Nem így terveztem - 41-42. rész

41. rész

Reggel nem akartam lemenni a géphez, amivel elmegy az összes olyan ember, aki fontos nekem. Nem akartam szembetalálkozni Sebastiannal, de végül mégis lementem. Látni akartam az apámat, mielőtt elrepülnek. Elizával és Gareth-tel együtt mentem le az előcsarnokba, ahol gyülekeztek a többiek.

Láthattam, ahogy Tommi akkor lép be a nyomában Crystallal. A lány szeme csillogott, de nem mert felpillantani. Gyorsan hozzám sietett, még mielőtt az apja észrevette volna. A fülembe súgta, hogy mit mondjak Christiannak, ha kérdez. Tudta, hogy el kell nekem mesélnie mindent, de nem ez volt a lényeg most.

- Biztos, hogy nem jössz, kicsim?- lépett mellénk a főnököm.

- Nem, maradok- rázta a fejét. – Most jobb nekem itthon.

- Minden rendben volt vele este?- fordult felém Horner.

- Szavam nem lehet, de te is nagyon jól tudod, hogy a lányod hogyan is viselkedik- néztem rá komolyan. – Vigyázok rá és ő meg ránk, rendben?

- Rendben!- adott egy puszit nekem, majd a gyerekeknek és végül magával húzta a lányát.

- Nem szívesen hagylak itt titeket- lépett oda elém Tommi. – Félek, hogy baj lesz, ha mi elmegyünk.

- Megígérem, hogy nem csinálok semmi ostobaságot- pislogtam szépen. – De akkor te is megígéred, hogy nem töröd össze a szívét- fordultam arra, amerre Christian és Crystal voltak.

- Nem egyszerű- sóhajtott fel nagyon halkan. – Félek, hogy baja lesz miattam.

- Segítek, mindenben- öleltem át szorosan. – Hiányozni fogsz!

- Ti is nekem!- kaptam puszit tőle is, majd elbúcsúzott a gyerekektől.

- Anya, elköszönhetek apától?- nézett rám Eliza. – Kérlek!

- Odaviszed őket?- néztem a finnre, aki csak bólogatott és magával vitte a kicsiket.

Apám addig maradt mellettem, ameddig csak tehette. Átölelt, csitítgatott, mert megint ki akart szakadni belőlem a zokogás. Megkértem, hogy küldjön nekem át minden adatot, hogy a munka lefoglaljon a gyerekek mellett. Kellett valami, ami eltereli a figyelmemet. És azt is hallottam, amikor megkérte Lindát, hogy vigyázzon ránk.

*****

Az elkövetkezendő napokon nem nagyon csináltam semmit. Egész nap anyaként viselkedtem, a lányommal, a fiammal és a fogadott húgommal töltöttem minden pillanatom. Megtudtam minden részletet, ami a mi kis vendégszobánkban történt, ahol Tommi lakott. Crystal szárnyalt, de nem mutatta előttem, amiért ennyire figyelmes.

- Nővérkém!- nyitott be hozzám csütörtökön este.

- Mondd, hugi- pillantottam rá. Lefeküdni készültem, habár csak 7 óra volt.

- Te felkelsz hajnalban, ugye?- huppant le mellém az ágyra.

- Igen, apa szobájában leszek, kapom az adatokat az ő gépén, a sajátomon számolok, a tévében meg megy a BBC- meséltem el neki a terveket.

- Ha vége van, bejössz és mondasz nekem egy eredményt?- birizgálta a takarómat.

- Ez csak természetes- öleltem meg. – Köszönöm, hogy figyelsz a kicsikre!

- Ők a testvéreim, ahogy te is- adott egy puszit. – Szóval, nincs mit köszönnöd!

- Szeretlek, Crys!- simogattam a hátát.

*****

Angliában hajnal fél 2 volt, mikor elkezdődött a szabadedzés, amit én hosszú ideje először néztem mérnöki szemekkel. Figyeltem a bejövő adatokat, számoltam, taktikáztam, mindenre odafigyeltem. Az annyira nem tetszett, hogy úgy vettem észre a KERS nem a legjobban működik. Egész idő alatt ettől a rendszertől féltem.

Panaszra nem lehet okunk, hiszen Webber-Vettel sorrendben megnyertük az első tréninget. Visszafeküdhettem volna, de nem tettem. Szóltam Crystalnak, majd leültem számolgatni. Végig kapcsolatban voltam a gyárral és apámmal és így, többed magammal próbálkoztam a tökéletes megoldás megtalálásában.

A második edzésen már más beállításokat próbálgattunk, amik – az én szemszögemből mindenféleképpen úgy tűntek – nem működtek. Seb csak a 4. lett, míg Webber az ötödik. Figyeltem a többi autót is, de nem láttam olyan megoldást, ami nekünk is kellett volna. Persze, a csapatok megint minket támadtak, mondván, flexibilis a szárnyunk.

- Anya!- jelent meg a kislányom feje az ajtóban. – Bejöhetek?

- Gyere!- mosolyogtam rá. Felmászott az ölemben a plüsskutyájával a kezében és nézte, hogy mit csinálok.

- Itt vagyok, Chloe!- tért vissza apám a gépe elé. – Szia, angyalka!

- Szia, nagyapa!- integetett Eliza is, majd tovább szemlélte, hogy mit is csinálok. – Anya, nagyon nehéz, amit csináltok?

- Csak kicsit- simogattam meg a fejét. – Apa, azt hiszem, én ennyire jutottam most.

- Már bőven sok, amit kaptam tőled és a gyárból. Ezeket felvezetve a megbeszélésen tökéletes esélyeink vannak a remek szezonkezdetre. Csókollak titeket, hercegnőim!

- Szia!- köszöntünk el, majd kikapcsoltam a gépet. – Palacsinta reggelire?- néztem a kislányomra.

- Jó!- mosolygott és együtt mentünk ki a konyhába.

*****

Feladó: cryshorner@yahoo.com

Tárgy: Mi

„Szia!

Tudom, megígértem, hogy adok neked időt, de nem bírok tovább várni. Péntek van és egy hangot nem hallottam rólad, mióta elmentetek. Kezdek begolyózni attól, hogy ennyire némaságba burkolózol. Legalább egy sms-t küldj, hogy minden rendben, kérlek! Nekem már ez is bőven elég lenne. El sem tudod képzelni, hogy milyen hévvel bújom a honlapokat, ahol képeket közölnek, és mindenhol téged kereslek. Lehet, hogy túlzott megszállottságnak tűnhet, de nekem sokat jelent, hogy látom, rendben vagy. Szeretlek!

Crystal”

*****

Délután, mikor felébredtünk Gareth-tel a délutáni alvásból, bekapcsoltam a gépem, hogy megnézzem, milyen leveleket kaptam. A kisfiam mellettem feküdt a hatalmas ágyon és újból a megfordulás bonyolult művészetét gyakorolta. Árnyék, Eliza kutyusa az ágy végéből szemlélte mindezt. Én közben nekikezdtem az olvasásnak:

Feladó: tommip@redbullracing.com

Tárgy: Egy kis kérés…

„Szia!

Hogy vagytok otthon? Itt, felénk minden rendben van, éppen készülök aludni, mert már este 11 van, de ezt a levelet még muszáj megírnom. Szeretnélek megkérni egy nagy szívességre. Megtennéd, hogy elmentek egy tenyésztőhöz és vesztek egy kutyust? Meg szeretném lepni Őt, de innen nem tudom másképpen megoldani. Megmentenéd az életem! Előre is köszönöm, ha megteszed!

Tommi”

Feladó: hennafs@yahoo.com

Tárgy: Mi újság?

„Szia!

Régen hallottam felőled első kézből. Mi történt? Kimi mesélte, hogy összevesztetek Sebastiannal és szakítottatok. Biztos, hogy ekkora a baj, barátnőm? Tudom, hogy még mindig nem találkoztunk, de elszomorít, hogy ilyen bajokkal kell megküzdened. Azt tervezem, hogy a drága férjemet kicsit lekoptatom és 2 hét múlva elutazom hozzád egy kicsit, hogy végre találkozzunk és beszéljünk. Remélem, hogy nem lenne akadálya a dolognak. Azt hiszem, hogy az a malajziai versenyhétvége. Mit szólsz hozzá?

Puszi,

Henna”

Feladó: s.vettel@redbullracing.com

Tárgy: Kérlek, csak hallgass meg!

Elég volt meglátnom az utolsó levél feladójának a címét, rekordsebességgel nyomtam meg a törlés gombot. Nem akartam meghallgatni, nem akartam látni, nem akartam vele beszélni. Csak arra vágytam, hogy kikerüljön végre a szívemből és nyugodtan élhessem az életemet a gyerekeimmel, nélküle…

42. rész

Teljes homály fedte, hogy mi is volt benne abban az üzenetben. Nem hagytam egy pillanatra sem, hogy felülemelkedjen rajtam a kíváncsiság. Felsóhajtottam minden pillanatban, mikor láttam róla képet, hallottam a nevét vagy a hangját, de nem engedtem az érzéseimet kibújni abból a kalitkából, ahová bezártam őket.

A délután folyamán összeszedtem Árnyékot és Elizát és elvittem a helyi kisállat-kereskedésbe. Mondtam neki, hogy választani kellene egy kiskutyát, aki meglepetés lesz majd valakinek. Megígérte, hogy senkinek nem szól a dologról, majd ő is bevetette magát az állatok közé. Én csak mosolyogva néztem őket.

- Anya!- kiáltott fel Liza úgy 10 perccel később.

Odamentem hozzá, hogy meglássam, mi az, amiért hívott. Ott állt egy kis kifutó mellett, amiben egy kis westie ugrándozott vidáman. Úgy vettem észre, hogy a kislányom és Árnyék is őt szemelték ki. Leguggoltam melléjük és odanyújtottam a kezem a kis fehér szőrcsomóhoz, aki megszaglászta a kezem, majd vidáman csóválta a farkát.

- Úgy látom, hogy megtaláltátok a meglepetésünket- vettem ki a kiskutyát a helyéről.

- Akkor ez a kis hölgyemény lett a szerencsés?- kérdezte az eladólány, mikor átvette a kicsi állatot.

- Igen, őt visszük- mosolyogtam rá.

Megkaptuk a megfelelő papírokat, valamint kifizettem az árat, amit kértek érte. A kutyus nagyon érdeklődő volt, hiába tettem bele egy kosárba a kocsiban, alig maradt meg a helyén. Végül Árnyék tette a mancsát a kicsi hátára, így ő nem tudott mocorogni. Eliza vidáman nevetett rajtuk.

- Ti merre jártatok?- kérdezte Crystal, mikor leparkoltam a garázsban.

- Hoztunk egy új lakót- vettem ki a kutyát a helyéről.

- De gyönyörű!- csillant fel a lány szeme. – Honnan jött az ötlet?

- Árnyék egyedül volt- csicseregte mellettem a kislányom. – Kellett neki egy játszótárs.

*****

Feladó: chloenew@redbullracing.com

Tárgy: Meglepetés

„Szia!

Jó hírem van: a kutyus itt van nálunk. Egy csodaszép westie mellett döntött Eliza és Árnyék közösen. Az új jövevény remekül érzi magát, azonnal megtalálták a közös hangot Crystal-lal. Úgy tudja, hogy Eliza addig nyaggatott engem, amíg nem vettem egy játszótársat az ő husky-jának. Közösen választottak neki nevet, Sally-nek hívják őt. És azt hiszem, hogy párt sem kell keresni a kutyusnak, mert Árnyék nagyon odavan érte. Sok sikert a csapatnak!

Chloe”

*****

Vasárnap délelőtt Eliza maga volt a megtestesült angyal. Annyira örült annak, hogy Sebastian megnyerte az első futamot, hogy mindent megcsinált, amit kértem, nem hangoskodott, csendben játszott, nem zavart senkit. Crystal is meg volt lepődve ezen a viselkedésen, de végül ráhagyta a dolgot.

Nekem közben dolgoznom kellett. Nagy problémánk volt a KERS, amit kivettek a kocsiból a futam előtt. Nem tartottam a saját rendszerünket biztonságosnak és eszembe sem jutott kockára tenni a pilótáink és a szerelőink életét. Fontos szerepem volt abban, hogy a csapat végül kiszerelte a kocsiból az új rendszert.

A munkámba menekültem a saját gondolataim és érzéseim elől. Az e-mail fiókomat minden alkalommal remegő kézzel nyitottam meg és nem voltam hajlandó elolvasni, amiket írt, de már nem töröltem a leveleit. A telefonom is le volt némítva, hogy még véletlenül se hívogasson vagy üzenhessen.

- Holnap délelőttre már itthon lesznek- nyitott be délután Crystal a szobámba. – Most hívott apa.

- Az jó- próbáltam rámosolyogni, de nehezen ment.

- Nem tetszik, amit csinálsz magaddal- rázta meg a fejét. – Senkinek nem segít, ha magadba fordulsz, de te nem teszel semmit ellene. Csak bezárkózol egész nap és beletemetkezel a munkába.

- Ki akarok kerülni innen, de egyszerűen nem megy- keltem fel a helyemről és járkálni kezdtem.

- Küldött neked ezernyi sms-t, amiben arra kér, hogy bocsáss meg neki és hallgasd meg. Miért nem adsz neki egy esélyt?- tette le a telefonomat.

- Egyszerűen képtelen vagyok rá- suttogtam magam elé. – Nem akarom ezt az egészet.

- Csinálj magaddal valamit, kérlek!- fogta meg a vállam a lány. – Menj fel, zuhanyozz le, csípd ki magad és menj el éjszakára! Felejtsd el egy kicsit a bajaidat!

- Crystal, már nem vagyok egy fiatal lány, aki bármit megtehet. Felelős vagyok 2 kicsi gyerekért, akiknek rám van szükségük- tiltakoztam.

- De nem segít nekik, hogy teljesen össze vagy törve és azt látják, hogy pocsékul érzed magad- magyarázta. – Menj el, ereszd ki a feszültséget, és ha nem akarod megbeszélni Sebastiannal, akkor lépj tovább, jó?

Nem válaszoltam neki és ebből mindketten tudtuk, hogy ez a részemről beleegyezés. Nem akartam elviselni, hogy tényleg igaza van, de nem tudtam mit tenni a dolog ellen. Ő volt az, aki engem kioktatott, pedig a húgom lehetne. De ő belátta azt, amit én nem. Itt az ideje, hogy eldöntsem, mit akarok tenni.

Azt tettem, amit Crys mondott nekem. Összeszedtem magam, hogy elmenjek szórakozni. Felvettem egy olyan ruhát, amit karácsonykor kaptam. Rövid volt, a lényeget megmutatta, de nem volt túlságosan kihívó. Anya voltam és ezt soha nem felejthettem el. Mikor sminkeltem, Eliza is megnézett engem és muszáj volt őt is kifestenem.

Este 10 volt, mikor megérkeztem arra a helyre, ahol először csókolt meg Seb. Ide járt mindenki a gyárból, ha kicsit ki akart kapcsolódni. Alig léptem be, láttam a rengeteg ismerős arcot, a legtöbb persze döbbenetet sugárzott felém. Tom is megállt a pultnál, mikor meglátott, pedig előtte még nagyon akart valamit tenni.

- Szia!- ültem le elé. – Kérnék 5 feles tequilát, tisztán- mosolyogtam rá.

- Nem lesz az sok, Chloe?- tett le maga elé 5 poharat.

- Ez csak a kezdet, Tom- fordítottam neki hátat és elkezdtem felfedezni, hogy kik is vannak itt.

Sokan voltak, akiket csak látásból ismertem, még a nevüket sem tudtam. Utána ott voltak a gyártási részlegről néhányan, egy-két mérnök, a sajtóosztály néhány beosztottja, valamint a fiatalok a személyzetiről. És persze Ryan, a tervezőktől. Őt ismertem a legjobban, mert ő dolgozott közvetlenül a kezem alatt.

- Sok lesz az, nem, főnökasszony?- állt meg mellettem, mikor túl voltam 3 pohár alkoholon.

- Ahhoz, hogy felejtsek, nem- ráztam meg a fejem és legurítottam a maradék kettőt. – Iszol valamit? Én állom.

- Majd veled- segített fel a székről. – Mondhatjuk, hogy ünnepelünk?

- Mit? Hogy a naaagy Sebastian Vettel hozta a kötelezőt? Ugyan már- legyintettem. – Nem érdekel.

- Inkább nem kérdezek- rázta meg a fejét Ryan és húzott táncolni.

Az alkohol gyorsan munkálkodott, ahogy arra annyira vágytam. Úgy 20 perccel később jöttek oda hozzánk a szerelők némi Red Bullal. Felháborodottan közöltem velük, hogy nekem semmit ne adjanak, ami alkoholmentes és akkor közölték, hogy tévedek, van benne vodka. Ezek után nem volt kérdés, hogy ittam-e. Arra még emlékeztem, hogy rámásztam Ryanre, aki sikeresen hárította a támadásaimat… egy darabig biztos.

Reggel hirtelen ért az ébredés és a csörömpölés, ami a földszintről jött. Körbenéztem és meglepetten konstatáltam, hogy a saját szobámban vagyok. Nem tudtam, hogy miképpen kerültem haza. Körbenéztem és megállapítottam, hogy bárki hozott haza, arra odafigyelt, hogy ne legyen velem senki.

Halkan nyílt ki az ajtó. Arra fordítottam a fejem és meglepetten pislogtam. Egy szőke, kék szemű, mosolygós nő lépett be hozzám. Még soha nem találkoztam vele, még képen sem láttam, de tudtam, hogy ki is ő. Nem értettem, hogy került ide, a mi házunkba, azt meg végképp nem, hogy én miért nem tudok róla.

- Bocsánat a zajért, a férjem kissé ügyetlen, ha a nyakán lóg egy kislány- ült le az ágy szélére.

- Hogy kerülsz te ide?- suttogtam, mert hangom az nem volt.

- Portugália nincs olyan messze. És mondtam neked, hogy jövök. Az már más, hogy így a nyakadba akasztok még egy finnt, de majd próbálom leszerelni- mosolygott tovább.

- Én nem értem- ráztam meg a fejem, ami elég nagy baj volt, hiszen elfelejtettem, hogy nagyon csúnyán másnapos vagyok.

- Menj és szedd össze magad, utána mindent elmagyarázunk, jó?- simogatta meg a karom és magamra hagyott.

Nagy nehezen elbotladoztam a fürdőbe, de eléggé szédültem. Beálltam a zuhany alá és csak úgy tudtam talpon maradni, ha megtámaszkodom a falban. Nagy nehezen lezuhanyoztam és a hajamat is megmostam. Minden elég erős és biztos tárgyba kapaszkodtam járás közben, hogy ne essek el. Kemény 1 órámba telt valamennyire összeszedni magam.

Komoly elhatározás kellett ahhoz is, hogy le tudjak menni a lépcsőn úgy, hogy nem gurulok le. Végül a korlátba kapaszkodva, de normális tempóban tudtam kivitelezni a műveletet. Végig az járt a fejemben, hogy Elizának nem kellene látnia, hogy mennyire szét is van csúszva az anyukája.

- Gyere, inkább ülj le- jelent meg előttem egy szőke finn.

- Tommi? Mit keresel te itt?- kapaszkodtam meg a karjába.

- Úgy 2 órája érkezett meg a gépünk- ültetett le a kanapéra. – Egyből jöttem ide, hozzátok, mert a húgom felhívott, hogy ők is itt vannak.

- Kit is takar az ők?- kezdtem el masszírozni a halántékomat, mert még mindig nem voltam eléggé jól.

- Henna és Kimi az ők- mosolygott rajtam. – A kedves sógorom hozott haza és akadályozta meg, hogy Ryan karjaiban töltsd az éjszakát.

- Rámásztam?- nyögtem fel.

- Nem csak rá próbáltál rámászni- hallottam meg egy másik hangot. A konyha ajtajában ott vigyorgott Kimi.

- Amint jobban leszek, képen töröllek, jó?- pillantottam rá, majd inkább becsuktam a szemem. – Nem nagyon emlékszem arra, hogy mi is történt.

- Én szóltam nekik- jött a közelből Crystal hangja. – Mikor ideértek, akkor kérdezték, hogy merre vagy és Kimi elment utánad és megígérte nekem, hogy hazahoz.

- Ami – tegyük hozzá a hitelesség kedvéért – nem volt egy nagyon egyszerű dolog- vette át a szót a Jégember. – Először alig lehetett téged leválasztani Ryan barátunkról, majd velem akartál kikezdeni, és amikor kikosaraztalak, akkor elkezdted emlegetni a németet.

- Még csak meg se említsd!- sziszegtem mérgesen. – Nem akarok róla tudni.

- Beszélnetek kell!- jelentette ki minden jelen lévő egyszerre.

- Nem!- nyitottam ki a szemeimet és dühösen bámultam őket.

- Akkor azt hiszem, én nem is kellek ide…