Ismeretlen ismerős - 51-54. rész

Sziasztok! Újabb 4 rész :) Jelen pillanatban 3 novella van nálam, ha nem érjük el az 5-öt, akkor mindannyian megkapják az első hely ajándékát. Természetesen meg fogom nektek mutatni, hogy miket is kaptam olvasásra. :))

51. rész

-Sebastian találta ki, igaz?- kérdeztem Kimit.

-Igen, ő.- hajtotta le a fejét.- Ugye, nem haragszol?- pillantott rám.

-Hogy tudnék én haragudni rád?- simogattam meg az arcát és megcsókoltam.- Viszont lenne egy kérésem…- néztem rá. Leültünk a kanapéra, ahol előadtam, hogy mit szeretnék és ő bele is ment. Eközben Seb és Leena is jót nevettek a kis átverésen. Majd elhatározták, hogy elmennek és szétnéznek a hotel környékén. Épp indulni készültek, mikor kicsapódott a szoba ajtaja és megjelent előttük a kétségbeesett Kimi.

-Mi történt?- kérdezte egyből kishúgom.

-Hannah elesett és beütötte a fejét. Most ájultan fekszik a szobánkban.- felelte a pilóta fehér arccal. Barátai egyből mellette voltak és együtt tértek vissza a szobánkba. Az ágyon feküdtem csukott szemekkel. Odaültek körém, majd Leena hozott egy kis alkoholt, amit vattára csepegtetett és az orrom alá tette. Az erős szagra fel is ébredtem. Körbenéztem, majd az ágy végében ülő Sebin állt meg a szemem.

-Édesem!- mondtam neki teljesen átszellemült arccal. Ő csak nézett rám kerek szemekkel. Lassan felültem és odamásztam hozzá.- Valami gond van, szívem?- kérdeztem, miközben a karjai közé bújtam. Közben húgom kezdett egyre féltékenyebb lenni.

-Kimi, csinálj valamit!- szólította fel Seb a pasim.

-Leena, gyere, hátha sikerül valamit kitalálnunk.- mentek ki a szobából, miket kettesben hagyva. A srác pedig egyre inkább megijedt a kialakult helyzettől. Jóban volt Hannah-val, de tudta, hogy ha így folytatódik tovább, abból nagy baj lesz. Én pedig csak még közelebb akartam lenni hozzá, és a kezem lassan a pólója alá csúsztattam.

-Na ne.- súgta Seb és megfogta a kezem. Meglepve néztem rá.

-Mi az? Talán nem tetszek neked?- kezdett könnyesedni a szemem.- Pedig mindig azt mondtad, hogy mennyire gyönyörű vagyok.

-Nem tagadom, tényleg szép vagy. De én nem téged szeretlek, hanem Leenát.

Mintha égetne, úgy ugrottam el tőle. Szomorúan, sírva indultam kifelé a szobából. Elrohantam a Jégember és a kishúgom mellett is, majd egyenesen Mark szobájába mentem.

-Nem szeret.- rontottam be és zokogva borultam a férfi nyakába.

-Kiről beszélünk?- döbbent meg hirtelen a nevelőapám.

-Életem szerelméről, Sebastianról.- feleltem még mindig teljesen kétségbeesve.

-Sebastian???- döbbent meg még jobban. Kezdte rosszul érezni magát ebben a helyzetben.

-Igen, ő. Ki más lehetne az én egyetlenem?- törölgettem a szemem.

-Talán Kimi. Hiszen nemrég vele voltál együtt.- mondta óvatosan.

-Mi???- akadtam ki kissé.- Ezt soha nem fogja megbocsátani Seb.- sírtam még keservesebben. Mark még rosszabbul érezte magát, miután látta, hogy ennyire rosszul érint a dolog. És akkor berontottak a többiek.

-Hannah! Végre megvagy.- szólt kissé megkönyebbülten Sebi.

-Úristen!- engedtem el Markot és az erkélyajtóig hátráltam.- Istenem, mit tettem!- rohantam ki az erkélyre. Kimi volt, aki utánam jött és még a korlát előtt elkapott. Súgott egy apró mondatot a fülembe, majd elkezdett befelé rángatni.- Engedj el!- kiabáltam hisztérikusan. Amint kiszabadultam a karjaiból (ami nem volt nehéz, mert egyből elengedett), rohantam Markhoz.

-Gyere, Hannah, elmegyünk Heikkihez.- indultunk el. Lementünk a recepcióra, ahol hívtunk egy taxit és elvitettük magunkat a McLaren szállodájába. Ott felhívta unokabátyámat és közölte vele, hogy nem vagyok jól és össze-vissza beszélek. Egyből le is jött értem és felmentünk a szobájukba. Ott leültettek a kanapéra és Catherine próbált nyugtatni.

-Sebastian sosem fogja megbocsátani nekem, hogy ezt tettem vele.- hajtogattam folyamatosan. Közben Mark elmagyarázta, amit tudott, majd inkább úgy döntött, hogy visszamegy és próbálja nyugtatni a kedélyeket a többieknél. Amint kilépett a szobából és becsukódott mögötte az ajtó, eltűntek a könnyeim és nevetni kezdtem.

52. rész

Mind Heikki, mind Catherine furcsán nézett rám, nem értették a hirtelen változást. Mindent elmeséltem nekik, kezdve ott, hogy mit csinált a két kópé délután. A végén ők is megértették a dolgot és velem együtt nevettek. Egy röpke óra elteltével úgy éreztem, hogy itt az ideje elmondani az érintetteknek is a dolgot. Unokatesóm visszavitt a szállodába és együtt mentünk fel a szobánkba. Kimi a kanapén ült és tévézett.

-A többiek?- kérdeztem, mikor beléptünk.

-A szobájukban éppen azon tanakodnak, hogy mi történhetett veled.- állt fel, majd szorosan magához ölelt.

-Akkor menjünk és mondjuk el a báránykának, hogy mi is van valójában.- fogtam meg a kezét és együtt mentünk ki a folyosóra.

-Leenának mindent elmeséltem, ahogy kérted.- mosolygott mellettem. A liftnél elbúcsúztunk Heikkitől, majd gyorsan át is mentünk az egy emelettel feljebb lévő lakosztályba. Bekopogtunk és szinte azonnal ajtót nyitott Sebastian.

-Hannah!- ijedt meg és vagy fél métert hátrált.

-Szia, nagyfiú!- mentünk be. Kishúgomból egyből kitört a nevetés.

-Mi olyan vicces?- kérdezte Sebi, de közben már mi is jól szórakoztunk.

-Csak az, ahogy egyenesen a csapdánkba sétáltál.- feleltem a nagy vidámság közepette.

-Nem értek semmit.- rázta a fejét. Kiminek sikerült a leggyorsabban erőt venni magán, így ő volt az, aki elkezdte mesélni a történteket.

-Hannah mindenféleképpen vissza akarta adni neked a délutáni viccet, ezért kitalálta, hogy egy ájulás után azt fogja képzelni, hogy a barátnőd. Át is küldött, hogy szóljak nektek, majd mikor visszajöttetek, beavattam Leenát is, hogy ne akadjon ki nagyon. Féltünk, hogy nem fogod elhinni, de minden tökéletesen alakult, és még Mark is a mi javunkra cselekedett, pedig nem tudott semmit. Ez volt a Hannah áprilisi tréfája.- mesélte el Kimi.

-Ugye, megbocsátasz?- léptem a srác elé és elővettem a legaranyosabb nézésemet.

-Persze.- lépett mellém és megölelt.- Csak még meg kell emésztenem, hogy sikerült ennyire átverned.- mosolygott.

-Ne aggódj, a ti kis összeesküvésetek is sikerült.- engedtem el. Még beszéltünk néhány szót, majd mindenki visszavonult a szobájába és elrakta magát másnapra. Csütörtökön reggel frissen és jókedvűen ébredtünk Kimivel. Gyorsan összeszedtük magunkat, majd ki is mentünk a pályára. Még alig múlt 9 óra, már a paddockban sétálgattunk és szembe is jött velünk egy adag riporter. Az arcunkról egyből lefagyott a mosoly, ahogy a közelünkbe értek. El is kezdték a millió kérdés feltevését és kivételesen tőlem akartam mindent megtudni.- Menj, gyorsan elintézem.- néztem Kimsterre a home előtt, majd a kisebb embersereg felé fordultam.- Csak egy kérdésre válaszolok.

-Kisasszony, igaz, hogy az április végén Bahreinben lévő Ferrari megbeszélésen arról tárgyalnak, hogy kiket kell elbocsátani a csapattól és a helyükre olyan embereket vesznek fel, akiket más csapatoktól elbocsátottak?- kiabált túl mindenkit az egyik sötétbőrű riporter.

-Elnézést, de megmondaná a nevét és az országát?- fordultam felé.

-George Simon vagyok Angliából.- húzta ki magát. Megengedtem magamnak egy pillanatnyi gúnyos kacajt, de csak magamban.

-Mr. Simon, engedje meg, hogy olyan választ adjak, amely önnek nem lesz kielégítő, de én magam sem tudok egyenlőre többet. A bahreini megbeszélésen szó lesz a szezonkezdésről és az idei autónk szerepléséről, valamint elképzelhető, hogy a csapaton belül lesz néhány változás. Arról viszont nem tudok, hogy bárkit el akarnánk bocsátani. Ha többet szeretnének tudni, kérdezzék Montezemolo urat.- feleltem, majd hátat fordítottam és beléptem a csapatunk főhadiszállására. Egyből szembe találtam magam Stefanoval.

-Luca örülni fog neki, hogy rá hárítottad a felelősséget.- mosolygott kissé gúnyosan.

-Ő hívta össze a megbeszélést, ő tudja, hogy miről akar beszélni és ő tudja, hogy mennyit akar ebből a sajtónak elmondani. A következményeket meg viselje.- mosolyogtam, majd Kimi és Mark felé vettem az irányt. Éppen valamilyen papírt nézegettek.- Mi ilyen érdekes?

-Mondjuk, a hivatalos sajtótájékoztatón szereplők.- nyomták az orrom alá a papírt. Jót nevettem, mikor megláttam. Kimi, Sebi, Heikki, Fernando, Adrian és Nico. Szegény Adrian és Nico meg fogja járni, hogyha Hamiltont akarják védeni, mert kétszeres túlerőben lesznek velük szemben. Ennek tudatában érdeklődve vártuk a délutánt.

53. rész

Az interjún természetesen elég nagy volt a vita, de a Hamilton fan pilóták alul maradtak. A „mieink” gyorsan kivágták magukat minden kérdésből és bebizonyították, hogy ők a jobbak. Az esténk is jól telt, mondhatni a mienk Kimivel eseménydúsan J. Másnap jöhetett a 2 szabadedzés. Az elsőt Seb, a másodikat Kimi nyerte. A pénteket is együtt töltötte a kis bandánk nagy vidámsággal. Szerencsére a szombatunk is hasonlóan alakult. A 3. edzés a Heikkié volt, a pole ismét Kimihez került, utána indulhatott Sebastian és Fernando, majd Heikki és Felipe. Ez a nap is pillanatok alatt elrepült. Eljött a vasárnap, ami tökéletes volt. Kettős Ferrari-győzelmet ünnepelhetett a maláj közönség. A csapat is nagyon boldog volt. Úgy volt, hogy este megyünk ünnepelni, de végül lemondtuk, mert Kimi azt mondta, hogy nincs kedve és inkább lenne velem kettesben. Ez így is történt, az estét együtt töltöttük. Testileg és lelkileg is teljesen eggyé váltunk újra és újra. Sokáig kényeztettük egymást, valamikor hajnali 3 után aludtunk csak el. Előtte azért történt egy számomra meglepő dolog. Ahogy feküdtünk az ágyban, hirtelen megszólalt a bajnokom.

-Ugye, tudod, hogy nagyon szeretlek?- kérdezte.

-Persze, hogy tudom.- feleltem és megsimogattam a mellkasát.

-És ugye azt is tudod, hogy bármi is történjék, ez így marad?- húzott még szorosabban magához.

-Igen, tudom.- mondtam mostmár kissé félve.

-Akkor jó.- zárta le megnyugtatásképpen. Így aludtunk el. Vagyis én aludtam, Kimi meg csak virrasztott. Reggel 10 óra után ébredtem. A mellettem lévő hely üres volt. Benéztem a fürdőbe, de ott sem volt senki. Körbejártam az egész szobát és Kimi sehol. Kezdett a dolog gyanús lenni, mert minden cucca eltűnt. Leültem a nappaliban egy pillanatra és akkor vettem észre a papírt a dohányzóasztalon. Kinyitottam és szembetaláltam magam a Jégember jellegzetes betűivel.

„Hannah! Tudom, hogy nem így kellene közölnöm veled, de be kell vallanom, hogy gyáva vagyok a szemedbe mondani. Köztünk mindennek vége. Örökre. Kérlek, ne keress, mert nem fogsz megtalálni. És ha lehet, a futamokon se fussunk össze, vagy ha muszáj találkoznunk, nézzük egymást levegőnek. Kimi”

Amint a végére értem, kétségbeesetten sikítottam fel. Zokogni kezdtem, nem értettem, hogy miért. Mit tettem, ami miatt csak így, néhány sorral szakít. Hiszen az éjjel még azt állította, hogy szeret.

-Mi történt?- érintette meg a kezem Mark. A kezébe adtam a papírt. Elolvasta, majd döbbenten nézett rám.

-Mivel érdemeltem ki ezt?- kérdeztem teljesen megtörve.

-Ha egyszer a kezem közé kapom, esküszöm, hogy megfojtom.- ölelt meg nevelőapám. Mikor kissé sikerült lenyugodnom, elkezdtük keresni, hátha tud róla valaki valamit, de senki nem hallott felőle. Engem ez eléggé aggasztott, mert még Siirka sem tudta, hogy hol a kedvenc kisunokája. Délután reményvesztetten szálltam fel a gépre, ami hazavitt. Útközben sikeresen elaludtam, de még álmomban is rá gondoltam. Bár hajnal 2 volt, mikor leszálltunk, én azért megkértem Leenát és Sebastiant, hogy vigyenek a házába. Ahogy odaértünk, mindent felkutattam, de mindent elvitt innen is. Ismét csak egy levélre akadtam.

„Kicsi lány! Mondtam, hogy ne keress, mert nem találsz. Kérlek, továbbra is maradjunk ennyiben! Kimi”

Mérgesen téptem darabokra a levelet. Az éjszaka semmit nem aludtam, arra ment rá minden időm, hogy összeszedjek mindent, ami hozzám tartozik. Semmit nem akartam hagyni, amiről eszébe juthatok. Végül mégis volt valami, amit hátrahagytam. Levettem a nyakamból azt a láncot, amit karácsonyra adott és az asztalra tettem. Utána beültem a Ferrarimba és útnak indultam. Először az jutott eszembe, hogy visszamegyek Heikkihez, majd pedig kishúgom és Seb ötlött fel lehetőségként. De rá kellett, hogy jöjjek, hogy ha egyszer még is meg akar találni, akkor túl egyszerű lenne neki. Ezért inkább megfordultam és a város másik vége felé száguldottam. Bár még csak hajnali 7 volt, tudtam, hogy valaki már ébren van ott, ahová mentem. Nem is tévedtem. Egy kétemeletes ház udvarában sétáltam egészen az ajtóig. Eszembe jutott, hogy csengetek, azonban eszembe jutottak a kicsik, ezért inkább elmentem hátra, a konyhai bejárathoz. Ahogy elmentem az ablak mellett, bekopogtam, hogy be is engedjenek. A tulaj meglepetten nyitott ajtót.

54. rész

Ahogy ott állt előttem a nő, kissé álmosan, még fürdőköpenyt viselve, megmosolyogtatott.

-Hannah? Hogy kerülsz te ide?- kérdezte.

-Kimi egy levélben szakított velem. Nem tudok ott maradni, ahol ő van. És nem akarom, hogy ha keres, egyszerű dolga legyen. Maradhatok egy időre?- kérdeztem kissé könnyes szemmel.

-Jaj, ne is kérdezz ilyen butaságot!- ölelt át.- Ez a te házad is és itt a te családod él.- mentünk be és leültünk.

-Sonja! Kivel beszélsz?-kérdezte egy férfi a nappali felől.

-Gyere, nézd meg.- felelt a nő mellőlem. Be is botorkált a bátyám.

-Hannah! Szia, kicsi hugicám!- jött mellém és átölelt. Neki is elmeséltem tömör mondatokban a történetemet és ő is azt mondta, hogy maradhatok. Így kerültem vissza Helsinkibe. A bátyám, a felesége és a két kicsi volt a lakótársam. Szívesen játszottam Niklassal és Lottával, akik szerencsére nagyon jó gyerekek voltak és szívesen töltötték az időt velem. Tobias az egyik gokart pálya igazgatója volt, így maradhatott annál, amit szeret, Sonja pedig pihenhetett egy kicsit. Arról, hogy hol tartózkodom, csak kevesen tudtak, vagyis csak a húgomék, az unokabátyámék és a nevelőapám, természetesen. Az idő pedig csak telt, én azonban egy pillanatra nem felejtettem el Kimit. Versenyekre viszont már nem mentem, mert nem akartam összefutni vele. A szakításunk számomra a mai napig nagyon fájt és egy találkozás mindenféleképpen felszakította volna az amúgy is fájó szakítás miatt. A Jégember második lett Sebastian mögött Kínában és egy olyan kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, ami a kapcsolatunkat firtatta. Majd eljött a bahreini megbeszélés. Eszembe jutott, hogy Stefano mondta, mindenféleképpen ott kell lennem. Beszéltem Leenával, aki megkért arra, hogy keressek valaki mást, mert Seb valami meglepetéssel készült neki arra a napra. Elkezdtem gondolkodni, hogy ki lenne az, aki megfelelően képviselhetne minket a megbeszélésen. Egy olyan ember kellett, akiben teljesen megbízom és aki ért is a Forma-1-hez. És csak egy ilyen embert tudtam. Fel is hívtam őt.

-Halló?- szólt bele a férfi.

-Szia, Mark! Hol vagy most?- kérdeztem.

-Szia, kicsim! Éppen a homeban ülök egy kávé társaságában.- felelte nyugodt hangon. Ez kissé meglepő volt, mivel mostanában folyton veszekedett a pilótájával.

-Egy nagyon nagy kérésem lenne.- mondtam kissé félve a választól.

-Mit kellene tennem?

-Szeretném, ha te képviselnél minket az értekezleten.

-Én?- döbbent meg.- Biztos vagy benne?

-Benned bízom, te ismered a csapatot és azt is, hogy én mit gondolok bizonyos dolgokról. Te vagy az egyetlen reményem.

-Csak azért mondok igent, mert te kérsz.- mosolyodott el.

-Még lenne egy apró kérés, amit biztos, hogy nem fogsz szívesen teljesíteni.- kockáztattam meg.

-Mit találtál ki?-kérdezte gyanakodva.

-Támogasd Kimit az ésszerűség határain belül.- mondtam egy nagy levegő után.

-Ugye, tudod, hogy ez nekem nagyon nem tetszik?

-Tudom, de tedd meg értem…, apu.- mondtam ki a varázsszót. Ritkán hívtam így, általában akkor, hogyha nagy szükségem van rá és a támogatására.

-Rendben, kincsem, a kedvedért.- adta be a derekát.- Most azonban megyek, mert kezdődik a sajtótájékoztató.

-Én meg majd beszélek Steffel. Köszönök mindent! Szia!- köszöntem el.

-Szia!- köszönt ő is és letette. Én gyorsan felhívtam Stefanot, aki elfogadta a döntésem és megígérte, hogy hagyja, hogy Marknak annyi szava legyen, amennyi nekem lenne. Így nyugodtan vonultam ki a konyhába barátnőmhöz, majd mentem mesét nézni, miután megjelent Lotta és könyörgött egy sort (na jó, csak annyit kellett mondania, hogy mesét szeretnének nézni). Az arab országban pedig zajlottak a szokásos csütörtöki programok. A Ferrari értekezlete pontban 4-kor kezdődött. Előtte fél órával mindenki megkapta a menetrendet, és a pilótáknak is kötelező volt a megjelenés, mivel Luca di Montezemolo személyesen vesz részt. Mark felhívott a kezdés előtt nem sokkal, hogy azért átbeszéljük azokat a témákat, amelyeknél nem volt biztos az álláspontunkban. Időközben el is jött a 4 óra, de maga az elnök mondta, hogy fejezze be a beszélgetést. Odabenn pedig néhányan türelmetlenül üldögéltek, néhányan pedig teljes nyugalommal. Majd ahogy belépett az edző, többen meglepve néztek rá. Azonban még mielőtt elkezdődhetett volna a hangos felháborodás, elkezdték a megbeszélést.