Evangeline jó kedvében volt. Ahogy meséltem neki, olyan érzésem volt, mintha a randim lett volna a romantikus film, én a narrátor, ő meg a néző. Majd a végén romantikus szemmel kielemezte minden mozzanatát a köztünk történteknek.
- Egy dolgot mondj meg nekem- szegezte rám a kiskanalat, amivel a csokis fagyit ette. – Miért randizol ezzel a pasival?
- Mert barna, mert francia, mert nem pilóta, mert nem lobbanékony, mert más az érintése, mert nem csókol olyan eszméletlenül jól- soroltam az érveimet.
- Mert más, mint Kimi- fogalmazta meg ő egyszerűen.
- Túl sokáig éltem úgy, hogy mindenkiben őt kerestem- suttogtam magam elé. – Arra vágyom, hogy legyen egy férfi, aki más. Egy olyan férfi, aki szeret.
- És ő képes lehet rá?- fogta meg a kezem.
- Úgy érzem, hogy igen- bólogattam szorgosan. – De most neked kell mesélned.
- Nekem?- döbbent meg. Úgy nézett rám, mintha bolond lennék.
- Neked bizony. Szerinted nem láttam, hogy Sebastian szobájából jöttél ki?- néztem a szemeibe.
- Csak… meg kellett beszélnünk valamit- fordította el zavartan a fejét.
- Eva! Most öntöttem ki a szívem neked, erre te mit teszel? Megpróbálod elhitetni velem, hogy nincs semmi köztetek- ráztam a fejem.
- Ő 20 lesz, én 26 vagyok- felelt kissé kétségbeesetten.
- És szerinted ez engem érdekel?- kuncogtam fel.
- Én tényleg csak beszélni akartam vele- kezdett végül bele. – Tudtam, hogy a szobájában van, mert láttam, mikor vacsorázott. Bekopogtam hozzá. Félmeztelenül nyitott ajtót. Tudod te, hogy mekkora volt a kísértés?- nevetett fel hisztérikusan. – Mondtam neki, hogy visszamegyek később. Már elindultam, mikor elkapta a karom és behúzott a szobájába. Beszorultam közé és a fal közé. Nem tudtam mit csinálni. Főleg úgy nem, hogy az egyik kezével a falat támasztotta a fejem mellett, a másikkal a derekamat ölelte át, és pluszban eszméletlenül vonzó volt a parfümjének az illata.
Nem mondta tovább, csak bámult maga elé. Egy darabig megszólalni sem mertem, mert nekem is fel kellett dolgoznom, amit elhadart. És persze abba is bele kellett gondolnom, hogy mi lenne a legjobb. Hiszen Seb még valamilyen szinten gyerek, és ugye nemrég mentek szét Hannaval.
- Evangeline, kérlek, mondd tovább!- kérleltem.
- Ott álltam, azt sem tudtam, hogy miről akartam vele beszélni, a nevemet sem tudtam volna megmondani. Ő meg csak nézett rám és a derekamat cirógatta. Gondolhatod, hogy mit éltem át. És akkor se szó, se beszéd, csak úgy megcsókolt.
- Megcsókolt?- kérdeztem izgatottan.
- Igen. És volt eléggé sok pasi ügyem. Nem beszélve arról, hogy egyetemista koromban megfordult néhány pasi az ágyamban. De soha, senki nem tudott még úgy megcsókolni, mint ő. Beleremegett a térdem, a gyomromban pillangók repkedtek, a hideg kirázott és ezzel egy időben mintha tűz égette volna a testemet.
- Ismerős. Kimi minden csókja ezt idézi fel velem. A mai napig- vallottam be. – De mit tettél utána?
- Először meg sem tudtam mozdulni. Csak azért nem estem össze, mert megtartott. Mámorító volt a csókja, teljesen belefelejtkeztem. Mikor elengedett, akkor elindultam kifelé, de nem jutottam sokáig, mert megláttalak titeket és Kimit. Mutogattam neki, hogy eszébe se jusson közbeavatkozni. Ennek köszönhetően Seb beért engem, majd ő is meglátott titeket.
- Szóval nem beszéltétek meg- vontam le a következtetést.
- Zoé, meg kell értened engem!- kapta el a kezeimet. – 6 év… nem köthetek magamhoz egy ilyen fiatal srácot, bármennyire szeretném.
- Eva, ő komolyan gondolja. És nem kötöd magadhoz. Tudja, hogy mi a helyzet, és hogy fel kell nőnie hozzád. Csak bíznod kell benne és minden rendben lesz- mondtam neki.
- Biztos vagy benne?- reménykedett.
- Az életben csak a halál biztos- suttogtam felé.
- Akkor mit tegyek?- bizonytalanodott el.
- Ezt neked kell tudnod…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése