Nem így terveztem - 38. rész

Sziasztok! Kinek van kedve játszani? Van egy félkész novellám Seb vb-címéről. :D De ára van annak, hogy olvashassátok. Ha holnap délután 4-ig (nov.21.) a 37. és 38. részhez összesen érkezik 18 komment (minimum 4 sor!), akkor befejezem nektek és felteszem. :D És mostantól van Facebook csoportja is a blognak: Monshe történetei

-------------------------------------------------------------------

Eliza szomorúan ücsörgött a kanapén hétfőn este márciusban. Szomorú volt, mert Seb és Tommi újra elmenni készült. Az is lelombozta, hogy az imádott nagypapája elmegy, hiszen az elmúlt napokban összenőtt mindenkivel. És az is elvonta a kedvét, hogy Crystal is úgy döntött, elmegy az apjával.

- Akkor most megint elhagysz minket?- lóbálta a lábát a kislány.

- Dehogy hagylak el- torpant meg Seb. Kivettem a kezében lévő felsőt, amit el akart tenni és én tettem bele a táskájába, amit rendeztem. – El kell mennem autót vezetni- ült le a kicsi mellé és az ölébe ültette. – Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretlek. Mindig rátok fogok gondolni. És tettem el fényképet is rólatok.

- Haza fogsz jönni?- karolta át a nyakát.

- Igen, szombaton. Ha elengednek, akkor már korábban- adott neki egy puszit. – És minden nap fogok telefonálni, megígérem neked, hercegnőm.

- Szeretlek, apa!- ölelte át a nyakát Liza.

Sebi felemelte és odajöttek hozzám. Megsimogattam a kicsi hátát, mire ő felém fordult és odahúzott magukhoz. Odabújtam Sebastian másik vállához és én is megöleltem a lányomat. Jó volt az a néhány pillanat, amit együtt töltöttünk hármasban. Végül Eliza törte meg az egészet azzal, hogy felemelte a fejét, majd Sebre nézett.

- Apa, lehetek én is Vettel?- fogta a két kicsi keze közé az arcát.

- Tessék?- kérdezett vissza döbbenten Seb.

- Ezt először meg kell beszélnünk Josh-sal, édesem- vettem át a kislányt. – Ha ő beleegyezik, akkor beszélünk erről, jó?

- Jó- bólogatott. – Apa, hozol nekem csokit? Finomat?- fordult vissza Sebi felé.

- Hozok csokit, persze- mosolygott rá a férfi. – És próbáld meg rávenni Tommit is, ha többet szeretnél.

- Anya, tegyél le, kérlek!- mocorgott, majd amint a földet érték a lábai, már futott is az edző szobájába.

- Jól vagy?- léptem Seb mellé és megsimogattam az arcát. – Kissé elsápadtál.

- Azt hittem, hogy van még néhány évem, amíg ezt felveti. De ugyanez volt azzal, amikor megszólított apaként. Váratlanul ért a dolog nagyon- ölelt meg.

- Szokj hozzá- suttogtam a fülébe, majd adtam neki egy csókot.

Már este 8 is elmúlt, mikor elindult a kis csapat a repülőtér felé. Mivel Seb csak szerdán tesztelt, nem rohantak annyira Barcelonába. Eliza szomorúan integetett nekik, nem örült annak, hogy a fiúk megint elmennek. Kizökkent a kicsi élete a megszokottból és ez nem tett annyira jót egy ekkora gyereknél.

Újra beköltözött mellém az ágyba Sebastian helyére. Magához húzta a párnáját, amin tökéletesen érezhető volt az illata. Én sem voltam rest, kerestem egy pólót a szekrényben, ami az övé és abban feküdtem le aludni. Kicsit könnyebben viseltem, hogy nem fekszik mellettem. A jót mindenki gyorsan megszokja…

*****

Amíg a fiúk nem voltak, addig beültem a gyárba én is elemezni. Nem voltak egyszerűek a dolgok, komolyan figyeltem mindenre, hogy tudunk-e még valahol nyerni néhány ezredet. Állandó kapcsolatban voltam az apámmal és néhány mérnökkel, akikkel kombináltunk, hogy mire is lehet jutni abból, amink van.

Nehéz volt a helyzet, mivel már a futamra kellett volna készülnünk, de azt eltörölték. A szívemről hatalmas kő esett le, mikor megtudtam, hogy nem teszik ki a családomat annak a veszélynek, ami ott uralkodott Bahreinben. És ez adott nekünk egy kis lehetőséget arra, hogy tökéletesítsük az autónkat.

A KERS nem volt az a rendszer, ami elnyerte a tetszésem. Gyakran kételkedtem abban, hogy nem fog hirtelen elromlani és ezzel tönkrevágni a kocsinkat. Nem beszélve arról, hogy ha az elektronika elromlik, akkor a pilótáinknak is baja eshet. Ezt volt az, amitől szinte rettegtem. Hogy kisebb hiba nélkül is nagy baja lehet Sebnek.

Eliza élvezte, hogy fel-alá rohangálhat és mindenkivel beszélhet a gyárban. A szobáját nagyon szerette és gyakran besurrant Seb szobájába is. Egyszer például láttam, ahogy egy pólót csen el a szekrényből és az ágyába rejti el, hogy ne vegyem észre. Nagyon ragaszkodó lett. Néha féltem, hogy mi is lesz, ha valamiért mi szétmegyünk.

*****

Péntek éjjel arra ébredtem, hogy valaki motoszkál a szobámban. Ijedtem húztam magamra a takarót. Biztos voltam abban, hogy nem Eliza, mert ő amint belép a szobámba, belesuttogja a baját a sötétbe és csak úgy indul meg felém. Továbbá itt, a gyárban szeret a szobájában maradni, hogy vigyázzon a testvérére.

Éreztem, ahogy remegni kezdek, miközben valaki még mindig benn volt. A hátam mögött volt és a szemem is csukva tartottam, nehogy rájöjjön, hogy ébren vagyok. Akkor kezdtem igazán pánikba esni, mikor befeküdt mellém az ágyba. Majdnem felsikoltottam félelmemben, de csak jobban szorítottam a takarót.

A lágy simogatás hirtelen ért a sokk után. Azonnal felismertem az érintést, ami megnyugtatott. Lassan lazultak el újra a tagjaim, majd ugyanúgy csukott szemekkel megfordultam, hogy közelebb tudjam magamhoz. Reggel, ha rákérdez, majd mondhatom, hogy nem voltam ébren, mert lehetett csak egy reakció arra, hogy velem van.

Éreztem, ahogy átkarolja a hátam és egy puszit nyom a fejemre. Még jobban belefúrtam magam az ölelésébe, ami az egyik legotthonosabb hely volt a világon. Felsóhajtottam, mikor hallottam a szapora szívverését, de tovább tettettem, hogy aludtam. Nem akartam kizökkenteni a gondolataiból.

- Ha tudnád, hogy mennyire félek attól, hogy egyszer ennek vége lesz- suttogta a sötétbe. – Nem tudom, hogy mi is lesz velem akkor, ha már nem fogsz ölelni, ha majd nem csókolsz, és nem nekem mondod, hogy szeretsz. Bárcsak örökké tartana ez az érzés úgy, hogy tudjam, nem fog elmúlni.

A szememből egy apró könnycsepp vándorolt le a pólójára, ami elárult. Éreztem, ahogy megdermed a keze a hátamon és már nem simogat tovább. Szorosabban öleltem át, azt akartam, hogy tudja, szükségem van rá. Nem szólt semmit, csak ölelt ő is. Nem akartam magam elárulni, de nem tudtam mit tenni a dolog ellen.

Mikor reggel felébredtem, már nem volt sehol. Kissé csalódottan szedtem össze magam. Nem szándékoztam dolgozni már, fáradt voltam szellemileg és hiányoltam őt is. Az esetleges változásokkal már a többiek is megbirkóznak, rám nincs akkora szükség. Ausztráliába pedig még nem döntöttük el, hogy megyünk-e. Alig lettem kész, mikor kopogtak.

- Szia!- köszönt Crystal és Britta vidáman.

- Sziasztok!- próbáltam magamra tenni egy mosolyt, kisebb-nagyobb sikerrel. – Mi szél hozott titeket?

- Eliza és Gareth- nézett rám a sajtós. – Persze, csak ha nem baj.

- Dehogy- ráztam meg a fejem egyből. – Esetleg nem tudnátok egy kicsit vigyázni rájuk?- kérdeztem feszengve. Túl gyakran kérem ezt tőlük mostanában.

- Menj csak bátran, itt leszünk velük- ölelt meg Crystal. – Amúgy Seb? Azt mondta este, hogy itt lesz.

- Őt akarom megkeresni- válaszoltam, majd gyorsan magukra is hagytam őket.

Először lementem a portára, ahol azt mondták, hogy nem hagyta el az épületet. Utána mentem a büfébe, ahol még nem járt reggel. Elmentem a szobájához, de üres volt. Lementem az edzőterembe, de Tommi még nem látta Sebet. A szerelőit is meglátogattam, de senki nem tudott róla. És ugyanez volt Christian és Guillaume válasza is.

Csalódottan ültem le az irodában a székemre. Beszélni akartam arról, ami történt közöttünk, de esélyem sem volt, mert nem lehetett megtalálni őt az épületben. Hirtelen ötlet volt a szimulátor szoba, de Webber volt benn Ciaronnal. Lementem még a mélygarázsba és akkor jöttem rá, hogy felesleges keresni őt. A kocsija sehol nem volt.

- Baj van veletek?- tette a vállamra a kezeit Tommi.

- Hogy kerülsz ide?- kérdeztem, de nem mozdultam a parkolóhelyről.

- Egy órája ácsorogsz itt. Voltam lenn Patty-nél, hogy látott-e és akkor mondták néhányan, hogy észre sem vetted őket, mikor bejöttek és köszöntek. Gondoltam, megnézlek, mert olyan kétségbeesetten kerested Sebastiant- terített a hátamra egy kabátot. Éreztem az illatából, hogy Sebié.

- Éjjel, mikor megjött, mondott néhány dolgot, mert azt hitte, hogy alszok. Fél, hogy vége lesz közöttünk- hajtottam le a fejem és éreztem, ahogy könnycseppek gurulnak végig az arcomon.

- Megijedt- súgta a fülembe a finn és óvatosan magához húzott. – Nem akart gyengének mutatkozni előtted, ezért ment el. Vissza fog jönni!

- Biztos vagy benne?- pillantottam az arcára. Nem válaszolt, csak elkezdett az ajtó felé terelgetni.