Nem így terveztem - 46. rész

Sziasztok! Nem vagytok elfelejtve ám. :) Azonban a héten nem vizsgáztam, mert sikerült keddre összeszednem egy megfázásos nyavalyát lázzal és mindennel együtt. :/ Már jobban vagyok, azonban csúszik így a vizsgaidőszakom. Folytatás ezért nem tudom, hogy mikor lesz. :/ Ehhez a részhez jó olvasást!

------------------------------------------------------------------

Sebastian a kanapén feküdt és onnan figyelte, ahogy Gareth a pléden nézgelődik és próbál eljutni az egyik játéktól a másikig. A nagy, lassan 5 hónapos babánk már próbálkozik a mászással, habár még csak addig jutott el, hogy a kis kezeire támaszkodva kémleli a világot maga körül.

Elizával az asztalnál ültünk és gyakoroltuk a számolást. Az iskolában már egyszerűbb összeadásokat vettek mostanság, 10-ig kellett tudniuk a dolgokat, de a kislányom sokkal kíváncsibb és fogékonyabb volt a matematikára, ezért segítettem neki. Közben a szemem félig rajta tartottam a fiúkon.

Seb teljesen átszellemült arccal figyelte a fiunkat, és úgy vettem észre, hogy nem is lehetne számára jobb elfoglaltságot találni mostanra. Hálás voltam a sorsnak, hogy rövid idő alatt ennyire át tudta érezni, hogy milyen apának lenni, és hogy mekkora a felelőssége. És az, hogy láttam elvarázsolva, mindennél többet ért.

-Anya!- suttogta a kislányom. - Mit néz annyira apa?

-Hogy mennyire ügyes a kisöcséd- mosolyodtam el és az ölembe ültettem őt. - Már tud támaszkodni a kezén, látod?

-Nekem is így örültetek?- nézett rám nagy szemekkel.

-Minden aprócska megmozdulásodra így reagáltam- öleltem át szorosan. - Volt, hogy csak feküdtem melletted és órákig néztelek. Büszke voltam, hogy milyen ügyes kislányom van. És most még büszkébb vagyok arra, hogy mennyire okos vagy.

Nem kaptam választ, de nem is vártam. A csend, ami körénk telepedett, nem volt nyomasztó, sokkal inkább megnyugtató. Élveztem, hogy mindannyian egy helyen vagyunk és senki nem zavar minket. Még apa is abbahagyta a munkát és a gyerekeket figyelte. A szemén láttam, hogy az emlékek megrohanják.

Elizát átadtam neki, nyomtam az arcára egy puszit és bevonultam a konyhába, hogy befejezzem a vacsoránkat. Linda bármelyik percben megérkezhetett és a többiek is kezdtek éhesek lenni, ebben biztos voltam. Nem is tévedtem sokat, 20 perccel később Crystal jelent meg mellettem, hogy megterítsen.

A vacsora alatt egy szót sem ejtettünk a gyárban történtekről, csak olyan témák kerültek elő, amiről mindenki fesztelenül tudott beszélgetni. A fiúk vállalták, hogy elpakolnak utánunk, ezért felvittem a kicsiket fürdeni, majd elaltattam őket. Már fél 9 is elmúlt, mikor újra visszakerültem a felnőttek közé.

Tommi az egyik fotelben foglalt helyet, Crys pedig az ölében ült és minden lehetséges módon kapaszkodott belé. Linda és apa a kanapén foglalt helyet, egymás kezét fogva. Seb ült a másik fotelben és éppen magyarázott valamit a szünetről, ami még hónapokkal később fg következni, de ahogy észrevettem, neki már tökéletes tervei vannak.

-Szép minden, amit így felsoroltál, de mi van akkor, ha valami nem úgy történik, ahogyan azt előre elterveztük?- kérdeztem, mikor befejezte a kis monológot.

-Akkor majd átírjuk a terveket- nyújtotta felém a kezét, ezért leültem mellé. - De akkor minden időmet veletek akarom tölteni, hogy feltöltődhessek.

-Szerintem ehhez Tomminak is lesz egy-két szava, igaz?- néztem az említettre.

-Mihez?- kapta fel a fejét. - Bocsi, nem nagyon figyeltem.

-Vettük észre- nevettem. - Semmi gond, nem maradtatok le semmiről.

-Gyerekek, szerintem mindenkire ráfér egy kiadós alvás- kelt fel kedvesen Linda. - Hosszú nap volt mindenkinek, bújjatok ágyba és aludjatok!

-És ha apám megtudja, hogy maga mindenről tud és támogatott minket?- kérdezte Crystal ijedten.

-Semmi gond nem lesz, kincsem- sétált oda hozzá és megsimogatta az arcát. - Sokkal fontosabb az, hogy ti boldogok lehessetek. Már más dolgok fontosak nekem is. Adrian mellett megtanultam, hogy a család mennyit jelent. Kaptam egy lányt- pillantott rám- és vele megkaptalak titeket és a kicsiket is. Egy komplett családom van, míg eddig nem volt senkim.

-Mi pedig kaptunk valakit, aki vigyáz ránk- keltem fel Seb mellől. - Egy anyát, aki babusgat, aki meghallgat, aki úgy szeret, mint ahogyan te minket- léptem mellé és átöleltem. - És köszönöm, hogy boldoggá teszed apát- súgtam a fülébe, hogy csak ő hallja.

-Chloe, van valami, amit szeretnék megbeszélni veled- fordult apa is hozzám.

-Adrian, hagyd most!- szólalt fel Linda azonnal. - Nem kell semmit elsietnünk- mosolygott rám, és elengedett.

-Menjetek- pillantottam a gerlepárunk felé, ők pedig elköszöntek mindenkitől.

Majd mi is elindultunk Sebastiannal aludni. Mindketten lezuhanyoztunk és bebújtunk az ágyba. Még nem voltunk túl álmosak, ezért Seb elkezdett valamiféle filmet nézni, míg én elővettem a gépemet, hogy megnézzem, vannak-e üzeneteim. Nem tévedtem, mikor ezt néztem meg először. Volt 3 üzenetem is.

Feladó: kmr@ice1racing.com

Tárgy: Ugye, rendben vagytok?

„Szia!

Mióta elmentünk tőletek, nem is hallottam felőletek. Láttam néhány képet rólatok, de azért remélem, hogy ti mondjátok el nekem. Sikerült mindent megbeszélnetek? Remélem, mert nincs kedvem kampányolni a Kölyök mellett... lehet, hogy nem is tudnék rá jót mondani. Úgyhogy tessék írni, minél hamarabb!

Kimi”

Feladó: theresajones@yahoo.com

Tárgy: Igaz?

„Szia!

Tudom, hogy régen jelentkeztem, de nem akartam odamenni, amíg Tommi nálatok lakik. Nem beszéltem vele, mióta szakítottunk. És most is róla akarok kérdezni. Tényleg igaz, hogy van valakije? És nekem már semmi esélyem, hogy visszakapjam, ugye?

Thessy”

Feladó: mwebber@citromail.hu

Tárgy: Miért nem válaszolsz?

„Kicsi szívem! Miért nem kapok semmiféle reakciót tőled egyik levélre sem? Nem probléma, ha szeretnéd, hogy személyesen beszéljük meg, nem tart semeddig. Valamelyik nap meg foglak keresni, szívem. És bepótoljuk a kimaradt időt, amit nem velem töltöttél.”

-Megint?- kérdezte Seb. Felé fordultam és éppen a monitorra pislogott.

-Még mindig- sóhajtottam és azonnal rányomtam a törlésre.

-Ha nem lenne benne abban a hülye szerződésben, hogy nem bánthatom, esküszöm, elvágnám a torkát, hogy soha többé ne kerülhessen a közelünkbe- morogta maga elé, majd idegesen kipattant az ágyból és kiviharzott a szobából.

Egy percig sem késlekedtem, lecsaptam a notebook-om tetejét és utána rohantam. Fogalmam sem volt, hogy mi játszódik le benne, mit érez vagy mit gondol. Nem akartam, hogy bármi butaságot csináljon, főleg nem egy olyan gerinctelen féreg miatt, mint Webber. Végül az udvaron találtam meg.

Mielőtt kimentem volna utána, a kanapé háttámláján lévő két vastag plédet a hátamra terítettem. Halkan mentem utána, de tudtam, hogy számít rám. A hátának simultam és átöleltem, hogy ne fázzon meg. Éreztem, hogy minden porcikája remeg az idegességtől és csak remélhettem, hogy le tudom nyugtatni.

-Szeretlek- súgtam a fülébe. - Jobban, mint azt el tudod képzelni. És ha te attól félsz, hogy vége lesz, mert rájövök, hogy nekem nem te vagy a tökéletes, akkor én attól félek, hogy ez a tökéletlen idióta fog közénk állni, hiába küzdünk ellene.

- Nem hagyom, hogy miatta legyen bármi bajunk- fordult felém. - Szeretlek titeket!- suttogta a fülembe.

-Ha visszakerülünk a gyárba, beszélhetnénk Christiannal, hogy minimalizálják az időt, amit vele kell töltenem. Ha megoldható, akkor soha többé nem dolgozom vele- hajtottam a fejem a vállára.

-Már reggel beszélek Brittával, hogy intézze el, soha többé ne tudjon neked üzenni- nyomott egy puszit a nyakamra.

-Gyertek be, mert megfagytok!- hallottunk meg egy hangot az ajtóból.

Nem tiltakoztunk, apa mellett besurrantunk a házba. Ott újra egymásba kapaszkodtunk, csak azért, hogy érezzük, a másik mellettünk van. Apa nem kérdezett semmit, csak nézett engem. Nem feleltem neki semmit, tudta nagyon jól, hogy el fogom neki mondani, ha valami nyomja a szívem. Együtt mentünk vissza a hálóba, hogy megpróbáljunk nyugodtan aludni.