2010. március 18., csütörtök

Back again... - 6. rész

Ki az az idióta, aki hajnali fél 5-kor telefonál? Nekem csak 5-kor kellett volna kelnem, hogy odaérjünk a rajthoz, erre van valaki, aki nem bírja ki azt a fél órát és felkelt.

- Mi van?- morogtam a telefonba.

- Itt az összes csaj- hallottam meg Sebastian hangját.

- Mi van?- kérdeztem megint, mert nem fogtam fel semmit.

- Christian felvette őket dolgozni. Itt van mind, kivéve…

- Bonnie- vágtam közbe. Egyből éberebb lettem.

- Igen, ő nincs itt. De nem tudom, hogy meddig lesznek rendben a dolgok… nekem ez nagyon nem tetszik- morgott.

- Kellett neked felszedned azt a csajt- válaszoltam kárörvendően, bár tudtam, hogy az én sorsom sem jobb. – Most pedig megengeded, hogy a megmaradt 25 percemet végigaludjam?- kérdeztem, majd lecsaptam a telefont és visszaaludtam.

***

Szombat volt, éjjel 11 és éppen beértem a nap utolsó szakaszán. Ekkor kopogott be az ablakon az egyik szerelőm.

- Valami újságíró vár. Állítólag a sajtósod beígért egy fél órás exkluzív interjút.

- Exkluzív interjú? Most? Itt sincs a sajtósom- mormogtam az orrom alá. – Derítsd már ki, hogy kivel beszélt.

A srác elment, de nekem akkor már megvolt a sejtésem. És ez nem kecsegtetett semmi jóval. Nem is kellett csalódnom.

- Azt mondta, hogy egy magas, szőke, zöld szemű nő ígérte meg neki…

- Megyek morogtam és átkoztam a pillanatot, mikor kiszemeltem magamnak Bonnie-t.

***

2010 decembere, FIA gála. A lányok nem adtak hírt magukról az utolsó futam óta. Már az is be lett jelentve, hogy én leszek Mark helyett a pilóta. Mindenki repkedett, hogy visszatérek és a mezőnyben 6 világbajnok lesz egy szezonban.

Ha már emlegettem a kerge kengurut, ideje volt, hogy lakoljon. Még nem teljesítette a feladatát, amit én szabok meg az iszogatás után. Persze, beszéltem Bernie-vel és Jean Todttal is, mert nem akartam, hogy nagyon nagy legyen a balhé. Így engedélyt is kaptam, de csak éjfél utánra, mert addigra a legtöbb nagyember elmegy és olyankor már csak a pilóták szoktam maradni. Fél1-kor fel is mentem a színpadra és megkaparintottam a mikrofont.

- Halihó, emberek! Előkerítené valaki a kerge… akarom mondani Mark Webbert?- néztem körbe, majd lassan fel is támogatták őt a színpadra. – A fogadásunk értelmében ideje letöltened a büntetésed. A következő egy órában alsónadrágban kell felszolgálnod a jelenlévőknek.

Kerek szemekkel nézett rám. Megjelent 2 pincérsrác és elrángatták a konyha irányába. Minden jelenlévő izgatottan várta a megjelenését. És mikor megtörtént, mindenkiből kiszakadt a röhögés. A nyakába tettek egy cuki csokornyakkendőt, rajta maradt a zokni és a cipő. De a legröhejesebb a rózsaszín, piros szívecskékkel díszített fecske volt.

- Kár lett volna elveszíteni- röhögött mellettem Heikki.

- Nem mindennapi a látvány- nevettem én is és készítettem egy képet a mobilommal.

- Tudsz te, ha akarsz, szépfiú- súgta egy nő a fülembe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése