A múlt kísértése - 27. rész (Befejező rész)

Újra eljött ez a nap is. A múlt kísértése számokban: 70 oldalnyi Word-dokumentum, 27 rész, 50 nap, 75 komment (eddig...). Kimi és Zoé története végleg lezárul. Kérek mindenkit, aki szerette egy kicsit is, írjon nekem kommentet, mert sokat jelentene! Az új történet Kimivel fog érkezni ismételten. :D

------------------------------------------------------------------

- Milyen egy gaz csábító vagy te?- emelkedtem fel a mellkasáról, hogy lássam az arcát.

- Én ártatlan vagyok- védekezett azonnal. – Te vagy az a gyönyörű démon, aki belevitt a rosszba- húzódott kaján mosolyra a szája.

- Még hogy én!- mutattam magamra felháborodottan. – Ez csak rágalom.

- Igen, igazad van- döntött a hátamra és elhelyezkedett felettem. – Én vagyok, aki nem tudott ellenállni a menyasszonyának- adott egy csókot.

- Menyasszony?- kérdeztem meglepetten.

- Úgy váltunk el egymástól, mikor felültél arra a gépre- mászott le az ágy széléről és matatni kezdett az éjjeliszekrényen. – Szeretném, hogy minden a régi legyen kettőnk között- fordult vissza felém.

Hirtelen elakadt a lélegzetem. A jegygyűrűmet elveszítettem a balesetkor, de pontosan emlékeztem arra, hogy milyen volt. A felém nyújtott dobozban annak az ékszernek a pontos mása volt. Éreztem, ahogy az arcomon végiggurul az első könnycsepp, de szinte azonnal le is törölte a mellettem lévő férfi. Remegve nyújtottam felé a kezem és ő az ujjamra húzta az ékszert.

- Ideje aludnunk- suttogta és lágy csókot nyomott az ajkamra.

Visszadőltem a párnámra, és nézegettem az ujjamon lévő gyűrűt. Boldog mosollyal figyeltem, ahogy a vőlegényem kikel az ágyból, hogy kinyissa az ajtót résnyire. Utána visszajött mellém és szorosan magához húzott. Nem volt szükségünk szavakra, az, ahogy egymás ölelésében feküdtünk, mindent elmondott.

Nem feküdhettünk ott túl régóta közösen, mikor az ajtó kinyílt. Azonnal felültem, mikor meghallottam a gyermeki szipogást. Láttam a két kicsikémet, ahogy kézen fogva jönnek be hozzánk. A kicsi lányunk arca könnyes volt, a bátyja kezét szorongatta és hozzábújt, amennyire csak tudott.

- Mi történt?- kelt ki Kimi mellőlem és odatérdelt a gyerekek elé.

- Rina rosszat álmodott- felelte Kalle.

Én is odasétáltam hozzájuk és megöleltem a kisfiam. A lányunk már Kims karjaiban volt, ő próbálta megnyugtatni. Visszafeküdt az ágyba és a mellkasára fektette a leányzót. Magukra húzta a takarót és óvón átölelte a törékeny gyermeket. Én is felvettem a kisfiút, és lefektettem az ágyra. Odavackoltuk magunkat Kimi oldalához.

- Anya!- suttogta bele a sötétbe a fiunk. – Ugye, így maradunk örökre?

- Kicsim- öleltem át a kisbabámat, miközben felnéztem a kék szemekbe, amik engem figyeltek. – Soha többé nem lesz máshogy. Megígérem!

*****

Reggel én voltam az első, aki felébredt. A két törpe közöttünk feküdt és egymás kezét fogták, míg a Jégember az oldalán feküdt és átölelte őket. Boldogan elmosolyodtam a látványra, majd óvatosan kimásztam mellőlük. Lementem a földszinti szobámba, ahol lezuhanyoztam, felöltöztem, majd a konyhába indultam. Melanie már az asztalnál ült.

- Jó reggelt!- köszöntem neki mosolyogva. – Jól aludtál?

- Szia!- pillantott rám. – Igen, jól. És te?

- Egy darabig kicsit nyugtalanul, mert Rinának rémálma volt, de utána békésen- válaszoltam és kinyitottam a hűtőajtót. – Segítesz nekem megcsinálni keresztanyu isteni reggelijét?

- Anyu reggelijét?- fordult felém meglepve. – Még senkinek nem sikerült olyan jól megcsinálnia, mint amilyenre ő készíti.

- Talán közösen meg tudjuk fejteni, hogy miben van a rejtély- kezdtem el kipakolni a pultra.

Együtt álltunk neki elkészíteni a reggelit, amit Heike mindig akkor csinált, mikor együtt volt az egész család. Mindenki talált a kedvére valót és senki nem panaszkodhatott, hogy nem lakott jól. Az elkészítése alatt pedig válaszolgattam Mel kérdéseire, amik ugyanazok voltak, mint amire mindenki kíváncsi volt. A végére ő is hinni kezdett bennem.

Az utolsó simításokat végeztük, mikorra mindenki felébredt. A lányok segítettek nekünk kipakolni az ebédlőbe, míg a fiúk megterítettek. Utána leültünk az asztalhoz, hogy nekifogjunk a reggelinek. Láttam, ahogy Sebi arca felragyog, miközben végignézett a felhozatalon. Mindig ő volt, aki a legtöbbet evett.

- Ez mennyei!- sóhajtott fel az első falat lenyelése után.

Mindenki annyit evett, amennyit csak bírt. Alig maradt valami kicsi, amit eltettünk a hűtőbe. Mire készen lettem a konyha teljes rendberakásával, mindenki kinn volt a medence vizében. Gyorsan átöltöztem én is, majd magamhoz vettem a gépem és csatlakoztam a kintiekhez.

- Te meg mit csinálsz ilyenkor?- kérdezte Kimi meglepve.

- Folytatom a könyvemet. Lassan zaklatni fog a kiadó, hogy fejezzem be és megjelenhessen- mosolyogtam rá.

- Ha már könyv. Én mikor olvashatom?- lépett ki a medencéből. A tüdőmben maradt a levegő, mikor megláttam, ahogy a vízcseppek végiggurulnak a felsőtestén.

- Hát… öööö… izé… szóval az enyém…- dadogtam össze-vissza.

- Délután áthozom az én példányomat, jó?- vetette fel a napágyról Evangeline.

- Köszönöm!- mosolygott a lányra, majd én is kaptam egy forró csókot. – Nem jössz be a vízbe?

- Kicsit később- ígértem neki. Kaptam még egy mindent elsöprő csókot, majd visszament a medencébe.

*****

- Milyen születésnap az, ahol azért kell izgulnom, hogy világbajnok lesz-e a fiam?- fordult felém Kimi idegesen.

- Édesem, elhiszem, hogy nehezen viseled az ötödik x-et, de ennyire nem kell aggódnod- adtam az arcára egy puszit. – És én tudom, hogy Kalle nyerni fog.

- Legyen igazad- ölelt magához szorosan.

- Hé! Én is akarok nagy ölelést- lépett mellénk Matti. – Tudom, hogy már nagy 16 éves vagyok, de akkor is.

- Gyere, te nagyfiú- húztam oda közénk.

- És a 21 éves nagyokkal mi lesz?- tette csípőre a kezét Rina, mellette pedig ott állt Kalle.

- Családi ölelést kérek- húztam oda az összes Räikkönent magamhoz.

Éreztem a fiaim, a lányom és a férjem ölelő karjait is magam körül. Boldogan mosolyogtam rájuk, mikor elváltunk egymástól. Christian éppen akkor lépett be a boxba és meglepetten nézett a kis családunkra. Végül megrázta a fejét és magunkra hagyott minket. Nevetve néztem utána.

Sokat változott az életünk az elmúlt években. Rináról kiderült 7 évesen, hogy hatalmas az intelligenciája. Imádott tanulni és a bátyjával nem tettek le arról az álmukról, hogy ők igenis együtt fognak nyerni. 18 évesen a lányom már diplomázott. Rengetegen voltak, akik bántották emiatt, de sose hagytuk, hogy teljesen összeomoljon.

Kalle kevésbé remekelt a tanulásban, olyan volt, mint az apukája. Sokkal jobban lekötötte a figyelmét a versenyzés. Alig egy évvel azután, hogy újra összejöttünk Kimivel, már kijártunk a gokart pályára, ahol a kisfiunk versenyzett. A vérében volt az egész, de soha nem a neve miatt került előrébb, hanem az eredményeinek köszönhetően.

Továbbá ott volt a legkisebb, a 16 éves Matti, aki a nagypapája után kapta a nevét. Ő is megszállottan rajongott a versenyzésért, annyi eltéréssel, hogy ő inkább a motorokkal volt nagy barátságban. Az Ice One Racing színeiben versenyzett, néha hatalmasakat esett, amikkel a szívbajt hozta rám, de mindig azzal nyugtatott, hogy neki soha nem lesz baja.

Az előző szezont még a GP2-ben versenyezte végig a Räikkönen-team, ahogy az ikreket hívták. Másodjára lett bajnok a fiunk, aminek nagyon örültünk. Több csapat is bejelentkezett nála, de a legtöbb mindent visszamondott amikor Kalle kijelentette, hogy a húgát akarja versenymérnöknek. Christian Horner volt az egyetlen, aki leült tárgyalni és végül vállalta a kockázatot, amit ők jelentettek a csapatának.

Így kerültünk Japánba, ahol az évadzáró nagydíjat rendezték. Suzuka volt a helyszín, amit szerettünk, hiszen Kiminek is voltak szép versenyei és győzelme is itt. Nagyon reméltem, hogy ugyanilyen szerencséje lesz a fiunknak és nyerni tud. A 3. rajthely igazán jónak mondható.

- Csak azt utálom, hogy keresztapu ellen kell nyernem- húzta a fejébe a sisakját Kalle.

- Ezzel most ne foglalkozz, ideje komolyan venned a versenyt- nézett rá Rina komolyan ráncolva a homlokát.

A fiú beült az autójába és kihajtott a pályára. Mi is elindultunk egy utolsó sétára, hogy még a rajtrácson átadhassuk neki az utolsó jókívánságainkat és a tanácsainkat. Matti mellettem lépdelt és komolyan gondolkozott. Sosem vallotta volna be, de nagyon izgult a bátyjáért. Csak megsimogattam a fejét és rámosolyogtam.

A rajtrács szokás szerint tele volt emberrel. Volt néhány ismerős arc, akiknek köszöntünk, de céltudatosan mentünk előre. Láttam eggyel mögöttünk a vörösöket is. Felipe Massa a fia mellett állt és nézte az előttük álló mérnököt. Rob még nem volt hajlandó elmenni nyugdíjba és jól is tette, hiszen az előző évet megnyerték közösen.

Odamentem hozzájuk és mindhárman kaptak tőlem egy-egy puszit. Utána visszamentem a családomhoz, akik komolyan beszélték át a taktikát. Időközben Sebastian is csatlakozott hozzánk és Kimivel közösen osztogatták a tapasztalataikat. Én csak álltam és hallgattam őket, majd az utolsó pillanatban megöleltem a fiamat és adtam egy puszit a sisakjára.

Beérve a boxba, azonnal beálltam a monitorok elé, hogy még véletlenül se maradjak le semmiről. A szerelők egy része szintén a monitorok körül lézengett, a másik része még kinn volt a pályán. Kimi mögöttem ácsorgott és a vállamon dobolt az ujjaival, míg Matti a kezében lévő sapkáját gyűrögette. Ekkor futottak be a hiányzók.

- Elkezdték már?- fékezett le mellettem Levente.

- Még nem- ráztam meg a fejem és felé fordultam. – És te? Hogy sikerült?

- Világcsúcs- rántotta meg a vállát vigyorogva. – Tudod, hogy vízben élek, nem közöttetek.

- Gratulálok!- öleltem át a keresztfiam nyakát. – Eva? Lilo?- pislogtam, mert a lányokat sehol nem láttam.

- Hátul, még van valami, amit el akarnak intézni- rántotta meg a vállát.

A futamot végigizgultam és nem véletlenül. Esős verseny lett a 20. körtől kezdve, néhányan nem tudtak ezzel megbirkózni és a világbajnoki esélyesek is gyakran kerültek emiatt veszélybe. Akkor tört ki belőlem minden, mikor 6 körrel a vége előtt kiesett Kalle legnagyobb ellenfele. Felsikítottam örömömben, utána pedig könnyek között borultam a férjem nyakába.

Angel ekkor már osztogatta a világbajnokot éltető pólókat a csapatnak. Mi is akartunk belőle, egyből magunkra is rángattuk azokat. Láttam, ahogy Rina a versenymérnöki székében hatalmas mosollyal az arcán ücsörög és a könnyeit törölgeti. Nem mondta el a testvérének, hogy ne veszíthesse el a koncentrációját.

A leintés pillanatában kezdtünk el rohanni a dobogó alá. A kordon előttünk volt, abba kapaszkodtunk boldogan. A lányomnak odadobtam egy pólót, mikor ő is megérkezett, hogy felmenjen a pódiumra ünnepelni és átvegye a csapat trófeáját. Mellettünk megjelent Felipe, Rob, Lotti és Becky is, akiktől azonnal kaptuk a gratulációkat.

Kalle nem volt annyira jégből, mint az apja, így ő bátran tombolt a kocsiból kiszállva. Az első, akit a karjai közé zárt, a húga volt, akivel együtt érték el a sikereiket. Utána végigölelgetett minket és se szó, se beszéd, megcsókolta Becky-t. Mindenki döbbenten nézett a két fiatalra.

- Keresztapu, nem tudok mit tenni, szeretem őt- nézett Robra, majd a lányára.

- Becky Smedley, ezért még előveszlek- pillantott Rob a lányra. – Te meg menj már ünnepelni, világbajnok!- nevetett fel és megölelte ő is Kalle-t.

Kimster ölelésében figyeltem, ahogy a gyerekeim kilépnek a pódiumra. Büszke anya voltam, aki úgy érezte, hogy az élete tökéletes. Hátrafordultam Kimi felé és láttam a szemeiben megcsillanni az első könnycseppeket, ahogy hallgatta a finn himnuszt és látta fenn az ikreinket. Adtam az ajkaira egy csókot, mire lenézett rám.

- Boldog születésnapot!- nevettem vidáman.

Végignéztük a díjátadó ceremóniát, majd jöhetett a pezsgőzés. Mindenki mindenkivel szórakozott, az összes pódiumon lévő nyakába öntöttek a nedűből és mindenki ruhájából folyt a pezsgő. Vidáman nevettünk odalenn, de ez a nevetés is abbamaradt egy pillanatra. Mikor az ifjabb Felipe csókolta meg a lányunkat.

- Massa, megmagyaráznád?- fordult egykori csapattársa felé kedvesem.

- Én sem értem- rázta meg a fejét. – De lesz miről beszélnem vele, az biztos.

- Gondolj arra, hogy legalább egy világbajnokot választott magának- jegyezte meg mellettünk Matti.

- Neked van valakid?- kérdeztük az apjával egyszerre.

- Jelen pillanatban nincs időm a nőkre- jelentette ki nagy magabiztosan, hogy a következő pillanatban már egy lány után forduljon, aki elment mellettünk.

- Értem én- ráztam a fejem és megtöröltem a szemem. – Menjünk ünnepelni!

Mindenki hallgatott rám, így visszatértünk a Red Bull felségterületére, ahol már üvöltött a zene, mindenhol pezsgőt ittak és locsoltak és mindenki felhőtlenül boldog volt. Volt okunk ünnepelni, hiszen az ikreim és a csapatuk világbajnok lett, valamint az úszó keresztfiam is világcsúccsal nyert meg egy nemzetközi versenyt.

- Megírom egy könyvben a sikereiteket- néztem a családomra, mikor mindenki ott volt.

- Hogy gondolod?- kérdezett vissza Lilo az apja ölelő karjaiból.

- Felvázolom az összes címeteket az odavezető úttal együtt- pislogtam rájuk. – Most nem regény lesz, most egy könyv a bajnokaimról.

- Rendben, én benne vagyok- bólintott rá Sebastian Lilo unszolására.

- Eggyel több vagy kevesebb történet van rólam, már nem számít- puszilt a nyakamba Kimi.

- Anya, ha ez minden vágyad- vágta rá Rina és Kalle is.

- Levi? Rob?- néztem azokra, akik még nem foglaltak állást.

- Egyet kell értenem Kimivel, ha már én is szereplője voltam néhány történetnek- rántotta meg a vállát az angol.

- Neked bármit, keresztanyu- hajolt le hozzám Levente egy puszira.

*****

„Hosszú hallgatás után visszatért az írónő, újabb Zaira Räikkönen könyvet vehetnek kezükbe az olvasók. A Száguldás-trilógia (A lóerők árnyékában, Amíg a szíved hajt, Száguldás egy életen át) írónőjének legújabb könyve 6 különálló kötet, mégis egybefüggő történet. A Bajnokok rögös útjai című sorozat nem egy szerelemmel átitatott regény, hanem 6 világbajnok útjának bemutatása, ahogy azt egy családtag láthatta. Így nyilatkoztak a történet főszereplői:

Kimi Räikkönen: Zaira jelenti nekem az életet és hálás voltam, amiért újra emlékeztetett arra, milyen csoda volt közösen nyernünk.

Kalle Räikkönen: Ha ő nincs mellettünk, ma nem lennék sehol. A világ legcsodálatosabb édesanyjával áldott meg minket a sors.

Rina Räikkönen: Egyszerre volt az édesanyám és a legjobb barátnőm. Ha nincs velem, lehet, hogy ma már nem itt lennék, hanem egy pszichiátrián. Neki köszönhetem, hogy soha nem tört össze az élet súlya.

Rob Smedley: Megtanított arra, hogy milyen az igazi kitartás. Ismeri az összes titkomat, gondolom, el is árult néhányat. Nem probléma, ő akkor is a mi Zairánk marad.

Sebastian Vettel: Végigjárta velem az utat a világbajnoki címig. Soha nem hagyott magamra, minden pillanatban mellettem állt. Nélküle nem lett volna ennyire szép a dolog.

Levente Datworth-Vettel: A keresztanyám volt, akivel először láttam úszóversenyt. Neki köszönhető, hogy komolyan vettem a dolgot. Úgyhogy neki ajánlok 1 tizedet abból a 4 nyerőből.

Megkérdeztük az írónőt is, hogy mit gondol az új, 6 kötetes könyvről:

Zaira Räikkönen: Szerettem volna örök emléket állítani annak, amit ők elértek. Az sem zavar, ha nem tudom túlszárnyalni a többi könyvemet, nekem ez fontos volt. Furcsa, hogy együtt dolgoztam a férjemmel, a gyerekeimmel, az unokaöcsémmel, a keresztfiammal és a legjobb barátommal, de nem bánom. Ők ikonikus alakok, akiket soha nem szabad elfelejtenünk.

Mondhat bárki bármit, az írónő hozza a tőle megszokott stílus és újra lenyűgöz mindenkit, aki egyszer a bűvköréve került.”

A múlt kísértése - 26. rész

Másnap reggel már korán felébredtem. Kimi feje az ágyam szélén pihent, ezt pedig úgy állapítottam meg, hogy a kezem összetalálkozott az orrával. Próbáltam nem mocorogni, hogy ne ébresszem fel őt, de már egy apró rezdülésemre felemelte a fejét. Bosszúsan felsóhajtottam, majd felültem az ágyban.

- Miért vagy ennyire dühös?- kérdezte kissé még álmos hangon.

- Azt akarom, hogy végre levegyék ezeket a kötéseket és hazamehessek. Viszket a szemem nagyon- dörgöltem meg a gézt, amivel le volt takarva.

- Kisebb orvosi tumultus lesz itt- jegyezte meg a férfi.

- Nem érdekel, téged nem engedlek el innen. A te arcodat akarom látni először, mikor végre láthatok- jelentettem ki magabiztosan. – Nem engedlek elmenni.

- Nem is akarok elmenni- adott egy puszit az arcomra.

Együtt vártuk türelmetlenül a reggeli vizitet. Lotti előre jelezte, hogy hozzám fognak jönni utoljára, mivel a kötéseket le fogják venni. Az orvosok belépésére egyből felfigyeltem. Az ajtó eléggé hangosan nyílt ki és egy kisebb csoport lépett be a szobába. Idegesen szorítottam meg a mellettem ülő férfi kezét.

- Uram, kérem, fáradjon ki!- szólalt meg egy férfi. Még erősebben szorítottam Kims kezét.

- Azt beszéltétek meg, hogy maradsz, ugye?- kérdezte Lotti, én pedig bólogattam. – Akkor így marad a helyzet.

Odalépett hozzánk és éreztem, mikor elkezdte lecsavarni a gézt, ami a helyén tartotta a két szemfedő anyagdarabot. Egyre lazábban éreztem ezeket és lehunytam a szemem. Biztos akartam lenni abban, hogy Kimi lesz az első, akit meglátok. Halkan felsóhajtottam, mikor minden eltűnt a szemem elől.

- Rendben van. Nyisd ki a szemed, Zaira!- kért barátnőm.

Megfontoltan szívtam tele a tüdőmet levegővel, majd lassan kinyitottam a szemem. Az első pillanatban kellemetlen volt a világos szoba, így pislognom kellett néhányat, hogy a szemem megszokja a fényárt, amit a napsütésnek köszönhettünk. És a reményeim beigazolódtak, amint tiszta képet láttam. Egy kék szempárral fonódott össze a tekintetem azonnal.

- Kisasszony?- szakította meg a szemkontaktusunkat az a doki, aki el akarta küldeni Kimit. – Jól van?

- Igen, jól vagyok- feleltem és nagy nehezen elfordítottam a fejem. – Végre látok újra!- sóhajtottam fel boldogan.

- Köszönöm az asszisztálást- fordult a halomnyi professzor felé Lotti. – Tudom, hogy szívesen maradnának, de a kisasszony az én betegem és szeretném a magam módszereivel megvizsgálni.

A svájci orvosok morgolódva hagyták el a kórtermet. Ügyet sem vetettem rájuk, újra belefeledkeztem a számomra oly fontos szempárba. A szívem már a tekintetétől olyan hevesen vert, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről. Mikor képes voltam elszakadni a pillantásától, végignéztem az arcán, a testén és eszembe jutott az előző esti csókcsatánk.

- Nem akarok bezavarni, de megvizsgálnálak még most, hogy kiírhassam a szemüveged és még ma hazamehess- nézett rám Lotti.

- Másra sem vágyom, mint hazamenni- mosolyogtam rá és hagytam, hogy elkezdje a vizsgálatokat.

*****

A hazaérkezésem nem sikerült olyan nyugodtra és békésre, mint amilyenre terveztem. Alig léptünk be a ház ajtaján, hallottam, ahogy Sebastian németül kiabál. Egyből tudtam, hogy Melanie valószínűleg már itt van a házban. Kimi megfogta a kezem, és együtt léptünk be a nappaliba, ahol unokatestvéreim veszekedtek egymással.

- Melanie, higgadj le!- szólaltam meg hirtelen.

A lány megdermedt úgy, ahogy volt. Lassan mert csak felém fordulni és a szája is tátva maradt. Hatalmas szemekkel bámult rám, nem tudta, hogy mit is mondjon. Látszott rajta, hogy nincs tisztában azzal, mit is akar elhinni és mit nem. Megtántorodott, ahogy hátra akart lépni és Sebastian kapta el.

- Mel, jól vagy?- ültette le az egyik fotelbe Seb.

- Nem, mert vagy olyan idióta, hogy olyanokat mondasz nekem, hogy ez a nő a rokonom- bökött rám a lány.

- Láttad már a gyerekeket?- kérdezte Kimi a lánytól, miközben engem is közelebb vezetett.

- Igen, nagyon aranyosak- bólogatott. – Apropó, gyerekek!- emelkedett fel Mel. – Hogy lehetsz annyira gerinctelen, hogy megcsaltad Zoét? Mert máshogy egy nő sem szülhetett neked gyerekeket- vádolta meg a férfit.

- Az én gyerekeim- feleltem továbbra is higgadtan. – Seb, hol van Eva?

- Kinn vannak Robbal és az ikrekkel- felelte unokaöcsém.

- Akkor én kimegyek, őket meg beküldöm.

Így is cselekedtem. Nem akartam benne lenni a meggyőző bandában, nem volt hozzá elég erőm. Fáradtnak éreztem magam, szerettem volna belefeküdni egy hatalmas kád vízbe Kimivel és lazítani. De ugye addig még el kell jönnie az estének. Reménykedtem, hogy Smedley konyhatündérre bízhatom a vacsoránkat.

A babáim nagyon örültek annak, hogy hazaértem és láttam is. Egyből be lettem fogva játszani, ami tovább fárasztott, de kivételesen nem érdekelt a dolog. Ajax is velünk futkározott egy ideig, majd elterült a háza előtt és onnan pislogott ránk. Mikor a kicsik is abbahagyták a futkározást, odaültünk a kutya mellé és meséltem nekik.

Mindig kíváncsiak voltak, hogy milyen volt, mikor én még a Jégember mellett tengettem a napjaimat, így csináltam egy mesét a múltunkból. Biztos voltam benne, hogy ha elég érettek lesznek, kezükbe adom majd a könyvemet, de még eléggé kicsik voltak. Jobban tetszett nekik a herceges, hercegnős, autóversenyzős mese, ami az életünkből lett.

- Fél 6 van, kész a vacsora- nézett ki a nappaliból Rob.

- Mi a vacsora?- indult el felé Rina.

- Keresztapu-féle csodálatos salátás szendvics- húzta ki magát a mérnök.

- Anyué finomabb- slisszolt be mellette Kalle a lakásba.

- Hogy mondod?- fordult meg Smedley és a már menekülő kisfiú után rohant.

- Gyere hercegnő, mi, lányok tartsunk össze- néztem a kicsi lánykára és együtt mentünk be a konyhába.

Kezet mostunk és az ebédlőben leültünk az asztalhoz. Melanie csendesen próbált úgy figyelni engem, hogy csak akkor pillantott rám, mikor én nem láttam. Nem szóltam neki, hogy észrevettem a dolgot, nem akartam még jobban zavarba hozni. Maradtam annál, hogy segítettem az ikreknek kevésbé maszatosan megenni a vacsorát.

- Anya, ugye velünk fürdesz te is?- húzgálta meg a ruhám ujját a kisfiam.

- Ha nagyon szeretnétek- vettem az ölembe és adtam a fejére egy puszit.

- Apa, apa, apa- sietett ki Rina Kimi után a konyhába. – Fürdesz velem?

- Nagy családi pancsolás lesz ma este- jegyezte meg somolyogva Sebi.

Rápillantottam és csak elmosolyodott. Bólintott egy aprót, jelezve, hogy a nővére elfogadta a dolgokat. A szemem a lány arcára siklott, ő pedig ijedten hajtotta le a fejét. Úgy voltam vele, hogy már nem beszélek vele este, hagy ülepedjenek benne a dolgok. Evangeline csak odabújt Sebhez, de a szeme furcsán csillogott. A fejemmel az emelet felé intettem és felmentünk a gyerekszobába.

- Bökd ki, mert látom rajtad, hogy nem bírod magadban tartani- nyomtam le az egyik kiságyra.

- Megbeszéltük a babadolgot és azt mondta, hogy bármikor jöhet- lelkendezett. – És a bármikor az most van.

- Micsoda?- döbbentem meg és leültem én is. – Ez azt jelenti, hogy…?

- Nem leszek feleség, mielőtt szülök, igen- nevetett fel. – De a baba úton van, bár még nem publikus.

- Ő tudja?- ráncoltam össze a szemöldökömet.

- Igen, elmondtam neki. Csak nem mer nyíltan örülni, mert fél Mel reakciójától. És attól még én is félek- vallotta be. – Nem akarok én lenni az, aki visszaküldi teljesen a depresszióba.

- Akkor egyelőre csak titokban örülök nektek- bólintottam, majd megöleltem a lányt.

Együtt mentünk vissza a nappaliba a többiekhez és gyorsan csatlakoztunk a beszélgetéshez, ami a következő futamról szólt. Valenciába ment a mezőny és igencsak ráfért volna Sebastianra a győzelem. Emellett ott volt a foci-vb is, amit mindenki nézett. Most is háttérzaj volt a tévéből a vuvuzelák hangja.

Fél 8-kor nyaláboltam fel a két rosszcsontot és mentem velük a szobájukba. Megkértem őket, hogy pakolásszanak, amíg én hozok magamnak pizsamát és egyéb dolgokat. Gyorsan összeszedtem a holmimat a szobámban, majd visszamentem a gyerekekhez. A hatalmas kádba engedtem nekik vizet, valamint öntöttem bele habfürdőt is.

Mire ők is megérkeztek a fürdőbe, hatalmas habtenger volt a kádban. Ujjongva hagyták, hogy levegyen róluk a ruhát és beleültessem őket a kádba. Én is lekapkodtam magamról a ruháimat és elmerültem a meleg, habos vízben. Hónapokkal korábban történt meg utoljára, hogy együtt pancsoltam a kicsikkel. Persze, azonnal össze lettem kenve habbal.

- Esetleg jut egy kis hely nekem is?- kérdezte Kimi.

Az ajtóban ácsorgott, a vállait nekitámasztotta az ajtófélfának és csak mosolygott rajtunk. Mikor a két kicsi igenlően reagált, beljebb jött és becsukta az ajtót. Levette magáról a ruháit és bemászott mellénk a vízbe. A kád még így is hatalmas volt, hogy benne voltunk négyen. Velem szemben helyezkedett el, így a gyerekek közöttünk voltak.

Szép lassan az összes játék belekerült a vízbe és elkezdődött a nagy esti játék. Nekünk is ki kellett vennünk a részünk mindenből, még egymásnak is kellett „teát” adnunk, ami valójában a vizet takarta, amit a csapból engedtünk a kis poharakba. Egészen addig tartózkodtunk a vízben, míg el nem párolgott az összes hab, ami jótékonyan fedte a testünket.

Én voltam az első, aki kikecmergett a kádból. Éreztem, ahogy az arcom kigyullad, mikor meztelenül kiléptem a csempére. Próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy Kimi látta az összes problémás felületet a testemen. Nem így akartam megmutatni neki, hogy a nő, akit annyira szeretett, mennyire megváltozott.

A pizsamaként használt topot és nadrágot gyorsan magamra rángattam, majd nagy nehezen sikerült kihalásznom Kalle-t a vízből. Addig gyorsan Kimi is kimászott és pillanatok múlva Rinát csavarta bele egy törölközőbe. Szárazra törölgettük a babáinkat, megkapták a pizsamákat és esti mese után álomra hajtották a fejüket.

- Úgy tűnik, ma tényleg boldogok voltak- csuktam be az ajtót halkan.

- Igen, ebben egyetérthetünk- húzott magához Kims. – Esetleg van arra valami esély, hogy velem aludj?

- Biztos, hogy készen állsz erre?- kérdeztem, de szívem szerint azonnal rávágtam volna, hogy igen.

- Azt hiszem, hogy tegnap este tökéletesen megértettem, milyen érzések vannak bennem. Vágyom rád, kívánlak és szeretném minden percemet veled tölteni- simogatta meg az arcom.

- Együtt aludhatunk…- adtam az ajkaira egy puszit és bementem a hálójába.

- Talán nem csak aludni fogunk…- zárta ránk az ajtót.

A múlt kísértése - 25. rész

(Evangeline szemszöge)

- Kérlek, mondd, hogy nem valami komoly- kérlelt Zaira.

- Nem tudom, hogy mennyire lehet komoly- vallottam be neki. – Heike hívott minket, hogy azt mondta az orvos, az segítene a leginkább Melanie-n, ha gyerekekkel lehetne. Kimi felajánlotta, hogy hozzuk el az ikrekhez. Seb hazarepült hozzá.

- Remélem, hogy tényleg tudunk neki segíteni- jegyezte meg barátnőm.

Én is ebben reménykedtem. Jó volt a kapcsolatom Sebastian családjával, a nővéreivel rendszeresen beszéltünk és minket is megviselt, ami történt Melanie-val. De én bíztam abban, hogy a két kisgyerek segíteni fog neki. Rina mellettem állt, fogta a kezem és nézte az anyukáját. A karjaimba emeltem a kislányt.

- Jól áll a karodban- szólalt meg Kimi.

- Remélhetőleg hamarosan a sajátomat tarthatom a karomban- simogattam meg a kislány fejét.

- Lehetek én a keresztanya?- kérdezte izgatottan Zaira.

- Csak abban az esetben, ha az ikrek kistestvérének én lehetek a keresztanyukája- feleltem azonnal.

- Lesz kistestvérünk?- pislogott meglepetten Kalle és a kislány is felemelte a fejét a vállamról.

- Most még nem- válaszolt neki Kims még a nő előtt. – De később szeretnénk, ha lenne kistestvéretek.

- Lehet kislány?- mocorgott a karjaimban Rina.

- Nem. Legyen kisfiú, légyszi!- vágott vissza Kalle azonnal.

- Sajnos ez nem kívánságműsor- rázta meg a fejét Zaira. – De akár kisfiú lesz, akár kislány, mi szeretni fogjuk.

- Előtte szeretnék egy esküvőt- mormolta maga elé Kimi, de mindenki hallotta.

- Akkor keress egy gyűrűt és kérd meg a kezét- vetette fel az ötletet Rob a háttérben.

- Apropó, gyűrű- kapta fel a fejét Zaira, miközben a kisfia fejét simogatta. – Rob…?

- Gyűrű?- kérdezte Lotti, aki eddig csendben ácsorgott mellettem.

- Majd elmagyarázom, kicsim- pirult el a mérnök.

Vigyorogva néztem rá Smedley-re. Egyből megértettem, hogy valószínűleg a leendő sógornőmmel együtt vették meg az eljegyzési gyűrűt, amit Rob még nem adott át. De mint ahogy tudjuk, ami késik, nem múlik. És ha már eljegyzés, én is nagyon vágytam már egy szép ékszerre, amit egy német férfitől akartam megkapni.

- Ideje lesz hazamennünk- öleltem még jobban magamhoz a kicsi leányzót, aki már félig szundikált.

- Kimi, maradsz?- kérdezte Rob, miközben felnyalábolta Kalle-t az ágyról.

- Ha nem probléma, hogy rátok bízzuk őket ma éjszakára- nézett rám.

- Ugyan, soha nem probléma- mosolyogtam rá.

Odaléptem barátnőm mellé, adtam neki egy utolsó puszit, majd még ébren lévén Rina is nyomott egy puszit az anyukája arcára. Kalle már elaludt Rob kezeiben, így ő kapott egy anyai puszit, majd mi elhagytuk a kórtermet. Egészen az autóig követett minket Lotti is. Ott búcsúzott el tőlünk és elindultunk Kimi házába, hogy ágyba dugjuk a két kicsit.

*****

(Kimi szemszöge)

Némán ültem Zaira mellett, mikor becsukódott az ajtó a többiek mögött. Furcsa volt ott ülnöm mellette, tudva, hogy nem fog látni engem, mégsem akartam engedni az érzelmeimet az arcomra kiülni. Éreztem egyfajta zavart azóta, mióta megcsókoltam őt még délelőtt. Valahol a szívem mélyén még mindig nem voltam biztos.

- Ketten maradtunk?- kérdezte Zaira.

- Igen, ketten- válaszoltam neki.

- Mennyi az idő most?- érdeklődött tovább, miközben a kezével a takaró szélét gyűrögette.

- Lassan 8 óra. Nem vagy éhes?- kérdeztem meg, remélve, hogy elterelem a figyelmét.

- Csak akkor, ha nem kórházi- húzta el a száját.

- Nem messze innen van egy olasz étterem, onnan hoztam neked. Kalle választotta a spagettit, Rina a süteményt- magyaráztam neki.

- Az remek lesz- mosolyodott el, majd grimaszba fordult a mosolya. – Egyedül nem tudom megenni.

- Szívesen segítek. Ma már ment egyszer közösen- mosolyodtam el.

A kezembe vettem a villát, elénk helyeztem a dobozt és etetni kezdtem őt. Szerencsére ízlett neki az étel és evett rendesen, nem úgy, mint reggel. Mindent, amit hoztunk neki, elfogyasztott pillanatok alatt. Mikor befejeztük az evést, a kezei elindultak a takarón és egészen addig tapogatózott, amíg meg nem találta a combom.

Kissé zavarban voltunk mindketten. Azt hiszem, mindketten örültünk annak, hogy nem kell egymás szemébe néznünk. Láttam az arcán, ahogy elpirul, de nem vette el a kezét. Elindult felfelé a combomon, végigsimogatta a felsőtestem és megállapodott az arcomon. Nehezemre esett a rendszeres légzés ebben az állapotban.

Hallottam, ahogy ő is szaporábban veszi a levegőt. Nem tudtam neki ellenállni, ahogy az arcát ellepte a pír, még inkább megkívántam őt. Közelebb hajoltam hozzá, hogy csókot nyomhassak az ajkaira. Éreztem, ahogy a régi érzések megjelennek, miközben az ajkait kóstolgatom. Bizseregni kezdett a testem mindenhol.

Kicsit megemelkedtem és szorosan mellé ültem vissza az ágyra, miközben az ajkaink egy pillanatra sem váltak el. Átöleltem a derekát, hogy még közelebb húzhassam, ő pedig rövid kutakodás után átfonta a karjait a nyakam körül. Nem tiltakozott akkor sem, mikor a csókjaimmal az arcát, az álla vonalát és a nyakát vettem célba.

- Abba kellene hagynunk- lehelte alig hallhatóan, de közben egy pillanatra sem engedett eltávolodni.

- Kívánlak- mormoltam a kulcscsontjába és újabb csókokkal kényeztettem.

- Nem lehet- tolt el magától és visszazuhant a párnájára. – Itt és most nem.

- Zaira…- suttogtam a nevét magam elé.

- Mindent megadnék azért, hogy megtehessük- fordította el a fejét és az arcán egy szégyenlős mosoly ült. – De nem szabad… még nem.

- Kimegyek kicsit, jó?- adtam az arcára egy puszit és gyorsan magára is hagytam.

Elindultam a folyosókon, hogy megnyugodjak. A szívem hevesen vert, nem tudtam, hogy mit is kellene pontosan tennem. Csak mentem anélkül, hogy figyeltem volna a folyosókat és a szobákat. Végül akaratlanul is Lotti irodájánál kötöttem ki. Bekopogtam és miután helyet foglaltam, elmeséltem neki, mi történt és mit érzek.

-… Szerinted ez normális?- fejeztem be.

- Teljesen- mosolygott rám őszintén. – Most értél el oda, hogy elfogadtad, ők ketten egy és ugyanaz a személy. Eljött annak az ideje, hogy végre boldogok legyetek.

- Rendbe fog jönni a látása?- érdeklődtem meg, amit korábban nem kérdeztem.

- Világ életében szemüveget vagy kontaktlencsét kell hordania, de ezt ő is pontosan tudja. Amúgy semmi baja nem lesz a szemének- nyugtatott meg a nő. – Most pedig menj vissza hozzá és lehetőleg pihenjetek.

- Megpróbálunk- álltam fel a székből. – És köszönöm, hogy meghallgattál- adtam az arcára egy puszit. Könnyebb szívvel indultam vissza a szobába.

A múlt kísértése - 24. rész

Éreztem, hogy remeg az egész testem. Soha nem vágytam még annyira a csókjára, mint abban a pillanatban. Az ajkai alig érintették meg az enyémet, mikor hangosan kopogtak az ajtón. Csalódott sóhajjal húzódtunk el egymástól, de az öleléséből nem engedett el.

- Nem akartam megzavarni semmit- szólalt meg Evangeline. – Viszont ideje reggelizned, mert mennünk kell.

- Én…- suttogtam magam elé és megszorítottam Kimi derekamon fekvő kezét.

- Ha szeretnéd, melletted maradok, ameddig lehet- súgta a fülembe.

Bólogattam, így jött velem. Nagy nehezen sikerült a torkomon letolnom egy szelet pirítóst, de ezt is csak külön könyörgésre. Utána felöltöztem és el tudtunk indulni a kórházba. A 40 perces utat végigremegtem, minél közelebb értünk, annál közelebb kerültem a kiboruláshoz, pedig mióta elhagytuk Monacót, csak az első héten volt ez a helyzet.

Beérve 5 percig vitatkoztunk, hogy ki és merre menjen, végül Kims jött fel velem, a többieket elküldtem a büfébe. Remegő kezekkel kopogtam be a vizsgálóba, ahová szinte azonnal beengedést nyertem. Lotti leültetett a vizsgálóasztalra és a megszokott vizsgálatokat végezte el rajtam.

- Ettél reggel rendesen?- kérdezte, mikor készen voltak a vizsgálatok.

- Az a kis pirítós és a kevéske tejeskávé nem nevezhető rendes reggelinek- jegyezte meg a mellettem álló finn.

- Valahogy sejtettem- nyújtott felém egy tányért.

- Mi ez?- vettem el és vizsgáltam meg az ételt.

- Szendvics- nevetett a lány. – És mindet meg kell enned.

- Nem akarom…- ráztam a fejem, de a következő pillanatban már a számban is volt az ételből egy falat.

Olyan volt, mintha újra kisgyerek lennék. Minden egyes falatot Kimi tett a számba és nem hagyta, hogy akárcsak egy morzsa is megmaradjon. Utána ihattam egy pohár vizet, majd jöhetett az átöltözés a kórházi hálóingbe. Lotti végig nyugtatott, biztatott és megígérte, hogy vigyázni fog rám az egész műtét során.

- Kit engedjek be, mielőtt bejön az altató orvos?- kérdezte meg a lány.

- Csak őt, senki mást- feleltem.

Biztos voltam abban, hogy Evangeline, Sebastian és Rob is kinn ácsorog a szoba előtt, és mellettem akar lenni az utolsó pillanatban. Nem akartam búcsúzkodni, ezért nem engedtem be őket is. Nem kell látniuk, hogy félek attól, ami rám vár az elkövetkezendő órákban. Kimi már tudta ezt kezelni.

- Semmi probléma nem lesz- szorította meg a kezem a férfi.

- Mellettem maradsz, bármi történjen?- simítottam az arcára a kezem.

Szóbeli választ nem kaptam tőle. Ezzel szemben az ajkait az enyémekre nyomta és csókolni kezdett olyan hévvel, amilyennel talán még soha. Annyira közel húztam őt magamhoz, amennyire csak esélyem volt. Egy pillanatig sem akartam elengedni őt, azt akartam, hogy megálljon a világ és így maradhassunk örökre.

- Vegyél levegőt is- tolt el magától lihegve.

- Gyere vissza!- húztam magamhoz a fejét és most én csókoltam meg őt.

- Elég legyen- vált el tőlem a finn újra. – Mire felébredsz, behozom a babáinkat is, jó?

- Jó, az jó lesz- öleltem át a nyakát és odabújtam hozzá.

Mellettem maradt akkor is, mikor bejöttek az orvosok. Fogta a kezemet, miközben az altató orvos is megvizsgált, majd mellettem jött egészen addig, amíg el nem értünk a műtőajtóba. Még nyomott az ajkaimra egy utolsó csókot, majd végül magamra hagyott és eljött a műtét ideje.

- Kisasszony, kezdjen el számolni 30-tól visszafelé- kérte az altatóorvos.

- 30, 29, 28, 27, 26, 25, 24, 23, 22, huszon… egy… húsz… tizenki…lenc, tizen…- elveszítettem a fonalat és a jótékony álmatlanság világába süllyedtem el.

Legközelebb, mikor kinyitottam a szemeimet, nem láttam semmit, teljes volt a sötétség. Sejtettem, hogy valószínűleg le fogják ragasztani a szemeimet, mint minden műtét után, de azért eléggé kényelmetlen egy dolog volt. Viszont nem kellett aggódnom, mert nem voltam egyedül a szobában.

- Apa, én akkor is zöldet szeretnék- jelentette ki Kalle.

- Nem, legyen sárga- vágta rá erre Rina.

- Tévedés, egyik sem lesz- cáfolta meg őket Evangeline. – Nem jöhettek, csak pirosban vagy kékben. Különben hogy tudná mindenki, hogy kinek szurkoltok.

- Apa, rajtad milyen ruha lesz?- érdeklődött a kisfiú.

- Rajtam kék, piros bikákkal- felelte Kimi. – És szerintem maradjunk abban, hogy majd akkor megbeszéljük, hogy jöhettek-e a versenyemre, ha anya felébred, mert nélküle nem döntünk semmiről.

- Köszönöm a védelmet- szólaltam meg halkan.

- Ideje volt, Csipkerózsika- mondta közvetlenül mellettem Rob.

- Még te beszélsz, aki úgy horkol, hogy 3 szobával arrébb is hallom?- kérdeztem vissza azonnal.

- Kikérem magamnak, az nem én voltam, hanem James- kötözködött Smedley egyből.

- Csak tudnám, hogy Lotti hogy bírja melletted- sóhajtottam fel viccesen.

- Füldugó a titka mindennek- jött be a lány is. – Pontosan a megjósolt időpontban ébredtél. Az elmúlt évekhez képest ez remek.

- Mindent mondj el, mert kezdünk beleőrülni a várakozásba- sürgette őt Evangeline.

- Nyugodjatok meg, az adatok szerint minden rendben ment. A műtét alatt nem lépett fel semmilyen komplikáció, mondhatnám, hogy gyerekjáték volt- sorolta a dolgokat Lotti.

- És a szemtakarás?- érdeklődtem most én. Mindig nehezen viseltem a teljes sötétet.

- Holnap reggel leveszem, megígérem. Hamarabb nem lehet, mert el kell telnie minimum 12 órának- biztosított barátnőm.

- Miért nem adtatok több altatót, hogy végigaludjam ezt az egészet?- ráztam a fejem.

- Hidd el, most élvezni fogod- mormolta a fülembe Kimi, amitől kirázott a hideg.

- Hol van Sebastian?- forgattam a fejem megszokásból. – Nem hallottam a hangját, mióta felkeltem.

- Hát, van egy kisebb problémánk…- mondta kissé félve Angel, ami nem kecsegtetett semmi jóval.

A múlt kísértése - 23. rész

Sziasztok! Szeretnék megkérni mindenkit, hogy aki egy kicsit is szereti a történetet, írjon nekem pár sort... nagyon sokat jelentene. :)

-----------------------------------------------------------------

Hétfőn hajnalban ébredtem fel rettegve. Újra és újra eszembe jutott a műtét és emiatt vissza sem tudtam aludni. Kibotorkáltam a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Legnagyobb meglepetésemre a helység nem volt üres. Két olyan ember ücsörgött benn, akikről nem sokkal korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy egymás mellett üljenek.

- Miért kerülöd napok óta?- szólalt meg végül Rob.

- Mert nem akarom, hogy megérezze, amit érzek- felelte a másik férfi. – Észrevettem, hogy mióta problémák vannak a látásával, tökéletesen tudja, hogy ki mit érez. Nem akarom, hogy tudja, mennyire félek.

- Semmi baj nem lesz, Lotti nem hagyja, hogy baja legyen. Csak olyan dolgot hajlandó megtenni, amiről tudja, hogy semmi gondot nem okozhat a jövőben. Ebben teljesen biztos vagyok- jelentette ki Smedley magabiztosan.

- Egyszer már elveszítettem és bárhogy akarom, nem tudom teljesen elfelejteni- vallotta meg Kims.

- Mit fogsz tenni, ha túl lesz a műtéten és rendbe jön?- érdeklődött tovább Rob.

- Biztos, hogy te erre kíváncsi vagy?- kérdezett vissza a Jégember.

- Lezártam. A jövőmet egy szemorvossal képzelem el, aki mindent megad, amire szükségem van. És szeretem, komolyan. Az már más, hogy valószínűleg soha nem tudom teljesen elengedni Zairát, de a történtek után remélem, hogy megérted- kelt fel a székéről és felém indult, de végül csak a hűtő felé fordult és vett ki egy üveg ásványvizet.

- Nem is kérném, mert a történtek is hozzájárulnak ahhoz, amit ő érez. Ha minden rendben lesz…- hallgatott el Kimi egy kicsit. – Szeretnék együtt tölteni vele minden pillanatot, ami csak megadatott nekünk. Hiányzik…

- Seb mesélt valami olyat, hogy azt hitte, kezd minden rendben lenni, mert volt valami kerti sütés és ott teljesen egymásra hangolódtatok…- vetette fel új témaként a mérnök.

- Egy csodaszép fehér ruhát vett fel, teljesen lenyűgözött- kezdett bele Kims. – Egész este mellette voltam, egy pillanatra nem távolodtam el tőle. Miután mindenki elment, együtt fürdettük az ikreket, együtt meséltünk neki. Lekísértem a szobájába és rávett, hogy aludjak vele.

- Legalább kihasználtad?- nevetett fel Rob.

- Nem. Alig mertem befeküdni mellé az ágyba- vetette fel Kimi. – Odabújt hozzám, egész éjjel ölelt, én meg alig aludtam néhány órát. Csak néztem őt, simogattam, hagytam magam elveszni abban a hitben, hogy többé már nem lesz semmi problémánk.

- Mi lenne, hogyha most fognád magad és bemennél mellé?- lépett Smedley a csapatának egykori pilótája mellé. – Tudja, hogy ma lesz a műtét, valószínűleg nem alszik vagy ha tud is aludni, nagyon rosszul. A jelenléted biztos, hogy megnyugtatná. És te is jobban éreznéd magad.

- És te?- kelt fel Kimi a székről.

- Megnézem az ikreket, utána megyek vissza Lotti mellé. Nekem jobb helyem nem is lehetne- válaszolt a férfi.

Valamit még beszéltek rólam vagy maguk között, de már nem hallottam, mert visszalopakodtam a szobámba. A szívem mélyén reménykedtem, hogy megfogadja Rob tanácsát és bejön hozzám. Meg sem próbáltam eljátszani, hogy alszok, mert tudtam, hogy képtelen lettem volna rá a lelki állapotomban. Leültem az üvegfal mellé és beburkolóztam egy takaróba.

Néhány perccel később nyílt az ajtó, majd kisebb robajjal be is csukódott. Hátra fordultam, de nem láttam, hogy mi is történik. Inkább csak vártam. Közelebb jött, leült mögém és az orrom alá nyomott egy bögrét. Citromos illat kúszott az orromba, amit nagyon szerettem. Magamhoz vettem, amit hozott és az ablak felé fordultam újra.

- Citromfű tea- mondta halkan. – Nyugtató hatása van.

- Köszönöm- ittam egy kortyot.

Óvatosan körbeölelte a derekam és magához húzott. Jó érzés volt a karjaiban lenni, boldog voltam, hogy vállalta. És megértettem, hogy miért is távolodott el tőlem annyira. Minden tagjából sütött a félelem, ami engem is megrémisztett kicsit. Felé nyújtottam a kapott italt.

- Igyál te is, hátha megnyugszol egy kicsit- adtam a kezébe.

Amíg ő a teával bajlódott, levettem magamról a plédet, amibe burkolóztam. Ha már idejött hozzám és itt is marad a jelek szerint, érezni akartam őt a teljes testemmel. Visszakaptam a bögrét, majd újra magához húzott és a felhúzott térdeimre ráterítette a plédemet. Ismert annyira, hogy tudja, mikor fázok.

- Aludnod kellene a műtét előtt- puszilt bele a nyakamba.

- Nem tudok aludni, mert félek- suttogtam magam elé. – Ha bármi történik velem…

- Így nem kezdhetsz el egy mondatot sem!- emelte meg egy kicsit a hangját. – Nem lehet semmi bajod.

- Ha mégis, megígéred, hogy felneveled a babáinkat?- hadartam el, hogy ne tudjon beleszólni.

- Bár tudom, hogy vissza fogsz jönni hozzánk, igen, megígérem- felelte halkan.

Ezek után csak csendben ültünk az ablak előtt és lassan fogyasztottuk el a teát. Adtam neki is, tudtam, hogy nem csak nekem van szükségem a nyugalomra. A biztonság, amit éreztem, emlékeztetett rengeteg régi és örömteli pillanatra. Lecsuktam a szemem és hagytam az agyamnak, hogy felidézze azokat a csodaszép perceket.

Annyira jól sikerült az emlékezés, hogy az ágyamban ébredtem fel. Egyedül voltam a szobámban, de ahogy beleszagoltam a levegőbe, virágillatot éreztem. Az ágy másik oldalán egy hatalmas, színes csokor hevert. Az ölembe vettem és beleszagoltam. Jól esett érezni a friss illatokat.

- Jó reggelt!- lépett be hozzám Angel. – Hogy aludtál?

- Miután megittam egy fél bögre teát, már jól- mosolyogtam rá, majd éreztem, ahogy a gyomrom összezsugorodik. – Hol vannak a többiek?

- Kimi és Rob elvitte az ikreket Markhoz, ő fog vigyázni rájuk, mert mindenki benn lesz melletted. Lotti már benn van, előkészít mindent. Seb pedig csinálja a reggelit- sorolta barátnőm a dolgokat.

- Itt akarok maradni- jelentettem ki és el is határoztam a dolgot.

Sikerült annyira komolyan gondolnom, hogy Evangeline semmivel nem tudott rávenni arra, hogy felöltözzek és kimenjek a konyhába. Végül már magamra is hagyott, mert nem tudott mit kezdeni a makacsságommal. Visszabújtam a takaró alá és csak néztem a csokromat, ami mellettem hevert az ágyon.

- Ideje kimászni onnan- hallottam meg a szeretett férfihangot.

- Nem akarok- húztam a fejemre a takarót.

- Nem ezért hozattunk neked Robbal 100 szál rózsát- ült le mellém és kihámozott a takaró alól. – Azt szerettük volna, ha a mi rózsánk is virágzik.

- Mi ez a szöveg a rózsákról?- ültem fel durcásan.

- Amíg te aludtál, addig utánanéztem a nevednek kíváncsiságból. Azt jelenti, hogy rózsa. Ezért leptünk meg rózsákkal.

- Köszönöm!- válaszoltam kimérten neki.

- Nem hagyom, hogy itt maradj, remélem, tudod- húzta le a takarót, ami után durcásan nyúltam. – Rosszabb vagy, mint Rina. Pedig ő is hisztizett egész reggel.

- Add vissza- mentem utána, mert elkezdte cipelni a takarót magával.

- Majd megkapod, ha hazajössz napok múlva- dobta félre és elkapta a derekam. – Kérlek, ne kelljen eljátszanom azt, amit reggel is a lányunkkal.

Megdermedtem a karjaiban, mikor kiejtette az utolsó szót. Az első alkalom volt, hogy úgy beszélt hosszú idő óta magáról és rólam, hogy mi. És még inkább meghatott és megérintett, hogy a kicsi leányzót említette. Nagyon akartam hallani ezeket a szavakat a szájából és most, hogy kimondta, képtelen voltam elhinni.

A karjaiban kapaszkodtam meg, mert úgy éreztem, elszédülök, ha elenged. Ő is érezhette, mert még erősebben tartott maga mellett. Egy darabig csak néztük egymást, majd még közelebb vont magához. Fogalmam sem volt, hogy mit is akarhat, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg ennyire gyorsan változnak a dolgok. Az ajkai azonban akkor is közelebb voltak, mint eddig bármikor az elmúlt napokban…

A múlt kísértése - 22. rész

Mert beteg vagyok, de rettentően boldog és jókedvű... :D:D

----------------------------------------------------------------

A reggel hamarabb eljött, mint ahogy arra számítottam. Akkor ébredtem fel, mikor az alvótársam ki akart surranni a szobából szó nélkül. Csakhogy álmomban öleltem őt és nem tudta úgy levenni magáról a karom, hogy ne reagáljak. Álmosan nyitogattam a szemeimet és próbáltam kitalálni, hogy mi is a reggeli helyzet.

- Nem akartalak felébreszteni- mondta halkan. – Sajnálom!

- Semmi baj- ültem fel én is. – De nem maradnál még egy kicsit?

- És ha közben az ikrek felébrednek?- faggatott tovább. Valamiért menekülni akart.

- Igazad van, menj- adtam be a derekam.

Nem értettem, hogy miért akar tőlem ennyire menekülni, de hagytam elmenni. Egész nap bennem volt a kétely emiatt a viselkedése miatt és erre az is rátett egy lapáttal, hogy próbált kerülni egész nap. Majd a következő napon is és utána is. Kezdtem teljesen elveszíteni azt a fonalat, amin a kapcsolatunk mozgott.

- Hétfőn délután elvégezzük a műtétet a szemeden- jelentette ki Lotti szombat délelőtt.

- Micsoda?- álltam meg a palacsintatészta kavarásában.

- Nem akartam korábban mondani, hogy ne idegeskedj miatta túl sokat. De minden elő van készítve, csak neked kell odajönnöd- magyarázta. – Tudom, hogy minden rendben lesz, és együtt megoldjuk a dolgot.

- Legyen igazad- tértem vissza a korábbi tevékenységemhez, de a gyomrom aprócska ponttá zsugorodott és nagyon féltem.

Soha nem vallottam volna be senkinek, de megőrültem volna, ha elveszítem a látásomat. Azon is csodálkozom, hogy eddig nem lettem teljesen őrült attól, hogy csak foltokat, színeket, körvonalakat látok, azokat is csak homályosan. Sokszor már ebből is elegem volt, mert emlékeztetett a balesetre, amit el akartam felejteni.

Ebédnél alig ettem valamit, ez is tükrözte az állapotomat. Seb persze azonnal utánam kezdett koslatni, hogy mi a bajom, miért nem eszek, milyen őrültségre készülök már megint. Hiába próbáltam lekoptatni, nem nagyon sikerült a művelet, pedig nagyon igyekeztem. Végül elárultam neki a dolgot és békén lettem hagyva, mert nem tudott mivel felvidítani.

Kissé magamba fordulva ültem délután az egyik fotelben, belecsavarva egy meleg plédbe. Odakinn zuhogott az eső, ami nem segített abban, hogy jobb legyen a kedvem. A többiek csak járkáltak körülöttem, mindenki csinált valamit, de nem figyeltem oda rájuk. Ebből a rezignáltságból egy régen nem látott ember mozdított ki.

- Mi a baj, írónő?- hallottam meg az ismerős férfihangot.

- Rob?- fordultam arra, amerről a kérdést sejtettem és szerencsére nem tévedtem. – Mikor jöttél?

- Ebben a percben léptem be az ajtón- lépett mellém és leült a fotel karfájára. – Hazafelé végig Lotti panaszkodását hallgattam, hogy mennyire nem vagy önmagad ma.

- Megműt hétfőn- motyogtam magam elé.

- Tudom- helyeselt a férfi, majd megfogta az arcom és maga felé fordította. – És ez egy csodálatos dolog, mert tudom, hogy segíteni fog rajtad. Csak neked is el kell hinned.

- Én félek… nagyon- fordítottam el a fejem.

- Tudom- ölelt át Smedley. – Mindannyian félünk és féltünk. De emellett hiszünk abban, hogy csoda fog történni és minden pont olyan lesz, amilyennek megálmodtuk együtt. És még mielőtt teljesen összeomlanál, gondolj arra, hogy a gyerekeket csak te tudod megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj.

- Keresztapu!- hallottam meg a két kicsi kiabálását.

- Fel a fejjel- adott még egy puszit, majd ment is a gyerekekhez.

- Muszáj egész nap a savanyú arcodat látnom?- ült le mellém Evangeline.

- A hangodból ítélve a tiéd sem lehet jobb- vágtam vissza. – Mi történt közöttetek?

- Kellett történnie valaminek?- kérdezett vissza, de a hangja feszülten csengett.

- Ne tagadd, mert elárul az, ahogy próbálsz védekezni. Itt vagytok minden nap, de a korábbiakkal ellentétben egy szót sem szóltok a másikhoz. Mi változott meg ilyen gyorsan?- érdeklődtem.

- Felvetettem a múltkor a babakérdést, tudod- kezdett bele barátnőm és én bólogattam. – Este, mikor hazamentünk, már nem beszéltünk semmiről, mert mindketten fáradtak voltunk.

- És utána?- csatlakozott hozzánk Lotti is.

- Felhoztam a témát másnap délelőtt, de edzenie kellett. Délután mindenképpen el kellett mennie vásárolni, utána fontos meccs volt, halaszthatatlan telefon Christiannak, elnapolhatatlan levél Fabiannak és a szüleinek, 5 perccel sem elcsúsztatható beszélgetés Tommival és még sorolhatnám. Amikor felhozom a témát, elmenekül- válaszolta csalódottan a lány.

- Csak tudnám, miért menekül- morfondíroztam. – Nem hinném, hogy bármi lenne abból, ha leülnétek és megbeszélnétek.

- Nem lehet, hogy neked hamarabb megnyílna?- kérdezte Lotti. – Talán, ha valaki kívülállóval megbeszélheti a dolgot, neki is könnyebb lenne leülni Eva mellé.

- Beszéljek vele?- kérdeztem meg barátnőmet.

- Nagyon szeretném- rebegte halkan, mire csak felé nyújtottam a kezem és végül megöleltem őt.

Összeszedtem minden holmimat és visszapakoltam a szobámba. Utána bevonultam a konyhába és készítettem két bögre forró csokit magunknak. Mindezt teljes némaságban, attól függetlenül, hogy Kimi a konyhában tartózkodott. Úgy voltam a dologgal, hogy ha ő nem beszél velem, akkor én sem fogok vele.

Mire visszaértem a szobámba, ott toporgott a kis német. Felé nyújtottam az egyik bögrét, majd bezártam magam után az ajtót. Leültem vele szemben az ágyra és vártam egy kicsit. Úgy láttam (már amennyire láthattam), hogy engem méreget, majd végül beleszagol a bögrébe, attól függetlenül, hogy a szobát körbelengte a csoki illata.

- Ha csokit nyomsz a kezembe, itt baj van- jelentette ki. – Vagy nagyon komoly a dolog.

- Szerintem te is tudod, hogy miről akarok veled társalogni- néztem rá kis félmosollyal.

- Nem szeretnék erről a témáról beszélni- vágta rá a kelleténél gyorsabban és hangosabban. – Bocsi, nem akarom a fejedet venni.

- Azt azért reméltem- engedtem meg magamnak egy kis mosolyt. – Csak azt nem értem, hogy miért nem ültök le és beszélitek meg. Egyikőtöknek sem jó, hogy kerülgetitek egymást és közben lassan elkezdtek eltávolodni.

- Tudom- értett egyet velem. – Már most nagyon hiányzik. Nem is bújunk össze, mikor lefekszünk aludni, nem adunk egymásnak puszit ok nélkül, de még felkeléskor vagy lefekvéskor sem- panaszolta nekem.

- Látod, már te is érzed a dolgot- nyúltam a keze után, hogy megnyugtassam.

- Fogalmam sincs, mit kellene neki mondanom- vallotta be végül.

- Miért félsz a dologtól ennyire?- tettem fel a legfontosabb kérdést.

- Melanie miatt- suttogta. Döbbenten pislogtam, mert nem mesélt még a családunkról, bármennyire faggattam. – Ezért nem mondtam neked semmit anyáékról, mert jelenleg senki nincs teljesen jól. 3 hete elvesztette a kisbabáját. Jelenleg orvos kezeli, mert depressziós.

- Gyere!- vettem ki a kezéből a bögréjét, majd átöleltem. – Angelnek sem mondtad el?

- Nem akartam elvenni az örömét, annyira boldog még mindig, hogy újra megtaláltunk téged és veled lehetünk- vallotta be. – Félek neki elmondani, nem akarom, hogy emiatt összetörjön ő is.

- Meg kell értened, hogy ő a társad. Ezeket a dolgokat együtt kell átélnetek, és én hiszek benne, hogy együtt át tudjátok vészelni a dolgokat. Biztos vagyok abban, hogy meg fogja érteni ezt a félelmedet és türelmes lesz- fúrtam az ujjam a szőke tincsek közé.

- Ha tudnám, hányszor könyörögtem, hogy jelenj meg és segíts egy-egy helyzetben megtalálnom a megfelelő utat- vallotta be.

Sokáig csak ültünk az ágyon egymás ölelésében és iszogattuk a kiöntött forró csokit. Nagyon jó érzés volt ott lenni mellette. Akkor éreztem igazán, hogy visszakaptam a kisöcsémet, aki valamikor sok-sok évvel korábban megígérte, hogy mellettem lesz és vigyázni fog rám, amikor csak arra nekem szükségem lesz.

A múlt kísértése - 21. rész

Sziasztok! Remélem, hogy mindenkinek van kedve egy kis játékhoz. :) Csütörtök estétől szerda reggelig otthon vagyok és lesz időm írni, így arra jutottam, hogy magatoknak döntitek el, mennyit olvashattok (és ha szerencsém van, én is több kommentet kapok ;D). :) Mostantól minden rajtatok múlik péntek délután 4-ig! Íme a szabályok:
~0-3 komment: folytatás pénteken és kedden
~4 komment: folytatás pénteken, vasárnap és kedden
~5 komment: folytatás pénteken, vasárnap, hétfőn és kedden
~6 komment: folytatás pénteken, szombaton, vasárnap, hétfőn és kedden
~6-nál több komment: folytatás péntektől szerdáig minden nap.
~ha valaki 2 kommentet ír (hossz miatt vagy azért, hogy több legyen) egynek számolom
~csak azokat számolom, amik minimum 3 sorosak név nélkül
~beleszámolom a chatet, de csak végső esetben

------------------------------------------------------------------

Elmosolyodtam, mikor közelebb ért hozzám. Hallottam, hogy mennyire szaporán veszi a levegőt, ami számomra igazán csábító volt. A délután kihallgatott beszélgetés után már nem akartam eltaszítani, csak magam mellett akartam tudni őt. Vele akartam tölteni minden percemet az életem végéig.

- Remekül áll ez ruha- jegyezte meg, mikor mellém ért.

- Köszönöm! Nekem is tetszik ez a fehér pólód… talán valami Red Bullos mintával?- ráncoltam össze a szemöldököm.

- Igen, eltaláltad- mosolyodott el. – Gyere, üljünk le!- vezetett oda a hintaágyhoz.

Leültünk mind a ketten és kissé bizonytalanul bár, de átölelte a vállamat. Közelebb csúsztam hozzá, hogy észrevehesse, kedvemre van, amit tesz. Lassan löktük a hintaágyat és közben figyeltem a körülöttünk történő dolgokat. Próbáltam kissé lassítani a szívverésemet, ami eléggé szapora volt.

- Anyán is fehér ruha van, mint rajtam- kiáltott fel Rina.

- Igen- guggolt mellé Eva. – Csak azért adtam oda neki ezt, hogy hasonlítsatok.

- Apa, szép vagyok?- táncolt oda elénk a kislány és forgott néhányat előttünk.

- Gyönyörű vagy, angyalka- felelte Kimi azonnal.

- És anya szép?- faggatózott tovább a kicsi lányka.

- Igen, anya is nagyon szép- simogatta meg a vállam. – Ti vagytok a világ legcsodálatosabb lányai.

- És velem mi lesz?- tipegett mellénk Kalle is. – Én nem lehetek szép.

- Te egy elegáns úrfi vagy- nevetett Evangeline. – Igazi kis szívtipró.

- Az mit jelent?- forgatta a fejét mindenki felé.

- Ugyanazt a fiúknál, mint a lányoknál a szép- válaszoltam. – Te vagy az én kis szívtipróm.

- Jó- húzta ki magát.

Mindenki vidáman nevetett a kis eszmecsere után. Jól szórakoztam, minden pillanatot szerettem, amit együtt töltöttünk. És a kisgyerekek eszmecseréinél édesebb és szórakoztatóbb nincs is. Ez a kis gondolat újra és újra bizonyítást kap, mikor az ikreimmel töltöm az időmet és valami újat ismernek meg.

- Szóval ilyen érzés büszke apának lenni- merengett el mellettem Kimi.

- Örülök, hogy mellettünk vagy- fordultam felé és adtam az arcára egy puszit.

- Fiatalok, később is tudtok turbékolni, most gyertek segíteni- kiáltotta el magát Mark. – Ha így haladtok, Ajax is előbb kap vacsorát.

- Én éhes vagyok!- futott felé a kisfiam és követte őt a húga is.

Mi is csatlakoztunk hozzájuk, hogy kaphassunk a finom ételből. Éreztem az illatokat, amik mennyeiek voltak. A ruhám elé kaptam egy kötényt, így én is leültem a gyerekek mellé és segítettem nekik az evésben. Bár nem láttam mindent rendesen, tökéletesen tudtam nekik segíteni. És természetesen tele lettem foltokkal.

Utána mi is leültünk enni. Remekül sikerült a sült hús és a grillezett zöldség, amit a két edző készített. A gyerekek közben még visszajöttek egy-egy falatért, de utána inkább tovább játszottak. A ruhámon egy folt sem esett, szerencsére a köténynek. Persze, ezzel nem így volt Rina, akinek a fehér ruhája tele volt foltokkal.

- Sok dolga lesz a mosógépnek- kuncogott Seb, már a vacsora után.

- Még gyerekek, az a dolguk, hogy összepiszkolják magukat, ha így boldogok- mosolyogtam.

- Az anyaságtól teljesen kivirultál- jegyezte meg Angel.

- Nincs is ahhoz fogható, mint amikor rád mosolyognak, anyának szólítanak, adnak egy puszit- soroltam a dolgokat. – Még a legszomorúbb és a legpokolibb pillanatokat is kissé vidámabbá tudják tenni.

- Seb, babát szeretnék- fordult unokaöcsém felé Eva.

- És mi lesz az eljegyzéssel, az esküvővel és a nászúttal?- kérdezett vissza Sebi.

- Nem tudom… de lassan 30 leszek és vágyom arra, hogy legyen egy saját kisbabám- hajtotta le a fejét Evangeline.

- Ezt beszéljük meg otthon, jó?- kérdezett vissza Sebastian.

Ez a kis párbeszéd rányomta a bélyeget az este további részére. Mind a legjobb barátnőm, mind az unokaöcsém feszengtek és nagyon nem is vettek részt a beszélgetéseinkbe. Mikorra a kicsik elfáradtak, ők is inkább úgy döntöttek, hogy hazamennek. Kimivel és az ikrekkel négyesben maradtunk a házban.

- Felviszed őket a fürdőbe? Átöltözöm és megyek utánatok- keltem fel mellőle.

- Megvárunk inkább itt lenn, nehogy valami bajod legyen. Majd együtt felmegyünk- engedett utamra.

Visszamentem a szobámba, levettem a fehér ruhát, és felvettem egy hosszú pólót. Gondolkoztam azon, hogy talán nem a legtökéletesebb szerelés, de nem cseréltem le. Vettem alá egy rövidnadrágot, valamint a hatalmas melegben egy csomót kötöttem a póló aljára. Így mentem vissza a nappaliba.

Együtt felmentünk a gyerekszobába, ahol Kimster bement a fürdőbe, hogy vizet engedjen, én pedig levettem a koszos ruhákat a gyerekekről. Mire kergetőzésből a fürdőbe jutottunk, már kész is volt a víz. Beletettük a két csibészt, akik egyből játszani is kezdtek. A Jégember magunkra akart hagyni minket, de sikerült elkapnom a karját.

- Nincs kedved maradni?- fordultam felé.

- Ha nem zavarok- guggolt le mellém.

- Te vagy mindkettejük apja, az egyetlen olyan férfi, aki soha nem zavarna- mosolyogtam rá.

Utána visszafordultam a gyerekek felé és egy kissé gonoszan lefröcsköltem a nekem háttal lévő Rinát. Tátott szájjal fordult felénk, utána pedig nevetni kezdett és visszaadta a fröcskölést. Jól nevettünk, mert családi játék kezdődött, mindenki-mindenki ellen. A végére mi is eláztunk teljesen. Kimi is és én is levettük a felsőnket. Szerencsére most nem hoztam kísértésbe, volt rajtam fürdőruha-felső.

- Ideje aludni menni- emeltem ki a kisfiamat egy hatalmas törölközőre.

Megtörölgettem és ráadtam egy nyári pizsamát. Közben Kimi is hasonlóan cselekedett a kislányunkkal. Bevittük őket a szobába, befektettük a kiságyakba és meséltünk nekik. Élvezték, mivel a párbeszédeket felváltva olvastuk. Vagyis én nem olvastam, de szerencsére egy olyan mese volt, amit már rengeteget meséltem és eléggé jól megtanultam.

A mese vége után kaptak jóéjt puszit, és mi távoztunk is a szobából. Azzal, hogy Kimi mellettem volt, sokkal biztosabban közlekedtem a lépcsőn és jutottam vissza a földszintre, ahol a szobám volt, hogy ne sérüljek meg, ha esetleg nem teljesen biztonságos a látásom. Egészen a szobámig kísért.

- Remélem, hogy jól érezted magad ma este- mondta az ajtó előtt toporogva.

- Nagyon- feleltem őszintén. – Jó volt, hogy így töltöttük ezt az estét.

- Örülök- mosolygott. – Én megyek, jó éjszakát!

- Várj!- szólaltam meg, önmagamat is meglepve. Visszafordult felém. – Nem lehetne, hogy itt maradj az éjszaka?

Szóbeli választ nem kaptam, csak tátotta a száját és pislogott. Végül kinyitotta előttem az ajtót, hogy beléphessek a szobába és utána ő is bejöjjön. Amíg elmentem zuhanyozni, addig ő hozott magának holmit, amiben aludhat. Ő is lezuhanyozott, majd mellém feküdt, de nem közeledett. Én voltam, aki odabújtam hozzá és nyugodt álomba szenderültem.

A múlt kísértése - 20. rész

Fogalmam sem volt, hogy miért blokkoltam le és mit kellene tennem. Már fel voltam készülve az ütésre, mikor hirtelen éreztem a derekamon a húzást és dőlni kezdtem. Alig néhány centivel felettem suhant el a testem felett. Gyorsan a földön találtam magam, miközben valaki még mindig a derekamat ölelte szorosan.

- Zaira, jól vagy?- kérdezte, miközben felültetett.

- Kimi?- kérdeztem bizonytalanul és lehunytam a szemem.

- Én vagyok- ölelt át és húzott magához. – Jól vagy, nem sérültél meg?

- Köszönöm- suttogtam halkan és hozzábújtam.

- Anyuci, anyuci, jól vagy?- rohantak hozzám a kicsik is.

- Jól vagyok- suttogtam és átöleltem őket is.

Időközben a többiek is mellettünk voltak és Ajax is a kezemet bökdöste. Végül úgy döntöttek, hogy menjünk haza, ki kell pihennem a történteket. A kutya el sem mozdult mellőlem és Kimi is végig mellettem volt, el sem lépett tőlem. Egészen a szobámig kísért, nem tudtam, hogy miért, de jó volt, hogy mellettem van.

- Mi ez a kaparászás?- kérdeztem, mikor már az ágyamon ültem.

- Ajax melletted akar maradni- felelte a férfi.

- Engedd be!- kértem és levettem a felsőmet.

- Én…- kezdte Kimi dadogva. El is felejtettem, hogy attól, hogy én nem látom őt rendesen, ő teljes mértékben lát engem. – A francba- suttogta maga elé.

- Bocsi, nem akartam, húztam magam elé a felsőt.

- Semmi baj- lépett mellém és adott egy puszit. – Pihenj egy kicsit!

Magamra maradtam a németjuhásszal. Átöltöztem a vékony pizsamámba, magamra húztam a plédet és aludni próbáltam. A rengeteg koncentráció - ami a szemem miatt elkerülhetetlen volt – kivett belőlem minden energiát. Gyorsan elpilledtem, és valószínűleg a lábamnál fekvő kutya is elaludt.

Arra ébredtem fel, hogy valaki óvatosan simogatja a hajam. Nem akartam kinyitni a szemem, csak élveztem, ahogy egy férfikéz kényeztet. Feküdtem és türelmesen vártam, hátha megszólal. Egy darabig csak feküdtünk némán, majd az ajtó nyílásával ez a némaság is eltűnt.

- Még alszik?- kérdezte Eva.

- Igen, még nem ébredt fel- válaszolta Kimster. – Kimeríthette az egész napos odafigyelés és a hintás eset.

- Mit érzel?- jött közelebb a lány.

- Teljesen össze vagyok zavarodva- sóhajtott fel a férfi. – Érzem, hogy még mindig megvannak benne Zoé dolgai, de rengeteget változott. Sokkal önfejűbb és keményebb lett. Nehezebb közel férkőzni hozzá. Félek, hogy nem fogja bírni a nyomást és újra össze fog omlani.

- Én hiszek abban, hogy nem fog. Itt vagyunk mellette, segítünk neki mindenben. Ő a legjobb barátnőm és nem akarom látni újra azt, amit egy hónapja- rebegte a lány.

- Vigyázunk rá együtt- cirógatta meg az arcom újra. – És amint vége a műtétnek és visszakapta a látását, megpróbálom újra meghódítani.

- Szerelmes vagy?- érdeklődött Angel.

- Érzem a csíráját- válaszolta a Jégember, majd felkelt mellőlem. – Megyek, segítek Sebastiannak az ikrekkel, mert úgy tűnik, örökölték azt a csibészséget, ami bennem is megvolt gyerekként.

Adott az arcomra egy puszit, és tényleg elhagyta a szobát. Tovább feküdtem csendben és próbáltam megérteni, hogy milyen érzések is munkálkodnak bennem, mert a szívem ki akart ugrani a helyéről. A szerelem, amit eltemettem magamban, továbbra is élénken emlékeztetett azokra az időkre, amiket együtt éltünk át. És tudtam, hogy csak ideiglenes az érzéseim elfojtása.

- Kinyithatod a szemed, ketten maradtunk- szólalt meg Evangeline.

- Honnan tudtad?- kérdeztem vissza, mialatt felültem az ágyban.

- Csak éreztem- ült le a szobában lévő fotelbe. – Mit gondolsz arról, amit mondott?

- A babáim tényleg örököltek tőle néhány dolgot- feleltem neki elmélázva.

- Tudod nagyon jól, hogy nem erre gondoltam- tiltakozott.

- Össze vagyok zavarodva, nem tudok mit mondani neked jelenleg- keltem ki az ágyból és a fürdőbe mentem.

Beálltam a zuhany alá, hogy egy kicsit felfrissüljek és megnyugodjak. A hajamat is megmostam, hogy még inkább elkápráztassam Kimit, bár nem tudom, hogy miért volt ez a célom. Magamra vettem egy lenge, fehér ruhát, ami még soha nem volt rajtam. Nem láttam magam a tükörben, ezért kimentem barátnőmhöz.

- Ez a ruha egyszerűen tökéletes- mondta még azelőtt, mielőtt kinyithattam volna a számat. – A hajadat be fogom fonni lazán- jelentette ki.

- Mit tervezel, Angel?- kérdeztem vissza.

- Odakinn leszünk egész este, mert a fiúk grillezni akarnak. Itt az ideje, hogy megmutasd Kiminek, hogy mennyire gyönyörű nő vagy. Ne aggódj, én is felveszek egy csini rucit, hogy ne legyél egyedül- nyomott le az ágyra, majd mögém ült és a vizes hajam lazán befonta.

- 3 perc és itt vagyok- hagyott magamra.

Visszamentem a fürdőszobába, hogy ha tudom, mégis láthassam magam. Erősen koncentráltam, nagyon-nagyon akartam, hogy egy kicsit előrébb jussak és lássak valamit magamból. Végül arra jutottam, hogy a hajam kissé kócosan, de Evának köszönhetően össze volt fogva, míg néhány rakoncátlan tincs kilógott a fonatból.

- Hová tűntél el már megint?- jött vissza a lány.

- Red Bull kék?- kérdeztem nevetve, ahogy ránéztem. – És extramini? Mire készülsz?

- El akarom csábítani az unokaöcsédet- nevetett és a haját gyorsan felkötötte a feje tetejére.

Majd megfogta a kezem és végigvezetett a nappalin, ahol kerülgettük a kicsik széthagyott játékait. Evangeline kezét az udvarra vezető üvegajtó előtt engedtem el. Egy pillanatra felém fordult, majd kilépett a kinn lévő fiúk és gyerekek közé. Persze, egyből mindenki észrevette őt és azonnal ugratni kezdték az unokaöcsémet.

Én csak álltam és az ajtófélfának támaszkodtam. Vártam, hogy valaki mondjon valamit vagy észrevegyenek. Láttam a körvonalakat, így annyit ki tudtam venni, hogy Mark áll a grillsütő mellett. Tommi volt a gyerekekkel, míg Sebastian barátnőmet csodálta. Az első, aki észrevett, természetesen a finnem volt.

- Csodaszép- lehelte a férfi kikerekedett szemekkel, majd nagy nehezen elindult felém.

A múlt kísértése - 19. rész

Van 3 dolog is, amit meg kell említenem:
Ma van az én drága "Nővéremnek", Rékának a születésnapja. Boldog születésnapot, drága!
Ma lett egy éves Gooffy blogja, a Miss Norton! Köszönjük, hogy veled lehettünk az elmúlt évben. :)
És az utolsó, amivel kicsit elkéstem. Tegnap volt 10 éve, hogy egy finn srác bemutatkozott az Ausztrál Nagydíjon és pontszerző helyen fejezte be a verseny. 10 éve kezdődött Kimi Räikkönen karrierje, amire ezúton szeretnék emlékezni. Köszönjük neki a rengeteg szép előzést, a gyönyörű győzelmeket és a hihetetlen 2007-es évet és világbajnoki címet! Sok sikert neki a jövőben!

--------------------------------------------------------------


Egy hónap telt el Monaco óta. A kórházból olyan hamar távoztam, ahogy csak lehetett. Nem akartam a fehérre meszelt falak között annál több időt tölteni, mint amennyi szükséges. A legtöbb orvos benn akart tartani, de azt is elismerték, hogy nem lenne semmi bajom, ha hazaengednek, így saját felelősségre el is hagytam az intézményt.

Svájcba repültünk végül a gyerekekkel, Evangeline-nel, Sebatiannal és Kimivel, míg Lotti és Rob Angliába mentek, hogy összeszedjék a holminkat, valamint, hogy a lány el tudja intézni, hogy az egyik Zürich-ben lévő klinikánál lehessen, ameddig meg nem műtik a szememet. Az idegösszeomlásom kicsit sem segített a helyzetemen.

Nem tudom, hogy mi történhetett a környezetemben lévő két férfivel, mert Kimster és Rob tökéletesen tudtak együtt működni, miután a finn felajánlotta, hogy költözzünk be hozzá. Így a kis csipetcsapat ott élt a hatalmas villában nála, vele együtt. Néha csak tátottam a számat, hogy mennyire egy húron pendülnek.

Én még mindig nem éreztem magam teljesen jól. Az orvos felírt nekem egy enyhe nyugtatót, ami segített, ha előjöttek a problémáim. Pszichológushoz is jártam, hogy segítsen nekem túllépni az elmúlt éveken és azon a káoszon, ami Monacóban érte utol az életemet. A látásom nem volt tökéletes, a részletek számomra eléggé el voltak tűnve. Jobb volt, mint a baleset után, de messze volt attól, ahová eljutottam. Persze, kiderült, hogy az idegi dolgok befolyásolnak, de csak lassan tudtam változtatni.

- Mit kérsz reggelire?- kérdezte Kimi, mikor beléptem a konyhába.

- Nem tudom… nem is vagyok éhes- ültem le a székre és magam elé húztam egy bögrét. – Inkább innék egy kakaót.

- Rendben- lépett mellém és öntött a bögrémbe. – Egészségedre!

- Köszönöm!- pillantottam rá. – Mi van a pólódon?- kaptam el a csuklóját, mikor el akart fordulni.

Bosszantó volt, hogy nem tudtam tökéletesen kivenni, hogy mit ábrázol a minta. Összeráncoltam a szemöldökömet és komolyan fókuszáltam, hogy meglássam, mit vagy kit mutat a felsőn lévő ábra. Azonban akármennyire próbálkoztam, nem sikerült. Csak egy alak körvonalát és a színeket láttam.

- Feladom- szusszantottam bosszúsan és elengedtem a kezét.

- Legyél türelmes, Zaira- kaptam egy puszit a fejemre. – Hiszek abban, hogy minden helyre fog jönni.

Még mielőtt bármit válaszolhattam volna, csengettek. Tudtam, hogy ha a két törpe még nem ébredt fel eddig, akkor most fel fog ébredni. Nem is volt probléma, olyan 9 órára tippeltem az időt, bár pontosan nem tudtam volna megmondani. Inkább maradtam és iszogattam tovább a kakaómat a bögréből.

- Jó reggelt!- kaptam egy puszit az arcomra hirtelen.

- Szia, Seb!- mosolyogtam. – Mi szél hozott erre téged?

- Együtt edzünk Kimivel. Tommi és Mark is itt van- válaszolta. – Lotti? Rob?

- Lotti a kórházban dolgozik, Rob tegnap ment vissza a gyárba, a hétvégén jön vissza- adtam meg a feleletet. – Eva?

- Fel kell adnia egy hivatalos levelet a gyárnak, utána jön. El akar menni egy parkba délután veletek, míg mi futunk- mesélte a terveket.

- Én nem vagyok semmi jónak az elrontója- keltem fel a székről és a mosogató gépbe helyeztem a mosatlant.

Visszamentem a szobámba és felöltöztem. A hajamat gyorsan összefontam, majd kimentem a nappaliba. Alig ültem le, mikor aprócska kezeket éreztem a térdemen. Tudtam, hogy a kicsik azok. Rájuk pillantottam és elmosolyodtam. Nem akartam, hogy lássák, hogy a szívem majdnem megszakad, amiért nem láthatom az arcukat rendesen.

- Sziasztok, babák- adtam mindkettőnek egy-egy puszit.

- Anyuci, hogy vagy?- kérdezte Kalle és a kis kezeit az arcomra rakta.

- Jól vagyok, édesem- simogattam meg a kisfiú arcát.

- Kimegyünk a kertbe?- érdeklődött Rina.

- Amint Evangeline itt van, mehetünk- feleltem neki.

Nem mertem egyedül kivinni őket, féltem, hogy nem veszek észre valamit és nagyobb baj lehet a dologból. Barátnőm még szinte be sem lépett az ajtón, mikor a kicsik már letámadták, hogy ki akarnak menni. Nevetve mentünk a szabadba, ahol egy vidáman csaholó Ajax fogadott minket.

Az ideiglenesen felállított homokozó lett a két bajkeverő célállomása. Két széket és a hatalmas napernyőt odapakoltuk Angel-lel, hogy senki ne kapjon napszúrást, majd leültünk és beszélgettünk. A németjuhász a lábamhoz telepedett és ott pihent. Nem voltunk hozzászokva a 30 fok feletti meleghez és a tűző naphoz.

A megbeszéltekhez tartottuk magunkat, délután, mikor a fiúk futni indultak, mi is mentünk velük. A kutyát is vittük. A pórázzal mit sem törődve lépdelt mellettem. Az elején még Kimivel futott, de megunta, mert megállította a gazdáját és addig szűkölt mellette, amíg oda nem adta nekem.

A parkban fagyiztunk egyet, majd leültünk a játszótéren. Vagyis, a fiúk leültek, mi Angel-lel elmentünk hintát lökni. Rengeteget nevettem a vidám csevejen és eszmecserén, amit Rina és Kalle folytatott le, amíg hintáztak. Az igazán komoly téma az este hallgatandó mese és a másnapra tervezett mesenézés volt.

Hirtelen szédültem meg ott állva. Megszűnt a körülöttem lévő világ is. Hallottam egy aggódó női hangot, néhány kiabáló férfit, de mindent csak távolról. Homályos látásommal érzékeltem, hogy közeledik hozzám a hinta, de úgy éreztem, hogy földbe gyökerezett a lábam. Tudtam, hogy az ütéssel a fájdalom is érkezni fog, de semmit nem tettem ellene…