Love from the past

Sziasztok! Ezzel a szokásosnál hosszabb résszel búcsúzom tőletek egy hétre, mivel holnap reggel indulok a Hungaroringre. :)) Akik kinn lesznek, azoknak jó szórakozást, ha megismertek véletlenül, szívesen beszélek veletek! :)) Puszi mindenkinek!

19. rész

Jóleső sóhaj távozott belőlem az ébredésem után azonnal. A tudat, hogy a saját hálószobámban fekszem, nem vagyok beteg, és Kimi karjai óvóan ölelnek, mind boldoggá tett. Lassan három napja, hogy itthon voltunk, de nem tudtam megunni ebben a nagy rohanásban. Megfordultam óvatosan, majd csak néztem a mellettem fekvő férfi kisimult vonásait. Nem volt szándékomban felébreszteni őt, de nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. Óvatosan az arcára fektettem a kezem és lágy csókot nyomtam az ajkaira. Szinte azonnal reagált rá, visszacsókolt. 

-Mennyei ébresztő- mormolta csukott szemekkel, mikor elváltak az ajkaink. 

-Reménykedtem abban, hogy tetszeni fog és megbocsátod, hogy felkeltettelek- cirógattam tovább az arcát. 

-Még át kell gondolnom- súgta és újra megcsókolt. Hozzásimultam, mert egyszerűen nem akartam, hogy vége szakadjon. - Talán- emelte rám a pillantását. - De még vezekelned kell- koppintott az orromra. 

-Ezer örömmel- nyomtam még egy puszit a szájára, majd kikászálódtam az ágyból. Szinte alig jutottam be a fürdőbe, nyílt a szoba ajtaja. 

-Azt hittem, még alszotok- nyugodott meg Kaisa, mikor látta, hogy már ébren vagyunk. 

-Baj van?- kukkantottam ki a fürdőből. 

-Éppen elkéstem- huppant le Kimi lábához. - Kicsit elaludtam és sehogy nem érek oda biciklivel edzésre- fintorgott. 

-Miért van neked egy világbajnok autóversenyző apád?- kászálódott ki a takaró alól Kimpaa. - Pakolj össze és mehetünk- nyomott egy puszit a lány homlokára, majd mellettem besietett a fürdőbe. 

Én is összeszedtem magam, hagytam egy papírt Kiminek, majd bementem a munkahelyemre, ahol már egy ideje nem tettem tiszteletemet. Nem hiányoltak, hiszen a cikkeket elküldtem e-mailben, mindenük megvolt, hogy a rovat Kimiről tökéletesen működjön. Voltak exkluzív interjúk, voltak belsős információk, de csak olyanok, amiket a csapat is engedélyezett és ő is rábólintott. Soha nem tettem volna olyat, hogy az újságban lehozok róla valamit, ami a privát szférájával kapcsolatos. 

Néhány munkatársam köszöntött, majd bevonultam az irodába, amit most már Brunoval osztottam meg, hiszen ő kapta meg a helyemet. Most nem volt sehol, hiszen a reggeli értekezlet alatt érkeztem meg. Célom is volt, hogy ne kelljen azonnal szembenéznem a főnökömmel. Tegyük hozzá, fel voltam készülve bármiféle vitára. Nézegettem a Bruno asztalán heverő cikkeket és a hozzájuk tartozó írásokat. Úgy tűnt, hogy Damian – a főnökünk – mindent és mindenkit kritizál. Olyanokba kötött bele, amiről nem is tud. Szerencsére a többiek is megtanulták, hogy nem szabad magukra venniük, amit mond vagy ír. Beleolvastam egy összefoglalóba, ami a focival volt kapcsolatos és az volt a baj vele, hogy nem elemezett az írója minden egyes meccset. Csak legyintettem bosszúsan, hiszen tudtam, hogy akkor meg túl hosszú lett volna és meghaladja a témára szánt helyet. 

-Kémkedünk, kémkedünk?- hallottam meg magam mögött a férfihangot. 

-Persze, Bruno- nevettem és munkatársam felé fordultam. - Hogy vagy? 

-Most, hogy üvölthettem Damiannal, remekül- kacsintott rám. - Amúgy vár. 

-Akkor még várhat- legyintettem. Beszélgettünk még egy fél órát, csak utána indultam az oroszlán barlangja felé. 

-Érezzem megtiszteltetésnek, hogy Milana Seppälä hajlandó volt megjelenni a munkahelyén?- kérdezte gúnyosan, amint beléptem hozzá. 

-Ezt most vehetem annak, hogy örülsz az állandó információknak Räikkönen-ről?- ültem le nyugodtan. 

-Lehetne több is- fintorgott rám. 

-Szerintem örülhetünk, hogy ennyi van és nem küldött még el- válaszoltam neki. - Nézd, utálja a sajtót még mindig. Azt is kissé nehezen emésztette meg, hogy valaki állandóan a nyomában van. Ha jobban rámászok, akkor elküld a fenébe- érveltem neki. 

-Meg tudod oldani, szívecském- kelt fel a helyéről és mögém sétált. 

-El kell, hogy keserítselek- söpörtem le a kezét a vállamról. - Nem fogok lefeküdni vele csak azért, hogy többet kapj. Vagy elég ennyi, vagy én itt hagylak titeket. 

-Ha kilépsz, nem lenne elég pénzed, hogy eltartsd a lányod- engedett meg magának egy gúnyos mosolyt. 

-Dehogynem- bólintottam. - Van annak a lánynak apja is, aki szintén szereti és támogatja. Tudom nevelni anélkül is, hogy te fizetnél. És van néhány állásajánlatom. 

-Milyen ajánlat?- sötétedett el a pillantása. 

-4 olyan lap is van, akik korábban felajánlották, hogy dolgozzak náluk- közöltem vele. - Mikor visszamondtam, akkor is biztosítottak arról, hogy ha később meggondolnám magam, tárt karokkal várnak. Szóval ehhez tartsd magad. 

-Csak tudnám, ki mondta, hogy egy angyal vagy- morgott az orra alatt, amikor kifelé indultam. 

-Csak megvédem a jogaimat- fordultam vissza vigyorogva. - És nem megyek Bahrain-be. 

-Hogy micsoda?- kelt fel szinte őrjöngve. 

-Nem fogok egy háborús országban védtelenül mászkálni. Lesz minden, ami eddig- nyugtattam meg. - Már beszéltem a Lotus sajtófőnökével és Räikkönennel is. 

-Egyszer a sírba fogsz vinni- trappolt az ajtóhoz, majd amint kiléptem, bevágta mögöttem. 

-Szívesen- emeltem meg a hangom nevetve. 

A délelőttöt benn töltöttem az irodában, segítettem összetenni az első harmadévet lezáró külön kiadás anyagát. Persze, még volt két hét az áprilisból, de tudtuk, hogy mit akarunk megmutatni, valamint, hogy mi kell még bele. Láttam a többieken, hogy sokat jelentett nekik, hogy segítek ebben. Utána pedig siettem haza, hiszen délután Kimi már utazik az arab országba. Kínából hazafelé órákig veszekedtünk, hogy mi, lányok megyünk-e vele vagy nem. Megértettem a félelmét, de nem akartam egyedül elengedni őt. Végül meggyőzött azzal, hogy elmondta, nem tudna figyelni, ha vele lennénk, mert aggódna értünk végig. Ilyenkor megértettem, hogy tényleg kellek neki. 

Mikor hazaértem, akkor a hálóban volt és pakolta a dolgait. Vagyis módosítom ezt a kijelentést: nem pakolta, hanem hajigálta. Ezért inkább odaléptem a bőrönd mellé és amit ő beletett, kiszedtem és rendezetten tettem vissza. Sokkal jobb volt látni az összehajtott ruhákat, és mellette a dolgait rendszerezve, helyet spórolva eltenni. 

-Az én kis rendszerető drágám- ölelte át a derekam, amikor úgy gondolta, nincs szüksége több mindenre. 

-Jobb ez így neked is- helyeztem el Kaisa egyik korábbi győzelmének kabaláját, amit odaadott az apjának, hogy vigye magával. - Készen vagyunk. 

-Köszönöm!- fordított maga felé és óvatosan megcsókolt. 

-Még mindig menni akarok veled- bújtam bele még inkább az ölelésébe. 

-Nekem megnyugtató, ha nem jöttök- suttogta a fülembe. - Nem lesz semmi bajom. Megígérem! 

-Ha mégsem jössz haza sértetlenül, akkor én magam intézlek el- mormoltam a nyakához bújva. 

-Hagyni fogom magam- kuncogott. 

Erre ismételten válaszolni akartam, de nem hagyta. Felemelte a fejem és egy olyan csókot adott, hogy ha nem tartott volna szorosan, akkor a lábaim összecsuklanak alatta. Szinte nem is kellett mást csinálnia, hogy úgy vágyjak rá, ahogyan már nagyon régen. Nem engedett, hanem elkezdett húzni az ágy felé. Mikor nekiment, leült rá, engem pedig az ölébe húzott. A mellkasát simogattam, ami a pólón keresztül is eszméletlenül jó érzés volt. Tudtam, hogy mit rejt az anyag, és ez csak tovább fokozta a vágyaimat. Akkor állított le, amikor elkezdtem volna lehámozni róla a felsőt. 

-Hagyd abba, szépségem!- tolt el magától. 

-Ne csináld!- néztem rá nagyon szépen, nagyon csábítóan. 

-Mimi- lehelte a nevem és becsukta a szemeit. Azonnal kihasználtam a helyzetet és megcsókoltam. Nem ellenkezett, de gyorsan megfordított minket, így hirtelen már alatta feküdtem az ágyon. - Engedj el, jó? 

-Még van időnk- rebegtem, mialatt az órára sandítottam. - Még nem kell menned- kapaszkodtam belé. 

-Nem most- simította a tenyerét a combomra. - Hosszan és sokáig akarlak szeretni- cirógatta meg az arcom. - És ne hidd, hogy olyan könnyű ez nekem. Jobban már nem is kívánhatnálak. 

-De ha hazajöttél, én ide szegezlek az ágyra- mordultam fel, de hagytam neki, hogy eltávolodjon. 

-Állok elébe- húzott fel engem is. - De most megyek. 

-Máris?- kérdeztem szomorúan. 

-Még el kell ma mennem Enstone-ba- vette fel a bőröndöt és lefelé indult. Követtem minden lépését. 

-Már most nagyon hiányzol- súgtam neki, mikor kiértünk a kocsihoz. 

-Te is nekem- mosolyodott el. - De végig itt leszek melletted- érintette meg a nyakláncom, amin ott volt a medál. 

-Ahogy mi is veled- utaltam a kis makettre, amit még neki ajándékoztam. - Siess majd hozzánk, jó? 

-Ahogyan mindig- ölelt át. Kapott tőlem még egy utolsó búcsúcsókot, majd távozott. 

*** 

Nem éppen voltunk boldogok azzal a 11. rajthellyel, de nem lehettem ott, hogy ezt meg is beszéljük Kimivel. Így maradtak a női találgatások. Miután elment és Kaisa is hazaért, közösen úgy döntöttünk, hogy a hétvégére megszálljuk a Räikkönen házat, hogy Paula ne legyen egyedül. Nagyon örült nekünk és láttam rajta, hogy jól esik neki a törődésünk. Mivel imádtam őt, kérdés sem volt, hogy vele leszünk-e, amíg a kisfia nem ér haza. 

-Miért nem segíthetek?- kérdeztem a konyhaasztalnál ülve, miközben készült a vacsoránk. 

-Most olyan vagy, mint egy duzzogó kislány- ajándékozott meg egy mosollyal Paula, mialatt a fánktésztát gyúrta össze. - És már mondtam, hogy ebben nem tudsz segíteni. 

-Persze- nyújtottam ki a nyelvem. - Bezzeg, ha a kisunokád jönne, azonnal ott is hagynál mindent neki. 

-Ő még csak egy kíváncsi gyerek- védte azonnal a lányomat, majd kissé elpirult, mikor ráébredt, hogy ezzel gyakorlatilag igazat adott nekem. 

-Tudod, beszéltük, hogy eljöhetnél velünk valamelyik futamra- váltottam témát. 

-Nem hiszem, hogy túl jó ötlet- visszakozott azonnal. 

-Egy hónap múlva lesz a nagydíj Monacóban- folytattam rendületlenül. - Ramiék is jönnek velünk. Ha nem akarsz, be sem kell lépned a pályára, csak legyél a közelben. Kérlek! 

-Ha azt ígérem, hogy átgondolom, akkor elfelejtjük egy kicsit a dolgot?- fordult felém. 

-Szeretünk!- léptem mellé és egy puszit nyomtam az arcára. 

Tudtam, hogy miért is nem akar eljönni velünk. Mikor a legutolsó alkalommal futamra látogatott, még Matti is vele volt. Félt, hogy újra felszakadnak a sebei, amiket mindannyian igyekeztünk befoltozni. Tudtuk, hogy sosem fognak eltűnni ezek a sebek, de igyekeztünk olyanná tenni őket, hogy élni tudjunk. És neki fájt a legjobban, hiszen alig telt el egy év az édesanyja és a férje halála között. De talpra állt, mert tudta, hogy még szükség van rá. Tudattuk vele, hogy nem hagyhatja el magát, mert szükségünk van rá. És ez nem holmi kegyes hazugság volt: ez volt az igazságunk. 

-Szerinted apunak mekkora szüksége van erre?- jelent meg előttem Kaisa, meglebegtetve egy piros pólót. 

-Miért, ez mi?- vettem el az anyagot, majd megszemléltem. Egy csapatpóló volt még a Ferraritól. - Mire kell ez neked?- ráncoltam a homlokom. 

-Gondoltam, elégetem- rántotta meg a vállát. A fintoromat látva felnevetett. - Csak kerestem valamit, amiben talán alhatok. 

-Ez arra tökéletes- adtam vissza a pólót. - De hoztál magaddal pizsamát, nem? 

-Te is, nem?- kérdezett vissza, miközben két lépést hátrált. - Mégis apu cuccaiban alszol. 

-Mióta lettél te ennyire szemtelen?- nevettem fel. 

-Mindig ilyen voltam- kacsintott, majd az emeletre sprintelt. - Szeretlek!- kiabált még vissza. 

-Én is szeretlek- feleltem. Elindultam vissza a konyhába, de csengettek, ezért az ajtó felé vettem az irányt. Mikor kinyitottam, tátott szájjal bámultam az ott álló nőre. - Hanna-Maria? 

-Mila!- borult a nyakamba és a teste megremegett a zokogástól. 

-Mi történt?- simogattam meg a hátát. Nem felejtettem el, ami történt, de most a húgom volt, akivel valami komoly baj történt. - Mi a baj? 

-Én... ő... nem akartam... de olyan... és akkor...- motyogott teljesen zaklatottan. 

-Gyere!- húztam be a nappaliba. Mire a kanapéra ültettem, a többiek is ott voltak velünk. 

-Annyira sajnálom!- suttogta, mikor a pillantása a lányomra esett. - Te vagy a legtehetségesebb úszó, akit valaha is láttam, soha nem akartalak bántani- hadarta, a könnyei pedig szüntelenül potyogtak. - Csak azt akartam, hogy messze legyél tőlem és ne lehessen bajod. 

-Mi a fenéről beszélsz?- fordítottam magam felé az arcát, mire felszisszent. Akkor láttam meg, hogy be van dagadva az arca bal oldalon és véres is. - Mi történt veled? Ki tette ezt? 

-Félek- nézett rám, majd hozzám bújt. Simogattam a fejét és igyekeztem megnyugtatni, mialatt a fejemben rémképek ezrei kergették egymást. Paula hozott be jeget, amivel tompítani próbáltuk a sérüléseket. 

-Meg kell mondanod, hogy mi történt- súgtam a fülébe. Nemlegesen rázta a fejét. Tollat és papírt adtam neki, hátha így megnyílik. Mikor megláttam a leírt nevet, éreztem, hogy az ereimben megfagy a vér. - Mit akar? 

-Engem- nézett rám. - Téged. És őket is- suttogta. 

-Miért nem szóltál, kicsim?- gördült le az első könnycseppem. - Miért nem mondtad, hogy ekkora a baj? 

-Megfenyegetett- zokogott fel újra. - Bosszút akar. És bármire képes. 

-Nem hagyjuk neki, jó?- nyomtam egy puszit az arcára. - Senkinek nem hagyjuk, hogy szétszakítson minket. 

-Anya, nem értek semmit- jött közelebb Kaisa. - Mi a baj? 

-Menj és írj egy üzenetet apádnak, amilyen gyorsan csak tudsz- pillantottam rá komolyan. - Csak annyi legyen benne, hogy Marko. 

-Felhívom Ramit- pattant fel Paula, még mielőtt kérhettem volna. 

Bólintottam neki, majd a szememmel követtem a rémült hercegnőmet, ahogy az emeletre megy. Monoton mozdulatokkal simogattam a húgom fejét és közben próbáltam megnyugodni. De a tudat lebénított: Marko Samlisekinen, életem megkeserítője újra itt van és minket akar.