Adventi naptár - december 5.

Sziasztok! Szerencsére sikerült egy kis időt arra fordítanom, hogy a mai történet megszülessen. :D Jó olvasást!

--------------------------------------------------------------------------------

Ismeretlenül ismerős érzések - Eliza és Sebastian, Chloe és Sebastian első találkozása, Sebastian szemszög

Néhány napot még a szezon vége után is kénytelen voltam a gyárban tölteni. Azért anyánál kijártam, hogy Fabian is velem jöhessen. Részben azért, mert megígértem neki, hogy lóghat miattam a suliból, részben azért, hogy én se legyek egyedül. Így kerültünk mi is a gyárba. Meglepve tapasztaltam, hogy a csapatomnak is vannak munkamániás tagjai, akik nem mérnökök. Például Adrian, pedig nekem azt mondta, hogy a lányával és az unokájával fogja tölteni az idejét. Most viszont ő is itt volt. Igazából csak Fabi említette.

Tommival lenn ültünk a szerelőim pihenőjében. Akik még itt voltak, azokat én magam küldtem haza, hiszen vége az évadnak, most már ők is pihenhetnek. Megérdemlik, hiszen annyit tettek értem és azért, hogy nyerhessek.

-Biztos, hogy ott van?- hallottam meg az ajtó előtt egy vékony hangot.

-Igen- válaszolta az öcsém annak a valakinek. Majd kinyílt az ajtó és meg is jelent előttem az egyetlen fiatalabb testvérem, valamint Adrian a kezében egy kislánnyal. - Látod?- fordult vissza a lány felé Fabian.

-Te tényleg Sebastian Vettel vagy?- kérdezte a kislány, amint a saját lábain állt és odajöhetett hozzám. Mellettem Tommi fuldoklott a nevetéstől.

-Tényleg- bólintottam.

-De biztos?- nézett engem hatalmas szemekkel.

-Ki más lehetne?- kérdezte tőle a főtervező.

-De biztos, nagyapa?- fordult most az említett felé.

-Igen, teljesen biztos- nyugtatta meg őt Adrian.

-És te ki vagy, hercegnő?- kérdeztem most, hogy tisztáztuk, én én vagyok.

-Eliza- válaszolta most már megszeppenten.

-Gyönyörű a neved- nyújtottam felé a kezem, hogy megsimogathassam az arcát, de ijedten ellépett. - Szóval Eliza- húztam vissza a kezem. - És hogy kerültél ide?

-Én terveztem az autódat- vágta rá csillogó szemekkel.

-Akkor te egy világbajnok tervező vagy?- dőltem előre, hogy közelebb legyek hozzá. - Gyere, szeretném megköszönni- nyújtottam neki a kezem. Szerencsére a saját kezét az enyémbe csúsztatta és közelebb jött. - Nagyon szépen köszönöm- nyomtam egy puszit az arcára. Nagyon édes volt, ahogy fülig pirult.

-Rajzoltam neked- mondta, majd odafutott a nagyapjához és hozott nekem egy papírt.

Rápillantottam, hogy lássam, mit is kaptam. Volt rajta néhány kezdetleges ember, ebből egy lány és két fiú, valamint valamiféle autó. Összeráncoltam a szemöldökömet, hogy megértsem, kiket és miket látok. Kaptam néhány perc gondolkozást, majd elém lépett és mutogatni kezdte. Magyarázatot is kaptam mindenre, így pillanatokkal később tudtam, hogy melyik is vagyok én.

Miután én megvoltam, fogott egy újabb lapot és odanyomta a Tommi kezébe. Figyeltem azt, ahogy ugyanazzal az átéléssel magyarázza, hogy mit is láthat azon, amit kapott. Úgy éreztem, hogy megbabonázott ez az életre kelt porcelánbaba. A pillantásomat csak akkor emeltem fel, amikor egy édes, mámorító illat kúszott az orromba.

Az ajtóban ott állt egy csinos, barna hajú nő. A tekintetem azonnal megtalálta az övét. Amint a barna szemekbe pillantottam, úgy éreztem, hogy még sosem éltem át ennyire intim pillanatot. Olyan volt, mintha feltárta volna nekem a testét és a lelkét is egyszerre. Éreztem, hogy rengeteg megmagyarázhatatlan érzés és gondolat fut át rajtam. A tekintetemben igyekeztem ezeket elrejteni és nyugodtan visszanézni rá. Lassan elindult felénk. Amint nem a szőnyegen lépdelt, mindenki felé kapta a pillantását. Eliza vigyorogni kezdett és odafutott hozzá.

-Anya! Hol voltál eddig?- ölelte át a nyakát, miután az anyai karokban volt.

-Beszélnem kellett néhány bácsival- felelte egykedvűen.

-És mit mondtak neked a bácsik?- kíváncsiskodott tovább az angyalka.

-Azt szeretnék, hogy dolgozzak itt- válaszolt és végigpillantott minden jelenlévőn. – De nemet mondtam, mert akkor nem lehetnék mindig veled.

-Én szeretném, ha itt dolgoznál- mondta a lányka.

-Még átgondolom, jó?- ajánlotta fel.

A kislány bólogatott. Utána pedig kitalálta, hogy majd ő elmondja, hogy ki kicsoda. Így lettem hivatalosan is bemutatva Chloe Newey-nak. Tudtam, hogy a kíváncsiságomat már nem tudom eltüntetni. Azonban arra sem voltam képes, hogy elkapjam róla a pillantásomat. Inkább úgy gondoltam, hogy visszatérek az előbbi beszélgetéshez.

-Nemet mondtál Christiannak?- kérdeztem rá a dologra.

-Csak annyit, hogy nem akarok itt dolgozni azért, mert Newey vagyok- felelte kimérten.

Attól, hogy ennyire távolságtartóan felelt nekem, csak még vonzóbb lett. Minden érdekelt, ami vele kapcsolatos. Ha csak ketten lettünk volna, biztos, hogy magam mellé húzom és megkérem, hogy meséljen nekem. Mindegy, hogy miről, csak halljam a hangját.

-Gyere, hercegnő, menjünk haza!- nyúlt a kislány keze felé.

-Én még szeretnék maradni- pislogott rá a barna őzike szemeivel.

-Kicsim, ideje lenne mennünk, mert még ebédet sem csináltam. És tudod, hogy délután táncolni is kell mennünk- guggolt oda elé.

-Szeretek táncolni- mosolyodott el, majd megfordult felénk. – Sebastian, eljössz egyszer megnézni, hogy milyen ügyesen táncolok?

-Persze, hercegnő- vágtam rá és simogattam meg az arcát.

-És te is eljössz, Tommi? És te, Fabian? Ugye, megnéztek engem?- kérlelte a jelen lévőket.

-Mind ott leszünk, kicsi lány- mosolygott rá melegen az edzőm.

-Mehetünk, anya- lépett Chloe mellé és megfogta a kezét.

Elbúcsúztak tőlünk, majd távoztak. Hármasban maradtam Tommival és Fabiannal. Mindketten engem néztek, és tudtam, hogy mire kíváncsiak.

-Még én sem vagyok biztos magamban- bámultam tovább az ajtót. Az orromban még mindig éreztem azt az édes illatot. - Meg kell ismernem. De ti tudjátok meg először, jó?- fordultam feléjük és próbáltam volna elterelni a gondolataimat, eléggé sikertelenül.