A múlt kísértése - 3. rész

Sziasztok! Kicsit betegen, de összehoztam valami folytatás-szerűt. Akinek van konkrét ötlete (Goof, főleg neked szól), örülnék, ha megírná nekem a none012@citromail.hu címre. Köszönet!

----------------------------------------------------

Monaco csillogása és luxusa ámulatba ejtett. Egy olyan hely volt, amit imádtam, de nem tudtam volna örökké elviselni, bármennyire elnyerte a tetszésemet. Tudtam, hogy hiányozna az a béke és nyugalom, ami otthon vesz körbe minket a kicsikkel. Szép és jó hely, ami egy hétvégére bőven elég.

Alig értem le a szálloda bárjába, mikor jött az üzenet, hogy a fiúknak menniük kell a pályára, így vissza is mehettem a szobába a kicsikhez. Számos bocsánatkérés után Rob és Felipe magunkra hagyott minket, így én voltam, aki segített felépíteni azt a hatalmas tornyot, majd ledöntöttük és elpakoltuk a kockákat.

- Anya, elmegyünk sétálni?- fordult felém a hatalmas ablaktól Kalle.

- Mit szeretnél megnézni?- kérdeztem mosolyogva.

- A hajókat- mutatott kifelé. Odasétáltam mellé és láthattam, hogy a kikötőre néz a szobánk.

- Mehetünk- bólogattam.

A táskámba beletettem a városnézésünkhöz szükséges dolgokat, majd kézen fogtam az ikreket és nekiindultunk Monaco felfedezésének. Nem voltunk messze a kikötőtől, így egyből arra vettük az irányt. Még mielőtt elindultunk volna, hogy felfedezzük a hajókat, a két csibész kapott egy-egy fagyit és lufit.

Hatalmas luxusjachtok mellett vezetett az utunk, amik csodaszépek és rettentően drágák voltak. Némelyiken láthattunk egy-egy embert is, de a legtöbb csendben ringatózott az öböl vizén. A kicsiket így is elbűvölte, amit láttak, én pedig boldogan gyönyörködtem az ikreimben.

- A lufim!- kiáltott fel hirtelen Rina.

A kislány felé fordultam és láthattam, hogy szomorúan bámul az elszabadult rózsaszín léggömb után. Fel sem tűnt volna, hogy melyik jacht mellett állunk, ha nem arra a száll a lufi és a fedélzeten nem kezd el mocorogni az ott tartózkodó két férfi. Megakadt a szemem a feliraton, majd az utasain. A szőke férfi a korláthoz lépett, kinyújtotta a kezét és elkapta a léggömb madzagját.

- Megvan- mosolygott a kislányomra és lejött hozzánk. – Tessék!- guggolt le elé és felé nyújtotta a madzagot.

- Köszönjük!- mondtam a férfinek, miközben én is leguggoltam a kislányom mellé. – Rina?

- Miért nem autózol te is?- bukott ki a kislányból a kérdés.

- Már máshol versenyzek, azért nem vagyok ott- felelte a férfi. – Nem is hittem, hogy van ennyire kicsi szurkolóm is.

- Anya, az a bácsi nem azzal a szép piros autóval ment a múltkor a tévében?- bökdösött meg Kalle, miközben a jachton állóra mutatott.

- Mik nincsenek- nevetett fel az előttünk lévő szomorúan. Mindketten felálltunk, az ikrek pedig szorosan mellém húzódtak. – Kimi Räikkönen- nyújtotta felém a kezét.

- Zaira Mosess- fogadtam el. – Ők pedig Rina és Kalle.

- A barátom…

- Toni Vilander- bólintottam, mire kikerekedett szemekkel néztek rám. – Van szerencsém sok versenyt látni mindkettőtök kategóriájában.

- Nincs kedvetek feljönni egy kicsit?- invitált minket Kimi.

- Anya, kérleeeeeeeeeek!- pislogott rám a kislányom.

- Anya, légysziiiiiiiiiiiiiiiiii!- könyörgött Kalle is.

- Azt hiszem, hogy ezt eldöntötték helyettem- mosolyogtam Kimire és a kicsikkel együtt felmentünk az Iceman névre keresztelt jachtra.