Nem így terveztem - 34. rész

Sziasztok! Újra itt! :) Az első és legfontosabb: a blog kinézete megszépült!!! Szeretném megköszönni ezt a gyönyörű fejlécet Zsaninak, aki minden álmomat felülmúlta, lenyűgözött és csak annyit, hogy még mindig imádom!!! <3 Még mielőtt elkezdenének buta pletykák terjengeni, szólok, hogy addig nem hagyom abba, amíg nincs vége a Nem így terveztemnek. Addig biztosak lehettek a folytatásban. :) A bezárásért pedig elnézést, de rengeteg minden volt a fejemben az elmúlt 2 hétben. Szólni is elfelejtettem, ezért még egyszer bocsánat! :$ Mondjuk... 8 komment és utána folytatás (akár még ma is... de csak ha meglesz a komment :D)?
És még mielőtt elfelejtenénk: ma pontosan egy éve, hogy Sebastian Vettel megnyerte az első világbajnoki címét!!!

---------------------------------------------------------------------

Estefelé még mindig volt a jó hangulatomból. A földszinti vendégszobát (vagyis azt az egyetlenegy szobát, ami még szabad volt) Tomminak ítéltem, így el is helyeztem ott a táskát a ruháival. Még nem hívtak, hogy tudok-e valamit, de reméltem, hogy nem lesz nagyon kiakadva rám. Szüksége volt a segítségünkre, ha már vége lett.

Időközben kezdtem hozzászokni, hogy a mi házunk valamiféle átjáróház lett. Rendszeres vendég volt Tommi mellett Christian, Rocky, Seb összes szerelője, Britta és Crystal is. Sokszor már a bejárati ajtót sem zártam, mert valaki úgyis felénk tévedt. És aki nagyon be akart jönni, az ismerte a kapunk biztonsági zárának a kódját.

- Szia, Chloe!- jelent meg a kis Horner az ajtóban.

- Helló, Crystal!- mosolyogtam rá. – Mi szél hozott felénk?

- Apu estig benn lesz, mondtam neki, hogy ha megengeditek, maradnék egy darabig este- nézett rám kérlelő szemekkel.

- Tudod, hogy nem kell kérdezned- fordultam felé. – Annak viszont örülök, ha segítesz.

- Azonnal- pakolta le a dolgait, majd kezet mosott és beállt mellém.

Miközben a szendvicsek hadát készítettük, elbeszélgettünk. Elmeséltem neki a Tommi-s dolgot is, mert előző nap csak az elszáguldó edzőt látta. Örültem, hogy volt valaki, aki támogatta az ötletemet, miszerint a finnt átköltöztetem a házba. Önmagamat is megleptem, hogy mennyire komoly témákat ecseteltünk a lánnyal, de úgy tűnt, hogy érettebb a koránál.

- Sziasztok!- hallottunk meg egy női hangot 6 óra után. – Chloe merre vagy?

- Theresa- sóhajtottam fel. Nem akartam balhét. – Mit keresel te itt?- mentem ki a nappaliba.

- Nem jöhetek el megnézni a családomat?- húzta fel a szemöldökét.

- Csak az nem jut eszedbe, hogy tegnap csaltad meg a pasidat- néztem rá mérgesen.

- Én nem…- kezdett volna mentegetőzni, de végül csak lehajtotta a fejét. – Elkapott minket a hév egy üveg bor után.

- Tommi meg padlón van, mert te iszogattál- jegyeztem meg. – Lehetett volna annyi eszed, hogy megmondod neki, hogy neked nem mennek a távkapcsolatok.

- Nincs igazad!- rázta meg a fejét a lány. – Nem szokásom megcsalni azt, akit szeretek.

- Talán nem szeretted annyira, mint ahogy hitted- ráztam meg a fejem.

- Chloe…- lépett mellém Crystal egy kissé kétségbeesett arccal.

- Ő meg kicsoda?- nézett rám unokahúgom.

- Horner lánya- feleltem, majd a lányra néztem. – Jönnek, igaz?

Választ már nem tudott, adni, mert a két fiú belépett a bejárati ajtón. Mindenki egyszerre fagyott meg és nézte a másikat. Tudtam, hogy vagy csendben elmennek egymás mellett, vagy hatalmas kiabálás lesz. Tommi egyre vörösödő arcát látva a másodikra szavaztam. Eliza pedig éppen lefelé jött a lépcsőn.

- Tudnál nekem segíteni?- kérdezte hirtelen Crystal és a finnt karon ragadva indult az ajtó felé. Alig tudta kirángatni, de végül sikerült neki.

- Tényleg ennyire elrontottam?- nézett Sebre.

- Az nem kifejezés… Örülhetsz, hogy nem fordult sarkon, mikor meglátott- jelentette ki a pilótám, majd a kislányommal együtt a konyhába mentek.

- Mit tehetek most?- nézett rám elkeseredetten.

- Ülj le egy papír mellé és legyél vele teljesen őszinte! A hívások és sms-ek most nem fognak bejönni.

- Most megyek, nem akarok több bajt okozni- adott egy puszit, majd magunkra hagyott minket.

Visszamentem a konyhába, ahol a kislányom Sebastian segítségével darabolta fel a paradicsomot, amit mi félbehagytunk. Odamentem melléjük, kaptak mindketten puszit, majd én is csatlakoztam a vacsora befejezéséhez. Végül a szendvicseket felpakoltam egy tányérra és kivittem az ebédlőbe.

- Apa, hol hagytad nagyapát? És hova ment Tommi és Crystal?- érdeklődött a kislányom.

- Adrian még beszél valamit a fiúkkal- jelentette ki Sebi. – A többiek pedig csak sétálnak egyet.

- De sötét van. Nem lesz bajuk? A mesében is sötétben jönnek a rosszak- ráncolta össze a homlokát.

- Ha jönnek a rosszak, majd Tommi legyőzi őket, hogy megvédjen minket- jelentette ki Crystal. – Már meg is jöttünk.

- Akkor együnk, mert éhesnek tűntök- tereltem őket az asztalhoz.

- Nem felejtem el a kis cseledet- adott egy puszit a finn, mikor elment mellettem.

A vacsora egész jó hangulatban telt, bár az új lakótársunkon látszott, hogy nincs a legjobban. Néha csak nézett ki a fejéből elgondolkozva, meg sem hallotta egy-egy mondatunkat. Elnéztük neki, már annak is örültünk, hogy nem volt kiborulás a kérdezés nélküli költöztetés miatt.

- Nekem ideje mennem- nézett az órára fél 9 után Crystal. – Apa így is leszedi a fejem, ha otthon van.

- Holnap akkor jössz?- kérdezte Tommi.

- Szükségem lesz a segítségedre- mosolygott rá a lány. – Ott leszek 4-kor, ahogy mondtam.

- Elvigyelek? Ha otthon van Christian, akkor ki tudlak menteni- kelt fel az edző és végül együtt távoztak.

Meglepetten pislogtunk a távozók után, nem értettük, hogy mi is volt ez a csevej. Azonban amíg nem jön vissza Tommi, addig nem tudunk meg semmit. Inkább a karjaimba kaptam Elizát és felvittem a fürdőbe, ahová követett minket Sebi is Gareth babával, aki végigaludta a nevetgélést és fröcskölést.

- Nekem már nem is kell fürdeni, jó vagyok én így- mutattam végig magamon.

- Szívesen, anya- vigyorgott Eliza a rózsaszín pizsamájában.

- Neked csend és irány az ágy- terelgettem magam előtt.

Adott egy puszit Sebnek, a kicsi babának, majd a kezemet fogva vonultunk el a szobájába. Betakargattam, leültem mellé és olvastam neki mesét a csintalan kismackóról, aki füllentett az anyukájának és megbüntették végül, de bocsánatot kért és ezért bocsánatot is kapott. Még adtam neki egy puszit, és a villanyt lekapcsolva hagytam aludni.

A földszinten pedig megláttam a lopakodó Tommit. A kezében ott volt a táska, amit én hoztam el még ma. Láttam, ahogy halmokban van benne az összes ruhája, amiket csak úgy belehajigált. Mivel csak arra figyelt, hogy senki ne vegye észre, minden óvatosság nélkül tudtam mögé kerülni.

- Ha akarod, minden nap összepakolom a cuccod és elhozom- álltam meg mögötte.

- A szívbajt hozod rám- ráncolta össze a szemöldökét megfordulva. – Miért akarod annyira, hogy itt legyek?

- Mert te vagy annak a férfinek a legjobb barátja, akit szeretek. Te vagy a munkatársaim közül, aki a legközelebb áll hozzám apám és Seb után. Te vagy az a férfi, aki segített nekem, mikor kikezdett velem az a féreg. És te vagy az, akit soha nem szeretnék szenvedni látni- mosolyodtam el.

- Csak tudnám, miért bánsz ilyen jól a szavakkal- rázta meg a fejét.

- Segítek kipakolni- kísértem vissza.

Amíg pakoltunk, elmesélte nekem, mivel törte össze az a lány a szívét, mikor megismerték egymást Sebivel. Úgy éreztem, hogy a bizalmába fogadott és ezért nagyon hálás voltam neki. Próbáltam neki tanácsokat adni, hogy mivel terelje el a gondolatait, és ő is megállapította, hogy Crystal felkészítése, hogy évek múlva könnyen vegye a testnevelési főiskola felvételijét, megfelelő lesz. Csak abban bízhattam, hogy ha baj van, szól.