2011. november 29., kedd

Life or death - novella, 3. rész

Sziasztok! Novellát hoztam nektek. :D Ha lesz 6 komment, akkor holnap jön a Nem így terveztem új része, jó? Ha nem, akkor pénteken leszek legközelebb itt valami frissel. :D Jó olvasást!

--------------------------------------------------------------------

(Sebastian)
A recepciós pulttól azonnal el lettünk irányítva a főorvos irodájáig. Ő nagyon kedvesen fogadott minket, és bevallotta, hogy mikor megtettük a felajánlást, hogy eljövök, el sem akarta hinni. Utána belekezdett volna, hogy nem akar megbántani, de a sajtót nem szeretné itt látni, azonban a szavába vágtam, hogy biztosítsam, most magánemberként vagyok itt és nem azzal akarom elnyerni az emberek szimpátiáját, hogy beteg gyerekek látogatásából szerzek hírnevet.
Felvezetett minket az első emeletre, majd mielőtt beléphettünk volna a hatalmas két szárnyú ajtón, a kezünkbe nyomott egy-egy szájmaszkot, amelynek a viselése kötelező volt a betegek mellett, hogy megakadályozhassák a betegségek terjedését. Szó nélkül vettem fel a maszkot, majd mostam kezet a fertőtlenítős vízzel. Nem akartam egy pillanatig sem én lenni az, aki miatt valamelyik törpének nagyobb baja lesz.
A torkomban dobogó szívvel és borsónyi méretűre zsugorodott gyomorral léptem be a folyosóra, amely vidám színekkel volt kifestve és gyermekrajzok díszítették. Egészen egy hatalmas térig mentünk, aminek a kezdeténél megálltunk. Néhány nagyobb gyerek (akik már valószínűleg kinőttek abból a korból, hogy délután aludniuk kelljen) és egy nagyon sovány, kopasz lány ült körbe egy asztalt és valamilyen játékot játszottak.
-Ő az unokahúgom, Nora- súgta mellettünk a doki, mikor észrevette, hogy nem tudom levenni a szemem róla. - Egy éve van itt, ő maga is beteg. Soha nem hallottam még panaszkodni. Tegnap volt sugárkezelésen és ahelyett, hogy pihenne, itt van a gyerekekkel. Nem tudom, hogy mi tartja életben, de nincs még egy olyan erős ember, mint ő. Kénytelen leszek leköltöztetni őt ide, mert nem hajlandó máshol lenni.
-Sosem láttam még embert, akiben ekkora erő van- nézte a lányt is tátott szájjal Britta.
-Feladom, ti nyertetek- nevetett a lány, a gyerekek pedig ujjongani kezdtek. - Azt hiszem, hogy itt van a meglepetés- szólalt meg, majd újra felpillantott rám.
A tekintetem egybefonódott az övével. Bárhogyan akartam, nem tudtam levenni róla a pillantásomat. Olyan élni akarás sugárzott azokból a tiszta, csokoládészínű szemekből, amilyennel még nem találkoztam. Emellett a csillogás mellett láttam azt a kis pillanatot is, mikor a fájdalom felülkerekedett rajta, de nem mutatta. Csak a tekintete érttette meg velem, hogy igen, ő is szenved.
Az ölelő gyerekkarok térítettek vissza a valóságba. Akkora örömmel és szeretettel fogadtak, hogy férfi létemre elérzékenyültem és könnyek szöktek a szemembe. Bementem velük, leültem melléjük, beszélgettem velük, nevettem velük. A délután percei elsuhantak mellettem. Teljesen elveszítettem az időérzékemet, csak a gyerekek számítottak. A tudat, hogy egy kis fényt csempészhettem a szürke hétköznapjaikba, megmelengette a szívem és teljesen feltöltött.
Este 8 volt, amikor a kicsiknek kötelezően le kellett feküdni aludni. Nora pedig elindult, hogy minden kis betegnek a fejére nyomjon egy puszit. Én is követtem őt és hasonlóan cselekedtem. Britta korábban magamra hagyott, de tudtam, hogy ez a látogatás neki is nagyon sokat jelentett. Szorosan a lány nyomában maradtam, mert az arcán láttam, hogy mennyire ki van merülve és féltem, hogy összecsuklik. Az utolsó szobákba már csak lassan jutott be, de a mosolya egy pillanatra nem tűnt el. Azonban amint becsuktuk az utolsó ajtót, erőtlenül zuhant a karjaimba.
-Ez egy kicsit hosszú nap volt- pillantott rám halvány mosollyal.
-Teljese ki vagy merülve- súgtam neki. - Többet kellene pihenned.
-Egész nap pihentem- jelentette ki komolyan.
-A nagybátyád nem éppen így gondolja- jegyeztem meg és lassan elindultunk kifelé. El sem mertem engedni.
-Ő nem tudja, hogy milyen nekem a pihenés- válaszolta a lány dacosan.
-Jó, nem vitatkozom veled- adtam meg magam szinte azonnal.
-Helyes- bólintott elégedetten. - Elengedhetnél, tudok egyedül is menni.
-Rendben- válaszoltam, majd ahelyett, hogy elengedtem volna, óvatosan a karjaimba vettem. - Merre is van a szobád?

6 megjegyzés:

  1. De aranyos volt :) Seb talált valakit, aki még nála is célratörőbb és nagyobb benne a nyerni(élni)akarás :) Nem semmi a főhősnőd :) Kezdem nagyon megszeretni, hiszen nem feladta, de még másnak is segít küzdeni :) Rendkívül tiszteletre méltó tulajdonságú Nora :) És elbűvölően kedves is :)
    Várom a folytit, mind a két történetednek :)
    Puszi: Timcsy :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Minden résznél egyre jobban és jobban szeretem ezt a novellát. Nora valami hihetetlen, és egyre szimpatikusabb. Nagyon sajnálom, hogy ilyen szenvedéseket kell átélnie, nem lehet könnyű, de hogy ennyire nem hagyja el magát az viszont becsülendő. Remélem azért egyszer olvashatjuk, hogy meggyógyul, nagyon megérdemelné.
    Sebet is annyira bírom, nagyon tetszett ahogy viselkedett a gyerekekkel, nah meg hát a legjobban az ahogy Norával :D
    Kíváncsian várom a folytatást! :)
    Nah és persze remélem összegyűlik a 6 komment, hogy még péntek előtt kapjuk folytatást a Nem így terveztemből... :D Szóval hajrá csajok! :)
    Üdv, Andika

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Már nagyon régóta olvasom a történeteidet, Az élet nehézségei-től kezdve figyellek, és köszönöm, hogy megosztod velünk a műveidet, amik fantasztikusak.
    Nora-n látszik a küzdeni akarás, nagyon szimpatikus figura és hogy Sebbel hogy alakul a sorsuk, nagyon kíváncsi vagyok. Remélem nem lesz sírós vége:(
    Dóri

    VálaszTörlés
  4. Szia Monshe!
    Nem szeretem azt,ha kényszerből kell komit írni,általában ilyenkor nem is írok,de mivel beteg vagyok és unatkozom örülnék, ha feldobnál egy az írásoddal, úgyh pls hozz folytit!

    Érdekes ez a történet,nagyon megindító legalábbis számomra. Sebastian karakterét nagyon eltaláltad, én az életben is valami hasonlónak képzelem őt.
    Nora(utálom ezt a nevet xD)egy igazi példakép lehet mindenki számára!
    Kíváncsi vagyok mit hozol ki belőle, én valahogy azt érzem,hogy sírni fogunk. De talán nekem úgy lesz kerek a történet...

    Ja igen, azért is hozhatnál új részt,mert Kimi visszatér! :P

    VÁROM!

    VálaszTörlés
  5. Szia Monshe!
    Még csak pár napja találtam rá erre a blogra, de már az összes itt lévő történetedet elolvastam és még most is csak ámulok, milyen ötleteid vannak egy-egy sztorihoz.
    Ez a novella nagyon megindító számomra, ugyanis a nagynéném rákos volt és sajnos megtapasztaltam, milyen látogatóba menni egy beteghez.
    Nagyon kemény téma, de eddig nagyon tetszik, amit írtál!

    A Nem így terveztem-et az érdekes fordulatai miatt szeretem olvasni,mindig történhet még valami, amire nem számítok. Tetszik az a gondolatod, hogy Christiannak van egy lánya, és ötletes lépés volt Gareth érkezése.
    Hiányolom egy kicsit Theresát, szerintem helyesek voltak Tommival, de ha már így alakult, remélem Chrystallal rendben lesz minden. :)

    További sikeres írást, motivációt, és ötletet!

    Jenna

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Nagyon tetszett ez a rész is,kíváncsi vagyok,hogy mi lesz köztük majd az idő múlásával.
    Nagyon sajnálom Nora-t,hogy szenvednie kell és ilyen betegség miatt,de remélem,hogy meggyógyul és Sebastiannal boldogan élhetnek,majd a novella vége felé.(:
    Sok-sok ihletet.
    Puszi

    VálaszTörlés