Az a bizonyos nagy Ő - 4/6

Nézzetek a fejléc alá is! :)

-------------------------------------------------------------------------


A férfi tudta, hogy meg kell hoznia egy döntést. Egy olyan döntést, ami biztosan megváltoztatja Őt, a fiát, a lány szüleit, mindenkit. A hatalmas teher az Ő vállát nyomta. Pillanatok alatt lett élet és halál ura. Fájt neki, hogy ilyen áron kellett újra látnia a nőt.

- Ha megígérte, akkor úgy lesz- mondta a gyereknek. – Tegyen meg mindent, hogy Melody felébredjen és élhessen- fordult az orvos felé, aki egy bólintással tudomásul vette a dolgot.

Amint távozott a szobából, a szülők mérgesen, csalódottan és vádlón vizsgálták a férfit. Nem törődött velük, csak visszaült a nő mellé és a kezeibe vette a gyenge, hideg, női kezet. Barátai is követték a példáját és két fotelt húztak az ágy mellé, ahová leültek. A kisfiú álmosan pislogott az apjára Kims karjaiból, majd néhány pillanattal később alva bukott a feje a férfi vállára. Fáradtak voltak mindannyian, de nem mertek aludni. Féltek attól, ami történni fog.

*****

Az elkövetkezendő 3 hét szinte minden napjának 24 óráját a kórházban töltötték. A férfi csak akkor volt hajlandó hosszabb időre elhagyni a kórtermet, mikor a fia kérte arra, menjen és nyerje meg a következő futamot a nő számára. Mikor elindult Spa-ba, akkor a csapata még úgy tudta, hogy a megbeszéltek alapján nem vesz részt a versenyen. Egész hétvége alatt csak akkor látták, mikor autóba kellett ülnie. Búskomor volt, nyilatkozni sem nagyon tudott és nem is akart. A rádiójában is lehetett hallani a fájdalmat: „Christian, Rocky, srácok, kösz a megértést! Sebi, mondd meg anyának, hogy érte volt. Sietek haaz!” A dobogón állva a himnuszok alatt is sírt, a pezsgőhöz hozzá sem nyúlt és nem ünnepelt. A csapata is hazaengedte, amint vége lett a hivatalos interjúknak. Ő pedig repült vissza a magánklinikára a lányhoz, a fiához és a mellette álló barátaihoz. Vacsoraidő volt, mikor belépett az egészségügyi intézménybe. Amennyire csak tudott, sietett a terem felé. Meglepetten fékezett le az ajtó előtt, ahol ott ácsorgott Kimi és a kisfia.

- Mi történt?- kérdezte a barátját, mialatt a karjába vette a gyermeket.

- A műszerek elkezdtek csipogni, a doki berontott és kiküldött. Ez volt úgy 10 perce- magyarázta a Jégember.

- Melody, ne csináld!- fordult az ajtó felé elszoruló szívvel. Az orvos ekkor lépett ki a szobából.

- Nyugalom, nincs vége semminek- tette a kezét az aggódó férfi vállára. – Most kezdődik minden.

- Ezt hogy érti?- előzte meg Őt Kims a kérdéssel.

- A sugárkezelés után mostanra jutott el oda a hölgy szervezete, hogy kissé megerősödjön és reagálni kezdje a gyógyszereket. A kóma állapota már nem áll fenn sokáig, hamarosan felébredhet és elkezdődhet az aktív gyógyulás- mosolyodott el az orvos.

- Meddig kell itt lennie a kórházban?- szólalt meg végül Sebastian.

- Még legalább egy hónap. És az lenne a legcélravezetőbb, ha ki tudnának alakítani egy minél sterilebb környezetet- nézett az orvos a két férfire.

- Bármit megteszek, ami ahhoz szükséges, hogy Melody újra a régi legyen- válaszot Ő.

- Akkor menjenek vissza a kisasszonyhoz, én pedig összeírom a teendőiket- biccentett a szakember és magára hagyta az aggódó hozzátartozókat.

- Apa- szólalt meg a kisfiú már a kórteremben. – Mit mondott a doktor bácsi? Mikor ébred fel anya?

- Azt nem tudom megmondani, de hamarosan- simogatta meg az ő arcát a kérdezett.

A férfi úgy érezte, hogy a mázsás súly, ami a vállán volt, legördült onnan. Jobban érezte magát attól, hogy tudta, a döntésével megmentette a szeretett nőt. Rettegett attól, hogy meg fogja bánni ezt a döntést, mert fájdalmat okoz annak a nőnek, aki a boldogságot, a családot, a szeretetet, az életet jelenti neki. Könnyebb volt számára a lélegzés, az élet, a mindennapok. Arra sem emlékezett már, hogy mikor volt utoljára éhes. Most viszont érezte, hogy szereznie kell valamilyen ételt, mert a szervezete követeli azt.