Adventi naptár - december 4.

Sziasztok! Itt a mai kis szösszenet. :D Szeretném jelezni, hogy lehet, hogy a héten lesznek csúszások a vizsgáim miatt, de a hétvégén pótolok, ha van ilyen csúszásom. :) Jó olvasást!

 -----------------------------------------------------------------------

Az elveszett bárányka - Eliza szökése, mikor Chloe és Seb szakított, Eliza szemszöge

Apa elment reggel és még egy puszit sem adott nekem. Mindig adni szokott, akkor is, ha éjszaka van vagy nagyon korán. Anya is szomorú, habár nem mondja meg nekem. Biztos, hogy azért ment el ő is reggel. Itt van Crystal és Britta, de én anyával szeretnék lenni vagy apával. Rossz kislány voltam, azért mentek el. Senki nem mondja meg neked, de tudom.

-Kérek szépen vizet!- néztem Crystalra. Britta benn volt az öcsémmel a szobánkban.

-Hozom, csajszi- mosolygott rám Crys.

Amíg ő poharat keresett, odamentem az ajtóhoz és egyszerűen kimentem rajta. El kell mennem, hogy megkeressem anyát és apát és elmondjam nekik, hogy mennyire sajnálom, hogy rossz voltam, mert én nem akartam az lenni.

Kicsi voltam, ezért rám egyik felnőtt sem figyelt. Elindultam a lépcsőn felfelé, utána jobbra, balra, fel, le, balra, balra, fel, le, le, jobbra, balra, jobbra, le, fel, fel, le, mindenfelé. Nem tudom, hogy mikor jöhettem el, de nem tudtam, hogy hol vagyok. Megijedtem, mert így nem tudom megtalálni anyáékat. Sosem jártam még itt, mert megjegyeztem volna a nagy ablakokat, amiken ki lehetett nézni. Odamentem és a kezemet rátapasztottam az üvegre. Odakinn már nőtt a fű és kezdett minden zöld lenni. Apa megígérte nekem, hogy kimegyünk játszani, de még nem volt ideje.

Szomorúan ültem le a földre. Szerettem volna visszatalálni, de nem tudtam, hogy merre menjek. Egyre butább ötlet volt eljönni anya szobájából. Csak be kellett volna bújni az ágyikómba és magamhoz szorítani apának a pólóját. Annak mindig olyan az illata, mint az övé. Féltem egyedül. Anyával, apával és nagyapával akartam lenni. Játszani szerettem volna Gareth-tel.

Azt hallottam, hogy valaki jön felém. Volt egy hatalmas asztal, rajta pedig terítő. Bebújtam alá, mert féltem, hogy le fognak szidni, amiért itt vagyok. Nem akartam még nagyobb bajba kerülni.

-Eliza!- szólított valaki, de nem ismertem. - Linda vagyok, a nagypapád barátja. Itt vagy, kicsim? Mindenki nagyon szomorú, mert eltűntél. Kicsim?- szólongatott. Óvatosan elhúztam a terítőt az arcom előtt, hogy lássam a nénit. - Eliza!- guggolt le elém és segített kimászni.

-Bocsánat, Linda néni!- hajtottam le a fejem és sírni kezdtem.

-De örülök annak, hogy megtaláltalak- ölelt meg és adott nekem egy puszit. - Miért jöttél el szó nélkül?- tolt el.

-Én rossz kislány vagyok- töröltem meg a szemem, de még mindig sírtam. - Apa reggel sietett el. Még akkor is szokott puszit adni, ha nagyon siet. Ma nem adott nekünk puszit, de anyának sem. És biztos, hogy én voltam rossz, és azért haragszik mindenkire.

-Dehogy voltál rossz- emelt fel. - Ezt nagyon gyorsan felejtsd el!- kért és elindult velem.

-Linda néni!- mondtam neki, mialatt mentünk. - Apa ugye szeret minket?

-Apukád imád titeket- simogatta meg az arcomat. - Ti vagytok neki a legfontosabbak, ebben teljesen biztos vagyok.

A szobánk előtt tett le engem. Kinyitotta az ajtót előttem, én pedig félve léptem be. Anya a nem volt a szobájában, ezért odamentünk a mi szobánkhoz. Kinyitottuk az ajtót és akkor ott volt ő is. Megfordult és én ránéztem. Hozzám futott és nagyon szorosan megölelt. Odabújtam hozzá és átöleltem a nyakát. Felemelt engem, majd mondott valamit Linda néninek.

-Anya, bocsánat!- emeltem fel a fejem. – Nem akartalak megijeszteni. Bocsánat!- kezdtem újra sírni.

-Semmi baj!- simogatta meg a fejem. Leült az ágyamra, segített átöltözni, majd újra átölelt. Belekapaszkodtam a pólójába, hogy biztos ne menjen el. Simogatta az arcom és a hajam, ringatott és dúdolgatott nekem. Becsuktam a szemem, mert aludni szerettem volna.

-Anya!- suttogtam csukott szemekkel. - Ugye, apa vissza fog jönni?

-Remélem- felelte és tovább ringatott engem. Lassan elaludtam és reméltem, hogy csak egy rossz álom lesz, hogy apa nincs velünk.