Sziasztok! A mai "csokit" kicsit megrövidítettem, mert a Nem így terveztem-ben akarom folytatni ezt a dolgot. :) Később még hozom a novellát is. :D
-------------------------------------------------------------------
Menekülés - Seb reggeli akciója, Sebastian szemszög
Chloe felébredt és minden hallott. Nem. Ez nem lehet. Nem tudhatja, hogy rettegek. Nem szabad tudnia!
Belül üvöltöttem attól, hogy ennyire gyorsan kiadtam a legféltettebb titkomat. Falba tudtam volna verni a fejem, de nem lett volna szerencsés. Ő azonban csak feküdt a mellkasomon, átölelt és nyugodtan szuszogott. Meg sem mertem mozdulni, abban reménykedtem, hogy gyorsan elalszik.
Én is el-elszunnyadtam, de nem hosszú időkre. Csak arra vártam, hogy reggel legyen. Menekülni akartam, amilyen gyorsan csak lehetett. Meg kell beszélnem valakivel, ami történt. Olyannal, aki nem ismeri őt. És tudtam, hogy hová is mehetnék. De nem zargathatom őt hajnalok hajnalán.
Fél 7 volt, amikor nem bírtam tovább. Chloe az éjjel hajlandó volt elengedni, így csak arra kellett odafigyelnem, hogy ne legyek túl hangos. Kapkodtam, és mindig csak pillanatok kérdése volt, hogy ne keltsem fel, mert leejtek vagy összetörök valamit.
Mikor már rajtam voltak a ruháim és a cipőm is, rohantam az ajtó felé. Ott megtorpantam és visszafordultam. Szerelmem apróra összehúzta magát, úgy aludt. Még egy csókot sem adtam neki. A tekintetem átsiklott a gyerekszoba ajtajára. Nem mehetek vissza elköszönni, mert akkor nem leszek képes most elmenni. Hátat fordítottam nekik és vérző szívvel mentem ki.
Végigrohantam a gyáron egészen a kocsimig. Bepattantam és elindultam kifelé. Meghajtottam az autót, amennyire csak lehetett. Abban reménykedtem, hogy a sebesség majd segít kikapcsolni, de még ekkor is csak a családomon járt az agyam. A saját kicsi családomon Chloe-val és a gyerekekkel. Talán ez rémített meg ennyira. Hogy családom van, már vannak mások is, akik szeretnek és akik figyelnek rám. Vannak, akik mindig, minden helyzetben mellettem lesznek.
Leparkoltam a kis kertes ház előtt. Kiszálltam a kocsiból, elsétáltam az ajtóig és megnyomtam a csengőt. Perceket kellett várnom ahhoz, hogy kinyíljon a ajtó.
-Sebastian?- nézett rám álmos szemekkel. Valószínűleg én keltettem fel.
-Nem akartalak felébreszteni- szabadkoztam azonnal.
-Gyere be!- engedett be a meleg lakásba. Beléptem mellette, letettem a cipőmet és a kabátomat. Felé fordultam, ő pedig a nyakamba borult. Tudtam, hogy segíteni akar nekem és ezért nagyon hálás voltam neki.
Anniyra érdekel, hogy mégis mi történt Sebbel abban a pár órában, amíg távol volt, hogy azt el sem tudod képzelni! Várom a novella folytatását is, de tudod, hogy ezzel csak az agyunkat húzod, és én már keresztbe is átlyukadtam az oldalamat fúró kíváncsiságtól?:D
VálaszTörlés(Amúgy itt a hétvége, pihend ki nyugodtan a zhidat, és csak akkor hozzál folytatást, amikor tényleg van kedved, nehogy sürgetésnek vedd amit írok!!)
Puszi
Szia!
VálaszTörlésMesterien tudod húzni az agyunkat.. :D
Már amajdnem a körmöm rágom, hogy nah végre derüljön már ki hol volt, miért ment el... aztán most várom, hogy na és semmi...
Valahogy gondolhattuk, hogy megijedt Seb ettől, hogy már nem csak "egyedül" van, hanem ott a család is, de nagyon várom a folytatást!! :)
Viszont nagyon jó ez is, hogy minden nap kapunk valami kis szösszenetet! :) Mégegyszer köszi! :)
Üdv, Andika
Azt hiszem erre szokás azt mondani, hogy adtál is, de mégse. Szerintem csak még jobban felcsigáztad a kíváncsiságunkat, legalábbis az enyémet mindenképpen. Nagyon-nagyon várom, hogy kiderüljön mi is történt akkor pontosan. :)
VálaszTörlésPuszi, Dorka