Kísért a múlt - 24. rész

Sziasztok! Hoztam a folytatást, mivel a másik blogom ma 1 éves. Így ünneplek egy kicsit itt is. És ha meglesz a 3 komment, szövöm tovább a dolgokat!

----------------------------------------------------------------------------


Eva vallomása engem is teljesen felzaklatott. Főleg az, mikor kiderült, hogy aki elöl menekül, az most rátalált. Egy teljes órámba tellett, hogy megnyugtassam őt és rá tudjam venni, hogy menjen el zuhanyozni. Utána megvártam, hogy mély álomba szenderüljön és csak akkor mertem átmenni a saját szobámba.

- Mi van vele?- támadott le Sebastian, amint beléptem a szobába.

- Ülj le, mert ezt még te sem fogod könnyen viselni- sóhajtottam.

Laurent nem kérdezett semmit, csak szorosan átölelt, amivel egy kis megnyugvást hozott a háborgó lelkemnek. Az ő ölelésében ültem le a kanapéra, velem szemben pedig Seb foglalt helyet a fotelben. Nem bírt nyugton maradni, hol a keze járt, hol a lába.

Lassan ment csak a történet mesélése. Újra megjelent előttem Evangeline meggyötört arca és a félelemtől csillogó szemei. Ez engem is hátráltatott, nem beszélve magáról az eseményekről, amik megviseltek. És felnézni pedig végképp nem mertem, mert nem akartam látni Sebastian reakcióját.

- Kinyírom azt a vadbarmot- pattant fel unokaöcsém.

- Nem nyírsz ki senkit- nyomta vissza őt ülő helyzetbe Laurent.

- Ha ez Zoéval történt volna, mit tennél?- kérdezte összetörve.

- Nem tudom- rázta meg a fejét kedvesem. – De keresnék valakit, aki nincs annyira elfogult érzelmileg, mint én vagyok. Ezért kérlek arra, hogy bízz bennünk.

- Mit akarsz tenni?- adta meg magát a srác.

- Szólni fogunk Mario Theissen-nek és…- kezdte, de egy kopogás félbeszakította. Én mentem ajtót nyitni.

- Sziasztok!- köszönt halkan Kimi.

- Mit akarsz?- kérdeztem mérgesen és kissé idegeskedve.

- Csak meg akartam kérdezni, hogy mi a helyzet Evaval. Mert a recepción azt mondták, hogy iszonyatosan ideges volt- hajtotta le a fejét.

- Neked semmi közöd…- akartam nekiesni, de ekkor megéreztem a derekamon két kezet.

- Talán tudna segíteni…- merengett el Laurent.

- Ő???- kérdeztük Sebbel egyszerre, teljesen megdöbbenve.

- Nem akarom bántani Mariot, de a befolyása nem valami nagy. Én megpróbálok beszélni Mr. Ecclestone-nal, de nem tudom, hogy mire juthatok. Kiminek viszont van befolyása, ahogyan Todt-nak és Montezemolonak is- magyarázta kedvesem. Jelenleg ő volt az egyetlen, aki hidegvérrel tudott gondolkozni.

- Ígérd meg, hogy segítesz nekünk, történjék bármi- lépett mellénk Sebi is.

- Ez csak természetes- bólogatott a finn hevesen.

- Akkor most ti szépen elmeséltek neki mindent- fordultam a fiúk felé, majd a szobába sétáltam.

- És veled mi lesz?- érdeklődött Laurent.

- Összeszedek néhány holmit és visszamegyek Evangeline szobájába- adtam meg a választ.

- Valahogy reteszeljétek el az ajtót- figyelmeztetett Seb.

- Be fogom zárni az ajtót és teszek is elé valamit- ígértem. – És ha jöttök, akkor kopogjatok háromszor.

- Te pedig tegyél fel egy olyan kérdést, amire csak mi magunk tudhatjuk a választ- ajánlotta Kimi.

- Hogy micsoda?- fordultam felé döbbenten.

- Igaza van- helyeselt a kedvesem. – Ha nem mi vagyunk, akkor tudsz nekünk szólni, hogy menjünk oda.

- Rendben. Ti pedig találjatok ki valamit, amivel elő tudunk állni Evanak- mondtam.

Végignéztem a három fiún, akik mind engem néztek. A három férfi, aki így vagy úgy hozzám tartozik. Odaléptem Sebihez, szorosan megöleltem és adtam neki egy puszit. Utána Kimi mellé léptem és neki is adtam egy pici puszit. Kedvesem kapott egy gyengéd csókot, majd otthagytam őket.

Barátnőm szobájába léptem, ahol azonnal bezártam az ajtót, majd két kis puffot is odagörgettem elé, hogy legyen valami még ott. Utána gyorsan elmentem letusolni. Visszamentem a hálóba, ahol Eva kissé nyugtalanul forgolódott. Odafeküdtem mellé és simogatni kezdtem a haját. Kissé megnyugodott, így én is lefeküdtem mellé aludni…