Somewhere I belong

 

 BEING ALONE IN YOUR HEART

Másnap este ültem a hatalmas nappali kanapéján a kezemben egy bögre rettentően édes forrócsoki mellett, mialatt odakinn szakadt az eső. Gyűlöltem az időjárás jelenlegi állását, nem akartam, hogy vihar is legyen, mert most nincs mellettem senki, aki biztosan el tudja mulasztani a félelmeimet.

-Nem félsz?- hallottam meg a simogató férfihangot a kanapé másik oldaláról. Arra fordítottam a fejem.

-Mitől kellene?- kérdeztem vissza.

-Egy idegen férfival vagy egy házban- adta meg a magyarázatot.

-Ha Sebastian és Hanna rád mert bízni gondolkodás nélkül, akkor megbízom benned- válaszoltam magabiztosan és belekortyoltam a csokiba.

-Azért ez bátorság, ha azt nézzük, hogy semmit nem tudsz rólam- mosolygott. A hangja elárulta.

-De, pont eleget tudok rólad- cáfoltam meg. - A bátyám barátja vagy és nagy szíved lehet, mert önként vállaltad, hogy velem töltesz 5 napot, anélkül, hogy megkérdezted volna, mit is jelent velem élni. Nekem ennyi elég.

-Tudod, szép vagy, amikor magyarázol- éreztem meg az érintését az arcomon. Megigazította a hajam.

-Köszönöm!- suttogtam magam elé és éreztem, hogy fülig pirulok. - Te vagy az első olyan férfi, aki nem a rokonom, lát engem és bókol is nekem.

-Mert megérdemled- mondta vidáman. - Nem akarok nagyon vájkálni a múltadban, de volt már valaki, akihez gyengéd szálak fűztek?

-Az utolsó középiskolai évem nagy részét egy berlini iskolában töltöttem, vakok között- mondtam és az emlékeimben kutattam. - Ott volt egy srác. 22 volt, olyan tanárszerűség. Sokat segített nekem, hiszen új volt minden, mert előtte otthon tanultam. Azt hiszem, hogy ez amolyan tinédzser szerelem volt. Csak addig tartott, amíg ott voltam. De kiteljesedett, teljesen- a végét már csak suttogtam és fülig pirultam újra.

-Volt egy nagyon rosszul végződő házasságom- vette át a szót ő. - Azt hittem, hogy szerelem, amit érzek iránta. Hűséges voltam, futottam utána, mindent megtettem, amit kért. Évekig úgy viselkedtem, mint egy engedelmes talpnyaló- a hangja itt megkeményedett és dühös is lett. - Rányitottam, mikor a fotósával szeretkeztek. Még azt is megbocsátottam, de úgy éreztem, hogy meg kell bosszulnom. A vége az lett, hogy kiderült, az elejétől fogva volt valakije mellettem, és megtudtam, hogy két kisbabánkat vetette el. Azt hiszem, a bűnei mellett eltörpült, hogy én is lefeküdtem néhány lánnyal. Azóta elváltunk és nem is hallottam felőle.

-Sajnálom- csúsztam felé, de nem sokat, mert nem tudtam, hogy hol is lehet. - Habár nem ismerem a világot eléggé, de azokat verik át, akik önzetlenek.

-Tudod, nagyon jól esik, hogy védeni próbálsz, de nem vagyok szent- jött a mérhetetlenül szomorú válasz.

-Nekem még nem vagy bűnös- mosolyogtam. - Nem ismerlek és nem vétettél ellenem. A múltaddal neked kell megbirkóznod, abba nem szólhatok bele.

-Hanna azt mondta, hogy tiszta vagy és őszinte- érintette meg az arcom. Elég közel volt már hozzám. - És be kell látnom, hogy igaza volt. Ha megismered a világot, attól félek, hogy ezt a tisztaságot el fogod veszíteni.

-Ha lesz, aki vigyáz rám, akkor megmaradhatok ilyennek- simítottam most én a kezem az arcára.

-Hidd el, igyekezni fogunk- nyomott egy puszit a tenyeremre. - Most nagyon hülye kérdést fogok feltenni, de...

-Zavarban vagy, pedig még az arcodat sem látom- kuncogtam.

-Odafekhetek az öledbe?

Mintha csak egy kisgyerek lenne, aki az anyukájától kér valamit, amit nagyon szeretne. Azonban, ha azt vesszük, hogy felnőttek vagyunk és függetlenek, ketten egy üres házban, akkor már más a helyzet. Kissé talán még intimnek is mondható a kapcsolat, amire kért. Mégis visszahelyezkedtem a kanapé végébe, az ölembe hajtottam egy plédet és mutattam neki, hogy ha tényleg szeretné, akkor itt a lehetőség.

Éreztem, ahogy a feje óvatosan a lábamra ér. Felsóhajtott, amikor elhelyezkedett kényelmesen. Óvatosan simogatni kezdtem a fejét, hátha megnyugtatja. Néha az arcán is végigsimítottam, hogy tudjam, milyen a lelkiállapota. Az arca egyre kisimultabb lett és az idő teltével eltűntek a ráncok és ezzel együtt a bajai is. Addig maradtunk ott, hogy végül mindketten elaludtunk.