(Kimi)
Mikor felébredtem, egyből tudtam, hogy nem álom volt az elmúlt nap, hanem valóság. Ebben erősített meg az is, hogy Bonnie telefonja nálam volt. A konyhában pedig Sebastiannal futottam össze. Egy bögre forró csokit szorongatott és álmosan pislogott maga elé. Én is csatlakoztam hozzá, csak én kávét ittam.
- Christian vár 10-kor az irodájában- mondta nekem.
- Remek- morogtam.
A merengésemből kopogás zökkentett ki. Elmentem ajtót nyitni. Gemma állt ott. Ahogy találkozott a tekintetünk, láttam rajta, hogy meg tudna fojtani. És lehet, hogy ebben a helyzetben engedtem is volna neki. Elmasírozott mellettem és a konyhában ücsörgő csapattársamat vette célba.
- Bocsánat, hogy este úgy kidobtalak- nézett félve Sebre.
- Nincs semmi gond, megértem. Ugye Bonnie jobban van?- kérdezte ő a lányt.
- Ma még nem beszéltünk. Hagyott egy üzenetet, hogy el kell intéznie néhány dolgot.
- Akkor menjünk vissza, hogy ne az üres lakással találja szembe magát- indultak el kifelé.
- Seb!- szóltam utánuk, mire az említett visszafordult. – Kösz mindent!
- Bár ellenzem, amit tettél, de a barátom vagy- mondta, majd egyedül maradtam.
A gondolataim végig Bonnie körül forogtak. Jóvá akartam tenni, amit sikerült elrontanom. De még mielőtt elkezdeném a nagy szervezkedést, megyek és megnézem, hogy mit akar Christian. Meglepődve bámult rám, mikor 10 előtt 5 perccel beléptem hozzá. Igaz, sosem voltam pontos. Rajtam kívül jelen volt még Mark és Tommie.
- Uraim, egy kisebb változás fog történni a mai nap folyamán- kezdett bele. – Mark, te átköltözöl Kimihez.
- Bocsi, hogy közbevágok,- néztem a főnökre – de Bonnie a lakótársam.
- Ez most megváltozik. Tommie, esetleg ellenvetés?- nézett rá Seb edzőjére.
- Nincs- felelte gyorsan.
Eléggé lelombozott a tudat, hogy esélyem sem lesz a nap 24 órájában vezekelni a bűneimért. Tudtam, hogy Bonnie kérhette erre a férfit, de nekem ez nagy csalódás volt. Vártam még egy percet, hogy van-e még valami mondanivalója, majd felkeltem és elindultam kifelé. A kezem már a kilincsen volt, mikor Christian újra megszólalt.
- Kimi, lenne még valami…
- Igen?- kérdeztem meg sem fordulva.
- Lehetne négy szem között?- tekintett rá a másik két férfire. Ők szó nélkül távoztak.
- Mondd gyorsan, mert sietnék.
- Mindössze annyi, hogy ha akár egy kicsit is spiccesen látlak, akkor repülsz- mondta komolyan.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan- pördültem meg a tengelyem körül, hogy lássam az arcát.
- Komolyabban nem tudom gondolni- mondta, majd mutatta, hogy mehetek.
Egyenesen a lakásom felé vettem az irányt. Iszonyatosan mérges voltam, mert elvette az egyetlen olyan lehetőséget, amivel esélyem lenne felejteni akár néhány órára. A lakáshoz érve egy kicsit le kellett higgadnom, ezért nem mentem be azonnal. Viszont Bonnie-t még sikerült beérnem. Egy dalt énekelt… egy szakításról szóló dalt.
A szobájának az ajtaja nyitva volt, de nem mentem el odáig. Csak nekidőltem a nappali falának és néztem őt. Tudta, hogy ott vagyok, de nem tett semmit ellenem. Csak pakolt gépiesen a bőröndjébe. Meg akartam akadályozni, de nem akartam még jobban elvágni magam tőle. Így csak álltam és néztem.
Mikor készen lett, összehúzta a bőröndjének a cipzárját. Levette az ágyról és húzni kezdte maga után. Még egyszer rám emelte a tekintetét és elsuttogta a dal utolsó sorát:
- Nem fogsz sírni látni az utolsó búcsúzáskor.
Még egyszer rám nézett, majd kisétált az ajtón és vele együtt a szívemből is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése