2010. április 18., vasárnap

Back again... - 41. rész

(Liz)

Mikor felszálltunk a gépre, láttam, hogy Bonnie habozik. Végül letelepedett hátulra, ahol senki nem látta. Én helyet foglaltam Tommie mellett, aki egyből összekulcsolta az ujjainkat. De én csak őrlődtem. Végül 5 perccel a felszállás után felkeltem és hátramentem.

- Leülhetek?- kérdeztem a lányt.

- Persze- felelte szomorkásan mosolyogva.

- Miért nem ültél oda mellé?- kérdeztem azonnal.

- Mert már nem vagyunk együtt. És ti boldogok lehettek…- felelte halkan.

- Ugyan, Bonnie, ez badarság!- ráztam meg a fejem. – Pontosan tudom, hogy milyen a kapcsolatotok. Mondhatnám, hogy te és Tommie olyanok vagytok, mint én és Kimi. Ő volt, aki képes volt téged „életben” tartani, amíg nem voltatok együtt.

- Mire akarsz kilyukadni, Liz?- nézett a szemembe.

- Arra, hogy menj oda hozzá. Ülj mellé és hagyd, hogy megnyugtasson, mint már annyiszor- ajánlottam.

- Nem akarom, hogy fájjon neked- hajtotta le a fejét.

- Nem fog fájni- nyugtattam meg. – Tudom, hogy miként szeret téged és miként engem. Nem lesz belőle semmi.

Mivel nem volt hajlandó megmozdulni, én kezdeményeztem. Felálltam, majd megfogtam a kezeit és felrángattam a helyéről. Szép lassan odavezettem Tommie mellé és lenyomtam a helyemre. Én pedig leültem Christian mellé.

Bonnie kicsit félénken nézett fel a szőke srácra maga mellett. De Tommie csak kinyújtotta felé a karjait. A lány egyből odabújt hozzá és kitört belőle a feszültség. Úgy zokogott, mint egy kisgyerek. Éreztem rajta, hogy mennyire félti Kimit. Retteg attól, hogy baja eshet.

A repülőnk fél órával később szállt le a reptéren. Kimentünk a terminálba, ahol fotósok hada várt minket, meg szerencsére egy tucatnyi biztonsági őr. Az ő segítségüknek köszönhetjük, hogy gyorsan és egyben kiértünk a csapatbuszhoz, ami elvitt minket a kórházhoz. A kis csapatunk ott várt ránk.

- Hogy mertetek nélkülünk eltűnni?- kérdezte felháborodva Hayley Gemma-t. – Nélkülem mentetek el???

- Hayley, nyugi!- mondta neki Jaime.

- Annyira örülök, hogy egyben vagytok!- ölelt át minket a lány.

Együtt mentünk fel arra az emeletre, ahol Kimi volt. A többi velünk érkezettet azonnal orvosok hadai vették kezelésbe, hogy kiderítsék, minden rendben van. Bonnie idegessége a kórházba lépésünk óta nőtt, 5 perces szünetekkel, felváltva nyugtatjuk és rójuk vele a köröket a folyosón.

Azt hittük, hogy az orvos sosem jön ki. Mikor kiért, mindannyian jelentkeztünk, hogy mi vagyunk Kimi hozzátartozói, de nem volt hajlandó beszélni. Végül Bonnie, Christian, Tommie és én mentünk vele az irodájába. Mi, lányok, le lettünk ültetve, a két férfi pedig közvetlenül mögöttünk ácsorgott.

- Hogy van? Mi baja? Mikor ébred fel? Ugye, képes lesz vezetni?- sorolta a kérdéseit Bonnie.

- Higgadjon le, kisasszony!- szólt rá a doki. – A fiatalember fel fog épülni…

1 megjegyzés:

  1. De jóóóóóó, hogy kaptunk itt is folytatást! Már tűkön ültem, hogy mi lesz Kimivel. :) Ééééés fel fog épülni. :) Azért nézzük csak... Mert sejtelmesen tettél három pontot a kijelentés végére. Tehát elképzelhető, hogy egy ˝de˝ szócska következik, de most az a legfontosabb, hogy Kimi meggyógyul. :D
    Mondtam már, hogy imádlak Téged és a regényeidet is? :) Puszi, Réka
    Ui.: Azt hiszem, hogy a hétvégi teljesítménye után kijelenthetjük, hogy: elképesztő pasi. Bár ezt igazából eddig is tudtuk :D

    VálaszTörlés