Nem így terveztem - 35. rész

Habár a Dóra kommentjét nem jelzi ki, megszületett a 8 komment úgyhogy itt az új. :) (Apropó, Dóra... Annyi Dóra/Dorka/Dorcsa/Dórika errefelé, hogy a végén még én is beleírok valakit ilyen névvel :P)

----------------------------------------------------------------

Észre sem vettem, hogy rohannak el mellettem a napok. Alig pislogtam kettőt és máris február 1-je volt, az autó bemutatása és az első tesztnap is egyben. Nem akartam elutazni Spanyolországba, de addig nyaggatott mindenki (még Eliza is, akinek Seb ültetett bogarat a fülébe), hogy utaztam velük.

Reggel ott voltam, amikor a szerelők elkezdték felállítani a reklámfalat, ami elé a kék takaróval lefedett autó kerül majd. Egy kicsit néztem őket, majd visszamentem a bokszunkba. Odaléptem a letakart csoda mellé és végighúztam rajta a kezem. Ő már az én gyerekem is volt, nem csak az apáé.

- Mikor elkezdted a mérnöki szakot az egyetemen, mindig abban reménykedtem, hogy egyszer lesz egy közös alkotásunk- tette a vállamra a kezeit a főtervező.

- És mikor Eliza megszületett, te elveszítetted ezt a reményed, igaz?- pillantottam fel rá.

- A reményt soha nem veszítettem el- rázta meg a fejét. – Csak úgy éreztem, hogy ez egy kivitelezhetetlen terv.

- Most mégis itt állunk és ez a közös gyermekünk- fordultam vele szembe.

- Történhet idén bármi, erre leszek a legbüszkébb- ölelt meg és kaptam a fejemre egy puszit.

- Miért nem nézhetem meg?- hallottam meg a kislányom hangját. – Látni szeretném, apa!

- Hamarosan, édesem- felelte Sebastian és meg is jelentek előttünk.

- Anya!- pislogott és egyből engem kezdett szuggerálni.

- Türelem RB7-et terem- vettem át a férfi karjaiból. – Gyere, menjünk is ki, hogy az első sorból nézhessük végig az autó leleplezését, jó?

Egy kicsit durcás kisasszonnyal a karjaimban mentem át a kordonhoz, ahol a kocsi bemutatóját tartottuk. Odamentünk az első sorba és a kislányomat letettem a földre. Pont elfért még a kifeszített szalag alatt. A sarkain hintázott, amíg nem történt semmi, majd akkor kezdett el figyelni, mikor a szerelők betolták az autót.

Néhány pillanattal később a pilóták is megérkeztek. Webber éhes szemekkel mért végig engem, amitől felfordult a gyomrom. Tüntetően elfordítottam a fejem, amit már Seb is észrevett. Tudtam, hogy ideje lesz neki is elmondanom, hogy mit is művel a csapattársa a háta mögött. Egyetlen porcikám sem kívánta ezt a beszélgetést.

A kislány a lábamba kapaszkodva figyelte, ahogy a nagypapája és Christian is kisétál a fiúk mellé. Közben mellettem megjelent a magántanuló Crystal és Tommi. Mindketten izgatottan figyelték a történéseket. Az autót összerakva, teljes festéssel még csak a szerelőink és apám látta. Éreztem, ahogy a szívem a torkomban dobog, mikor a két pilóta elkezdte lehúzni a leplet.

Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, mikor teljes valójában megláttam a gépet. Még mindig nehezen hittem el, hogy egy ilyen csodában az én kezem is benne van. Éreztem, ahogy remegni kezdek, Tommi pedig átölel. Megtöröltem a szemeim, amiből néhány kósza könnycsepp utat talált magának. Sebi mosolyogva nézett rám.

Nem hagytam magunkat sokáig gyönyörködni, visszamentünk a kislányommal a biztonságos kamionba, ami a Sebi szobáját is magában rejtette. Leültettem Elizát és elétettem a reggelire szerzett szendvicset, hogy egyen. Amint Crystal visszaért, magukra is hagytam őket, hogy elhozzam Brittától a kisfiamat, akit semmi pénzért nem hagytam volna otthon.

- Na, baba, hogy tetszik ez a hely?- emeltem fel a kicsit az ágyról. Nagy szemekkel pislogott rám.

- Még életemben nem láttam ennyire nyugodt kicsit- nézett rám Britta.

- Szerencsésnek érzem magam, hogy ő az enyém- pusziltam meg a babaarcot, amire egy mosoly volt a válasz.

Felöltöztettem meleg ruhába a kicsi herceget, majd együtt el is indultunk vissza, a nővéréhez. A babahordozóból szemlélte a körülötte lévő világot, ami nagyon tetszett neki. Nem siettem, mert élveztem, ahogy a kisfiú ennyire baba lévén is odavan azért, amiben élni fog, ha minden így marad körülöttem.

- Nézzenek oda, milyen szépség tévedt a közelembe- hallottam meg egy nagyon is utált hangot.

- Már megmondtam, hogy felejts el!- fordultam egy pillanatra felé.

- Én meg tájékoztattalak, hogy addig nem történik meg, amíg nem leszel az enyém- rántott

magához.

Gareth panaszosan felsírt, amikor hirtelen mozdult a kezem, amiben a hordozója volt. Próbáltam kikerülni a szorító karjai közül, mialatt ő minden erejével azon volt, hogy meg tudjon csókolni. De nem sokáig ellenkeztem vehemensen, mert a kisfiam egyre keservesebben sírt. Biztos voltam benne, hogy megérezte, hogy baj van.

- Webber, engedd el!- hallottam meg egy határozott férfihangot a hátam mögül.

A kezek azonnal eltűntek a derekamról, így le tudtam tenni a hordozót és leguggolni, hogy kivegyem a síró kicsit. Az én arcomon is végigperegtek a könnyeim, miközben a kis hercegemet nyugtattam. Hallottam a veszekedést magam mellett, de nem figyeltem oda arra, hogy mit is mondanak a vitázó felek.

- Hé!- érintette meg a vállam egy férfi, mire én azonnal arrébb mentem. – Jól vagytok?

Felnéztem, hogy ki is akar velem beszélni. Hideg kék szemek pillantottak vissza rám. A férfinek megnyugtató arca volt. Felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni a guggoló helyzetemből. Végül magamtól álltam talpra, miközben még mindig a pityergő kisfiú hátát simogattam nyugtatásul.

- Köszönöm, Heikki!- suttogtam halkan magam elé.

- De biztos, hogy minden rendben van?- vette fel a hordozót a földről.

- Még időben jöttél- néztem rá. – Nem tudom, hogy is hálálhatnám meg.

- Heikki!- hallottam meg egy női hangot, majd egy hosszú, barna hajú nő állt meg mellettünk. – Mi történt?

- Van néhány pilóta, aki nem tudja, mi is az a jó modor- nézett a lányra. – Csak segítettem…

- Chloe vagyok- pislogtam rá.

- Chloe-nak- mosolygott a mellette álló nőre. – Ő a menyasszonyom, Catherine- mutatott be minket.

- Örülök, hogy találkoztunk- ráztunk kezet.

- Visszakísérünk, rendben?- indult el a finn kézen fogva a mellette álló nőt. – Hová is?

- Red Bull- feleltem és én is utánuk indultam. Alig érkeztünk meg, mikor Seb rohant felénk.

- Jól vagytok? Csinált veletek valamit? Hozzátok nyúlt az az állat?- rohamozott meg a kérdéseivel.

- Nem, jól vagyunk- néztem rá és a karjaiba bújtam. Együtt nyugtattuk a zaklatott kisbabámat. – De ez annak is köszönhető, hogy Heikki észrevette a dolgokat.

- Jövök neked eggyel- pillantott fel Sebi kollégájára.

- Majd bevasalom Kimin, jó?- nevetett fel vidáman Heikki. – Mi megyünk, de tudjátok, hogy hol találtok. Sziasztok!- köszöntek el és magunkra maradtunk.

- Menjünk be, jó?- kértem Sebastiant.

Visszamentünk a szobájába, ahol Crystal felpillantott, de nem kérdezett semmit. Tudtam, hogy nem fogja megjegyezni, amíg nincs velem kettesben, de akkor nem fogom megúszni. Tommi már így is beavatta a korábban történtekbe, így nem is lepne meg, ha felhozná. De tapintatos volt, mert nem Eliza előtt tette meg.

Sebit alig tudtam kirugdosni, hogy menjen és vezesse a kocsit. Kellett hozzá Tommi is, meg egy üveg víz, amivel nyakon öntöttem, mikor még mindig nem volt hajlandó mozdulni. Persze, ezt azzal bosszulta meg, hogy előttem öltözött át. Nagy volt a kísértés…, de ellenálltam, bár utána fellélegeztem, hogy kiment.

Egész nap a szobában maradtam és követtem az eseményeket. Kaptam egy laptopot, amin rajta volt az összes használható rendszer, így mindent láttam, amit a mérnökök és apám is, így tudtam kalkulálni és az esetleges javítandó pontokra is figyeltem. Eliza jól elvolt, mert hozott játékot és Crystal szórakoztatta, Gareth pedig a nap nagy részét átaludta.

A nap végén elégedetten öleltem át a bajnokomat. Megnyerte az első edzést úgy, hogy nem mutatott túl sokat. Mindketten tudtuk, hogy mi van még a kocsiban, ami most rejtve maradt. És megnyugodva tapasztaltam, hogy a KERS sem lett zárlatos. Örültem az első nap eredményének és alig vártam, hogy elkezdődjön a szezon is.