Kísért a múlt - 39. rész

Sziasztok! Bocsánat, hogy csak most jelentkezem, de hosszú hétvége volt. Bár, minden egyes ébrenlét megérte (SebVettel (L))! Újra 4 komment, jó? (Lehet, hogy csak holnap,tőletek és attól függ, lesz-e net az albérletben)

------------------------------------------------------------------

Gyorsan kopogtam, majd megpróbáltam benyitni, de zárva volt. Reméltem, hogy Kimi benn tartózkodik, mert különben bajok lesznek. Szerencsém volt, mert az ajtó kinyílt, majd a szőkeség kilépett mellém és körülnézett, míg én bementem a szobájába. Az ágyon egy album hevert kinyitva.

Odaléptem a bútor mellé és kezembe vettem a könyvet. Hallottam, ahogy kattan a zár ismételten, de nem figyeltem rá. A nyitott oldalra pillantottam, majd becsuktam a könyvet. Az a fotóalbum volt, amit tőlem kapott a 21. születésnapjára. Benne volt minden boldog pillanatunk. Jó érzés volt a kezemben tartani.

- Én…- kezdte Kimi közvetlenül mögöttem, de megráztam a fejem.

- Sok benne az üres oldal- jegyeztem meg és felé fordultam. – Talán be kellene fejezni, hogy teli legyen.

- Milyen képekkel?- kérdezett vissza azonnal.

- Nincs kedves mesélni nekem?- ültem le az ágyára. – Utána tudok csak felelni a kérdésedre.

- Meghallgatsz? Tényleg? Komolyan?- csillant fel a szeme és leült mellém.

Csak bólogattam feleletként. Nagy levegőt vett, majd elkezdte mesélni a dolgokat. Mindent, ami összekötött minket. Voltak pillanatok, mikor közbe akartam szólni, hogy hagyja abba, mert iszonyatosan fáj, de nem tettem. Meg kellett tudnom mindent. És ami a legfontosabb: választ kellett kapnom a miértekre.

- Gyáva voltam bevallani neked, hogy a versenyzést választom- suttogta maga elé a végét.

- Miért kellett választanod?- emeltem fel a fejét.

- Mert még gyerek voltam és mindent elhittem- rázta a fejét. – Választás elé állított a csapatom, hogy vagy teljes mértékben a versenyzésre koncentrálok, vagy felejtsem el a Forma-1-es karriert.

- És Hanna?- kérdeztem egy újabb fájó pontra.

- Azt mondták, hogy ő nem fog befolyásolni és könnyebb lesz mellette. Mint mondtam, nem voltam elég érett, hogy lássam a dolgokat- felelte az ágyat bámulva.

- Néha elgondolkoztam rajta, hogy utánad megyek, és a képedbe vágom, hogy mennyire utállak- kezdtem bele a mesélésbe én is. – De mindig rádöbbentem, hogy képtelen lennék rá.

- Pedig megérdemelném- piszkálgatta az ágytakarót.

- Lehet, hogy megérdemelnéd- értettem egyet vele. – De ha valakit igazán szeretsz, akkor egy ilyen bűnt képes vagy megbocsátani neki.

Hirtelen emelte fel a fejét és rám nézett. Egy pillanatig felrémlett a Jégember arca, de szinte azonnal el is tűnt. Megjelent előttem az érzelmekkel teli Kims. Láttam rajta, hogy képtelen elhinni, hogy ezeket mondtam. Azonban a szemében ott csillogott a remény és az a rengeteg szerelem, amivel mindig boldoggá tett. Gyorsan belecsíptem a karjába.

- Áu! Ez fájt- kezdte dörzsölgetni a karját, míg én nevettem. – Miért kaptam?

- Hogy tudd, nem álmodod a beszélgetésünket- mosolyogtam rá és magam elé húztam az albumot. – Van nálad fényképező?- fordultam Kimi felé.

- Van- húzta elő a fiókjából. – Miért?

Nem feleltem, csak odaültem mellé, kissé hozzábújtam és csináltam egy képet kettőnkről. Majd megfogtam a könyvet és kértem 5 percet tőle. Gyorsan átrohantam a BMW-hez és szinte berontottam Evangeline irodájába, amivel a frászt hoztam rá és Sebire, akivel egymást falták éppen.

Magam elé húztam a gépét, majd feltöltöttem a közös képünket. Utána gyorsan ki is nyomtattam azt, majd beletettem az albumba. Fölé írtam a dátumot, alá pedig csak annyit: „Az örökkévalóság kezdete”. Majd egy gyors köszönés után visszamentem Kimihez, aki még mindig az ágyon ücsörgött.

- Ezért kellett a gép- adtam neki oda az albumot. Meglepve bámulta a képet.

- Ez…- pillantott rám.

- Tegnap beszélni akartam Evangeline-nel, de mikor odaértem, éppen veled beszéltek. Hallottam, amit mondtál Jenniről, és ez vezetett odáig, hogy beadjam a derekam, beszéljünk. Majd beleírtad az sms-be, hogy szeretsz, nekem pedig zakatolni kezdett a szívem. Valahogy így- húztam fel őt és a kezét a szívemre helyeztem.

- Szeretlek, hercegnőm- ölelte át a derekam.

- Én is szeretlek, bajnokom- mosolyogtam rá, majd átadtam magam a csókunknak.