Azonnal elfogott minket a pánik. Eva is és én is rettegve bámultuk egymást, majd az ajtót. Nem akartuk megtudni, hogy ki is áll mögötte. Végül Kimi volt az, aki vette a lapot és cselekedett. Barátnőmet gyorsan lenyomta a kanapéra, engem pedig kézen fogott és az ajtóhoz vezetett.
- Ki az?- kérdeztem meg kissé remegő hangon.
- Szobaszerviz- felelte egy lágy férfihang.
- Nem rendeltünk semmit- mondtam azonnal, mialatt Kimi már barátnőmet próbálta rávenni, hogy szóljon Sebinek.
- Ez a 436-os lakosztály, Miss Evangeline Datworth szobája?- kérdezte a hang kissé idegesen.
- A hölgy az éjszaka folyamán távozott- hazudtam szinte reflexszerűen.
- Értse meg, hölgyem,- kezdte a látogatónk igencsak idegesen – hogy ezt a rendelést kaptam és ha Miss Datworth nem jelentkezett ki, nem vihetem vissza.
- De megteheti, ha visszaküldik- kontráztam. – És én visszaküldöm önt.
- Nem lehetne, hogy ezt úgy beszéljük meg, hogy kinyitja az ajtót?- kérdezte ismételten lágy hangon.
- Most zuhanyoztam le, még nem volt időm felöltözni- füllentettem. – Miért nem felel meg önnek így?
Választ már nem kaptam a kérdésemre. Félve hátráltam a nappali felé, ahol Evangeline a felhúzott térdeit szorongatta, Kimi pedig türelmetlenül toporgott a fejleményekre várva. Én még mindig ijedten bámultam a nyílászáróra és majdnem felbuktam a szőnyegben, mikor valaki újra kopogtatott. A mostani alkalommal háromszor.
- Ki az?- rebegtem halkan, mialatt próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat.
- Mi vagyunk Sebbel- felelte Laurent ismerős hangja.
- Mit csinált Sebastian, mikor Zoé mesélt neki rólunk?- kérdezte Kimi.
- Megpróbáltalak megölni, csak sajnos nem sikerült- morogta az említett.
Ennek hallatára barátnőm felpattant a kanapéról, az ajtóhoz rohant, nagy nehezen feltépte azt és a kinn ácsorgó, semmit sem sejtő Sebastian nyakába vetette magát. Ő egy kicsit megtántorodott ugyan, de megtartotta a súlyukat és szorosan magához vonta a lányt.
- Itt vagyok, angyalka, megvédelek- súgta neki unokaöcsém, majd behozta a szobába.
- Jól vagytok?- kérdezte Laurent, mikor letette a reggelinket az asztalra.
- Igen, nem tudott bejönni- bújtam oda hozzá azonnal.
- Közös szobát akarok- jelentette ki Eva Sebi mellkasába motyogva. – És iroda helyett is ott akarok dolgozni, ahol mindig mellettem vagy szőtte tovább az elméletét.
- Így lesz minden, ígérem- ölelte magához szorosan unokaöcsém. – Megvédelek tőle.
- Tudom- suttogta Evangeline és megnyugodni látszott.
- Ha tudom, hogy csak rá van szükséged, akkor őt küldöm vissza, hogy aludjon veled- néztem barátnőmre.
- Zoé, tudod, hogy…- kezdte volna a magyarázkodást, de leintettem.
- Tudom. Nem azért mondtam- mosolyogtam rá, hátha egy kicsit vidámabb lesz.
- Hölgyek, ennyi megrázkódtatás után ideje egy laktató reggelit elfogyasztani- vezetett az étkezőasztalhoz kedvesem.
A többiek is áttelepedtek és együtt ettünk mindenből. Közben sikerült meggyőznünk a lányt arról, hogy Gino lesz a legjobb testőr a számára. Valamint Seb azt is megerősítette, hogy Mario is beleegyezett a dologba, tekintve, hogy a lány biztonsága a legfontosabb.
- Apropó, biztonság. Tőle kell félnünk?- mutatott egy képet Laurent Evanak. A lány arca teljesen lesápadt.
És Zoé mint egy profi, megoldotta az ügyet. Pedig azt hittem balhé lesz, meg agresszívabb, de nem lett igazam. ^^' Viszont ami késik, nem múlik.
VálaszTörlésÉs Sebivel végre egymásra találtak, itt volt az ideje. :)
Várom a kövit!