Kísért a múlt - 29. rész

Sziasztok! Extrahosszú részt hoztam, remélem, hogy élvezitek majd. Kivételesen Eva szemszögéből mesélek. És várom a tippeket. :P

----------------------------------------------------------------


(Evangeline szemszöge)

Délután 1:58 volt. Vagyis Kimi alig 2 perc múlva meg fog jelenni, hogy beszámoljon nekem arról, amire kíváncsi vagyok. És nem én vagyok az egyetlen kíváncsi ember. De természetesen Zoé végig tagadta, hogy tudni akarja, miért is hagyta el őt Kimi. Én akkor is ki fogom deríteni.

Kimi pontos volt, mint mindig. Bejött a szobába és azonnal a hogylétem felől érdeklődött. Majd közölte velem, hogy a 3 emelet környékére még csak véletlenül se menjek egyedül, mert Shawn ott vett ki szobát. Ennek nem nagyon örültem, tekintve, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy elfelejthessem a szörnyűségeket, amiket miatta kellett átélnem.

- És mi is az a fontos téma, amiről beszélni szerettél volna?- kérdezte komolyan.

- Szeretném hallani a te szemszögedből is azt, amit Zoé már egyszer elmesélt- válaszoltam szintén komolyan.

Az arcára egy kifejezés nélküli maszk forrott azonnal. Érzelmet nem tudtam leolvasni róla, olyan volt, mintha valaki rögzítette volna az összes izmát. A szeme is hasonlóan üres volt. Végre megértettem, hogy miért is hívják Jégembernek. Ezt az állapotot bármilyen körülmény alatt képes volt fenntartani.

- Nincs sok mesélnivalóm- rázta meg a fejét.

- Kimi, ez így iszonyatosan nehéz- feleltem lemondóan és odaültem mellé a kanapéra. – Figyelj rám egy kicsit!- fogtam az arcát a két kezem közé. – Azért kértelek erre, mert szeretném érteni, hogy mi is az, amit érzel. Mert akárhányszor nézel rá, mindig van valami megmagyarázhatatlan a tekintetedben. Könnyebb lesz, ha valaki már tudja.

Semmit nem reagált, csak nézett engem. Tudtam, hogy iszonyatosan nehéz lehet a számára, hogy valakit beavasson a bizalmába. Hiszen a felesége is csúnyán elbánt vele, ezt mindenki tudja nagyon jól. És ők még nem ismerik a Zoéval közös történetet. Végül felengedett a maszk.

- Annyira nehéz nélküle- fakadt ki.

- Jobb lesz, ha kibeszéled magadból- biztattam őt.

- Mikor odaköltöztem melléjük, akkor nem akartam ismerkedni, mert ismertem a búcsúzás fájdalmát. Egy darabig tudtam ezt tartani, ez volt az az időszak, amikor Zoé azt hitte, hogy észre sem vettem. Utána, mikor majdnem fellöktem, az azért történt, mert anya rosszul lett és kórházba vitték.

- Akkor abban a pillanatban nem is tudtál rendesen gondolkodni, igaz?- kérdeztem.

- Igaz. De szerencsére a reflexeim megakadályozták, hogy nagyobb baj legyen. Utána már képtelen voltam annyira távol tartani magamtól. Túlságosan megszerettem őt messziről is. Aztán beállított azzal a feladattal. Még az ajtónyitás előtt megfogadtam, hogy őt is elküldöm, bármit akar. De a szemében az a rengeteg kétségbeesés… Képtelen voltam türtőztetni magam és behívtam.

- A felépített fal, ami mögé rejtőztél, leomlott- állapítottam meg.

- Teljesen. Attól a ponttól kezdve nem tudtam és már nem is akartam távol lenni tőle. És amikor megláttam a versenyen. El sem tudod képzelni, hogy mennyire sokat jelentett nekem. Este pedig minden tökéletes volt, hogy megtudja, soha nem volt közömbös a számomra. Sosem fogom elfelejteni azt az arcot. A teljes boldogság gyönyörű arca- merengett el teljesen.

- Akkor ezért kapta a Princessa nevet?- érdeklődtem.

- Ő volt az éjszaka hercegnője. Mindenki őt bámulta, mindenki vele akart lenni, de ő velem volt. A nyár ebben a boldogságban telt el. Minden percet vele töltöttem, amit csak lehetett. A szülei is elengedték velem, futamokra utaztunk közösen. Ő volt a tökéletes pár számomra. Még a szüleimet is megismerte és mindenki szerette őt. Aztán jött Peter Sauber…

- Peter Sauber?- döbbentem meg. Hiszen ő a főnököm. Mármint övé a csapat.

- Igen, ő. Ajánlotta a Forma-1-es tesztet és ülést. Akkor kezdődtek a bajok. Nem akartam, hogy Zoé végignézze, ahogy én is egy leszek a vezető robotok között. De kitartott, mondhattam neki bármit. És emiatt én is viaskodtam magammal. Az egyik felem ide húzott, a másik mellette akart tartani. Azt hittem, hogy beleőrülök a választásba.

- Mégsem őt választottad…- feleltem halkan.

- A szememre vetették többen azt a hatalmas áldozatot, amit a szüleim hoztak azért, hogy versenyezhessek. És úgy éreztem, hogy csalódnának és megvetnének, ha Zoét választom- hajtotta le a fejét.

- És mikor elmentél?- kérdeztem rá a végére.

- Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy a szemébe mondjam, választanom kellett. Úgy gondoltam, hogy könnyebben megemészti, ha azt hiszi, hogy csak néhány éjszakára akartam vele lenni. Azt akartam, hogy engem utáljon, ne másokat. Ami a jelen példa szerint egészen jól sikerült.

- Kimi, nézz rám!- kérleltem őt. Sokáig tartott, mire felemelte a fejét. – Mindent mondj el! Mindent!

- Tönkretettem egy fiatal lány életét. Elszúrtam a boldogságát. Miattam szenved már a 6 éve. Mégis milyen ember vagyok én?- csuklott el a hangja. – Hogyan ítélkezhettem az ő élete felett is? Hogy tehettem tönkre azt a nőt, aki a világot jelentette és jelenti a mai napig? Miféle korcs lettem?

- Most lehetsz gyenge- húztam magamhoz és öleltem át. Csak ennyi kellett ahhoz, hogy megeredjenek a könnyei. – Nem vagy korcs, csak egy szerencsétlenül járt ember. Mindenki hoz rossz döntéseket, hiszen senki sem lehet tökéletes. És ha fel mered adni, esküszöm, hogy én foglak jól fenékbe rúgni. Zoé korántsem felejtette el az, ami köztetek volt. Csak el kell ezt mondanod neki.

- Nem hiszem, hogy még szeret. A szemembe mondta a kamionban- rázta a fejét és megtörölte a szemeit.

- Amikor megcsókoltad?- kérdeztem, mire teljesen ledöbbent. – Tudok róla. És Sebastian is tudja.

- Akkor tuti, hogy megvan a vélemény rólam- dünnyögte maga elé.

- Zoé jól tud hazudni szóban. Csak a teste és a szeme mindig elárulja. Ne mondd, hogy nem remegett, mint a nyárfalevél- kuncogtam.

- De, pont így volt minden. És el sem akart engedni- eresztett meg egy halványka mosolyt egy ezredmásodpercig.

- Látod, megint igazam van. Csak küzdened kell érte és a tiéd lehet- simogattam meg az arcát.

- Annyira jó, hogy itt vagy nekünk, Evangeline!- ölelt magához és nyomott az arcomra egy puszit.

- Lehet, hogy mégsem- bizonytalanodtam el. – Van valami, amit nem mondtam el neked.

- Mi?- kérdezte gyanakodva.

- Volt még itt valaki- néztem a háló felé. Ő is odafordította a fejét és döbbenten bámult kifelé…