A múlt kísértése - 13. rész

A kérdéseket felírtam, ígérem, mindenre lesz válasz. :) És Kimi szemszöget is hozok a következő részben, már tervben volt. :D
------------------------------------------------------------------

Csak ültem az ágyon a kicsik mellett. Nem akartam felnézni és összetalálkozni Kimi megrovó tekintetével. A szavaiból sütött a fájdalom, a kétségbeesés és a vád. Megértettem az érzéseit, de reméltem, hogy fel tudja fogni, miért titkoltam azt, hogy életben vagyok. És nem akartam ennyire megkeverni az érzéseit.

- Elegem van!- pattant fel hirtelen, majd kifelé kezdett rohanni.

- Nem hagyhatod itt a családod!- szólalt meg Sebastian.

- Nem tudom, hogy ők tényleg a családom- fordult vissza egy pillanatra, majd távozott.

Rob megrázta a fejét, kiment a nappaliba és Lottival együtt tért vissza. Seb még mindig a falnak döntött háttal figyelt minket és kutatta, amire kíváncsi volt. Evangeline nem mozdult mellőlünk, továbbra is a kezem szorongatta, ami engem teljesen megnyugtatott. Lotti volt az, aki végül megtörte a csendet.

- Zaira, öltözz át, addig vigyázok a gyerekekre- simogatta meg a karom. Nagy nehezen lekászálódtam az ágyról és magammal húzva legjobb barátnőmet, odaléptem Sebi elé.

- Menjetek vissza a szobátokba, pihennetek kell!- kértem őket.

- Holnap nincs semmi dolgunk, maradunk- jelentette ki unokaöcsém.

- Végig fogják aludni az éjszakát- pillantottam rá a babáimra. – Ti is pihentek és átgondoljátok, amit megtudtatok. Én nem futok el.

- Mindig bíztam- borult a nyakamba Angel. – Sosem szűnt meg a bizalmam, ami kértél tőlem.

- Tudom, drága!- öleltem vissza őt, majd Seb is csatlakozott hozzánk.

Végül elengedtek és hajlandóak voltak elmenni aludni. Én is bementem a fürdőbe, ahol lemostam a sminkem és felvettem néhány kényelmesebb ruhadarabot. Azt, hogy a könnyeim újra kitörjenek belőlem, Rob belépése akadályozta meg. Lazán ki volt gombolva a rajta lévő ing néhány gombja és a nyakkendője és kibontva lógott a nyakában. Elég volt egy pillantást vetnie rám ahhoz, hogy tudja, mit is érzek. Szorosan magához ölelt és a hajam simogatta.

- Mire volt jó, hogy lebuktattad magad?- kérdezte meg végül.

- Túl közel voltak. És látni Eva megvetését és Kimi fájdalmát miattam fájt. Elegem lett, eddig bírtam- töröltem le a könnyeim, amelyek utat találtak maguknak.

- És most mi nézhetjük, hogy te szenvedsz. Remek- mormolta ironikus hangon.

- Tudod, mit?- léptem hátrébb. – Önző voltam és kész. És igen, az elmúlt 2 évben is önző voltam. Ezt akartad hallani, nem?

- Zoé, én…

- Zoé meghalt!- válaszoltam ingerülten. – Ne kergess egy nem létező nőt. Hagyj engem békén!

- Kidobsz?- kerekedtek el a szemei.

- Még itt vagy?- fordítottam neki hátat. A következő, amit hallottam, az a fürdő ajtajának csukódása volt. Odamentem és résnyire nyitottam.

- Hercegnőm, gyógyulj meg gyorsan!- adott egy puszit Rina arcára. – Nagyfiú, te is szedd össze magad!- simogatta meg Kalle fejét. – Rám bármikor számíthattok!- mondta a két alvó csöppségnek, majd Lottival együtt távoztak.

Pokoli érzés volt egyedül maradni. Sosem akartam megbántani azt az embert, aki megmentette az életünket. De azt sem kívánhattam, hogy végignézze az összeomlásomat. Kimi szaval összetörték a szívem, akárcsak az évekkel ezelőtti csendes távozása. Most Sebre volt szükségem, ő tudta pontosan, hogy mit lehet velem tenni ilyenkor.

A reggeli nap első sugarai a fotelben ücsörögve találtak rám. Az éjszaka sikerült néha elbóbiskolnom, de nem volt igazi alvás, mert végig Rina miatt aggódtam. Hajnali 3kor volt egy csúnya fulladása, azóta békésen aludtak mindketten. Szerettem volna, ha valaki megnyugtat, de akiket el tudtam volna képzelni magam mellett, azok nem lehettek mellettem. A fájó esti beszélgetések felidézésen kopogás zavart meg.

- Az éjszaka történtek után senki nem várja el, hogy békésen aludjunk- nyújtott felém egy bögre tejeskávét Angel.

- Valahogy sejtettem, hogy nem fogsz aludni- engedtem be. – Még emlékszem a régi, átbeszélgetett éjjelekre.

- Most is lesz néhány, ha nem tévedek- ült le a kanapéra.

- Rengeteg minden történt, azt sem tudom, hol kellene elkezdenem- kortyoltam egyet az italomból.

- Mondjuk ott, hogy miként élted túl a balesetet…