2010. október 27., szerda

Kísért a múlt - 46. rész

Sziasztok! Hoztam egy kis folytatást ehhez is. :) Ne felejtsétek, lejjebb ott a novella folytatása!

--------------------------------------------------------------------------


Reggel arra ébredtem, hogy a nap a szemembe süt. Nyűgösen fordultam meg, de akkor meg a hátam melegítette túlságosan. Nem aludtam valami jól és emiatt semmi nem tetszett. De hirtelen megemelkedtem, majd visszakerültem egy párnára, de már nem ért semmiféle zavaró tényező.

- Kimi baby…- motyogtam magam elé.

- Jó reggelt, édesem- felelt halkan és kaptam egy puszit az arcomra.

- Mennyi az idő?- bújtam hozzá szorosan.

- Alig múlt el 10 óra. Hozattam fel neked reggelit- cirógatta a karom.

- Nem akarok felkelni- öleltem magamhoz a kezét.

- Mi a baj, kicsim?- fordított maga felé nagy nehezen.

- Utálom a mai napot- morogtam, majd végül felnéztem rá. – Délután fél 5-kor fel kell szállnom arra a nyamvadt repülőre, ami Frankfurt am Main-ba megy, míg te Zürich-be mégy. Alig voltál velem, alig ölelhettelek, alig csókolhattalak és már megint el fogsz menni mellőlem. Másfél hétre.

- Monacoba kocsival akarok menni. Felétek guruljak?- húzott fel ülő helyzetbe.

- Azért vezetnél még egy napot, hogy együtt mehessünk oda?- döbbentem meg.

- Életem egyetlen igazi szerelmével annyi időt akarok tölteni, amennyit csak lehet- mosolyodott el. – Ha ez azzal jár, hogy többet kell vezetnem, akkor vállalom.

- Őrült, idióta, utánozhatatlan finnem!- borultam a nyakába és percekig nem tudtam elengedni őt.

Egész délelőtt nem csináltunk semmit, csak egymással töltöttük az időnket. A percekig tartó csókcsatáink után nem tudtam néha meg sem szólalni. Csak néztem őt, ahogy elmegy és hoz inni, ahogy elhúzza a függönyt, vagy csak megigazít valamit. Próbáltam megjegyezni őt, újra.

- Kicsim…- szólalt meg Kimi és mintha álomból ébredtem volna.

- Miről maradtam le?- fordultam felé.

- Semmiről, csak elkalandoztál- simította meg az arcom. – Olyan ábrándos arcod volt.

- Mindent meg akarok jegyezni, hogy legyen mit beosztanom a jövő héten- csókoltam meg őt.

Csalódott sóhaj volt a válasza. Ő is érezte azt, hogy ez mennyire nehéz lesz számunkra. A délutáni pakolás is nehezen ment számunkra. Még sms-t is küldtem Sebnek, hogy majd Kimi kivisz a reptérre, hogy addig se kelljen elválnunk. Iszonyatosan nehéz volt minden pillanat, amit együtt töltöttünk az elválás tudatában.

A kocsiban már tapintható volt a feszültség. Nem azért, mert összevesztünk, hanem mert utáltuk a kötelességet és az elválást. Éreztem magamon, hogy a sírás fojtogat, ahogy a bőröndöket húzva magunk után elindultunk a terminál felé. És ezt Kimi is megérezhette, mert összekulcsolta az ujjainkat.

- Sziasztok!- köszönt a Seb-Eva páros és mi is visszamotyogtunk valami hasonlót.

- Van még 10 perc becsekkolni- nézett rám Seb. – Mennünk kell!

- Tudom- suttogtam szomorúan. Kimi nem hagyott nekem időt, magához húzott és megcsókolt. Szenvedélyesen, lélegzetelállítóan, a könnyeimet kicsalva.

- Vigyázz rá! Nagyon!- mondta Sebastiannak, mikor nagy nehezen elengedett.

- Te is óvd őt. Féltem…- adta át barátnőmet a kedvesemnek.

Még váltottunk egy búcsúcsókot, majd elindultunk a repülő felé, ami messze visz tőlük minket…

1 megjegyzés:

  1. Szijjja :)
    Ááááááh teljes a boldogság mindkét helyen! :) Ez már tetszik... csak éppen kicsit olyan, mintha vihar előtti csend lenne. Erre enged(het) talán az utsó pár mondat, utalni. Mikor mindkét fiú a másikra bízza szerelmét. Szóval kivi vagyok, mi következik, de itt jobban bízom a HappyEndben, mint a novellánál. Lehet rosszul teszem.???
    Millió puszi,
    Réka

    VálaszTörlés