis témájú fanficek, egyre nagyobb késztetést érzek én is hogy újra nekiálljak írni. Csók puszi pá, bimbicsi voltam

    VálaszTörlés
  6. Remélem megint összejönnek :) Várom a folytatást.:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszett ez a rész is! Azért 11, mert a 11. helyről jött fel fantasztikusan?:D Úgy érzem nem az a megszokott békés, meghitt családi karácsonyuk lesz, mint egy átlagos családnak! főleg Kiminek és Milának nem lesz sok nyugta!
    Viszont arra kíváncsi vagyok, hogy miért váltak el. Jenni nem hinném, hogy belekavart volna, ahhoz meg még most is túlságosan szeretik egymást, hogy a távolság és a sok futam miatt elhidegüljön a kapcsolatuk... Mindegy, nagyon kíváncsi vagyok!
    Puszi

    VálaszTörlés
  8. Egyszerűen nem értem ezeket a jó embereket! Kimi és Mila között már az elejétől fogva az érzékelhető, hogy ott van az a bizonyos szikra, de mégsincsenek együtt. Mila most is azt mondja, hogy csak egy szavába kerülne Kiminek és máris egy pár lennének, de akkor vajon miért mentek szét? És mikor? Ja, és ami fölött nem bírok napirendre térni, vajon miért nincsenek már ismét együtt? Oké, hogy közben Kimi házas volt, de már elvált és szabad lenne előttük az út. Viszont azt se hiszem, hogy minden ügyködés és egyéb dolog ellenére így a események egészen az elején összejönnének, ha már eddig nem tették. De akkor mi lesz így itt? Azt hiszem kicsit túl sok a kérdésem. :D
    Azért bírom ezt a kiscsajt, erősen ügyködik a szülők összeboronálásán és nem is csinálja rosszul. Viszont ennek ellenére is fenntartom az előző kétkedésemet.
    Őszintén szólva ott tartok, hogy nem tudom mi lesz, inkább arra vannak sejtéseim, hogy mi nem, de hát azokkal meg sokra megyek. :D
    Kíváncsian várom a fejleményeket. :))

    Puszi, Dorka

    VálaszTörlés
  9. Szia!

    Nagyon-nagyon tetszett ez a rész is,Kaisa annyira aranyos :D Mila és Kimi végre észrevehetnék,hogy mi van köztük..annyira jó lenne,ha újra együtt lennének.
    Nagyon várom a folytatást.
    Puszi,Tina

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Imádom a történetet, ezzel sikerül túl élnem egy-egy napot az érettségi ideje alatt. Minden nap szakítok az olvasására egy kis időt. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog Mila és Kimi között történni karácsony alatt. Remélem hamarosan lesz új rész.
    Vicky :)

    VálaszTörlés
  11. 11 komi,jöhet a folytatás :D

    VálaszTörlés