A múlt kísértése - 7. rész

Csak azért, mert olyan szépen kérted, Goof! :)

------------------------------------------------------------------

Miután megkezdődött a második szabadedzés, összeszedtem az ikreket, hagytam egy rövid levelet Robnak, hogy kicsit fájt a fejem, ezért visszamentünk a hotelbe. Valóban azonban a repülőtérre mentünk, hogy összeszedjük az orvosomat és barátnőmet, Lottit. Ő volt a mi drága Smedley- nk szerelme.

Boldogan öleltük meg egymást, majd mentünk vissza a szállodába, ahol először a mi szobánkba mentünk és összeszedtem a dolgainkat. Lotti persze tiltakozott az utolsó pillanat után is, hogy ő nem akar minket kitúrni, de megmondtam neki, hogy azért hívtam, mert szeretném, ha végre lenne valami közte és Rob között.

- És a könyv?- kérdezte a lány.

- Eva kibukott rajta- feleltem komolyan. – De még nem beszéltünk komolyan egymással.

- Akkor mi lesz veletek?- pislogott rá.

- Fogalmam sincs. Gondolom, le akarja szedni a fejem a történtek miatt- dörzsöltem meg a szemem.

- Mondtam már, hogy figyelj jobban a látásodra- váltott át dorgálóra a hangja. – Még ott a műtét, amit el kell végeznünk, nem szeretnék tovább is azon aggódni, hogy mi lesz veled.

- Figyelek a látásomra- vágtam rá a kelleténél gyorsabban.

- Nem hiszek neked- indult ki a szobából. – Jövök mindjárt, hozom a dolgaim. Te meg szedd elő a cseppeket!

Nagy sóhajjal, de felkeltem és bementem a szobába, ahol a kicsik aludtak. Óvatosan leültem az ágy szélére melléjük, majd az éjjeliszekrényről levettem a kis henger alakú szemcseppet. Utána megsimogattam a két baba buksit és adtam mindkettőre puszit. Gyorsan elhagytam a szobát, majd a nappaliban váltam a lányra.

Amint visszajött, megvizsgálta a szememet és megállapította, hogy javult bár, de nem eleget. Újabb dorgáló mondatokat kaptam és tudtam, hogy igaza van. Amint kész voltunk mindennel, felém nyújtotta a szemüveget, hogy óvja a szemeimet. Majd a kezembe nyomott egy pár kontaktlencsét, amelyeknek sötétített volt az üvege. Ezt kell viselnem este.

- Azt hittem, hogy te fogod kísérni Robot- pislogtam meglepetten.

- És ki vigyázna a gyerekekre?- kérdezett vissza azonnal.

- Már megbeszéltük Felipe sajtósával. És én sem akarok tovább maradni- ráztam a fejem. – És örülnék neki, ha lenne valaki, akivel tudok beszélni.

- Én nem szándékozom ilyen…- kezdte, de kopogás zavarta meg.

Kinyitottam az ajtót és egy londiner állt ott, kezében két ruhával, amiket takart a védőzsák. Megköszöntem neki, hogy elhozta őket, majd a kezébe nyomtam némi pénzt, ő pedig ment is. Felakasztottam a két vállfán a szekrények fogóira, majd lehúztam róluk a védőket. Egy csodaszép fekete flitteres és egy tűzvörös csoda volt előttünk.

- Ruhát is szereztem neked- mutattam a pirosra. Földig érő volt, alakot követő, a hátán mély kivágással, szolid dekoltázzsal.

- Gyönyörű, de miért nem te viseled a piros ruhát? – fordult felém.

- A háta…- böktem rá és kissé idegesen fontam magam köré a karomat.

- Sajnálom, elfelejtettem- lépett mellém és megölelt. – De az a fekete is szép nagyon. Viszont a karod…

- Lesz egy boleróm- vágtam rá.

Végigpillantottam az én ruhámon is. Mindkét oldalon három vékony pánt tartotta, nem volt túl kihívó és a hátamat teljesen takarta. Szűk volt, az alakomat tökéletesen fogja követni és a térdem fölé fog érni. A boleró pedig takarni fogja a karomat és azt a részt, ami a hátamból látszana.

- Nem kellene szégyellned a dolgot- szólalt meg halkan a lány.

- Nem szégyellem- ráztam meg a fejem. – De nem akarom, hogy olyan emberek is lássák ezeket a hegeket, akiknek semmi köze hozzám. Nem akarom, hogy emiatt bántsa bárki Robot vagy a gyerekeket.

- Értelek- bólogatott Lotti. – És elmegyek veled, mert látom, hogy szükséged lesz a támogatásra.

- Köszönöm!- öleltem meg mosolyogva. A pillanatot kopogás zavarta meg. Kinyitottam az ajtót és egy villámló szemű Evangeline állt előttem.