A múlt kísértése - 9. rész

Réka, nagyon-nagyon-nagyon boldog születésnapot! :)

----------------------------------------------------------------

(Rob szemszöge)

Félelmekkel és kételyekkel bámultam a kis dohányzóasztal fájának erezetét. Nem tudtam, hogy mit is kellene tennem Zaira összeomlása ellen. Nagyon jól palástolta, hogy elviseli a körülötte történő dolgokat, de én mellette voltam, segítettem neki kimászni élete legnagyobb gödréből. Fogalmam sem volt, hogy képes lesz-e újra talpra állni.

- Rob!- simított végig az óvó női kar a vállamon.

- Mennyit tud Felipe?- pillantottam fel rá.

- Meglepte, hogy itt vagyok, főleg az, hogy veled- ült le mellém a kanapéra. – Mondtam neki, hogy akkor kerültünk közel egymáshoz, amikor a balesete volt tavaly. Nem akartam neki hazudni.

- Nem hazudtál- néztem a szemébe. – Csak nem mondtál el mindent. Majd beszélek vele, de még nincs itt az ideje, hogy mindent elmondjunk.

- Hogy bírod?

- Nehezen- nyúltam a keze után, majd a tenyereim közé rejtettem kezét. – Nem az a nehéz, hogy vannak dolgok, amiket rajtam kívül szinte senki nem tud. A munkámban is elég sok titkot őrzök, ezeket a titkokat pedig sosem osztom meg senkivel, ha Zaira nem kér meg rá.

- Akkor mi bánt?- cirógatta meg az arcom.

- Félek attól, hogy ő nem fogja bírni, hogy össze fog omlani. Egyszer tudtam neki segíteni, de félek, hogy másodjára nem sikerülne a dolog. És az ikreket is nagyon féltem, mert hatalmas törés lenne, hogyha valami baja lenne az anyukájuknak.

- Én itt vagyok- szorította meg a kezem. – És mindig itt leszek. Segítek bármiben, akár a kicsikkel van baj, akár Zairával, esetleg, ha úgy érzed, el akarsz menekülni a világ elől, akkor abban is melletted állok.

- Pont erre van szükségem- mosolyodtam el. – Lotti, mondd, hogy kerülsz ide?

- Van egy titkos segítőm. Kerítőnőt játszik- nevetett fel vidáman. – Sajnos többet nem mondhatok.

- Azt hiszem, hogy nem is kell. Majd megköszönöm neki- húztam magamhoz, hogy addig csókolhassam, ameddig elég szusz van benne és bennem.

*****

(Zaira szemszöge)

Nevetve ültem le egy pillanatra a hatalmas fürdőkád mellett. Kb. fél óra múlva meg kell majd jelennem egy kisebb bálon. Megkértem Robot, hogy jelezze Ecclestone-nak, hogy csak azután vagyok hajlandó lemenni, hogy a gyerekek elaludtak. Most is ők voltak, akik a kádban pancsoltak.

- Anya, gyereeeee!- mászott a széléhez Rina.

- Ma nem fürdök veletek- térdeltem oda mellé és adtam egy puszit az orrára.

- Miért?- mászott oda Kalle is.

- Anyának ma le kell jönnie velem, hogy megmutassa a bácsiknak, hogy mennyire szép- szólalt meg Rob az ajtóból.

- Keresztapu!- csillant fel Rina szeme. – Gyere pancsizni!

- Nem jön- rázta a fejét a bátyja. – Szép ruhában van.

- Mentek?- fordultam a férfi felé én is.

- Igen, Lotti már vár odalenn. Biztos, hogy így jó lesz?- húzta fel a szemöldökét.

- Persze- bólintottam. – És most menekülj, nehogy elázzon az öltönyöd.

- Azért még mindig jól áll a vizes póló- kacsintott, majd sietve távozott és csukta be maga után az ajtót, mivel felé akartam fröcskölni.

Csak abba nem gondoltam bele, hogy ezzel a saját gyerekeimet buzdítom. Nagy hévvel kezdték ők is a víz fröcskölését. Először egymást vették célba, majd engem is és a végére már teljesen felesleges lett a pólóm és a melltartóm is, mindkettőből csöpögött a víz. Végül csak sikerült kikönyörögnöm őket a kádból.

- Nem alszol ma velünk?- kérdezte már az ágyban fekve a kisfiam.

- De, veletek alszom- simogattam meg a fejét. – Csak kicsit még el kell mennem, de eszembe sem jutott, hogy máshol aludjak.

- Mesélsz?- pislogott fel álmosan Rina.

- Persze, édesem!- ültem le az ágy végébe egy mesekönyvvel, és a kedvenc meséjüket olvastam fel.

Mikor már mindketten az álmok békés országában jártak, kimentem a szobából. Már várt rám Amanda, aki az egyik pultos volt a Ferrari-nál. Ő vállalta el végül, hogy itt marad a kicsikkel. Elmentem zuhanyozni, megszárítottam a hajam, gyorsan kivasaltam, majd magamra vettem a ruháimat. Még gyorsan sminkeltem, majd nagy levegőt vettem és lementem a hotel földszintjére. A terem előtt Rob várt rám.

- Benn lenne a helyed a barátnőd mellett- pillantottam rá komolyan.

- Lotti jó kezekben van- lépett közelebb. – Viszont benn mindenki rólad beszél és a délutánról.

- Mit mondanak?- kérdeztem félve.

- Találgatják, hogy honnan szerezted a sebeket. Készülj fel arra, hogy ott fognak megsebezni, ahol a legjobban fáj, habár ezt nem tudják- ölelt meg.

- És ez csak a kezdet- suttogtam, majd minden erőmet összeszedve léptem be az ajtón a bálterembe…