Az a bizonyos nagy Ő - 3/6

Leült az ágyam szélére. Ránézett a mellette ácsorgó kisgyerekre, majd felemelte őt és odaültette maga mellé. Megfogta a kezem és ráfektette a fiunk kezét, majd a sajátjával bilincsbe zárta azokat.

- Drága Melody!- kezdte halkan, mivel megszólalni is alig mert. – Könyörgöm, bocsáss meg nekem! Kérlek, gyere vissza, hogy mindent elölről kezdhessünk! Hogy mindent boldogan élhessünk meg hárman, együtt. Kicsim, szeretlek!- suttogta a végét könnyes szemekkel.

- Apa…- suttogta a kisfiunk felnézve rá.

- Nincs semmi baj, Seb- simogatta meg az ő arcát. – Minden rendbe fog jönni.

- Anya?- kérdezte a kicsi engem kémlelve.

- Anya most nagyon beteg- kezdte Ő és visszanyelte a könnyeit. – De nézd meg, milyen szép, mikor alszik.

- Nincsen haja- mondta szomorúan a kisfiú.

- Nincs, mert nagyon beteg volt- helyeselt Seb. – Azonban mikor hazavisszük őt, mi fogjuk ápolni és akkor újra ki fog nőni a haja. Olyan lesz, mint régen.

- Mint régen?- fordult teljesen az apja felé a fiú.

- Olyan, mint mielőtt te megszülettél- mosolyodott el halványan. – Akkor anyával voltam. Minden olyan lesz, csak annyi változik, hogy már te is itt vagy nekünk.

- És az baj?- ijedt meg a törpe.

- Nem! Te vagy a legszebb dolog, ami történhetett velünk- ölelte magához Ő a kicsinyített mását. A szüleim eddig bírták némán figyelni, hogy Ő is itt van.

- Hogy mert idejönni? Nem volt elég, hogy tönkretette a lányunk életét?- lépett előrébb apám.

- Vissza akarom kapni a nőt, akit szeretek. És nevelni akarom a fiam- kelt fel mellőlem Sebastian.

- Hogy újra elhagyja, ha valami már nem tetszik?- kérdezte anyám az apám takarásából. Ő már vissza akart vágni, mikor belépett az orvos, akit követett Kimi és Tommi.

- Jó napot!- köszönt a férfi. – Komoly döntést kell hozniuk a kisasszony kezelésével kapcsolatban. Ki a felelős ebben az esetben?- nézett körbe a szakember.

- Mi- szólaltak meg a szüleim azonnal.

- Nem éppen- rázta meg a fejét a Jégember. – Melody nem éppen így gondolta.

Tommi volt az, aki egy lezárt borítékot vett elő. Mindenki láthatta rajta a helyi jegyző hiteles pecsétjét, ami a műtét előtt 3 nappal került a papírra. Átnyújtotta a kezelőorvosomnak az okmányt, aki felbontotta és olvasni kezdte a dokumentumot. Bólogatott néhányat, majd felemelte a fejét és végignézett a jelenlévő személyeken. Végül megszólalt.

- A kisasszony kezeléséről mostantól csak és kizárólag Mr. Sebastian Vettel dönt- jelentette ki.

- Mégis miért?- kérdezte az említett.

- Majd ő elmeséli- nyújtott felé a fiatalabb finn egy újabb borítékot. Ennek az elején a kézírásommal annyi szerepelt: Seb Vettel.

„Seb!

Ha ezt a rövid levelet a kezedben tartod és olvasod, az azt jelenti, hogy számomra az élet nagy büntetést rótt ki. Sajnálom, hogy nem tettem meg mindent azért, hogy ismerd a fiunkat. Ő tud rólad mindent, remélem, hogy nem taszítod el magadtól. A fiúknál van egy meghatalmazás a kizárólagos gyámságodról arra az esetre, ha nem ébredek fel és hajlandó vagy nevelni Sebastiant. Fogalmam sincs, hogy milyen lehet az állapotom, mikor olvasod ezeket a sorokat, de arra kérlek, hogy úgy dönts, ahogy jónak látod. Ne törődj a szüleimmel! Arra vágyom, hogy te mondd ki a végső szavakat. Szerettelek, szeretlek és szeretni foglak egészen addig, amíg a szívem meg nem szűnik dobogni.

Melody”

- Miért adtál a kezembe ekkora terhet?- simogatta meg az arcom már majdnem sírva Sebastian.

- Anyu megígérte, hogy felébred. Megígérte nekem. Fel fog ébredni. Mindig betartja az ígéretét- magyarázta kicsi Seb félve Kimi karjai közül. Kétségbeesett tekintete köztem és Sebastian arca között ugrált.