Nem így terveztem - 33. rész

Másnap reggel hiába keltem korán, éreztem, hogy valamennyi energia visszaszáll belém. Imádtam a gyerekeimet, mindenem volt a lányom és a fiam, de a feszített munkatempóval együtt már sok volt nekem. És hálás voltam, hogy Sebastian felismerte ezt és elintézte nekem, hogy kipihenhessem magam és átértékelhessem az elmúlt napokat.

Reggelit készítettem a kislányomnak, megetettem Gareth-et, felöltöztettem őket. Eliza örült, hogy ismét Crystal mellett lehet, mivel nagyon megszerette a lányt. A gyárban már vártak rá az ideiglenes felvigyázói, de úgy tűnt, hogy attól függetlenül, hogy megkértünk néhány embert, valószínűleg a fél csapat őt fogja ajnározni.

- És most merre?- kérdeztem Sebit, mikor már beértünk gyalog Milton Keynes házai közé.

- A kávézóba egy délelőtti teára és beszélgetésre?- emelte fel az összekulcsolt kezeinket és az enyémre adott egy puszit.

- Mehetünk- mosolyogtam.

Kéz a kézben andalogtunk a havas utcákon. Meglepett, hogy pontosan ismerte az utat, meglepett, hogy nem kellett mondanom, merre is menjünk. Az arcán egy mindent tudó mosoly volt, de nem szólt semmit nekem. Próbáltam kérdezgetni, de azt mondta, hogy nem lesz semmi gondunk, mert ez a nap a miénk. A kávézóba belépve az egyik eldugott asztalhoz vezetett.

- Végre láthatom a kedvenc tervezőnőmet- állt fel az asztaltól a férfi. – Kimi Räikkönen- nyújtotta felém a kezét illemből.

- Chloe Newey- fogadtam el a kézfogást, majd adtam az arcára egy puszit is. – Téged ezért még előveszlek.

- Ahogy gondolod, édesem- mosolygott Sebi. – De azért remélem, hogy nem volt rossz ötlet.

- Nem volt- mosolyogtam a fiúkra, majd magamhoz húztam Kimi bal kezét. – Hát ez meg…?

- Szilveszterkor akartuk elmondani nektek és megünnepelni- húzta vissza a kezét, amin karikagyűrű volt. – Csak utána…

- Kimi Räikkönen fejét újra bekötötték- terelte el a témát Seb egyből. – Hihetetlen a dolog. Henna tud valamit.

- Szerettem volna magammal hozni. Már nagyon kíváncsi az ő legjobb barátnőjére, akit még nem látott- mosolygott rám Kimi.

- Én is kíváncsi vagyok rá- bólogattam.

Egészen délig ültünk ott és beszélgettünk mindenről. Jó érzéssel töltött el, hogy megismerhetem végre az igazi Kimit, azt a férfit, aki a leveleket küldözgeti, azt az embert, akit csak a barátai és a családja ismerhet. Szerencsésnek éreztem magam, mikor úgy váltunk el egymástól, hogy a barátjának tekint.

- Nem volt baj, hogy igent mondtam arra, hogy találkozzunk?- kérdezte Seb már otthon.

- Nem, nem volt baj- öleltem át a nyakát és adtam neki egy csókot. – Én még nem vagyok éhes. Mi lenne, ha elbújnánk ketten?

- Veled bármikor- húzódott vágytól fűtött mosolyra az ajka, és azonnal a hálószobám felé húzott.

Nem tétováztunk sokat, a ruhák csak repkedtek a szobában. Régen éreztem olyan mértékű szenvedélyt, mint amilyet Seb hozott ki belőlem. Ő volt az a férfi, akire ha rápillantottam, akkor ugrálni kezdett a gyomrom, pillanatok alatt lettem izgatott és ideges, képes voltam olyan dolgokat tenni, amiket más helyzetben soha.

Talán ezért történhetett az is, hogy mindösszesen egy aprócska bugyiban feküdtem Sebastian mellett órákkal később és nem érdekelt semmi. Boldog voltam, kielégült és szerelmes a mellettem fekvő férfibe. Sokan mindent megadtak volna azért, hogy mellette lehessenek, nekem pedig valamilyen csoda az ölembe pottyantotta ezt a helyzetet.

- Gyönyörű vagy- cirógatta végig Seb az oldalam.

- Annyira azért mégsem- takartam el a hasam, amin a terhességi csíkok örök nyomot hagytak.

- Senki nem látja rajtam kívül- fordított a hátamra, mert eddig az oldalamon feküdtem. – És akár hiszed, akár nem, nekem tetszik.

- Te nem vagy teljesen ép- böktem meg a mellkasát.

- Elvette a szerelem az eszemet- hajolt le hozzám és adott egy lágy csókot. – De én élvezem.

- Vettem észre- húztam le magamhoz, hogy folytassuk az elmúlt órákat, de meghallottuk a bejárati ajtó csukódását. – Erről ennyit- bújtam ki gyorsan a karjaiból és magamra kaptam a köntösöm.

A hajamat igazgatva indultam el a lépcső felé, hogy megnézzem, ki az és mit akar. Mielőtt elindultam volna a lépcsőn, gyorsan összefogtam a hajam, mert sehogy nem akart rendesen állni. Végül a konyhában találtam meg a látogatónkat… Tommi-t. Meglepett a megjelenése, nem számítottam arra, hogy megjelenik nálunk. Főleg nem ilyen pocsék kedvvel.

- Mi történt?- simogattam meg a vállát.

- Nem akartam megzavarni a napotokat, de nem tudtam, hová mehetnék- temette a kezei közé az arcát.

- Nem zavartál meg semmit. Mondd el, hogy mitől vagy ennyire pocsékul- ültem le mellé.

- Szakítottunk- mondta ki, miközben az arca fájdalmasan összerándult.

- Mit csinált az a nő?- sóhajtottam fel és láttam, hogy Seb az ajtófélfát támasztva vár.

- Ott van az a magyar pasi… aki veled is össze akart jönni. Együtt táncolnak. Reggel átmentem, mert Eliza mondta, hogy csak délután lesz próbájuk. Gondoltam, együtt lehetnénk egy kicsit. A lakását viszont a pasi nyitotta ki, egy szál alsónadrágban, mögötte pedig mindenhol ruhák hevertek.

- Nem hiszem el- suttogtam magam elé mérgesen, miközben átöleltem a szőke srácot. – Nincs kedved kiköltözni a gyárból ide?

- Nem akarok láb alatt lenni- morogta a vállamba.

- Mintha te tudnál bárhol láb alatt lenni- jött be Sebastian. – És vedd úgy, hogy nem kérdés volt, hanem kijelentés.

- Nem, Seb, felejtsétek el!- emelte fel a fejét hirtelen. – Maradok a gyárban. Csak el kellett mondanom valakinek a bajom. Már jobb.

- Tommi, ne csináld ezt!- kértem, de nem felelt.

- Köszönöm, hogy meghallgattatok- adott egy puszit. – Majd beszélünk!- intett és olyan hamar távozott, ahogy érkezett.

- Teljesen összetört- indult a nappali felé Sebi. – Ugyanez volt, mikor szakított az előző barátnőjével, néhány héttel azután, hogy az edzőm lett. Összeomlott, alig lehetett összeszedni.

- Most vigyázunk rá mi- ültem le a kanapéra.

- Nem fogja hagyni, ebben biztos vagyok- pillantott rám.

- Nem kérem az engedélyét- mosolyodtam el tervekkel a fejemben.

*****

- Anya, mit csinálunk apa szobájában?- kérdezte a kislányom másnap az ágyon ülve, a lábát lógatva.

- Összepakoljuk Tommi dolgait és elvisszük haza- tettem Eliza mellé az utazótáskát, majd kinyitottam a szekrényt. – De neki nem szabad megmondani.

- Jó, nem mondom meg- ugrott le, majd megállt mellettem. – Segíthetek?

- Segíthetsz- mosolyogtam rá és a kezébe adtam néhány pólót.

Alig fél óra kellett és minden holmija benne volt a táskában. Elégedetten vittem át a dolgokat a saját szobámba, hogy munka után hazavihessem. Csak egy váltás ruhát hagytam neki, hogy zuhanyozás után legyen mit felvennie. Még Sebastian sem tudott a dologról, nehogy eláruljon engem. Elégedetten mentem le a recepcióra.

- Köszönöm, Patty, jövök neked eggyel- adtam oda a szoba pótkulcsát.

- Én nem csináltam semmit- emelte fel a kezeit védekezően, de mosolyogva. Vidáman mentem vissza az irodámba dolgozni.