Adventi naptár - december 6.

Sziasztok! A Mikulás nektek "tavalyi csokit" hozott. Ez mindösszesen annyit jelent, hogy pont egy éve írtam ezt a kis novellát ajándékba néhány embernek és habár nekik nem mondtam, szerintem nem haragszanak meg, hogy veletek is megosztom! :) Csak annyit fűznék hozzá, hogy nincs köze Az élet nehézségei című történethez és a novellához, habár a kislány neve hasonló. :) Kellemes estét! :))

-------------------------------------------------------------------------

A Mikulás válaszol

„Kedves Mikulás!

Én ma nem kérek tőled semmit magamnak. Minden gyerek mindig magának szokott kérni ajándékot, mikor te jössz hozzánk. Én nem kérek tőled most semmit. Remélem, hogy nem voltam rossz kislány és nem fogsz hozni nekem virgácsot. És nagyon remélem, hogy az öcsém sem volt rossz kisfiú és neki sem hozol virgácsot. Helyette azért én írok, mert ő még csak 3 éves és nem tud írni, de ő is azt szeretné, amit én. Most ő sem szeretne magának ajándékot kérni.

Az anya kedvéért kitesszük a csizmánkat az ablakba. Az enyém rózsaszín, az öcsié sötétkék, biztos, hogy meg fogod ismerni. Az ablakban ott lesz még anyuci csizmája is, este azt is kitesszük majd, mikor nem tud róla. Az övé barna és nagyobb a lába, mint a miénk.

Azért rakom ki anya csizmáját is, mert neki szeretnénk ajándékot kérni. Anya és apa nincsenek együtt egy ideje. Apa mindig jön hozzánk, de csak velünk van, anyával nem. Anyuci sosem mond semmi rosszat róla, mindig kedvesen és szépen beszél róla. Anyu nagyon-nagyon szereti apát és mi is. Tudod, Mikulás, van az a csúnya, szőke hajú néni, aki apa mellett szokott lenni. Azt hiszem, hogy Jennifer néninek hívják. Nem szeretem őt, mert mindig úgy viselkedik apával, mintha az ő szerelme lenne. Pedig apa és anya egymás szerelmei. És Jennifer néni rosszat csinált, apa ezért ment el itthonról. Anya sokat sír miatta. Nem mondja sosem, de mikor már azt hiszi, hogy mi alszunk, akkor a szobájában szokott sírni. Reggel mindig úgy dörzsöli a szemét, ahogy én szoktam, mikor sírok és utána fáj. Nem szeretem, mikor anyu szomorú és sír. Az a szőke hajú néni a múltkor mondott valami olyat anyunak, hogy ezt a csatát már csak ő nyerheti meg, mi nem, mert ő szebb és fiatalabb. Nem tudom, hogy te mit gondolsz, Mikulás, de szerintem anya sokkal okosabb, sokkal szebb és sokkal jobban szereti apucit.

Kérlek, Mikulás bácsi, hozd vissza az apucit hozzánk és legyen minden úgy, mint régen!

Flo”

*****

Reggel felébredve halkan surrantam be a gyerekek szobájába, hogy az ajándékokat a csizmájuk mellé tegyem. December 6. volt, Mikulás napja. Az én két gyönyörűségem volt a világ két legjobb gyermeke idén, ezért természetesen az ajándék is jár. Halkan, minimális zörgéssel sikerült elhelyeznem az ablakba, a kicsi cipők mellé.

Az asztalon megláttam egy levelet, amin a címzés csak annyi volt, hogy „Mikulás”. Óvatosan kinyitottam a papírt és végigfutottam a papíron látottakat. A szemeimben azonnal megjelentek a könnycseppek és a zokogásomat minél inkább elfojtva rohantam át a hálószobámba. A szívem összeszorult attól, amit olvastam a levélben.

Mind Flore, mind Bastian nagyon örült a kis csomagnak, annak pedig még jobban, mikor Seb megjelent nálunk, hogy ő is átadja az ajándékát a kicsiknek. Boldogan csimpaszkodtak a nyakába és ölelték át őt. Egész nap a gyerekekkel volt, játszott velük, vigyázott rájuk és este ott volt a fürdésnél, valamint ő volt, aki az esti mesét elmesélte nekik.

- Ideje elmennem- mondta az ajtó felé oldalazva, mikor a kicsik már az igazak álmát aludták.

- Igen, igazad van- bólintottam rá. Már a kilincsen volt a keze, mikor még utána szóltam. – Várj egy pillanatot!

- Történt valami?- fordult vissza. Gyorsan felszaladtam a szobámba, majd visszaérve felé nyújtottam a papírt. – Mi ez?

- A gyerekek levele a Mikulásnak- feleltem remegő hangon.

- Most volt Mikulás. Akkor minek a levél?- húzta fel a szemöldökét.

- Csak olvasd el- feleltem neki, majd visszamentem a szobámba.

Hiányzott, nagyon, hogy mellettem legyen, átöleljen és megcsókoljon újra és újra. Az életünk akkor ment tönkre, mikor megjelent az a Jennifer. Ő volt az egyik új asszisztens a csapatnál és pillanatok alatt rájött, hogy Seb gyenge pontja én vagyok. Nem tudom, hogy miként is csinálta, de összehozott egy kis szerelmi történetet az én káromra.

Sikerült neki annyira hitelesen előadnia a történetet, hogy Seb elhitte, hogy megcsalom őt. Akkor pakolt el tőlünk és azóta lakunk külön. Pedig minden olyan tökéletes volt. 3 évnyi járás után eljegyzés, esküvő, nászút, egy kislány, majd 4 év múlva egy kisfiú. A szerelmünk gyümölcsei a mai napig. És bennem még megvolt a bizalom, hogy egyszer újra együtt lehetünk majd.

Mert nem érdekelt, hogy mi is történt. Nem érdekelt, hogy nem hitt nekem, nem érdekelt, hogy mi is történt közöttük, csak vissza akartam kapni a férjemet. Reméltem, hogy átgondolja a dolgot, mert ott csak baj van, ahol a gyerekek már megérzik a bajt. Nem akartam, hogy ők érzékeljék, mennyire nagy probléma, hogy nincs velük az apja.

Nehezen aludtam el, ahogy minden éjszaka. És nem aludtam túl mélyen, mert hiányzott Sebastian mellőlem. Hideg volt, a magyar tél nagyon hideg lett idén. Elhoztam a gyerekeket Svájcból, mert nem bírtam ott maradni. Nem akartam azt a környezetet, ahol az a nő is mellette van. Azért, hogy bármikor a gyerekek mellett lehessen, ő is költözött, itt lakik nem messze a Hungaroringtől, attól a helytől, ahol régen megismerkedtünk.

A kicsik élvezték, hogy új helyen vagyunk. Gyorsan találtak maguknak új barátokat. És mivel az apjuk is gyakran volt a közelben, nem történt semmi. Nekik csak annyi tűnt fel, hogy apu és anyu nem alszik együtt. De a levélből már kiderült számomra, hogy érzik a fájdalmamat. Úgyhogy muszáj lesz túllépnem.

Reggel, mikor felébredtem, meglepetten konstatáltam, hogy nem vagyok egyedül. A két törpe éjszaka átsettenkedhetett hozzám, mert mindkettő mellettem szuszogott. Elmosolyodtam a látványukon, majd a szívem sajogni kezdett, mert eszembe jutottak azok a reggelek, mikor négyen ébredtünk egy ágyban.

Nagy nehezen sikerült őket kiimádkoznom az ágyból, így végül nem volt semmi akadálya annak, hogy elmehessünk az oviba. Hazaérve vettem csak észre, hogy a konyhapulton hever két papír. A kezembe vettem őket. Az egyik Flo levele volt a Télapónak, a másik pedig egy neki címzett apróság. A kézírást azonnal felismertem. Remegő kezekkel nyitottam szét a papírt.

„Kicsi Flore!

Sajnos nem tudtam azonnal visszaadni az apukádat. De ne felejtsd el, hogy a Mikulás bácsi teljesíti a jó gyerekek kívánságait. Maradjatok a testvéretekkel olyan jó gyerekek, mint eddig és idővel teljesülni fog minden vágyatok!

A Mikulás”

Egyből kiesett a papír a kezemből. Nem akartam elhinni, hogy tényleg azt írta, hogy teljesülhet a kívánsága a gyerekeknek. Mert az azt jelentené, hogy ő visszajön hozzám. Erre azonban nem sok esélyt láttam, mivel mindig bekavart az a nő. Nehéz szívvel hajtottam össze a papírt és vittem fel a gyerekszobába. Nem akartam eltüntetni, mert tudtam, hogy rá fog kérdezni a dologra a lányunknál.

*****

„Kedves Mikulás!

Köszönöm, hogy válaszoltál nekem! És te vagy a legjobb a világon! Köszönöm az ajándékodat!

Biztos, hogy te is tudod, hogy mi történt, de azért elmesélem neked. Tegnap este is itt volt apa, ahogy minden este. Nagyon sokat nevetett meg játszott velünk és anyát is hozta játszani. Anya is mosolygott, pedig ő mostanában sosem volt vidám. De apával rengeteget nevettek egymáson. Mióta eljöttünk otthonról, nem is volt olyan, hogy együtt segítettek volna fürdeni meg együtt meséltek volna nekünk mesét. De most megint olyan volt minden, mint régen. És reggel, mikor felkeltünk Bastiannal és lementünk a konyhába, mert anya nem volt a szobájába, képzeld, ott volt apa is! Ő csinálta a reggelinket, anya meg a teánkat öntötte ki bögrébe. És mindketten mosolyogtak és mindketten sokat beszéltek és képzeld, még puszilkodtak is! És apa mondta, hogy ha haza szeretnénk menni, akkor haza is mehetünk együtt. És anya nem szólt semmit, csak kaptunk tőle sok puszit. És haza is fogunk menni majd nemsokára, mert megígérték nekünk. Remélem, hogy majd az új címemet is tudni fogod! Majd elküldöm jövőre a levelemmel!

Köszönöm, Mikulás, hogy segítettél, hogy apa megint itt legyen!

Flore"

*****

- Nézd, mit találtam- szóltam ki Sebnek a gyerekszobából.

- Mutasd!- jelent meg mögöttem, átölelte a derekam és a nyakamba csókolt. – Édes- nevetett fel, mikor végigfutotta a levelet.

- Vigyük el, hogy nehogy lebukjon a Mikulás- fordultam meg az ölelésében és el is indultam volna, ha elenged.

- Hiányoztál- suttogta és megcsókolt.

- Te is nekünk- bújtam hozzá. – De nem gondolod, hogy gyakori használatba került nálad a hiányoztál és a sajnálom?

- Nem fogom megunni egy ideig- nevetett halkan. – Hagytam magam félrevezetni és megkérdőjeleztem a hűségedet. Ezek után nem bocsátok meg egykönnyen magamnak.

- Ha magadnak nem is bocsátottál meg, azt remélem, hogy tudod, hogy én nem haragudtam rád soha- néztem a szemeibe. – Nem rád haragudtam- tettem az ujjam a szájára, mikor meg akart szólalni.

- Olvastad a Mikulás válaszát?- húzott a hálószobánk felé. Bólintottam. – Azért hagytam a konyhába, hogy te olvasd először. Tudtam, hogy ha már nem akarsz velem lenni, akkor nem adod oda a gyerekeknek. Mert minden benne volt.

- Mégis várnom kellett rád 2 hetet- jegyeztem meg.

- Egy ideje már tudtam, hogy hazudott nekem- jelentette ki komolyan. – De be akartam bizonyítani a világnak is és azt akartam, hogy soha többé ne kerülhessen a közelünkbe.

- Sikerült- bújtam hozzá és megcsókoltam.

- Egy pillanat és a tiéd vagyok- engedett el és lépett az íróasztalhoz.

*****

„Kedves Flore!

Boldog Karácsonyt kívánok neked és a családodnak! Örülök, hogy boldogok a szüleid! És köszönöm, hogy elmesélted nekem a dolgokat, mert nem tudtam mindenről. Az új címedet tudom, emiatt nem kell aggódnod. Legyetek jó gyerekek Bastiannal, jövőre pedig várom a leveledet!

A Mikulás”