Kísért a múlt - 58. rész

Ne felejtsétek az ajándékokat. :D Már volt ötlet, mindkettő tetszett, így azokat megírom. :D:D

------------------------------------------------------------

- És akkor most hová?- kérdezte Seb, mialatt figyelte, ahogy pakolunk. Neki könnyű volt, ő ki sem pakolt.

- Angliába- vágtuk rá barátnőmmel egyszerre, majd meglepve néztünk össze.

- Én meglátogatnám anyuékat, mert már nagyon hiányolnak- néztem a srácra, majd a lányra.

- Én is azt terveztem, hogy elmehetnénk a szüleimhez. Ideje megismerned őket- nézett Evangeline Sebire. – Ti hol laktatok?

- Londonban és a mai napig is ott laknak. Abban a házban, ahol megismertem Kimit- mosolyodtam el.

- Akkor nem kell aggódnunk, mert mi is londoniak vagyunk, csak a kertvárosban lakunk- bólogatott a lány. – Vagyis mióta odaköltöztek a szüleim.

- Mi lenne, ha ma még Zoé-nál lennénk, és csak holnap mennénk tovább hozzátok? Csak egyszer láttam eddig a nagynénéméket- nézett unokaöcsém a lányra.

- Rendben, akkor legyen így- bólintott Eva és folytatta a csomagolást.

*****

„Londonban vagyok a szüleimnél. Nem tudsz véletlenül elszabadulni? Szeretlek! P.Z.”


„Csütörtökön délelőtt már ott is leszek. Intéznem kell a válásunkat… És imádlak! KR.”


„Imádom, hogy erről beszélhetünk. Ki foglak sajátítani, amint vége a dolognak. P.Z.”


„Másra sem vágyom, mint erre. De még nem merem elhinni. Hidd el helyettem is! KR.”


„El fogom hinni. Majd még írok, de hazaértünk. Csók! P.Z.”

A telefonomat eltettem a táskámba és én is kiszálltam a taxiból, amit Sebastian nagy kegyesen kifizetett. Felnéztem az emeletes házra és boldog voltam. Mióta megtörtént a szakítás, csak egyszer jártam itt, akkor sem volt valami boldog a hazatérés. Most azonban öröm volt az, ami átjárta az egész testem.

Bementünk, majd a lifttel megtettünk 2 emeletet. Csakis azért lifttel, mert a csomagokat nem akartuk felcipelni. Az emeleten nem változott semmi. A szüleimnek szóltam, hogy jövünk, így biztos voltam abban, hogy már tűkön ülnek. Megálltam az ajtónk előtt, vettem egy nagy levegőt és végül becsöngettem.

- Édesem!- borult a nyakamba anya, mikor meglátott.

- Szia!- öleltem át és éppen be is mutattam volna barátnőmet, de ő felfedezte Sebit és ettől fogva szavam sem lehetett.

- Minden világjáró hazatér egyszer- mosolygott rám apa, mikor beértem a nappaliba.

- Főleg akkor, amikor a világjáró apukájának az ölelésére vágyik- ültem le mellé és odabújtam hozzá.

Anya érezte, hogy most az ő ideje van, mert elhalmozott minket rengeteg szeretettel. Láttam Evangeline arcán, hogy mekkora felüdülés neki Heike után. A viselkedésük alapján meg sem lehetett volna mondani, hogy ők ketten testvérek. Anya kicsit lelombozódott, mikor megtudta, hogy Seb és Eva másnap már továbbmennek, de ez nem vette el a kedvét attól, hogy elkényeztessen minket a legfinomabb ételekkel.

- És mi újság veled?- kérdezte apa, mikor unokaöcsém és barátnőm elvonult.

- Újra a régi, vidám, boldog Zoé vagyok- mosolyogtam rá.

- És újra miatta, igaz?- csúsztatta elém anya az újságot, amin Kimivel szerepeltünk.

- Találkoztam vele, elmondott nekem mindent és átértékeltem a dolgot. Még mindig szeretem- pillantottam a szüleimre.

- Mikorra várható?- szólalt meg némi hallgatás után anyu.

- Ezt honnan…?- pillantottam fel.

- Látszik rajtad, édesem- nevetett apa. – Csillog a szemed és a mosoly az arcodon elbűvöl bárkit. És meg is lepne, ha külön akarnátok lenni.

- Csütörtökön- vallottam színt és boldoggá tett, hogy a szüleim nincsenek ellenünk.