Kísért a múlt - 37. rész

Fel sem fogtam, hogy mit is mond konkrétan Kimi arról, hogy miért kell engem védeni Jennitől. Csak az zakatolt a fejemben, hogy miattam csinálja. Hogy én vagyok az, aki miatt még mindig házas. Neki köszönhetem, hogy az a nő még nem mélyesztette belém a méregfogait. Mindez egy eléggé hatásos megjegyzése volt.

-… De nem akarom, hogy tudja- fejezte be a mondatát.

- Miért ne tudhatná?- kérdezett vissza Seb. – Biztos, hogy megváltozna minden, amit gondol rólad.

- Nem akarom, hogy csak ezért változzanak a dolgok. Mert azt fogja hinni, hogy elvárom, hogy emiatt hálás legyen nekem. Én nem ezt akarom- magyarázta a Jégember.

- Akkor mit?- kérdezte meg Evangeline, aki időközben meglátott engem.

- Azt, hogy legyen esélyem visszaszerezni őt. Nem akarok mást, csak egy lehetőséget, amivel egy pici reményt ad nekem, hogy egyszer még velem lehet- magyarázta a férfi.

- Minden könnyebb lenne, ha már beszélt volna veled- sóhajtott fel Seb.

- Talán egyszer meghallgat, és akkor már nem leszek ennyire szánalmas helyzetben- rázta meg a fejét Kimi. – Látni őt azzal a francia nyálgéppel… minden egyes pillanatban tőrök szurkálják a szívem. De tudjátok, mit? Inkább vagyok mazochista és viselem el ezt, minthogy egy pillanatig ne lássam őt.

- Próbálok javítani a helyzeteden, de nem ígérek semmit- simogatta meg a férfi karját barátnőm.

- Köszönöm, angyalka!- mosolyodott el a Jégember. – De ideje mennem, mert holnap futam.

Ekkor kaptam fel én is a nyúlcipőt. Olyan csendben távoztam, amilyen csendben érkeztem. Majd a szobámba visszaérve megosztottam kedvesemmel azt a kegyes hazugságot, hogy azért voltam a lánynál, mert volt egy kisebb vitájuk Sebivel és ezt segítettem elsimítani. Majd lefekvés előtt gyorsan írtam egy sms-t barátnőmnek, amiben a Jégember számát kértem el.

Laurent társaságában feküdtem le aludni. Egy darabig próbált rávenni arra, hogy ne alvással töltsük el az időnket, hanem másképpen, de hajthatatlan voltam. Talán már nem is akartam annyira ezzel a pasival együtt lenni. Amint elaludt és átfordult a másik oldalára, a telefonommal a kezemben mentem ki a nappaliba.

„Holnap jó lenne találkoznunk. Fontos! P.Z. (Remélem, hogy még nem aludtál)”

Már elküldtem a rövidke üzenetet, mikor észleltem, hogy a régi nevemmel írtam alá. A P.Z. a Princessa Zoé rövidítése volt és minden üzenetem végére ezt írtam, lehetett az sms vagy levél. Mindig így utaltam arra, hogy szeretem őt és szeretem a becenevet, amit kaptam tőle. Talán a tudatalattim akarta közölni, hogy nem vehetem figyelmen kívül őt.

„10-től kinn leszek a pályán, valahol messze a feleségemnek nevezett valakitől. Valószínűleg a szobámban megtalálsz. KR. (Még ébren vagyok)”

Ő is úgy írta alá, ahogy szerettem. Én kértem meg egyszer, hogy a keresztneve helyett írja a monogramját, hogy biztos lehessek abban, hogy a bajnokomról beszélünk. Fogalmam sincs, hogy miért pont erre vágytam, de örömmel töltött el, hogy még nem felejtette el a dolgot.

„Akkor még ebéd előtt megnézlek. Beszélnünk kellene… négyszemközt. P.Z.”


„Nem probléma, Princessa. Várni foglak! Szép álmokat! Szeretlek! KR.”

Elolvasva a rövidke üzenetet nagyot dobbant a szívem. Újra és újra végigfutottam a szememmel a betűket, hogy biztos azt írta-e, vagy csak káprázott a szemem. A napokban Laurent is kimondta ugyanezt, de akkor tudtam, hogy ez nem komoly és nem szívből jött. Most viszont pont az ellenkezőjével voltam tisztában.

Nem akartam, hogy gyenge legyek, de nem tudtam mit tenni. A tökéletesen felépített váram falai leomlottak, ahogy csak voltak. Éreztem, ahogy a testemen végigfut az a szerelem, amit 6 éve örökre elástam magamban. Újra elemi erővel csapott le rám minden, ami hozzá kötött. És már nem voltam képes tiltakozni ellene. De talán nem is akartam…

„Azt írta, hogy szeret. És úgy érzem, hogy én is szeretem még mindig. Mit tegyek? Z.”


„Csak ne pánikolj! Reggel megbeszélünk mindent. És nem lep meg, hogy szereted! E.”

Neki könnyű, ott van Sebi. Nekem viszont jelenleg két pasi küzd a kegyeimért. Hogy mibe is keveredtem bele? Már én magam sem tudom…