Ismeretlen ismerős - 28-29. rész

28. rész

Percekig nem szólt semmit, csak nézte az ábrákat a karomon. Végül gyengéden megérintette a jobb kezemet.

-Mark és Heikki.- suttogta halkan.

-Valaki, aki mellettem volt, mikor nem tudtam, ki vagyok és valaki, aki az életem minden szakaszában velem volt így vagy úgy.- feleltem.- Két férfi, akik nélkül el sem tudom képzelni az életet.

Rám emelte a tekintetét. Nagyon jól tudta, hogy nem emiatt féltem, hiszen ez csak egy személyes köszönet. A másik sokkal inkább érinti őt is. Újabb hosszú percekig nézte a bal karomat is. Talán tovább is, mint a másikat.

-És ez?- kérdezett rá végül.

-A két nagy szerelem jele: a vezetésé és a tiéd.- válaszoltam magabiztosan. Lassan megérintette a tetoválást és többször végigsimított az Iceman feliraton.

-Tökéletesen ugyanolyan.- mutatott a sajátjára.

-Tudom. Nem véletlen, hidd el.- mosolyodtam el.

-Miért nem mondtad eddig? Hiszen láttam a nyakadon lévőt is.- dőlt le mellém, majd kíváncsian nézett rám.

-Összevesztünk, azt akartad, hogy más mellett legyek boldog, nem adtál választ a kérdéseimre… Kezdtem meginogni, és úgy éreztem, hogy ha elmondom azt, hogy magamra varrattam a beceneved, akkor az a kapcsolatunk vége lenne. Féltem, hogy elveszíthetlek.- teltek meg a szemeim könnyel.

-Ne sírj, kicsim, nincs semmi baj.- bújt közelebb és megcsókolta a homlokom.- Eddig értelek. Most viszont tiltakozni akartál Jenni ellen. Miért?

-Megijesztett, hogy itt van. Ez az egyetlen olyan dolog, amit nem tudtál. Az már tudatosult bennem, hogy az elkövetkezendő napokban be kell avassalak a titkomba, mert nem tudom folyton elkerülni, hogy láthasd. De én akartam elmondani. Hogy ő honnan tudta meg, arról sejtelmem sincs…- akadt el a szavam.

-Mi baj?- ijedt meg a férfi.

-Nem sokan tudtak a tetkókról, csak Kat, aki csinálta, Tobias, Sonja, Heikki, Catherine, Leena, Sebastian, Mark, Rami és Fredrik.- néztem rá.

-Azt értem, hogy Mark tudta. De Rami? A bátyám?- csodálkozott.

-Észrevette, mikor elhozták Markkal a Ferrarit. Megígérte, hogy nem mondja el és be is tartotta a szavát. Ezért hálás vagyok neki.

-Akkor mi a bökkenő?- érdeklődött.

-Van valaki a felsorolásban, aki már nem áll közel hozzám és…

-Fredrik!- szakított félbe.- Csak be kellett volna törni az orrát annak a szemétnek.- morgott már csak magának. Ezen jót mosolyogtam. Ekkor lépett be Mark.

-Hannah?- kérdezte, mikor a szeme a karjaimra tévedt.

-Már tud róla.- sóhajtottam.

-És nagyon is tetszik.- ölelt magához.

-Ez megnyugtató. Amúgy Heikki keresett, hogy minden rendben van-e. Nem említettem neki, hogy elestél, mert csak idegesebb lenne.- ült le az ágy melletti fotelba.

-Miért? Ideges?- kérdeztem, miközben Kimi a karomat cirógatta.

-Csak aggódik érted nagyon. És ő is felelősnek érzi magát a baleset miatt.

-Ő is?- döbbentem meg.- Még ki?

-Atte és… hát…- dadogott.

-Miért lennél te a felelős?- néztem a Jégemberre.

-Mert hagytalak versenyezni. Nem lett volna szabad ennyire felelőtlennek lennem. Le kellett volna beszélni téged.

-Nem sikerült volna semmivel. És senki nem felelős a baleset miatt. Csinálhattatok volna akármit, én akkor is beültem volna abba a gokartba és végigmentem volna.- adtam egy puszit a mellettem fekvő férfi ajkaira.- Most az a legfontosabb, hogy segítsetek. Dr. Omaro 2 nap múlva kiszedi a varratokat és utána megint a pokolban fogom érezni magam.

-Ne is említsd!- kérte Mark kissé idegesen.- Nem leszek képes ismét azt mondani minden alkalommal, hogy folytasd. Most nem.

-Akkor majd én megteszem!- szólt Kimi.- Már előre félek attól a fájdalomtól, amit az fog okozni, hogy szenvedni látlak, de nem hagyom, hogy feladd.

-Köszönöm! Mindkettőtöknek, hogy velem vagytok!- mosolyodtam el halványan. Mind a hárman tudtuk, hogy az elkövetkezendő hónap nem lesz egyszerű és lelkileg kell erősnek maradnunk, de azt is tudtuk, hogy egymásra mindig számíthatunk és ez erőt adott.

29. rész

A varratokat 3 nap múlva szedték ki, az edzés utána kezdődött. Az első napon a fájdalom elviselhetetlen volt. Ahogy Markkal elkezdtük a gyakorlatokat, élesen felsikítottam. Paula ijedten rohant fel a konyhából.

-Lányom, minden rendben?- kérdezte. Könnyes szemekkel kapaszkodtam a Kimi karjaiba.

-Anya! Nincs semmi baj, megoldjuk.- mondta a férfi, miközben próbálta elfojtani a könnyeket. Tudta nagyon jól, hogy neki is nehéz lesz, de csak ekkor döbbent rá, hogy mennyire. Közben Mark folytatta a munkát velem. Aznap alig egy órányit tornáztam, de a nap hátralévő részében használhatatlan voltam. És lelkileg sem tudtam elviselni a terhet.

-Kimi!- suttogtam este, miután már lefeküdtünk aludni.

-Mondd, kicsim!- érintette meg az arcom.

-Én nem bírom ezt a fájdalmat! Meg akarok halni!- mondtam sírva.

-Ezt felejtsd el! Együtt fogjuk elviselni a fájdalmat és utána együtt öregszünk meg. Felejtsd el, hogy itt hagysz engem a nagyvilágban!- húzott magához és reggelig el sem engedett. Ez minden este így folytatódott, majd miután már elindult a javulás, az effajta „beszélgetések” áttevődtek a torna időszakára. Az idő pedig csak telt, elmúlt a karácsony és a szilveszter is. Már 3 hete voltam a Räikkönen házban, mikor az edzés alatt a könyörgésemre nem kaptam választ. A Jégember csak nézett rám, majd hirtelen felállt és ott hagyott a nappaliban. Aznap nem volt velünk Mark, mert valamit el kellett intéznie Helsinkiben.

-Kimi!- kiabáltam utána kétségbeesetten és elindultam az ajtó felé. A járásom még nagyon labilis voltam, néhány lépés után el is estem.- Kimi!- kiáltottam újra a nevét és ököllel ütöttem a padlót, miközben zokogtam.

-Hé, hé, hé!- lépett mellém valaki. Gyengéden felemelt és letett a kanapéra.

-Rami!- nyögtem ki nagy nehezen és a vállára borultam.

-Az öcsém éppen most viharzott el, úgyhogy hiába hívod, nem hall.- simogatta a hátam. Szép lassan megnyugodtam egy picit.

-Hogy kerülsz ide?- emeltem rá a tekintetem. Nem láttam újév óta.

-Kriistinával úgy döntöttünk, hogy ide költözünk Espoo-ba, mert túl messze vagyunk a szüleinktől és a családunk többi tagjától. A napokban fogjuk aláírni a szerződést, és emiatt vagyok itt. Ti hogy haladtok?- nézett a lábamra.

-A fájdalom már mindennapos, megszokott, mégis menekülni akarok.- hajtottam le a fejem.

-Kimpaa pedig már nem bírja lelkileg, ugye?- emelte fel a fejem.

-Nem tudom. Mostanában nagyon keveset beszélünk, csak élünk egymás mellett. Olyan, mintha a szerelmünk már nem létezne.

-Ilyet ne is mondj!- szólt rám egyből.- A szerelmetek örök életű. Történhet akármi, soha nem fog elmúlni.

Rami ott maradt velem és segített befejezni a Mark által kiszabott gyakorlatokat. Nem sokkal 11 után megjött Paula is, aki Mattinak segített valamit a munkájában. A nap pedig szép lassan vánszorgott, vacsorára Mark is hazatért. Egyedül Kimi miatt aggódtam, de nagyon, mert semmi életjelet nem adott magáról. Este 10-kor viszont megszólalt a mobilom, amit Heikki küldött karácsonykor.

-Kicsim?- szóltam bele reménykedve. Vonalas készülékről hívtak.

-Sajnos nem. Leena vagyok.- szólt bele kishúgom.

-Szia!- szomorodtam el.

-Miatta hívlak, bár megkért, hogy ne tegyem. Ott van Heikkinél, nincs semmi baja, csak lelkileg készült ki. Azt mondta, hogy rosszul viseled a rehabilitációt és hiányzik a lelki erőd. Engem ezzel nagyon megijesztett és szeretnélek már látni.- csuklott el a hangja.

-Az a kevés lelki erőm, ami van, azt is mind tőle kapom. Mondd meg neki, hogy jöjjön vissza, mert nélküle nem fog menni!- kértem.

-Megmondom. Nagyon hiányzol! Szeretlek!- köszönt el pityeregve.

-Én is szeretlek! Szia!- köszöntem, majd bontottam a vonalat.