Kísért a múlt - 16. rész

Réka: Semmi gond a kommentjeid hosszúságával, én szeretem olvasni. Jó hír, hogy egy darabig biztos, hogy még olvasgathatod, amiket az agyam kitalál és begépelek. ;) És nem értek egyet a pároddal. Nyugodtan agyalj a dolgokon, én pedig örömmel veszem, ha megosztod velem. :D (Nem egyszer adott egy-egy ilyen okfejtésed remek ötletet.)

- Még mindig utállak…- jegyezte meg Evangeline, mialatt az utolsó simításokat végeztem a sminkemen.

- Tudom. Én is szeretlek- vigyorogtam rá a tükörben.

- Még mindig nem értem, hogy miért nem mentetek el innen- lépett mellém és a kezembe nyomott egy nyakláncot.

- Szerinted nem lett volna eléggé feltűnő Sebnek, ha csak úgy elmegyek máshová, mikor reggel még „rosszul voltam”?- fordultam felé készen.

Egy farmer és egy fekete, kellően dekoltált felsőre esett a választásom. A sminkem ennek
köszönhetően fekete szemceruzával és szemhéjpúderrel készült. Kicsit enyhítve az összhatást, az ajkaimra csak szájfényt tettem. Indulás előtt még gyorsan felkaptam a fekete balerina cipőmet, majd siettem is a lifthez.

Alig értem le és léptem ki a felvonó ajtaján, láttam, hogy egyszerre két férfi is legelteti rajtam a szemét. Az egyiknek örültem, a másiknak tizedannyira. Úgy sétáltam el az egyik érdeklődő mellett, mintha nem is láttam volna soha életemben. Csak arra a férfire koncentráltam, akivel a találkozó meg volt beszélve.

- Gyönyörű vagy!- mosolygott rám Laurent.

- Köszönöm!- pirultam el. – Te is remekül festesz- válaszoltam neki.

- Mehetünk?- fogta meg a kezem.

- Persze- bólintottam.

Kéz a kézben sétáltunk be a szállodai étterembe. Szerencsénkre volt egy kétszemélyes asztal egy eldugottabb helyen. Oda ültünk le. A pincér szinte azonnal jött és felvette az italrendelésünket, majd pillanatokkal később az ételrendelést is. Míg ezek le nem rendeződtek, addig közöttünk csend honolt.

- Egy ismerősöm azt állította, hogy elérhetetlen vagy…- törtem meg a csendet.

- Esetleg egy női ismerős volt?- kérdezte felnevetve. Csak bólintottam. - Sokáig az voltam.

- Nem nagyon tudom elhinni- ráztam meg a fejem.

- Volt egy lány, akibe szerelmes voltam. Olyan igazi, mindent elsöprő szerelem volt. Egy nap viszont rá kellett döbbennem, hogy ő nem belém szerelmes, hanem azokba az eurókba, amiket keresek, és amiket rá költök. Az a szakítás eléggé mély nyomot hagyott bennem. Másfél évig nem engedtem közel senkit magamhoz- mesélte komolyan.

- Azt hiszem, hogy ismerem az érzést- pillantottam az étterem központibb része felé, ahonnan egy hideg szempár bámult. – Csak engem faképnél hagytak.

- Nem tán a méltán híres Jégember?- követte a pillantásom.

- Ő volt. De nem nagyon tudnak róla. Még Sebastian sem- magyaráztam neki.

- Nem fogom neki elmondani, ne aggódj- mosolyodott el és megfogta a kezem.

Az aprócska vallomásaink után sokkal érdekesebb témák kerültek szóba. El sem hittem magamról, hogy képes vagyok ennyire sokat beszélni, de Laurent rávett erre is. Sikeresen megismertük egymást egy kicsit jobban és egyre inkább csábított. A vacsora alatt arra is rájöttem, hogy miért vonz ő engem ennyire.

- Kár, hogy vége az estének- simogatta meg az arcom már a szobám előtt.

- Valóban kár. De akár meg is ismételhetnénk- pislogtam rá csábítóan.

- Kezdesz egyre inkább magadba bolondítani- préselt neki az ajtónak.

- Mágnesként vonz magához minden olyan dolog, amiben különbözöl Kimitől- vallottam be neki suttogva.

- Ha már említetted- vett egy mély levegőt a férfi – a folyosón mászkál és várja, hogy mi lesz közöttünk.

- Semmi köze hozzá- jelentettem ki magabiztosan.

Mintha csak erre várt volna, Laurent akcióba lendült. Elkapta a derekam, magához húzott és az ajkait az enyémekre szorította. Azonnal visszacsókoltam, sőt, még inkább elmélyítettem a csókunkat. Teljesen átadtam magam annak az érzésnek, ami átjárta a testem és amitől nem tudtam szabadulni. De a boldog pillanatok sem tartanak örökké.

- Zoé!- hallottam két dühös és egy kissé kétségbeesett kiáltást…