Adventi naptár - december 12.

Sziasztok! Újabb csoki a Száguldó reményhez. :) Kicsit hosszabb, de a párbeszédeket korábbról szedtem. :D Jó olvasást!

---------------------------------------------------------------------

Hirtelen szerelem? - Maddie és Tommi kapcsolatának kezdete, Tommi szemszög

Reggel volt, méghozzá elég korán. Mérgesen mentem a kantin felé. Önmagam szidtam, amiért tegnap este nem adtam oda valamelyik lánynak Sebastian étrendjét. Ilyen korán még biztos, hogy senki nincs benn, nekem pedig muszáj odaadnom ezeket a papírokat, mert utána megyünk futni. Meglepett, amikor láttam, hogy egy szőke lány a svédasztalos reggelihez pakolja ki az ételeket.

-Jó reggelt!- köszönt nekem, amikor észrevett.

-Szia...- feleltem és majdnem elsüllyedtem szégyenemben, hogy még a nevét sem tudom. - Nagyon szégyellem magam, de a neved nem tudom- hajtottam le a fejem.

-Madison vagyok- mosolyodott el keserűen. Valószínűleg már volt néhány hasonló esete.

-Tommi- nyújtottam a kezem és végre megismertem őt is. - Igazából a segítségedet szeretném kérni.

-Hallgatlak- bólintott, miközben visszaállt a pult mögé.

-Sebastiannak új edzésterve van és ebben egy változatos étrend is van- kezdtem el magyarázni, és leültem egy székre. - Megtennéd, hogy az étkezések előtt elkészíted neki az aktuális ételét és te magad szolgálod őt ki, hogy biztosan be legyen tartva ez az étrend?

-Persze, megteszem- egyezett bele és közben poharakat és bögréket pakolta egy tálcára.

-Nagyon sokat segítesz most ezzel, Maddie- mosolyogtam rá.

-Ez a munkám- válaszolta halkan és elindult kifelé a tálcákkal a kezében.

-Eddig miért nem láttalak itt?- érdeklődtem. Biztos voltam benne, hogy megjegyezném az arcát.

-Talán nem figyeltél elég jól- vonta meg a vállát.

-Mostantól jobban figyelek- ígértem meg. – Sajnos rohannom kell. Ez a heti étrend- adtam oda az étrendet. – És köszönöm- hajoltam át a pulton, hogy egy puszit adhassak az arcára.

Az elkövetkezendő napokban elvarázsolt voltam. Mindig csak ő jutott eszembe és amikor lenn voltam az étkezőben, nem tudtam másra figyelni, csak rá. Örültem, hogy láthatom és egyre inkább úgy éreztem, hogy mellette akarok lenni, meg akarom ismerni, kényeztetni és szeretni akarom. Seb rengeteget ugratott azzal, hogy mennyire nem figyelek rá, de nem tudott érdekelni.

Szombat éjjel aztán jött a buli. A fiúk nem hagytak, itattak rendesen. Várták, hogy egyszer majd én is kidőlök rendesen. Otthon már hozzá kellett szoknom ezekhez tizenévesen, ezért tudtam, hogy mit szabad és mit nem. Hajnalban, mikorra már mindenki elment, csak én voltam a kantin területén.

-Tommi, te még itt?- döbbent meg Maddie, amikor meglátott.

-Gondoltam, segítek- néztem körbe. Mindenhol üres üvegek, törött poharak és hasonló, a bulit reklámozó dolgok. – Nem két perc.

-Egy pillanat- állt meg a kezében négy üres tequilás üveggel. – Te ittál, nem is keveset.

-Finn vagyok- rántottam meg a vállam. – Hajnali 1 körül lehetett a holtpont, azóta már jobban vagyok.

-Inkább menj fel aludni, jó?- lépett mellém és letette a kezében lévő dolgokat. – Ezt én is elintézem.

-Nem. Segíteni szeretnék neked- kaptam el a csuklóját. Megdermedt az érintésemtől. – Maddie, te nem vagy láthatatlan.

-Senki nem ismer. Szerinted ezt mivel magyarázhatnám?- húzta fel a szemöldökét.

-Csak hiszed, hogy nem ismernek- tiltakoztam. – Te vagy a gyár szőke démona, aki úgy szolgál ki minket, hogy ne tudjuk, ő volt. De mindenki megjegyzi azt a lányt, aki kedvesen mosolyog még akkor is, ha a vele dolgozó lányok belérúgnak.

-Tudod, nekem nem tűnik fel- rázta le magáról a kezem és folytatta a munkát. – A feletteseim is ott sértenek meg, ahol csak tudnak.

-Mondjuk, mert féltékenyek- vetettem fel. – Talán azért, mert benne vagy abban az elit körben, akik tökéletes munkát végeznek. Vannak néhányan, akik ezt nehezen viselik.

-Talán még mindig van benned abból az alkoholból- húzott fel a székről. – Menj és aludd ki a képzelgéseidet!- terelt az ajtó felé.

-Nem képzelgek- kaptam el a derekát. – És ha még nem tűnt volna fel, a pasik tucatjai akarnak téged.

-Mégis ki?- nevetett fel keserűen.

Elakadt a lélegzete, amikor közelebb hajoltam hozzá. Őrülten vágytam arra, hogy megérinthessem a puha, kívánatos ajkait. Mégis, csak lassan hajoltam felé, hogy el tudjon menekülnni, ha nem akarja ezt az egészet. Már éppen megcsókoltam volna úgy igazán, amikor megcsörrent a telefonja.

-Vedd fel- suttogtam az ajkaira, majd elhúzódtam. Nem figyeltem, hogy kivel és mit beszél, mert nem éreztem úgy, hogy rám tartozna a dolog.

-Én is szeretlek, David- suttogta a készülékbe, én pedig éreztem, hogy valami szíven szúrt. Azonnal el is engedtem őt. – Várj!- kapta el most ő a csuklóm.

-Mondhattad volna, hogy van valaki az életedben- néztem rá szomorúan.

-Nincs senkim- rázta meg a fejét. – Az öcsém volt, aki lelépett otthonról. Valahogy most el kell intéznem, hogy idehozhassam, mert nem tud hová menni.

-Majd én elintézem neked- ajánlottam neki azonnal. Adtam egy puszit az arcára. – Itt leszel?

-Valakinek el kell rendeznie ezt a káoszt- mutatott körbe. Még egyszer végigsimítottam az arcán, majd hagytam, hogy dolgozhasson. Felmentem a protára és faggatni kezdtem az őrt, hogy mi is a helyzet, mit tudunk tenni. Gyorsan rá kellett jönnöm, hogy szinte semmit, mert Maddie testvére nem csapattag, ezért nem maradhat itt. Annyit el tudtam érni, hogy beengedjék majd a gyár területére. Újra visszamentem az ebédlőbe, hogy segítsek Maddie-nek. Mikor odaértem, éreztem, hogy mennyire hideg lett a szellőztetéstől. Meg is jegyeztem, amikor mögé értem. - Odakinn alig van több, mint 2 fok, te pedig kinyitod az összes ablakot, mikor póló és szoknya van rajtad- terítettem a vállára egy pulóvert. – Elintéztem, hogy beengedjék az öcsédet.

-Köszönöm!- bólintott, de nem fordult felém és a pulóverem is letette egy asztalra.

-Mi változott meg 20 perc alatt?- döbbentem meg és megfordítottam, hogy szemben legyen velem. Nem nézett rám. – Maddie, mi történt?- emeltem meg a fejét.

-Én ezt nem akarom- suttogta. – Nem akarok tőled semmit.

-Én meg nem hiszem el, amit mondasz- mosolyodtam el. Kis makacsom, annyira édes volt. – Itt vagy velem, és nem hagyom neked, hogy elfuss előlem.

-Tommi, én…- kezdte volna, de odahajoltam hozzá és nyomtam egy pici csókot az ajkaira, hogy fejezze be a beszédet.

-Mondd, mit segítsek- húztam át a fején a pulóverem és készen álltam a pakolásra. Ennyivel is több időt lehetünk együtt, ami csak boldoggá tehet minket.