Kísért a múlt - 19. rész

Vasárnap reggel kissé kialvatlanul ébredtem. A fejemben újra lejátszódott az a néhány nap, amit Ausztráliában töltöttem. Ennyi idő alatt sikeresen felszakadtak a régi sebeim, szereztem egy új barátnőt és még egy pasi is akadt, aki hajlandó egy olyan lökött csajjal randizni, mint én. Nem erre számítottam, mikor igent mondtam Sebnek, hogy utazgatok vele.

Alig öltöztem fel, mikor kopogtak az ajtómon. Mikor kinyitottam, újdonsült barátom állt velem szemben. Egy farmert viselt fehér inggel és fekete nyakkendővel. Laza volt, de senki nem szólhatta volna meg azért, hogy nem elegáns. Nagyon tetszett a szerelése, főleg, hogy az ing sejtette az alatta megbújó izmokat.

- Szép jó reggelt!- ölelt át, majd kaptam egy szájra puszit.

- Neked is- léptem arrébb, hogy be tudjon jönni.

- Nem tudtam, hogy mit szeretsz, ezért hoztam forró csokit. Azt mindenki szereti- tette le a kezében tartott poharakat.

- Tökéletes- mosolyogtam rá.

Egy percig álltunk egymással szemben, néma csendben, a másikat bámulva. Mikor meguntam a dolgot, odaléptem szorosan elé és megcsókoltam őt. Úgy tűnt, hogy csak az én lépésemre várt, mert azonnal magához szorított és egy pillanatig nem tiltakozott a csók ellen. Inkább tett róla, hogy ne szakadjon meg.

De mivel minden csoda három napig tart, minket is megzavartak. Ismételten kopogtak az ajtómon. Mérgesen felszusszantottam, de nem hagytuk abba a tevékenységünket. Viszont a látogatóm is eléggé akaratos volt, mert tovább kopogtatott. Laurent vette az adást és elhúzódott.

- Add a telefonod!- nyújtottam a kezem, amibe bele is tette a készüléket. Azt nyomkodva mentem ajtót nyitni.

- Zoé! Vészhelyzet van- esett be majdnem Sebi.

- Higgadj le, öcsi, mindjárt megoldjuk, rendben?- invitáltam beljebb.

- Te mit keresel itt?- nézett a nappaliban ácsorgó pasimra.

- Hozott nekem forró csokit- mosolyogtam a kedvesemre.

- Viszont mennem kell, mert Bernie megbeszélést tart fél 10-kor- lépett elém.

- Akkor majd hívj!- kértem és mialatt kaptam egy gyengéd csókot, a zsebébe süllyesztettem a mobilját, amiben benne volt a számom. – Mi ennyire életbe vágó?

- Angel- vágta rá egyből Seb.

- Tessék?- ültem le vele szemben a fotelbe és iszogatni kezdtem a kapott italomat.

- Evangeline- rázta a fejét, mintha én lennék a hülye. Nem vagyok hozzászokva, hogy barátnőmet ezen a néven emlegessék. – Hívtam már ezerszer, írtam neki egy tucatnyi sms-t, küldtem emailt is, de semmi. A szobájában sincs. Eltűnt!

- Nem hinném- ráztam meg a fejem. – Jelenleg menekül előled.

- Előlem?- döbbent meg. - Miért? Ugye nem szerelmes másba?

- Nem, nem az- ráztam meg a fejem. – Csak a fejébe vette, hogy hiba lenne 6 és fél év korkülönbséggel kapcsolatban élnetek.

- Én nem értem őt- rázta meg a fejét kétségbeesetten.

- Elmagyarázom, jó?- öleltem át a vállát.

Azt viszont nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz, mert ráment az egész délelőttöm. Már csak akkor eszméltem fel, mikor kisétáltam a rajtrácsok közé. Mindenhol rengeteg volt az ember. Robertnek és Nicknek is sok sikert kívántam, majd volt annyi bátorságom, hogy elmenjek az első rajtkockáig.

Láttam a palánk mellett Őt. Komolyan bámult maga elé. Mellette ott volt Mark Arnall, az edzője. Ő szinte azonnal észre is vett és eléggé csúnya pillantásokkal jutalmazott. Úgy tűnik, hogy Kimi tévesen informálta őt kettőnkről. Lesz mit mesélni neki is azokról az időkről.

Azonban Kimi is észrevett, még mielőtt eléggé messze kerülhettem volna. Némán bámult rám, méghozzá annyira lebilincselően, hogy képtelen voltam elszakítani a pillantásomat az övétől. Végül segített ebben egy szerelő, aki véletlenül meglökött engem. Indulás előtt még ránéztem. A kezeivel egy szívet formázott egy pillanatig, majd elmosolyodott.

Rohamléptekben tűntem el onnan. Nem szerettem, hogy emlékeztet arra a szerelemre, amit éreztem valamikor iránta. Azt meg végképp utáltam, ha utalgat a dolgokra…