A múlt kísértése - 19. rész

Van 3 dolog is, amit meg kell említenem:
Ma van az én drága "Nővéremnek", Rékának a születésnapja. Boldog születésnapot, drága!
Ma lett egy éves Gooffy blogja, a Miss Norton! Köszönjük, hogy veled lehettünk az elmúlt évben. :)
És az utolsó, amivel kicsit elkéstem. Tegnap volt 10 éve, hogy egy finn srác bemutatkozott az Ausztrál Nagydíjon és pontszerző helyen fejezte be a verseny. 10 éve kezdődött Kimi Räikkönen karrierje, amire ezúton szeretnék emlékezni. Köszönjük neki a rengeteg szép előzést, a gyönyörű győzelmeket és a hihetetlen 2007-es évet és világbajnoki címet! Sok sikert neki a jövőben!

--------------------------------------------------------------


Egy hónap telt el Monaco óta. A kórházból olyan hamar távoztam, ahogy csak lehetett. Nem akartam a fehérre meszelt falak között annál több időt tölteni, mint amennyi szükséges. A legtöbb orvos benn akart tartani, de azt is elismerték, hogy nem lenne semmi bajom, ha hazaengednek, így saját felelősségre el is hagytam az intézményt.

Svájcba repültünk végül a gyerekekkel, Evangeline-nel, Sebatiannal és Kimivel, míg Lotti és Rob Angliába mentek, hogy összeszedjék a holminkat, valamint, hogy a lány el tudja intézni, hogy az egyik Zürich-ben lévő klinikánál lehessen, ameddig meg nem műtik a szememet. Az idegösszeomlásom kicsit sem segített a helyzetemen.

Nem tudom, hogy mi történhetett a környezetemben lévő két férfivel, mert Kimster és Rob tökéletesen tudtak együtt működni, miután a finn felajánlotta, hogy költözzünk be hozzá. Így a kis csipetcsapat ott élt a hatalmas villában nála, vele együtt. Néha csak tátottam a számat, hogy mennyire egy húron pendülnek.

Én még mindig nem éreztem magam teljesen jól. Az orvos felírt nekem egy enyhe nyugtatót, ami segített, ha előjöttek a problémáim. Pszichológushoz is jártam, hogy segítsen nekem túllépni az elmúlt éveken és azon a káoszon, ami Monacóban érte utol az életemet. A látásom nem volt tökéletes, a részletek számomra eléggé el voltak tűnve. Jobb volt, mint a baleset után, de messze volt attól, ahová eljutottam. Persze, kiderült, hogy az idegi dolgok befolyásolnak, de csak lassan tudtam változtatni.

- Mit kérsz reggelire?- kérdezte Kimi, mikor beléptem a konyhába.

- Nem tudom… nem is vagyok éhes- ültem le a székre és magam elé húztam egy bögrét. – Inkább innék egy kakaót.

- Rendben- lépett mellém és öntött a bögrémbe. – Egészségedre!

- Köszönöm!- pillantottam rá. – Mi van a pólódon?- kaptam el a csuklóját, mikor el akart fordulni.

Bosszantó volt, hogy nem tudtam tökéletesen kivenni, hogy mit ábrázol a minta. Összeráncoltam a szemöldökömet és komolyan fókuszáltam, hogy meglássam, mit vagy kit mutat a felsőn lévő ábra. Azonban akármennyire próbálkoztam, nem sikerült. Csak egy alak körvonalát és a színeket láttam.

- Feladom- szusszantottam bosszúsan és elengedtem a kezét.

- Legyél türelmes, Zaira- kaptam egy puszit a fejemre. – Hiszek abban, hogy minden helyre fog jönni.

Még mielőtt bármit válaszolhattam volna, csengettek. Tudtam, hogy ha a két törpe még nem ébredt fel eddig, akkor most fel fog ébredni. Nem is volt probléma, olyan 9 órára tippeltem az időt, bár pontosan nem tudtam volna megmondani. Inkább maradtam és iszogattam tovább a kakaómat a bögréből.

- Jó reggelt!- kaptam egy puszit az arcomra hirtelen.

- Szia, Seb!- mosolyogtam. – Mi szél hozott erre téged?

- Együtt edzünk Kimivel. Tommi és Mark is itt van- válaszolta. – Lotti? Rob?

- Lotti a kórházban dolgozik, Rob tegnap ment vissza a gyárba, a hétvégén jön vissza- adtam meg a feleletet. – Eva?

- Fel kell adnia egy hivatalos levelet a gyárnak, utána jön. El akar menni egy parkba délután veletek, míg mi futunk- mesélte a terveket.

- Én nem vagyok semmi jónak az elrontója- keltem fel a székről és a mosogató gépbe helyeztem a mosatlant.

Visszamentem a szobámba és felöltöztem. A hajamat gyorsan összefontam, majd kimentem a nappaliba. Alig ültem le, mikor aprócska kezeket éreztem a térdemen. Tudtam, hogy a kicsik azok. Rájuk pillantottam és elmosolyodtam. Nem akartam, hogy lássák, hogy a szívem majdnem megszakad, amiért nem láthatom az arcukat rendesen.

- Sziasztok, babák- adtam mindkettőnek egy-egy puszit.

- Anyuci, hogy vagy?- kérdezte Kalle és a kis kezeit az arcomra rakta.

- Jól vagyok, édesem- simogattam meg a kisfiú arcát.

- Kimegyünk a kertbe?- érdeklődött Rina.

- Amint Evangeline itt van, mehetünk- feleltem neki.

Nem mertem egyedül kivinni őket, féltem, hogy nem veszek észre valamit és nagyobb baj lehet a dologból. Barátnőm még szinte be sem lépett az ajtón, mikor a kicsik már letámadták, hogy ki akarnak menni. Nevetve mentünk a szabadba, ahol egy vidáman csaholó Ajax fogadott minket.

Az ideiglenesen felállított homokozó lett a két bajkeverő célállomása. Két széket és a hatalmas napernyőt odapakoltuk Angel-lel, hogy senki ne kapjon napszúrást, majd leültünk és beszélgettünk. A németjuhász a lábamhoz telepedett és ott pihent. Nem voltunk hozzászokva a 30 fok feletti meleghez és a tűző naphoz.

A megbeszéltekhez tartottuk magunkat, délután, mikor a fiúk futni indultak, mi is mentünk velük. A kutyát is vittük. A pórázzal mit sem törődve lépdelt mellettem. Az elején még Kimivel futott, de megunta, mert megállította a gazdáját és addig szűkölt mellette, amíg oda nem adta nekem.

A parkban fagyiztunk egyet, majd leültünk a játszótéren. Vagyis, a fiúk leültek, mi Angel-lel elmentünk hintát lökni. Rengeteget nevettem a vidám csevejen és eszmecserén, amit Rina és Kalle folytatott le, amíg hintáztak. Az igazán komoly téma az este hallgatandó mese és a másnapra tervezett mesenézés volt.

Hirtelen szédültem meg ott állva. Megszűnt a körülöttem lévő világ is. Hallottam egy aggódó női hangot, néhány kiabáló férfit, de mindent csak távolról. Homályos látásommal érzékeltem, hogy közeledik hozzám a hinta, de úgy éreztem, hogy földbe gyökerezett a lábam. Tudtam, hogy az ütéssel a fájdalom is érkezni fog, de semmit nem tettem ellene…