Adventi naptár - december 15. (Life or death - novella, 6. rész)

Sziasztok! Mivel most értem haza és már nincs nagyon energiám írni, ezért a mai ajándék a novella folytatása lett. Jó olvasást!

-------------------------------------------------------------------

Life or death - novella, 6. rész

(Nora)

Életemben nem utáltam még annyira embert, mint azokban a pillanatokban Sebastiant. Próbáltam minden módon kiszabadulni a karjaiból, de annyira le voltam gyengülve, hogy meg sem érezte a küszködéseimet. 20 perc harc után ott feküdtem az ágyamon, a karjaimat bilincsbe fogta az erős keze, míg a térdeivel leszorította a lábaimat. Teljes mértékben ki voltam neki szolgáltatva.

-Nora? Seb?- nézett ránk meglepetten a belépő Martin.

-Minden a legnagyobb rendben- közölte vele a srác. - Csak beszélek vele. 5 percet szeretnék!

-Itt leszek a szomszéd szobában- figyelmeztetett minket, majd újra távozott.

-Jól figyelj!- hajolt közelebb Sebastian. - Nem fogom hagyni, hogy elveszítsd a reményt. Azt mondta neked dr. Schmidth, hogy 4 heted van, de én tudom, hogy több is lesz, ha hajlandó vagy harcolni. Érzem, hogy túl fogod élni, hallod?- hajolt még közelebb. - Túl kell élned! Nem mehetsz még el! Még nem is ismerhettelek meg- lett a hangja bánatosabb. - Még meg sem csókolhattalak- súgta az ajkaimra, majd egy pillanatig a sajátját az enyémnek nyomta. - Úgyhogy szedd össze magad, Nora! Holnap lemegyünk a gyerekekhez és megmondod nekik, hogy nem tudsz már annyit velük lenni, mert azt mondták az orvosok, hogy pihenned kell. De csak ennyit mondasz, nem többet. Délutánonként egy-két órát velük leszel, a nap többi részében pedig pihensz és küzdesz, érted?

-Miért kellett idejönnöd?- suttogtam könnyes szemekkel.- Miért kellett belépned az életembe?

-Talán pont azért, hogy legyen valaki, aki észhez térít- engedett el.

Lemászott az ágyról, majd fogta a takarómat és betakart. Megsimogatta az arcomat, majd mondta, hogy visszamegy, megnyugtatja a gyerekeket, hogy ne féljenek miattam. Egy pillanatig akartam egyedül lenni a távozása után, de nem tehettem, mert Martin szinte azonnal be is jött hozzám.

-Jól vagy?- ült le mellém az ágyra.

-Utálom- böktem az ajtóra. - Utálom, mert pont ugyanazokat az érzéseket váltja ki belőlem, mint Thomas egy éve.

-De ne felejtsd el, hogy ő más- simogatta meg az arcom.

-Miben?- kérdeztem meg bánatosan.

-Abban, hogy ő képes harcolni érted, akár ellened is- mosolyodott el. - Nem tudom, hogy mit csináltál ezzel a fiúval, de szerelmes beléd, ez biztos.

-Én nem akarok már szeretni- fordítottam el a fejem.

-Kicsi Nora!- érintette meg a vállam, de nem fordultam vissza. - Ha másért nem, akkor értem küzdj, kérlek! Te is tudod, hogy nekem nem jött össze az élet. Sosem voltam férj vagy apa. De mióta te megszülettél, úgy érzem, hogy valami kicsit mégiscsak megtapasztalhatok ebből. Ne add fel, hercegnő!- kérte, nyomott egy puszit az arcomra és magamra hagyott.

A gondolataim fájóak és kuszák voltak. Mindig az a fránya 4 hét jött elő. Sokkolt a dolog, mert élni akartam. De ott volt bennem a tudat, hogy nem tehetem, mert a testem nem akar élni.

Nem akartam itt hagyni a nagybátyámat egyedül ebben a világban, hiszen neki mindig én voltam az első. Soha, semmilyen előadásomat vagy megjelenésemet nem hagyta ki. Még egy kicsivel jobban is szerettem őt, mint a szüleimet, akik sosem tudtak felszabadultan boldogok lenni, mert úgy érezték, hogy azzal megsértik a nővérem emlékét. Velük szemben Martin velem örült, velem szomorkodott, amikor csak szükségem volt rá. És ő van velem most is, hogy beteg vagyok.

„Nem csak ő van veled”- súgta egy hang a fejemben. És igaza volt. Itt volt mellettem Sebastian is. A szerelem és a gyűlölet között olyan vékony a határ, amit könnyen át lehet lépni. És kezdtem úgy érezni, hogy én közel vagyok ahhoz, hogy ezt a határt átlépjem.

Emlékeztem még Thomas-ra. Már 9 hónapja volt a barátom, amikor kiderült, hogy beteg vagyok. Nagyon szeretett engem, de nem tudott megküzdeni a tudattal, hogy elveszíthet engem. Mielőtt bejöttem a kórházba, leültünk beszélni. Habár ő mindig keménynek mutatta magát, akkor és ott bátran mert könnyezni. Elmondta, hogy szerelmes belém, de elenged, mert azt nem tudná végignézni, ahogy legyengülök és végül elveszít. Hagytam elmenni, mert tudtam, hogy nem ránthatom őt magammal.

És pont emiatt féltem annyira Sebastiantól és az érzéseitől.