A múlt kísértése - 6. rész

Sziasztok! Mivel elkezdődött a 2. félév az egyetemen és más dolgaim is vannak, kevesebb időm jut írni. Gondoltam, egy kis egyezkedéssel mindenki jól jár. :) Ha meglesz szombat estig a 4 komment, akkor nem kell jövő csütörtökig várni a folytatásra. Jól hangzik, nem?

------------------------------------------------------------------

Csütörtök volt, vagyis a szabadedzések napja. Mikorra reggel felébredtem, Rob már a fürdőben volt. Rendeltem neki reggelit, mert ismertem annyira, hogy a nagy rohanásban és munkában el is felejtené. Hálásan pislogott rám, mikor felé nyújtottam az egyik bögrét. Kortyolt egyet, majd magához vette az asztalon heverő péksütemény kupac legtetején heverő darabot.

- Sok sikert és jó munkát!- adtam az arcára egy puszit.

- És ti?- fordult vissza az ajtóból.

- Ott leszünk, csendben, hogy titeket ne zavarjunk. Megmutatom az ikreknek a környezetet- simogattam meg a karját.

- Imádom, hogy mindig tudod, mivel tudsz segíteni- nyomott egy puszit a homlokomra, majd magamra hagyott.

Mire 10-kor felbőgtek a motorok, már a két kicsivel kinn ültünk a motorhome-ban és a gyerekek mindketten egy-egy szelet sütit majszoltak, amit a pultos lányoktól kaptak, miután elvarázsolták őket. Én csak arra figyeltem, hogy a piros pólójuk ne legyen tiszta folt, mire végeznek.

Amíg ott ücsörögtünk, többen megkörnyékeztek egy-egy aláírásért a könyvükbe vagy valami másra. Nem hittem, hogy néhány nappal a könyv megjelenése után ekkora lesz a kereslet iránta és irántam is. Az volt a szerencsém, hogy mindenki meghagyta nekem a magánszférát és a gyerekeimet nem kellett belevonnom a dologba.

- Mehetünk Kimihez- tette le a villáját Rina.

- Ki mondta, hogy megyünk hozzá?- lepődtem meg a kijelentés után.

- Ő mondta, hogy mehetünk- kotyogott bele Kalle a húga mellől.

- Most nem megyünk, mert túl sok autó kocsikázik odakinn. És amúgy is komoly feladatot kell megoldanunk, ha meg akarjuk lepni keresztaput- hajoltam hozzájuk közelebb.

Mindkét szem huncut fénnyel kezdett csillogni és ettől tudtam, hogy a Räikkönen témát felejthetjük. Mindig izgatottá tette őket minden, amikor segíthettek nekünk. Szerettek a középpontban lenni, akárcsak minden kis herceg és hercegnő. Most is minden alkalmazott, aki éppen ráért, őket ajnározta és szeretgette.

A másfél óra végén Alonso volt a tabella élén, ami nem keltett bennem semmiféle érzelmet. Boldog mosoly került az arcomra, mikor a szemem lejjebb csúszott egy sort. Sebastain volt a második, ali lemaradva, ami biztató volt. Rob és Felipe duója az 5. helyet kaparintotta meg és az arcukon láttam, hogy ennek annyira nem örülnek.

A két kicsit összeszedtem, majd a két oldalamon velük távoztam a vörösök területéről. Sétálni indultunk a forgatagban. A két pöttöm izgatottan forgatta a fejét és csodálkozott rá mindenre és mindenkire. Vidáman nevettem a reakciókon, amiket némely dolog kiváltott náluk. Nekem már nem tudtak újat mutatni ezek a dolgok.

- Sebastian- kiáltott fel egyszerre a két törpe, mikor odaértünk a Red Bull elé. Körbeforogtam, de sehol nem láttam az említett németet.

- Nincsen sehol- guggoltam le eléjük.

- Nem baj, majd kijön- nevettek ki és skandálni kezdték a nevét. – Sebastian! Sebastian!

- Nem tán két ifjú Vettel- szurkoló- állt meg mellettünk Britta, a sajtósa.

- De, azok mindketten és remélik, hogy kijön, ha hívják- mosolyogtam a nőre.

- Megyek és próbálok tenni valamit az ügy érdekében- mosolygott rám, majd bement a csapat szállására.

A körülöttünk lévő emberek vidáman szemlélték a két elvetemedett szurkolót, akik az én kincseim voltak. Egymást próbálták túlharsogni, néha egy-egy ember is beszállt a kiabálásba. Még a fotósok is letették a gépeiket néhány kép után és együtt szórakoztak velünk, felnőttekkel. De szerencsére Britta segített és megjelent Seb az ajtóban, a nyomában pedig Evangeline.

- Úgy hallottam, valakik nekem szurkolnak- lépdelt felénk mosolyogva.

- De jó!- ugrándozott felé Rina egyből.

- Zaira!- ejtette ki a nevem a nő és a szemei szikrákat szórtak. – Hogy merted…

- Ha lehet, ezt ne most!- szóltam közbe. – Ne a sajtó előtt. És kérlek, ne a gyerekek előtt- kértem őt, és végül rábólintott a dologra. De már tudtam, hogy nem úszom meg a fejmosást.