Life or death - novella, 10. rész (Befejező rész)

Sziasztok! A novella befejező részével búcsúztatom ezt az évet! :) Aki otthon szilveszterezik, bátran keressen itt a chat-en, msn-en vagy Facebook-on, elérhető leszek! :) És remélem, hogy mindenkinek remek új éve lesz sok-sok pozitív élménnyel, eseménnyel és megannyi jó eredménnyel. :D

---------------------------------------------------------

(Sebastian)

Hátradőltem az irodai székemben és megdörzsöltem a szemem. Már én sem voltam az a fiatal gyerek, aki mindent kibír a végtelenségig. Felettem is eljárt az idő. Nem hagytam ott az életet, amit választottam magamnak, benne voltam és egy csapat tanácsadójának lenni nagy felelősség volt. Úgy pedig végképp, hogy mindenki bízott az ítélőképességemben és minden egyes döntésben kimondhattam a végső szót. Hatalmas volt a felelősségem, de nem bántam.

Felkeltem a székemből és kinyújtóztattam a végtagjaimat. Utána elindultam a konyhába, hogy igyak egy bögre teát. Ki is töltöttem magamnak a forró italt és kényelmesen leültem a nappaliban. Kb. 2 percig élvezhettem a magányt, ekkor hallottam meg a közeledő lépteket. Kinyitottam a szemem és megláttam őt.

-Szia!- ült le mellém és nyomott egy puszit az arcomra.

-Hogy érzed magad, Nora?- simogattam meg az arcát.

-Jól- mosolygott. - De van valami, amit el kell nekem mondanod. Őszintén.

-Mindig őszinte voltam veled- tettem le a bögrémet és vártam a folytatásra.

-Meséld el nekem, hogy miképpen is volt a mamával és anyuval- kérte és egyenesen a szemembe fúrta a tekintetét.

-Már milliószor elmeséltem- sóhajtottam fel szomorúan.

-Papa! Elmondtad, de sosem a teljes igazat- nézett ugyanolyan határozottan. - Elmesélted, de nem úgy, ahogyan valójában történt. Azt hiszem, hogy 16 évesen elég idős vagyok ahhoz, hogy pontosan elmeséld nekem.

-Nora!- nyújtottam ki a kezem és megsimogattam az arcát. - Édes kicsi lányom!

-Papa, kérlek!- fogta meg a kezem.

-20 évvel ezelőtt találkoztam a mamáddal- kezdtem bele egy hatalmas sóhaj után. - Beteg volt. Rákos. Két pillanat kellett ahhoz, hogy szerelmes legyek- mosolyodtam el az emlék hatására. - Csoda volt az, ami vele történt. A tumor elkezdett visszahúzódni a szervezetében. Reményt kaptunk az élettől.

-A mama meggyógyult?- kérdezte reménykedve. - És túlélte?

-Feleségül vettem- adtam meg a választ. - Élveztük, hogy esélyt kaptunk arra, hogy együtt lehetünk. Boldog házasság vlt. Mág úgy is, hogy korlátaink voltak. Sok dolgot nem tehettünk meg úgy, ahogyan azt mások. De elfogadtam, mert vele lehettem. A mamád élt és ez a legfontosabb. Semmi nem zavart. Még az sem, hogy soha nem lehetek apa- hallgattam el.

-Nem értelek, papa- bámult rám a lány.

-Ez volt a mama nagy titka. Te- simogattam meg az arcát. Felemeltem a fejem és megláttam az ajtóban Ana-t. - Segíts nekem!- kértem, amikor a tekintetünk találkozott.

-Ez a ti tündérmesétek- ült le mellém. - Én már csak a végén csatlakoztam.

-Szerencsére- fűztem össze az ujjainkat. Rápillantottam a lányomra és tudtam, hogy folytatnom kell a történetet. - 2 év és 4 hónap jutott nekünk a mamáddal. Sajnos kiújult a betegsége és bármennyire küzdöttünk, nem gyógyult meg újra. November végén magamra hagyott ebben a világban...- csuklott el a hangom és éreztem, ahogyan egy könnycsepp végigfut az arcomon.

Életem két legfontosabb nője azonnal átölelt, hogy mentőövet nyújtson a fájdalmamban. Hálás voltam az életnek, hogy ők léteztek és minden nap emlékeztettek arra, hogy van értelme élnem, mert én is lehetek boldog. És mellettük meg tudtam nyugodni, történhetett bármi.

-Papa, ha ez neked nehéz, akkor hagyjuk...- pillantott rám bizonytalanul Nora.

-Belekezdtem, be is fejezem- bólintottam magabiztosan. - A mamád hagyott egy végrendeletet, amiben leírta a legnagyobb titkát. Egy alkalommal, amikor két futam alatt nem tudtam hazajönni, ő elvégeztetett egy műtétet, ahol egészséges petesejteket vettek le és fagyasztottak le az orvosok. Esélyt adott arra, hogy ő és én szülők lehessünk.

-Nem értem- rázta meg a fejét. - Hiszen ő már nem volt veled, mikor én megszülettem.

-Másfél évvel a mama halála után találkoztam anyával- fordítottam a fejem Ana felé. - Figyelmetlen voltam és futás közben összeütköztünk. Kiment a bokája és addig nem hagytam magára, amíg nem tudtam, hogy rendben lesz és nem kaptam egy telefonszámot, hogy bármikor elérhessem.

-Ez annyira romantikus- sóhajtott fel Nora, Ana pedig felnevetett mellettem és hozzám bújt.

-Apád a mai napig a világ legfigyelmesebb férfija- folytatta helyettem a feleségem. - Minden alkalommal meglepett valami aprósággal. Előtte sosem hittem, hogy lehet örülni butaságnak tűnő dolgoknak, de amit tőle kaptam, annak mindig örültem. A mamád halálának a napján a temetőből egyből az én lakásomra jött és elmesélte, mi is történt vele.

-Nem tudtad?- lepődött meg a lány. - Gondolom, megírták az újságok is.

-Tudtam- helyeselt Ana és megszorította a vállam. - De azt akartam, hogy mondja el nekem ő maga. Teljesen őszinte volt és ez egyet jelentett azzal, hogy bízik bennem. Megalapozta akkor ezt a házasságot. Tegyük hozzá, a vallomása ujtán szerelmet vallott és feleségül kért

-Egy dolgot nem mondtam csak el- vettem vissza a szót. - A mamád kérését. Egészen az esküvőnk napjáig hallgattam. Aznap küldtem neki egy levelet a keresztapáddal. Arra kértem, hogy az esküvő és a nászút után vállalja a beavatkozást, hogy a mamád petesejtjét az ő méhébe ültessük. Tudtam, hogy ha erre nem képes, nem fog kijönni az oltárhoz. De ott volt és hozzám jött- mosolyogtam a lányomra, majd megcsókoltam Ana-t.

-Újabb hosszú hónapokat kellett várnunk- szólt újra Ana. - Az első két beültetés nem sikerült. Apád kezdte feladni, idegessé és elkeseredetté tette, hogy nem sikerülnek a dolgok. De égi segítséget kaptunk. A születésnapján boldogan közölhettem vele, hogy babánk lesz.

-Én voltam?- kérdezte Nora és a szemei könnyesek voltak.

-Te voltál- bólintottam. - A mi kicsi babánk, akire annyira vártunk. Amikor kiderült, hogy kislány leszel, anyu kijelentette, hogy úgy akar elnevezni, ahogyan a mamádat. Nem szólhattam bele, és ezért a mai napig hálás vagyok.

-Úgy gondoltam, hogy ennyivel tartozok a mamádnak, amiért boldoggá tette abban a rövid időben apádat- sütötte le a szemeit Ana. - És te pedig az én kislányom is vagy- fogta meg Nora kezét. - Lehet, hogy genetikailag nem, de én hordtalak ki, én éreztem először azt, hogy mozogsz, én hordtalak a szívem alatt. Az én kicsi lányom vagy.

Életem két legfontosabb személye egymás nyakába borulva sírt. Nem bírtam ki, nekem is eleredtek a könnyeim őket látva. Mióta elveszítettem a nagy szerelmet, érzelmesebb lettem. Átöleltem őket, hogy tudják, velük vagyok. Percekkel később csatlakozott hozzánk Matt is.

-Mi ez a nagy zokogás?- kérdezte, amikor látta, hogy az anyukája és a nővére is a szemét törölgeti.

-Semmi- ráztam a fejem mosolyogva. - Tudod, valami női dolog- keltem fel a lányok mellől.

-Női dolog, mi?- pattant fel Ana is és már a nyakamban is lógott.

-Anyátok megbolondult- nevettem és a szeretett nőt felkaptam a karjaimba.

-Seb, tegyél le!- kezdett azonnal aggodalmaskodni. - A hátad!

-Nem lesz semmi baja- tiltakoztam, de azért a talpára állítottam őt. - Nem vagyok annyira vén.

-Tényleg nem- nevetett Ana és a szemében valami különös csillogást láttam. - Mit mondanál, ha azt mondanám, hogy 46 éves létedre megint apa leszel?- kérdezte kissé félve.

-Anya!- sikoltott fel mellettünk Nora. - Komolyan? Tényleg?

-Igen- mosolyodott el kissé óvatosan Ana, de még mindig engem bámult.

-Azt mondtad, hogy nem történhet meg- néztem rá.

-Mert amíg szedtem a gyógyszert, nem volt ilyen veszély. És ki gondolja, hogy 40 évesen még anya lesz?- nézett rám, de már félelem csillant a szemében.

-Matt, ki kell pakolnunk a régi szobádat- fordultam a fiunk felé. - Sajnálom, szüksége lesz rá a testvérednek.

-Jó- bólintott. - De akkor megveszed nekem azt az alkatrészt a motorhoz?

-Mintha Fabiant látnám- sóhajtottam fel, majd elnevettem magam. - Nem cseréltük el a fiunkat?- húztam magamhoz Ana-t. - Sokszor Dorian jobban hasonlít rám.

-Az unokaöcséd is hasonló- nevetett. - Srácok, készüljetek, fél óra múlva indulunk a kórházba.

-Biztonságos neked?- fordítottam magam felé és aggódva pillantottam rá.

-Megkérdeztem az orvosom és biztonságosnak mondta a dolgot- nyomott egy csókot az ajkaimra. - És te is tudod, hogy sosem veszélyeztetném a boldogságunkat- simult a karjaimba. - De a gyerekek várnak minket.

-Szeretlek! Őszintén- súgtam neki. A falra pillantottam, ahová egy festmény volt kirakva Noráról. - „Téged is szeretlek! Őszintén és örökké!”- suttogtam és egy mosolyt varázsoltam az arcomra.

Apa leszek újra. Hálás voltam a sorsnak, amiért megadta nekem azt a csodát, amit a család jelentett. És hálás voltam Norának, amiért elküldte nekem Ana-t. Mert biztos voltam benne, hogy fentről vigyáz ránk és ő is tud örülni a boldogságomnak. És a szívemben volt elég hely két tiszta és tökéletes nő szerelmének.