Kissé tartottam attól, hogy mi fog kisülni ebből a látogatásból. Meglepett, hogy a távolságtartónak és hűvösnek mondott Kimi Räikkönen szó nélkül felengedett minket a hajóra és minden kérdésre válaszolt, amit az ikrek feltettek neki. A korlátnak támaszkodva figyeltem a kis hármast, mikor Toni mellém lépett.
- Nem mindennapi, igaz?- kérdezte a barátját figyelve.
- Mindenki úgy tudja, hogy szinte lehetetlen feltörni azt a páncélt, amit maga köré húzott. Erre felhoz minket ide és a gyerekeimmel van- fordultam oda a jó baráthoz.
- A kisfia pont olyan idős lenne, mint ők- felelte csendesen Toni. – Nem tudom, hogy ismered-e a történetet.
- Igen, ismerem- bólintottam. Kimi arcán mosoly ült. Egy szomorú, fájdalmas mosoly. – Volt azóta bárki, aki boldoggá tette?
- Mióta Zoé és a kicsi meghaltak, nem engedett magához senkit. Sokáig csak Sebastian Vettel és az ő barátnője beszéltek vele, senki más. Kevés ember maradt meg mellette és tartott ki. Nehéz volt nekünk is, de nem hagytuk magára.
- Nem maradt semmi a lánytól?- néztem újra Tonira.
- Csak egy fényképalbum és azok a gyűrűk, amiket az esküvőre vett- mutatott a barátjára.
Ha nem hívja fel a figyelmemet a dologra, észre sem veszem, hogy a férfi nyakában egy láncon ott van egy gyűrű, valamint, hogy a középső ujján szintén ott virít ugyanaz az ékszer. Bár nem nősült meg, mégis úgy élt. Felpillantott rám, majd megengedett egy fáradt mosolyt felém.
- Rina, Kalle, ideje lenne mennünk- léptem oda a gyerekekhez.
- Anya, mi még szeretnénk maradni- pislogott rám a kisfiú.
- Tudjátok, hogy holnap reggel korán kell felkelnünk, ha ki akarunk menni a pályára- simogattam meg az arcukat.
- Biztonságos 2 ekkora gyerekkel a Forma-1?- kérdezte Kimi.
- Egy bokszban eléggé- mosolyogtam rá. – Smedley és Massa felségterületén pedig tökéletesen.
- Smedley?- kérdezte a 2 fiú egyszerre.
- A kicsik keresztapja- bólintottam. – És tényleg mennünk kellene, mert még intéznem kell egy új szobát is Lottinak.
- Lotti?- ráncolta össze a szemöldökét Toni. – Te tudsz erről, Kims?
- Nem tudhat- nevettem, mielőtt a Jégember felelhetett volna. – Még nekem sem vallotta be nyíltan, hogy szereti. De talán megtörik a jég előbb vagy utóbb.
- Akkor sok sikert nektek!- engedett utunkra minket Kimi.
Segített a két törpének lejönni a hajóról, majd megígérte nekik, hogy ha erre járunk a hétvégén, akkor újra felmehetünk hozzájuk. A két apróság végig csacsogott és játszadozott a szállodába vezető úton. Alig bírtam velük, előbújt a csintalan énjük, amihez egyedül kissé kevés voltam.
A recepciónál sikeresen tudtam foglalni még egy szobát… az 5. emeleten. Már előre féltem a dologtól, hiszen a kicsikkel mi költözünk oda, amint Rob tudomást szerez az orvosomról. Ha neki nem is fog tetszeni, akkor is ez lesz a legjobb megoldás a számunkra. Túl sokat áldozott fel az életéből ahhoz, hogy tovább legyek mellette hála nélkül.
A szobában lepakoltunk, rendeltem némi vacsorát így 6 óra táján, majd kicsit rendet tettem, mert a kicsik szétpakoltak. Együtt megvacsoráztunk, még játszhattak, majd fürdés és végül 8 órakor esti mese és alvás. Gyorsan elpilledtek mindketten, mivel lefárasztotta őket a délutáni séta és a sok élmény.
Alig csuktam be mögöttük az ajtót, mikor belépett a szobába Rob fáradtan. Odaléptem elé és megöleltem. Erőt akartam adni neki és erőt akartam meríteni a jelenlétéből. Fontos volt a jelenléte, hogy tudjam, ő itt van nekem. Óvatosan eltolt magától, majd a kanapéhoz vezetett, leültetett és elmondatott mindent, ami velünk történt.
- Engem pedig letámadott Angel- mondta végül. – Kérdőre vont a könyved miatt.
- Mert neked is megköszöntem?- húztam fel a szemöldököm.
- Elég sok mindenre rájött, hogy milyen információkat adtam neked- masszírozta a halántékát, amiből tudtam, hogy a feje fáj. – De még mindig találkozni akar veled.
- Előbb vagy utóbb úgy is eljött volna ez a pillanat- ráztam meg a fejem. – Akkor talán ideje lesz, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése