Kísért a múlt - 41. rész

Hiába tették fel az egyértelműen fontos kérdést a többiek, arra sem volt időm, hogy elgondolkozzak a dolgon. Mert kaptam egy sms-t a férfitől, hogy még a futam kezdete előtt fel fog szállni a gépe és azonnal indulnia kell a szállodába, ha nem akarja azt lekésni. Így én is nekiindultam a paddocknak.

A kapuban találkoztam vele. Mint kiderült, neki Angliában kell lennie a következő futamig végig, míg mi Sebbel megyünk haza Németországba. Vagyis 2 újabb hétig nem fogok vele beszélni, ami a jelen helyzetben talán nem akkora probléma. Mikor indulni készült, lehajolt hozzám és szájon csókolt.

És a csókunknak közönsége is volt. Méghozzá maga Kimi Räikkönen. Ahogy elindultam vissza, a pálya szíve felé, rápillantottam. A szemében benne volt a szerelmünk, de mellette egy kis fájdalom is. Óvatosan felemeltem a kezem, amiben a mobilom volt. Picit rám mosolygott, majd ő is felemelte a sajátját.

„ Sajnálom az előbbit. De még nem tudtam vele beszélni. Meg tudod bocsátani? P.Z.”


„Ugyan, kicsim! Nem történt semmi. Én több bocsánattal tartozom. K.R.”


„Hagyjuk inkább. Szurkolok majd a futamon. Ha J. kicsit magadra hagy, odamegyek a rajt előtt. P.Z.”


„Ilyen ígéret mellett elintézem, hogy ne legyen ott. Várlak! K.R.”

Nyugodtabb lelkiismerettel mentem vissza a BMW-hez, ahol várt már barátnőm az ebédünkkel. Jól szórakoztunk végig, nem nagyon törődtünk semmivel. Majd a verseny előtt ígéretemhez híven meglátogattam a Jégembert és kapott tőlem szerencse puszit. A futamot pedig a bokszban néztem.

Sajnos nem jött össze semmi. A kocsi megadta magát a 9. körben. Kicsit sem volt szerencséje a finnek, aki fején a sisakkal távozott. Szívem szerint átrohantam volna hozzá, hogy megvigasztaljam, de nem tehettem meg Jenni miatt. Láttam, mikor együtt távoztak a pályáról.

Én sem sokáig voltam még ott, sikerült találnom magamnak egy fuvart fél órával később. Mikor megérkeztünk, akkor láthattam, hogy Mrs. Räikkönen a csomagjaival együtt száll be a taxiba. Ekkor már tudtam, hogy az, akire én vágyom, egyedül van. Így az ő szobája felé vettem az irányt.

Kopogtam az ajtón. Türelmesen vártam, de senki nem nyitotta ki. Kopogtam újra, de semmi. Kicsit mérges voltam, de nem jöttem ki a sodromból. Írtam egy sms-t („Igazán beengedhetnél a lakosztályodba… P.Z.”) és türelmes voltam ismételten. Erre már jött és beengedett.

- Azt hittem, hogy az a hárpia jött vissza. Sajnálom!- ölelt magához.

- Már jobb- vigyorogtam rá.

- Gondoltam…- rázta meg a fejét, majd megcsókolt.

- Mi a terved estére?- mentem beljebb, mintha csak otthon lennék.

- Alvás- vágta rá azonnal.

- Mikor voltál utoljára bulizni? Mikor nem arról szólt a dolog, hogy igyunk, hanem arról, hogy jól érezzük magunkat?- fordultam felé.

- 2001, Haloween- adta meg a választ. – Talán emlékszel rá…

- Ha ennyire kellek neked egy jó bulihoz, akkor elmegyünk ma este az össznépi buliba- jelentettem ki.

- Zoé, én szívesebben lennék kettesben veled- ölelt át.

- Tiéd vagyok egész éjjel- mosolyogtam rá szendén, majd megcsókoltam…