A múlt kísértése - 23. rész

Sziasztok! Szeretnék megkérni mindenkit, hogy aki egy kicsit is szereti a történetet, írjon nekem pár sort... nagyon sokat jelentene. :)

-----------------------------------------------------------------

Hétfőn hajnalban ébredtem fel rettegve. Újra és újra eszembe jutott a műtét és emiatt vissza sem tudtam aludni. Kibotorkáltam a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Legnagyobb meglepetésemre a helység nem volt üres. Két olyan ember ücsörgött benn, akikről nem sokkal korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy egymás mellett üljenek.

- Miért kerülöd napok óta?- szólalt meg végül Rob.

- Mert nem akarom, hogy megérezze, amit érzek- felelte a másik férfi. – Észrevettem, hogy mióta problémák vannak a látásával, tökéletesen tudja, hogy ki mit érez. Nem akarom, hogy tudja, mennyire félek.

- Semmi baj nem lesz, Lotti nem hagyja, hogy baja legyen. Csak olyan dolgot hajlandó megtenni, amiről tudja, hogy semmi gondot nem okozhat a jövőben. Ebben teljesen biztos vagyok- jelentette ki Smedley magabiztosan.

- Egyszer már elveszítettem és bárhogy akarom, nem tudom teljesen elfelejteni- vallotta meg Kims.

- Mit fogsz tenni, ha túl lesz a műtéten és rendbe jön?- érdeklődött tovább Rob.

- Biztos, hogy te erre kíváncsi vagy?- kérdezett vissza a Jégember.

- Lezártam. A jövőmet egy szemorvossal képzelem el, aki mindent megad, amire szükségem van. És szeretem, komolyan. Az már más, hogy valószínűleg soha nem tudom teljesen elengedni Zairát, de a történtek után remélem, hogy megérted- kelt fel a székéről és felém indult, de végül csak a hűtő felé fordult és vett ki egy üveg ásványvizet.

- Nem is kérném, mert a történtek is hozzájárulnak ahhoz, amit ő érez. Ha minden rendben lesz…- hallgatott el Kimi egy kicsit. – Szeretnék együtt tölteni vele minden pillanatot, ami csak megadatott nekünk. Hiányzik…

- Seb mesélt valami olyat, hogy azt hitte, kezd minden rendben lenni, mert volt valami kerti sütés és ott teljesen egymásra hangolódtatok…- vetette fel új témaként a mérnök.

- Egy csodaszép fehér ruhát vett fel, teljesen lenyűgözött- kezdett bele Kims. – Egész este mellette voltam, egy pillanatra nem távolodtam el tőle. Miután mindenki elment, együtt fürdettük az ikreket, együtt meséltünk neki. Lekísértem a szobájába és rávett, hogy aludjak vele.

- Legalább kihasználtad?- nevetett fel Rob.

- Nem. Alig mertem befeküdni mellé az ágyba- vetette fel Kimi. – Odabújt hozzám, egész éjjel ölelt, én meg alig aludtam néhány órát. Csak néztem őt, simogattam, hagytam magam elveszni abban a hitben, hogy többé már nem lesz semmi problémánk.

- Mi lenne, hogyha most fognád magad és bemennél mellé?- lépett Smedley a csapatának egykori pilótája mellé. – Tudja, hogy ma lesz a műtét, valószínűleg nem alszik vagy ha tud is aludni, nagyon rosszul. A jelenléted biztos, hogy megnyugtatná. És te is jobban éreznéd magad.

- És te?- kelt fel Kimi a székről.

- Megnézem az ikreket, utána megyek vissza Lotti mellé. Nekem jobb helyem nem is lehetne- válaszolt a férfi.

Valamit még beszéltek rólam vagy maguk között, de már nem hallottam, mert visszalopakodtam a szobámba. A szívem mélyén reménykedtem, hogy megfogadja Rob tanácsát és bejön hozzám. Meg sem próbáltam eljátszani, hogy alszok, mert tudtam, hogy képtelen lettem volna rá a lelki állapotomban. Leültem az üvegfal mellé és beburkolóztam egy takaróba.

Néhány perccel később nyílt az ajtó, majd kisebb robajjal be is csukódott. Hátra fordultam, de nem láttam, hogy mi is történik. Inkább csak vártam. Közelebb jött, leült mögém és az orrom alá nyomott egy bögrét. Citromos illat kúszott az orromba, amit nagyon szerettem. Magamhoz vettem, amit hozott és az ablak felé fordultam újra.

- Citromfű tea- mondta halkan. – Nyugtató hatása van.

- Köszönöm- ittam egy kortyot.

Óvatosan körbeölelte a derekam és magához húzott. Jó érzés volt a karjaiban lenni, boldog voltam, hogy vállalta. És megértettem, hogy miért is távolodott el tőlem annyira. Minden tagjából sütött a félelem, ami engem is megrémisztett kicsit. Felé nyújtottam a kapott italt.

- Igyál te is, hátha megnyugszol egy kicsit- adtam a kezébe.

Amíg ő a teával bajlódott, levettem magamról a plédet, amibe burkolóztam. Ha már idejött hozzám és itt is marad a jelek szerint, érezni akartam őt a teljes testemmel. Visszakaptam a bögrét, majd újra magához húzott és a felhúzott térdeimre ráterítette a plédemet. Ismert annyira, hogy tudja, mikor fázok.

- Aludnod kellene a műtét előtt- puszilt bele a nyakamba.

- Nem tudok aludni, mert félek- suttogtam magam elé. – Ha bármi történik velem…

- Így nem kezdhetsz el egy mondatot sem!- emelte meg egy kicsit a hangját. – Nem lehet semmi bajod.

- Ha mégis, megígéred, hogy felneveled a babáinkat?- hadartam el, hogy ne tudjon beleszólni.

- Bár tudom, hogy vissza fogsz jönni hozzánk, igen, megígérem- felelte halkan.

Ezek után csak csendben ültünk az ablak előtt és lassan fogyasztottuk el a teát. Adtam neki is, tudtam, hogy nem csak nekem van szükségem a nyugalomra. A biztonság, amit éreztem, emlékeztetett rengeteg régi és örömteli pillanatra. Lecsuktam a szemem és hagytam az agyamnak, hogy felidézze azokat a csodaszép perceket.

Annyira jól sikerült az emlékezés, hogy az ágyamban ébredtem fel. Egyedül voltam a szobámban, de ahogy beleszagoltam a levegőbe, virágillatot éreztem. Az ágy másik oldalán egy hatalmas, színes csokor hevert. Az ölembe vettem és beleszagoltam. Jól esett érezni a friss illatokat.

- Jó reggelt!- lépett be hozzám Angel. – Hogy aludtál?

- Miután megittam egy fél bögre teát, már jól- mosolyogtam rá, majd éreztem, ahogy a gyomrom összezsugorodik. – Hol vannak a többiek?

- Kimi és Rob elvitte az ikreket Markhoz, ő fog vigyázni rájuk, mert mindenki benn lesz melletted. Lotti már benn van, előkészít mindent. Seb pedig csinálja a reggelit- sorolta barátnőm a dolgokat.

- Itt akarok maradni- jelentettem ki és el is határoztam a dolgot.

Sikerült annyira komolyan gondolnom, hogy Evangeline semmivel nem tudott rávenni arra, hogy felöltözzek és kimenjek a konyhába. Végül már magamra is hagyott, mert nem tudott mit kezdeni a makacsságommal. Visszabújtam a takaró alá és csak néztem a csokromat, ami mellettem hevert az ágyon.

- Ideje kimászni onnan- hallottam meg a szeretett férfihangot.

- Nem akarok- húztam a fejemre a takarót.

- Nem ezért hozattunk neked Robbal 100 szál rózsát- ült le mellém és kihámozott a takaró alól. – Azt szerettük volna, ha a mi rózsánk is virágzik.

- Mi ez a szöveg a rózsákról?- ültem fel durcásan.

- Amíg te aludtál, addig utánanéztem a nevednek kíváncsiságból. Azt jelenti, hogy rózsa. Ezért leptünk meg rózsákkal.

- Köszönöm!- válaszoltam kimérten neki.

- Nem hagyom, hogy itt maradj, remélem, tudod- húzta le a takarót, ami után durcásan nyúltam. – Rosszabb vagy, mint Rina. Pedig ő is hisztizett egész reggel.

- Add vissza- mentem utána, mert elkezdte cipelni a takarót magával.

- Majd megkapod, ha hazajössz napok múlva- dobta félre és elkapta a derekam. – Kérlek, ne kelljen eljátszanom azt, amit reggel is a lányunkkal.

Megdermedtem a karjaiban, mikor kiejtette az utolsó szót. Az első alkalom volt, hogy úgy beszélt hosszú idő óta magáról és rólam, hogy mi. És még inkább meghatott és megérintett, hogy a kicsi leányzót említette. Nagyon akartam hallani ezeket a szavakat a szájából és most, hogy kimondta, képtelen voltam elhinni.

A karjaiban kapaszkodtam meg, mert úgy éreztem, elszédülök, ha elenged. Ő is érezhette, mert még erősebben tartott maga mellett. Egy darabig csak néztük egymást, majd még közelebb vont magához. Fogalmam sem volt, hogy mit is akarhat, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg ennyire gyorsan változnak a dolgok. Az ajkai azonban akkor is közelebb voltak, mint eddig bármikor az elmúlt napokban…