Száguldó remény - 2. rész

Hamarabb eljött a reggel, mint amire számítottam. Nyűgösen nyúltam az ébresztőóra felé és kapcsoltam ki az éles csörgést. Felültem az ágyamban és elmentem az ajtóig, hogy felkapcsoljam a villanyt. Az éles fény egy pillanatig elhomályosította a tekintetem, de muszáj volt megszoknom. Megdörzsöltem a szemem és nekiindultam a reggelnek.

Gyorsan elmentem zuhanyozni, majd felvettem a munkához használt ruhámat. A hajamat gyorsan befontam, majd elindultam az étkező felé, hogy nekifogjak a munkának. A gyár folyosói csendesek, sötétek és üresek voltak. Ilyen korán még senki nem volt fenn, senki nem volt annyira munkamániás, hogy már dolgozzon. Ha valakit mégis ébren találtam volna, az biztos, hogy nem aludt.

Az első dolgom az volt, hogy felhúzzam az összes redőnyt. Csalódottan tapasztaltam, hogy zuhog az eső. Sosem szerettem a rossz időjárást, általában lehangolt és a jó kedvemet is teljesen elfújta. Egy percig csak álltam a hatalmas ablakok előtt, bámultam kifelé. Akkor mozdultam el onnan, mikor egy fekete autó jelent meg a gyárkapuban.

Elkezdtem beüzemelni a gépeket és elkészíteni a reggelinek valókat. Sajtot szeleteltem, felvágottakat tettem tálcákra, kitettem a vajkrémeket. Utána a hatalmas hűtőből előszedtem a zöldségeket, amiket szintén felszeltem és kipakoltam egy helyre. Majd az összes eddig elkészített ételt felpakoltam egy hosszú asztalra. Svédasztalos reggeli volt soron.

Rápillantottam az órára és láttam, ahogy a mutató megmozdul és kereken 6 óra lesz. Felvettem a kabátomat, majd lementem a földszintre, a hátsó bejárathoz. Néhány perccel később megérkezett a pékség teherautója, mint minden nap. Kipakoltuk a rendelt ételeket, majd ő már ment is.

4 fordulóval tudtam felvinni az összes péksüteményt a konyhára. A nagyobb részét kipakoltam a többi étel mellé, a maradékot eltettem a tárolókba. Nekifogtam a kávé- és teafőzéshez, kitöltöttem kancsókba a gyümölcsleveket. Éppen ezeket hordtam ki a nagy és hosszú asztalra, mikor a legnagyobb meglepetésemre kinyílt az ajtó és belépett rajta egy csapattag.

- Jó reggelt!- köszöntem a szőke edzőnek.

- Szia…- nézett rám reménykedve, de végül csak csalódottan sóhajtott. – Nagyon szégyellem magam, de a neved nem tudom.

- Madison vagyok- került egy keserű mosoly az arcomra.

- Tommi- nyújtotta a kezét és így megismerkedtünk. – Igazából a segítségedet szeretném kérni.

- Hallgatlak!- bólintottam, de közben bementem a pult mögé.

- Sebastiannak új edzésterve van és ebben egy változatos étrend is van- kezdte el magyarázni, és leült egy székre. - Megtennéd, hogy az étkezések előtt elkészíted neki az aktuális ételét és te magad szolgálod őt ki, hogy biztosan be legyen tartva ez az étrend?

- Persze, megteszem- egyeztem bele és közben poharakat és bögréket pakoltam egy tálcára.

- Nagyon sokat segítesz most ezzel, Maddie- mosolygott rám a férfi.

- Ez a munkám- feleltem neki halkan és elindultam kifelé a tálcákkal a kezemben.

- Eddig miért nem láttalak itt?- érdeklődött tovább.

- Talán nem figyeltél elég jól- rántottam meg a vállam.

- Mostantól jobban figyelek- ígérte meg. – Sajnos rohannom kell. Ez a heti étrend- adott a kezembe egy papírt. – És köszönöm- nyomott egy puszit az arcomra.

Ledermedve bámultam a férfi után. Jó érzés volt, hogy egy kicsit rám is figyel valaki. De ez is csak ideig-óráig tarthat. Most ezt az örömöt elfújta a többiek érkezése. Nekik már csak annyi dolguk volt, hogy a tányérokat elhelyezzék az asztalokon. Én közben rápillantottam a kezemben tartott papírra és nekikezdtem a világbajnok reggelijének elkészítéséhez.

Külön tálcára helyeztem a szendvicset, a pohár tejet és a pohár gyümölcslevet. Közben elkezdődött a reggeli dömping, megjelentek az első szerelők, akik máris nekiláttak a reggelihez. Pillanatok alatt hangos beszéd töltötte be az étkezőt és végre a gyár is éledezni kezdett. Az eső azonban még mindig zuhogott odakinn.

8 óra múlt el néhány perccel, mikor Sebastian belépett az étkezőbe. Köszönt a jelen lévő mérnökeinek, szerelőinek, mindenkihez volt egy kedves szava is. A lányok nyálcsorgatva bámulták őt és mikor meglátták, hogy felénk indul, egyből mindannyian sürgölődni kezdtek. Én csak kitettem a tálcát a pultra, majd visszafordultam a munkám felé.

- Köszönöm!- mondta, majd el is ment, hogy leüljön reggelizni.

A napom nagy részében takarítottam, mosogattam, a konyhán segítettem, amíg a többi lány nagyon nem csinált semmit. Aktívan kivettem a részem mindenből, talán ennek köszönhettem, hogy délutánra teljesen elfáradtam, de nem álltam meg, csak folytattam a munkámat.

Akkor álltam csak meg, amikor Christian Horner besétált a büfébe. Megdermedtem, mert egyenesen felénk tartott. Fogalmam sem volt, hogy mit is akarhat tőlünk, mert nagyon ritka volt, hogy ő maga ennyire közvetlenül jöjjön hozzánk. Talán nem is emlékszem ilyen alkalomra a 2 évem alatt.

- Kérem, 2 percre hagyják abba a munkájukat!- szólította fel a kiszolgáló személyzetet. – A következő egy hétben meghallgatom a munkatársaikat arról, hogy mit gondolnak a maguk munkájáról. Aki a legtöbb pozitív dolgot kapja, az velünk utazhat a következő évadban. Köszönöm és jó munkát!

Mintha egy méhkast bolygattak volna fel, úgy indultak el dolgozni a többiek. A legtöbb munkám még mindig nekem volt. Semmi olyan dolgot nem csináltak, ami túlságosan megterhelő volt vagy túl sok kosszal járt. Ezek mind megmaradtak nekem, de már hozzászoktam. Már csak egy kérdés volt: vajon van rá bármilyen lehetőségem, hogy esetleg engem léptessenek elő?